Előfizetés

Egy külföldi prostituált nőismerős volt a csalétek

Huszonötmillió forintot lopott el apjától egy fiatal Balaton-parti férfi, hogy elnyerje egy prostituált szerelmét. Baráti társasága tavaly tudta meg, hogy a 23 éves férfi apja komoly összeget tart otthonában, s elhatározták, megszerzik a pénz egy részét. Segítségül külföldön prostituáltként dolgozó nőismerősüket hívták, aki tavaly év végén haza is jött, összeismerkedett a fiatal férfival, s elhitette vele, hogy vonzódik hozzá. A baráti társaság egyik tagja ekkor közölte, a nő ötmillió forinttal tartozik neki, a szerelmes fiatal pedig a párkapcsolat reményében úgy döntött, kifizeti az adósságot, ezért az apja garázsában elásott pénzből hétmilliót ellopott, s átadta ismerőseinek. A várható retorzió elől aztán Kaposvárra költözött albérletbe, ám nem sokkal később – barátai unszolására – úgy döntött, a többi pénzt is megszerzi: egy nap további 18 millió forintot ásott ki és vitt magával.

A siófoki ügyészség lopás miatt emelt vádat a férfi és hat társa ellen: a tolvaj és rejtőzködésben segítő társaival szemben felfüggesztett, a cselekményt kitervelőkre – akik előzetesben várnak a tárgyalásukra – letöltendő szabadságvesztést indítványozott a vádiratban.

Gyújtogató garázdálkodott Zalaegerszegen

Publikálás dátuma
2017.07.25. 13:28
Shutterstock illusztráció
A férfi több szelektívhulladék-gyűjtő edényt gyújtott fel, ami miatt kiégett egy személyautó, a tűz pedig átterjedt egy lakóházra és az ott lévő üzlethelyiségre is, most közveszélyokozás és rongálás miatt vádat emeltek ellene a Zala Megyei Főügyészségen.  

A férfi márciusban erősen ittas állapotban volt, amikor késő este a Göcseji út egyik társasházánál, öngyújtójával lángra lobbantott egy 1100 literes hulladékgyűjtőt. A tűz átterjedt a mellette álló edényre is, így mindkettő szétolvadt. Ezután a Landorhegyi úton gyújtott meg egy hasonló, papírral teli gyűjtőedényt, de mielőtt távozott, a nagyobb égés érdekében néhány ott talált farekeszt is rádobott a tűzre. A lángok két további hulladékgyűjtőre is átterjedtek, majd a tűz egy közelben parkoló személyautót is elért. A kiégett, totálkárossá vált autó és a benne tárolt eszközök és vagyontárgyak miatt több mint egymillió forint kára keletkezett a jármű tulajdonosának. Más autótulajdonosok még időben el tudták vinni kocsijukat a helyszínről, így azokat már nem érték el a lángok. 

A tűz ugyanakkor egy tetőtér-beépítéses lakóházra is továbbterjedt, amelynek a földszintjén üzlethelyiség volt. A ház tulajdonosa a feleségével az emeleten aludt, amikor egy ismerőse felébresztette, hogy ég a háza, így még időben el tudták hagyni otthonukat. A tűz azonban elérte a tetőszerkezetet, az előtetőt, a bejárati ajtót, a homlokzatot és az üzlethez tartozó hűtőkompresszort, összesen 640 ezer forint kárt okozva. 

A szándékosan tüzet okozó férfi ellen, aki visszaesőnek számít, közveszélyokozás és rongálás miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség.

Sofőrt csípett meg a darázs - Kórházba került a férfi

Publikálás dátuma
2017.07.25. 10:00
Shutterstock fotó
A gépkocsit vezető kengyeli férfi 2017. július 23-án este tíz óra előtt Rákócziújfalun járőröző rendőröktől kért segítséget. 

A férfi autójával megállt a szolgálati gépkocsi mellett és elmondta a járőrpárosnak, hogy megcsípte egy darázs, rosszul érzi magát, szája zsibbad, és egyre nehezebben vesz levegőt. A járőrök úgy ítélték meg, hogy azonnali orvosi segítségre van szüksége, a késedelmesség súlyos következményekkel járhat. A rendőrök értesítették a tevékenység-irányítási központ ügyeletesét, haladéktalanul beültették a férfit a szolgálati gépkocsiba, majd azonnal kórházba vitték. Az egészségügyi intézmény dolgozói már várták a bajbajutottat. A rendőrök gyors segítségnek és az orvosi ellátásnak köszönhetően sikerült az életveszélyt elhárítani.