Előfizetés

Saját munkatársaival tesztelte az elektronikus jegyrendszert a T-Systems

A vállalat arra kérte a dolgozóit, hogy az online felületen vásároljanak e-jegyet és bérletet, és élesben használják a kártyás vásárlást is. A T-Systems több Mol-közbringabérletet is kisorsolt a házon belüli próbáért cserébe – adta hírül a hvg.hu birtokába került céges e-mail alapján a HírTv.

A csatorna Egyenesen című műsorában egy internetes szakjogász azt mondta, hiba volt, hogy a fiatal nyilvánosságra hozta a rendszer hiányosságait. Ormós Zoltán szerint ilyenkor jobb, ha ezt csak az érintett céggel közlik. Ugyanakkor az ügyvéd szerint egy ilyen szintű rendszerfeltörésnél nem lehet nagy károkat okozni.

„Ezeket screen bunnynak hívják, az IT világában ők elég kisstílű támadásokkal próbálják megtalálni a rendszerhibákat, ott belépni, betörni és valamit csinálni. Nem ők az igazi komoly hackerek, nem ők tudnak igazi károkat okozni egy cégnek. Azok az igazi hackerek, akiről nem is tudják, hogy bent voltak a rendszerben, mert azokat a nyomokat is elfedik, mint egy jó széftermi betörésénél, hogy nem tudni, kik mentek be, és kik vitték el azokat a dolgokat” – emlékeztetett a szakember. (forrás: HírTv

Hogy fényképezné le, ami nincs?

Publikálás dátuma
2017.07.25. 13:50

Az otthon sokszínűségének, illetve hiányának bemutatására indított ugyanis fotópályázatot a Habitat for Humanity Magyarország és a Phoo kortárs fotográfiai magazin. Az őszig tartó pályázati időszak alatt a szervezők olyan alkotásokat várnak, amelyek tematizálják a magyar lakhatási helyzetet, illetve a fotográfia eszközével jelenítenek meg történeteket, élethelyzeteket - írja a szervezet közleményében.

A beérkezett alkotásokból az októberi Lakhatási Világnapra rendeznek fotókiállítást.

A civil szervezet Magyarországon rászoruló családok lakhatási körülményein javít, kutatási és érdekképviseleti tevékenységet végez, hogy a lakhatási szegénység problémáira megfelelő szakpolitikai válaszok szülessenek.

A pályázat fotószakmai hátterét a Phoo kortárs fotográfiai magazin adja, amely az igényes látvány és a gondolatébresztő történetek bemutatását tűzte ki küldetésének a fotográfiában. 

A kiírók 2017. július 24. és szeptember 4. között várják a fotókat és fotósorozatokat, amelyek a témához illeszkedve történeteket, illetve élethelyzeteket jelenítenek meg.  A díjakat a Habitat for Humanity Magyarország mellett a Phoo kortárs fotográfiai magazin és az ArtWork webáruház és fotólabor biztosítja. (Kiadó: Habitat for Humanity Magyarország Alapítvány)

"Beszólt" az LMP Ádernek

A minapi lengyel események kapcsán adott ki velős megfogalmazású közleményt a Lehet Más a Politika. 

szöveghű közlés: 

Az LMP örömmel veszi tudomásul, hogy Lengyelországban még van köztársasági elnök.

LMP Sajtó
Kiadó: LMP parlamenti frakciója