Családi kormányzás Trump módra

Publikálás dátuma
2017.07.24. 07:30
Fotó: Getty Images/Christopfer Gregory
Donald Trump legbüszkébb Ivanka lányára, aki tanácsadói posztot tölt be a Fehér Házban. Legidősebb fiával, Donald juniorral a legbonyolultabb a kapcsolata.

Az amerikai elnök öt gyereke közül Ivanka lánya az igazi sztár, de az elmúlt napokban elsőszülött fia, az ifjabb Donald került reflektorfénybe, amikor kiderült, hogy a kampány idején ő is buzgón építette az orosz kapcsolatokat. Trump elnöknek három felnőtt gyereke van első feleségétől, az egykori cseh modellből lett üzletasszonytól, Ivana Trumptól. Don junior 1977-ben, Ivanka 1981-ben, a második fiú, Eric 1984-ben született. Donald jól beszél csehül, a másik két gyerek már nem.

Don 12 éves volt, amikor a szülei elváltak, s ezt nehezen bocsátotta meg az apjának. A playboy milliárdos beleszeretett Marla Maples színésznőbe, s a csúnya válás megviselte a fiát. A Vanity Fair magazin 1990-ben azt írta, hogy Don felelősségre vonta az apját. „Nem szeretsz bennünket, még magadat sem. Csak a pénzedet szereted!” – kiabálta neki. Egy évig nem is beszéltek, lecsapta a telefont, ha az apja hívta.

A gyerekeket a válás után bentlakásos iskolába adták. Ifjabb Donald később a Pennsylvania Egyetem üzleti szakára járt, ugyanoda, ahová egykor az apja. Ugyanúgy is viselkedett, leginkább bulizásairól volt ismert. Egy évfolyamtársa a Los Angeles Times szerint úgy emlékszik vissza rá, hogy ahányszor találkoztak, mindig tántorgott. 2001-ben New Orleansban részeg randalírozásért bevitték a rendőrök.

A főiskola után Aspenben, a coloradói luxusüdülőhelyen rendezkedett be – egy lakókocsiban. Vadászott-horgászott, amire a cseh nagyapja tanította. A szabad fegyvertartás híve, néhány éve azzal botránkoztatta meg az amerikaiakat, hogy egy szafarin elefántfarokkal pózolt. „Vadász vagyok, nem kérek bocsánatot!” – mondta akkor.

Sokáig nehezen vette tudomásul, hogy a Trump családnevet viseli, s rá is visszaütött apja minden botránya. A családi hagyomány jegyében ő is egy volt modellt választott feleségnek, Vanessa Haydonnal a papa Mar-a-Lago-i birtokán keltek egybe. Ma öt gyerekük van, New Yorkban élnek.

Trump az idősebbik lányát tartja legtehetségesebb gyerekének. Ivankának volt a legnagyobb szava a családi vállalkozásban, csak elnökké választása után kérte fel két fiát a Trump-birodalom cégeinek irányítására. Azt ígérte, nem beszél üzletről a fiaival, de hogy ezt betartják-e vagy sem, azt csak ők maguk tudják.

Ifjabb Donald régóta kibékült az apjával, ma már nem vitatja annak nézeteit, megrögzött konzervatív. A lapok azt írják, mindig is bizonyítani akar, talán ezért is volt hajlandó találkozni a Kreml-közeli ügyvédnővel, hogy valami „nagy dobással” igazolja saját fontosságát. Trump a kampány során is főként Ivankára és annak férjére, Jared Kushnerre támaszkodott. A fejetlenségben Kushner tett rendet, s ő szervezte meg a számítógépes hátteret is, az esélyek elemzésére. Donald és Eric szerepéről kevesebbet lehetett hallani.

Az új válság kirobbanása óta Trump csupa jót mond legidősebb fiára. Amikor Don és az orosz ügyvédnő találkájának híre kipattant, a humorista-műsorvezető, Steven Colbert azt találta mondani. „Mindig azt hittem, hogy Eric az elnök legbutább gyereke”. Ezért utóbb nyilvánosan bocsánatot kért Erictől - de nem az ifjabb Donaldtól.

Trump második fia a washingtoni Georgetown Egyetemen szerezte a diplomáját, jobban tanult, mint a bátyja, pénzügyekkel, vállalatvezetéssel foglalkozott. Akárcsak Don, ő is a Trump Organization alelnöke. Gyerekkori barátnőjét, Lara Lea Yunaskát vette el 2014-ben. Létrehozta az Eric Trump Alapítványt, amely 2007-től jelentős jótékonysági munkát fejtett ki. Ezt a Forbes magazin is elismerte, a 20 vezető ifjú filantróp között jegyezték a nevét. 2016-ban azonban a jótékony célra befolyt adományokat egy golfklub építésére fordították, s más szabálytalanságokat is felfedeztek - akárcsak a papa alapítványánál. Az alma nem esett messze a fájától, ez mindkét felnőtt fiúra elmondható.

Barron még csak golfozni és legózni szeret
Trump második házassága hat évig tartott, Marla Maples színésznőtől született Tiffany lánya, aki a minap Budapesten is megfordult. Tiffany is a Pennsylvaniai Egyetemen végzett, ősztől a hírek szerint jogot tanul majd a Georgetown Egyetemen. A harmadik feleség, a 47 éves, szlovéniai születésű volt modell, Melania Trump lett a szerencsés, aki a First Lady szerepét betöltheti a már 71 éves milliárdos mellett. A legkisebb fiú, Barron még csak 11 éves, ám az anyja szerint ő hasonlít legjobban az apjára. A Trump-toronyban egy egész emelet volt a „gyerekszobája”. Érdeklődéséről annyit tudni, hogy golfozni és legózni szeret.

Szerző

Nincs "nemzeti" többség az energetikában

Publikálás dátuma
2017.07.24. 07:22
A 12 hazai energiaszolgáltató-hálózat túlnyomó részét nemzetközi cégek birtokolják. Fotó: Népszava
A miniszterelnök álma az 50 százaléknál magasabb nemzeti tulajdon a pénzügyi szektorban, az energetikában és a médiában. Az első kettőnél ez sehogy se jön össze.

Orbán Viktor szombati tusványosi beszéde szerint az energiaágazatban "nemzeti tulajdoni többség van". Ez nem fedi a valóságot. A látszólagos odavetettsége ellenére nagyon is fondorlatos kijelentés cáfolata kissé mélyebb vizsgálatot igényel. Ha a "nemzeti" tulajdont "államinak" tekintjük, akkor a kijelentés könnyűszerrel cáfolható. Első lépésként 2011-ben a magyar állam félezermilliárd forint közpénzből megvette a Mol 21 százalékát. (Igaz, erre Orbán Viktor két hete, a közrádiónak adott interjújában tévesen úgy emlékezett, "a Mol 25 százalékát úgy kellett visszavásárolnom".) Ez, akármennyit is érjen a nemzeti olajcég - beleértve például a hazai teljes központi gázhálózatot -, semmiképp se tekinthető állami többségnek. A 12 hazai energiaszolgáltató-hálózatból az állami pénztárca szerepét azóta betöltő MVM Magyar Villamos Művek pedig eddig úgy másfelet vett meg. Három éve közel ötvenmilliárdért kivásárolták a német RWE kisebbségi csomagját a Főgázból. (A többség addig is önkormányzati volt, így azt nem számítjuk "nemzetiesítésnek"). Ez év elején pedig a Nemzeti Közművek az MVM pénzén megvette a Démászt (egyszersmind ötven százalékban MVM-tulajdonba került). Ezen kívül a hazai energiaszolgáltató-rendszer a német E.ON, a német RWE, az olasz ENI és a francia Engie (volt GDFSuez) tulajdona: a tényleges értékkel bíró hálózatok szintjén tehát a külföldi túlsúly vitán felül áll.

A kijelentés az erőművek szintjén se állja meg a helyét: noha messze a legtöbb áramot az állami Paksi Atomerőmű termeli, értéke ma lényegében nulla (körülbelül százmilliárd forint), aminél papíron még a szintén elavultnak számító második legnagyobb áramtermelő, a német RWE-irányított Mátrai Erőmű is többet ér. A többi hazai erőmű jóval kevesebbet ér, de azok túlnyomó többsége szintén nem állami.

A Molban a külföldiek vannak többségben
Ha a kormányfő nem csak az állami, hanem a szívéhez közel álló energiatársaságokat is a "nemzeti" körbe sorolja, a kérdés eldöntése a látszat ellenére leegyszerűsödik a több mint 2 ezer milliárdos eszközértékű, ám csak negyedrészt állami Mol "nemzeti többségi" mibenlétének megítélésére. Kétségtelen, a Mol részvénykönyve szerint csupán 34,8 százalékban áll külföldi befektetők tulajdonában. Ám további három nevesített tulajdonosa (az OmanOil, az ING Bank és az UniCredit Bank) szintén külföldi. A külföldiek összesített tulajdoni aránya, ha hajszállal is, de 50 százalék felett áll. A Mol tehát még így se tekinthető többségi "nemzeti" vállalatnak. Ezen kívül Orbán Viktor bizonyára nemzetinek tekinti a hozzá több szállal kötődő MET-et is, ám az amúgy egy svájci offshore-központból irányított kereskedőcsoport által megvett Dunamenti Erőmű értékét alig tízmilliárdon tartják nyilván. Orbán Viktor kijelentése tehát eme, rendkívül durva leegyszerűsítésekkel se állja meg a helyét.
A bankszektoron belüli 50 százalék feletti nemzeti tulajdoni arány megléte is azon áll, vagy bukik, hogy az OTP-t hazainak, vagy nemzetközi tulajdonosi hátterűnek minősítik. A szakmai közvélemény a "nemzetközi" mellett tör lándzsát. A pénzügyi szektor egészén belül viszont még egyértelműbb a külföldi tulajdoni hányad többsége.

Ha Orbán Viktor pontosabban fogalmaz, akár még igazat is mondhatott volna. A közfigyelembe állított hazai energiaszolgáltatók tevékenységei közül ugyanis az állam a lakossági gázszolgáltatást valóban átvette. Igaz, az energiakereskedelem eszközértéke eleve a nullához közelít: a vevő ilyenkor a bizonyára "szuper csapaton" kívül lényegében csak a forgalmazott árut veszi meg. De az államilag belekódolt veszteségek miatt ez az üzletág még ennyit se, lényegében a nullánál is kevesebbet ért (bár az Engie-nek fizettek érte az energetikában jelképesnek számító néhány milliárdot). A lakossági áramszolgáltatási tevékenység szintén nem érhet túl sokat, ám az állam itt is egyértelmű kisebbségben van: a már említett, idén megvett Démászt leszámítva ezt is külföldiek végzik. Noha a cégeknek végzett energia-kiskereskedelemben az állam pozíciói jelentősek, ez egy tiszta versenypiac, amit az állam is tiszteletben tart, így aránya nem központi kérdés.

Az MVM-tulajdonú központi áramhálózat mindig is kizárólagos állami tulajdonnak számított, ám ennek közel háromszázmilliárdos értékét párba állíthatjuk a csak kisebbségben állami Mol birtokolta, hasonló értéket képviselő központi gázhálózatéval. A kormányfő azt is helyesen állította volna, hogy a hazai energia-nagykereskedelem, illetve gáztárolás is majdnem kizárólag állami. Igaz, a nagykereskedelem eszközértékére szintén elmondható, ami a kiskereskedelemére: az lényegében nulla. Amikor öt éve a - hagyományosan a központi áramnagykereskedelmi feladatokat ellátó - MVM megvette az E.ON-tól a központi gáznagykereskedelmet és a hazai gáztárolórendszer nagy részét, nyílt titoknak számított, hogy a közel háromszázmilliárdos vételárat a nagykereskedelem negatív piaci értékkel inkább csak lefelé húzta. Az állam így - a nagykereskedőnél lévő gázon túl - lényegében csak a gáztárolóberendezésekért fizetett. Ezzel egyidejűleg az állami Magyar Fejlesztési Bank is megvette a - negyedrészt szintén állami - Moltól a fennmaradó, stratégiai tárolási célokra is használt hazai gáztárolót. Így tehát mára - az energiaszektor tényleges eszközértékkel bíró szintjei közül - egyedül a hazai gáztárolórendszerről jelenthető ki, hogy a korábbiaktól eltérően ma már többségi állami irányítás alatt áll; a központi áramhálózat pedig mindig is teljesen állami volt. A további ellátási szinteket tekintve az energianagykereskedelemben és a lakossági gázkiskereskedelemben mutatható ki állami többség. Ezek ugyan a szolgáltatás elengedhetetlen láncszemei, ám értéke nehezen meghatározható.

Szerző

Nincs "nemzeti" többség az energetikában

Publikálás dátuma
2017.07.24. 07:22
A 12 hazai energiaszolgáltató-hálózat túlnyomó részét nemzetközi cégek birtokolják. Fotó: Népszava
A miniszterelnök álma az 50 százaléknál magasabb nemzeti tulajdon a pénzügyi szektorban, az energetikában és a médiában. Az első kettőnél ez sehogy se jön össze.

Orbán Viktor szombati tusványosi beszéde szerint az energiaágazatban "nemzeti tulajdoni többség van". Ez nem fedi a valóságot. A látszólagos odavetettsége ellenére nagyon is fondorlatos kijelentés cáfolata kissé mélyebb vizsgálatot igényel. Ha a "nemzeti" tulajdont "államinak" tekintjük, akkor a kijelentés könnyűszerrel cáfolható. Első lépésként 2011-ben a magyar állam félezermilliárd forint közpénzből megvette a Mol 21 százalékát. (Igaz, erre Orbán Viktor két hete, a közrádiónak adott interjújában tévesen úgy emlékezett, "a Mol 25 százalékát úgy kellett visszavásárolnom".) Ez, akármennyit is érjen a nemzeti olajcég - beleértve például a hazai teljes központi gázhálózatot -, semmiképp se tekinthető állami többségnek. A 12 hazai energiaszolgáltató-hálózatból az állami pénztárca szerepét azóta betöltő MVM Magyar Villamos Művek pedig eddig úgy másfelet vett meg. Három éve közel ötvenmilliárdért kivásárolták a német RWE kisebbségi csomagját a Főgázból. (A többség addig is önkormányzati volt, így azt nem számítjuk "nemzetiesítésnek"). Ez év elején pedig a Nemzeti Közművek az MVM pénzén megvette a Démászt (egyszersmind ötven százalékban MVM-tulajdonba került). Ezen kívül a hazai energiaszolgáltató-rendszer a német E.ON, a német RWE, az olasz ENI és a francia Engie (volt GDFSuez) tulajdona: a tényleges értékkel bíró hálózatok szintjén tehát a külföldi túlsúly vitán felül áll.

A kijelentés az erőművek szintjén se állja meg a helyét: noha messze a legtöbb áramot az állami Paksi Atomerőmű termeli, értéke ma lényegében nulla (körülbelül százmilliárd forint), aminél papíron még a szintén elavultnak számító második legnagyobb áramtermelő, a német RWE-irányított Mátrai Erőmű is többet ér. A többi hazai erőmű jóval kevesebbet ér, de azok túlnyomó többsége szintén nem állami.

A Molban a külföldiek vannak többségben
Ha a kormányfő nem csak az állami, hanem a szívéhez közel álló energiatársaságokat is a "nemzeti" körbe sorolja, a kérdés eldöntése a látszat ellenére leegyszerűsödik a több mint 2 ezer milliárdos eszközértékű, ám csak negyedrészt állami Mol "nemzeti többségi" mibenlétének megítélésére. Kétségtelen, a Mol részvénykönyve szerint csupán 34,8 százalékban áll külföldi befektetők tulajdonában. Ám további három nevesített tulajdonosa (az OmanOil, az ING Bank és az UniCredit Bank) szintén külföldi. A külföldiek összesített tulajdoni aránya, ha hajszállal is, de 50 százalék felett áll. A Mol tehát még így se tekinthető többségi "nemzeti" vállalatnak. Ezen kívül Orbán Viktor bizonyára nemzetinek tekinti a hozzá több szállal kötődő MET-et is, ám az amúgy egy svájci offshore-központból irányított kereskedőcsoport által megvett Dunamenti Erőmű értékét alig tízmilliárdon tartják nyilván. Orbán Viktor kijelentése tehát eme, rendkívül durva leegyszerűsítésekkel se állja meg a helyét.
A bankszektoron belüli 50 százalék feletti nemzeti tulajdoni arány megléte is azon áll, vagy bukik, hogy az OTP-t hazainak, vagy nemzetközi tulajdonosi hátterűnek minősítik. A szakmai közvélemény a "nemzetközi" mellett tör lándzsát. A pénzügyi szektor egészén belül viszont még egyértelműbb a külföldi tulajdoni hányad többsége.

Ha Orbán Viktor pontosabban fogalmaz, akár még igazat is mondhatott volna. A közfigyelembe állított hazai energiaszolgáltatók tevékenységei közül ugyanis az állam a lakossági gázszolgáltatást valóban átvette. Igaz, az energiakereskedelem eszközértéke eleve a nullához közelít: a vevő ilyenkor a bizonyára "szuper csapaton" kívül lényegében csak a forgalmazott árut veszi meg. De az államilag belekódolt veszteségek miatt ez az üzletág még ennyit se, lényegében a nullánál is kevesebbet ért (bár az Engie-nek fizettek érte az energetikában jelképesnek számító néhány milliárdot). A lakossági áramszolgáltatási tevékenység szintén nem érhet túl sokat, ám az állam itt is egyértelmű kisebbségben van: a már említett, idén megvett Démászt leszámítva ezt is külföldiek végzik. Noha a cégeknek végzett energia-kiskereskedelemben az állam pozíciói jelentősek, ez egy tiszta versenypiac, amit az állam is tiszteletben tart, így aránya nem központi kérdés.

Az MVM-tulajdonú központi áramhálózat mindig is kizárólagos állami tulajdonnak számított, ám ennek közel háromszázmilliárdos értékét párba állíthatjuk a csak kisebbségben állami Mol birtokolta, hasonló értéket képviselő központi gázhálózatéval. A kormányfő azt is helyesen állította volna, hogy a hazai energia-nagykereskedelem, illetve gáztárolás is majdnem kizárólag állami. Igaz, a nagykereskedelem eszközértékére szintén elmondható, ami a kiskereskedelemére: az lényegében nulla. Amikor öt éve a - hagyományosan a központi áramnagykereskedelmi feladatokat ellátó - MVM megvette az E.ON-tól a központi gáznagykereskedelmet és a hazai gáztárolórendszer nagy részét, nyílt titoknak számított, hogy a közel háromszázmilliárdos vételárat a nagykereskedelem negatív piaci értékkel inkább csak lefelé húzta. Az állam így - a nagykereskedőnél lévő gázon túl - lényegében csak a gáztárolóberendezésekért fizetett. Ezzel egyidejűleg az állami Magyar Fejlesztési Bank is megvette a - negyedrészt szintén állami - Moltól a fennmaradó, stratégiai tárolási célokra is használt hazai gáztárolót. Így tehát mára - az energiaszektor tényleges eszközértékkel bíró szintjei közül - egyedül a hazai gáztárolórendszerről jelenthető ki, hogy a korábbiaktól eltérően ma már többségi állami irányítás alatt áll; a központi áramhálózat pedig mindig is teljesen állami volt. A további ellátási szinteket tekintve az energianagykereskedelemben és a lakossági gázkiskereskedelemben mutatható ki állami többség. Ezek ugyan a szolgáltatás elengedhetetlen láncszemei, ám értéke nehezen meghatározható.

Szerző