Előfizetés

Megnőtt a kórházfenntartó híréhsége

Publikálás dátuma
2017.07.19. 07:00

 Az egészségügyi kormányzat kontrollmániájának újabb vadhajtásaként napi eseményjelentés írásra kötelezte a kórházfenntartó az intézményeket – tudta meg a Népszava.

Múlt pénteken valamennyi kórház megkapta azt a levelet, melyben arról tájékoztatták az főigazgatókat, hogy minden nap (szombaton és vasárnap is) reggel nyolcig jelenteniük kell a rendkívüli, a napi rutintól eltérő eseményeket az állami intézményfenntartónak. Ezt a beszámolót az érintetteknek akkor is el kell küldeniük, ha nem történt semmi az előző napon, vagyis nincs mit jelenteniük.

A célra külön táblázatot is készíttet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK). A főigazgatók leveleit a kórházfenntartó területi igazgatóságai gyűjtik, elemzik. Úgy tudjuk, az intézményvezetők egy részének azzal magyarázták a furcsa kérést, hogy az egészségügyi kormányzat első kézből és nem a sajtóból szeretne értesülni, ha valami fennakadás van a betegellátásban.

Nondoktorokat képeznek
Új támogatással, a Mihalicza-ösztöndíjjal ösztönözné a kormány a hazai szakemberhiány mérséklését. A célra 1,15 milliárd forintot különítettek el, és az úgynevezett nondoktori képzésre jelentkező ápolók pályázhatnak. A képzés első félévében 640 ezer forint nyerhető el. Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, a kormány nem tagadja le, hogy munkaerőhiány van az ágazatban, de minden lehetséges eszközt megragad ennek csökkentésére, és a most bevezetett ösztöndíj is ezt szolgálja.

Ebből márpedig az utóbbi időben volt bőven. Legutóbb a hét végén az RTL-Klub híradója számolt be arról, hogy az ajkai kórházban leállítottak egy öreg CT-berendezést, ezért a betegeknek a veszprémi megyei kórházba kell utazniuk az ilyen ellátásért. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a sajtónak kedden már arról számolt be, hogy a jövőhéttől átmenetileg úgynevezett mobil CT végzi majd az ajkai betegek vizsgálatát. Az elmúlt héten nagy port kavart az - a lapunk által elsőként feltárt - eset is, amikor az Országos Kardiológiai Intézetből szívműtét után, még nyitott mellkassal szállítottak át vizsgálatra egy 12 éves kislányt a Heim Pál Gyermekkórházba, ugyanis a kardiológiai intézetben nincs komputertomográf. A kislány nem sokkal később meghalt. Az ügyben megszólaló miniszter ezután hibát hibára halmozott: egyebek közt azt is állította, hogy a Fidesz kormányzása előtt a szomszédos kórházakban sem volt CT berendezés, most már legalább ott van.

Az esetet követő sajtóvihart egy ilyen jelentési rendszerrel sem lehetett volna megelőzni – magyarázta lapunknak az egyik kórházigazgató, aki szerint abban nem volt semmi rendkívüli, hogy a gyereket így szállították a szomszédos épületbe vizsgálatra, ez a napi rutin. Egy másik intézményvezető a régmúltból ismert hangulatjelentéshez hasonlította a kórházfenntartó utasítását. Mint mondta: egyelőre fogalma sincs mit soroljon a rendkívüli események közé: például, ha a beteg bosszankodik az étel minősége miatt, vagy posztol az ételről egy fotót, az vajon minek számít? Egyelőre az is kihívás a számára - mondta -, hogyan szervezze meg a több mint kétezer ágyas intézményében ezt a feladatot. Pláne, hogy a pozitív eseményekre is érvényes a listaállítás. Szó szerint mindenre, ami csak érdeklődésre számíthat a sajtó részéről. Valószínűleg el kell rendelnie, hogy az éjszakások, mielőtt távoznak, még írják meg a „hangulatjelentést”.

Kivihetetlen, hogy valamennyi problémát, szokatlant összegyűjtsünk – morgolódott a harmadik intézményvezető is – hiszen az ellátást évek óta a vezetői furfang működteti. Ez az egész csak a megfélemlítésünkre jó – tette hozzá.

A kórházvezetők elbizonytalanodást az is növelheti, hogy a klasszikus értelemben vett rendkívüli eseményeket egy 2005-ös miniszteri rendelet alapján eddig is jelenteniük kellett. Ott fel is sorolták, melyek ezek, így egyebek mellett katasztrófákat, terroreseményeket, tűzeseteket, robbanást, ár- vagy belvízkárt, valamint az egészségügyi szolgáltatást jelentősen akadályozó eseményeket – például a közműszolgáltatások megszűnését, illetve a dolgozói sztrájkot – jelölték meg.

Csányié lett a Budai Egészségközpont
Csányi Sándor OTP-vezér Bonitás 2002 Befektető és Tanácsadó Zrt.-je közvetett irányítást szerez az egyik vezető budapesti magánegészségügyi szolgáltató, a Budai Egészségközpont Kft. felett - derült ki Gazdasági Versenyhivatal (GVH) honlapjáról, amit a napi.hu szúrt ki. A GVH-nak még engedélyeznie kell az összefonódást. A vállalkozást 2000-ben alapította Varga Péter Pál, aki lapunknak elmondta: a Budai Egészségközpontot tulajdonló vállalkozás 60 százalékát vásárolta meg Csányi Sándor cége. Az intézmény vezetése, menedzsmentjének irányítása kisebbségi tulajdonosként továbbra is az ő feladata marad. 

Edzőmeccs jelleggel - Könnyedén nyert a női pólócsapat

Hatos Szabolcs
Publikálás dátuma
2017.07.18. 23:20
Fotó: Molnár Ádám
A várakozásoknak megfelelően magabiztos, 24-5-ös győzelmet aratott Franciaország ellen a magyar női vízilabda-válogatott a Margitszigeten.

Már az első percekben eldőlt.

Mondjuk az előzmények nem is ígértek mást: a vb vízilabdatornájának C-csoportjában előzőleg Hollandia is alaposan elpáholta a franciákat (17-2-re – a szerk.), így a találkozó előtt össznépi matematikaóra kezdődött: ha Bíró Attila szövetségi kapitány csapata 16 góllal győz, akkor a hollandok ellen, csütörtök este egy döntetlen is elég lehet a csoportelsőséghez…

Hogy a fentiek fényében mennyire volt nyílt a küzdelem, annak ékes példája, hogy már az első nyolcperces blokk végén 7-0 állt az eredményjelzőn, a félidőben pedig úgy volt 14-2 az állás, hogy a tizenhármas magyar keretből – természetesen a kapusokat, Kasó Orsolyát és Gangl Edinát nem számolva – egyedüliként Szűcs Gabriella nem vette be a franciák kapuját.

A „gólgyár” a folytatásban sem állt le, egy magyar kapufa után Tóth Ildikó megszerezte önmaga második, csapata 15. találatát is. Potyogtak a gólok.

A Hajós Alfrédról elnevezett uszoda közönsége persze élvezte az „előadást”, azt, ahogy Takács Orsolya kisvártatva 16-2-re alakította az eredményt, majd Szilágyi Dorottya után végül Szűcs is feliratkozott a gólszerzők közé. Amikor fél perccel a harmadik periódus végét jelző dudaszó előtt Antal Dóra 20-4-re alakította az állást, már megvolt az áhított 16-os fór is.

A negyedik periódus 20-5-ről indulva végül 24-5 lett, ám a magyarok számára ezzel véget is ért a könnyed labdázgatás: a vasárnapi, Japán elleni 20-11 után holnap Hollandia, később pedig az egyenes kieséses szakasz jön.

Garantáltan nem edzőmeccs jelleggel.