Előfizetés

Szöul tárgyalna Phenjannal

Dél-Korea katonai tárgyalásokat javasol Észak-Koreának, a nemzetközi szankciókat sértő észak-koreai rakétakísérletek nyomán kialakult feszültség enyhítésére. Ha Phenjan elfogadja az ajánlatot, akkor 2015 óta első alkalommal ülnek tárgyalóasztalhoz a két Korea képviselői. Egy magasrangú dél-koreai katonai vezető közölte, hogy minden ellenséges cselekedet beszüntetése és a feszült helyzet enyhítése lenne a megbeszélések célja – jelentette a BBC.

Az új dél-koreai elnök, Mun Dzse In már beiktatása után jelezte szándékát a két Korea közötti párbeszéd felújítására. Nemrégiben egy berlini beszédében jelezte, hogy a kapcsolatfelvétel szükségessége Szöul és Phenjan között sürgetőbb, mint valaha. A dél-koreai államfő szerint a megbeszélések újranyitása nélkül esély sincs az észak-koreai nukleáris fegyverkezési program leállítására.

Al Gore: A világ Trumpra neheztel, nem Amerikára

Al Gore volt amerikai alelnök szerint világszerte tudatában vannak annak, hogy az Egyesült Államok nehéz időket él át Donald Trump elnökségével. Bill Clinton egykori alelnöke a CBS Newsnak adott interjúban rámutatott: A világ többi része, akárcsak mi idehaza, megpróbálja kiokoskodni, hogyan is alakul majd Trump elnöksége. Tudom persze, hogy még sokan teljes mértékben az elnök mögött állnak.

Gore, aki 2000-ben George W. Bush-sal szemben alulmaradt az elnökválasztáson, már alelnökként is a klímaváltozás elleni fellépés élharcosa volt, erőfeszítéseit megosztott Nobel-békedíjjal jutalmazták. A volt alelnök szerint a világ nem hibáztatja az Egyesült Államokat azért, mert Trump bejelentette, kivonul a párizsi klímaegyezményből. Ez a többi államot egységfrontba hozta össze, az amerikai elnök ugyanakkor nemzetközileg elszigetelődött, mondta Gore.

Egyelőre még nem tudni, hogy mit értett azon Trump, amikor Emmanuel Macron francia elnöknek Párizsban azt ígérte, még visszatér a klímaegyezmény kérdésére. Miután azonban teljes mértékben elkötelezte magát a karbonalapú energia mellett, nagyon nehéz lenne számára a visszatáncolás, de mindenesetre Macron és mások abban bizakodnak, hogy Trump ezzel nyitva hagyott magának egy kiskaput a jövendő tárgyalások előtt. A klímaegyezményt ugyanakkor egyik napról a másikra nem is lehet felmondani, legalább három év várakozási idő után lehet csak kilépni.

Mélyponton Trump népszerűsége

Publikálás dátuma
2017.07.17. 10:58
Fotó: Getty Images

Csupán az amerikaiak 36 százaléka elégedett Donald Trump teljesítményével – derült ki a Washington Post/ABC News friss felméréséből. Ez 70 éve a legrosszabb elnöki bizonyítvány az ABC News jelentése szerint. A 45. elnök elutasítottsága 58 százalékon áll. Az első száz nap után Trumpot 42 százalék támogatta, 53 százalék bírálta.

A mostani felmérés szerint a megkérdezettek 48 százaléka nagyon erősen kifogásolja Trump elnöki teljesítményét. Trump Twitteren védelmébe vette a felmérést, szerinte az elnökség e szakaszában „majdnem 40 százalékos” támogatottság „nem rossz” eredmény. Az elnök szerint a Washington Post/ABC News jóslata járt legközelebb tavaly az elnökválasztás végeredményéhez. Ez nem teljesen fedi a valóságot.

Arra a kérdésre, hogy Trump fia, veje és kampányfőnöke jól tette-e, hogy találkozott egy Kreml-közeli orosz ügyvédnővel, a megkérdezettek 63 százaléka nemmel válaszolt. Azaz, nem értettek egyet az elnökkel, aki szerint a legtöbb amerikai hajlandó lett volna részt venni egy ilyen találkozón. A felmérés szerint az amerikaiak 60 százaléka úgy véli, hogy Oroszország megpróbálta befolyásolni a tavalyi elnökválasztást.