Állam, papír

Az unortodox gazdaságpolitikát elvető országok számára evidencia: nem a drágábban finanszírozó pénzintézetektől vesznek fel hitelt költségvetésük hiányának betömésére, hanem maguk bocsátanak ki állampapírokat, a bankoknál alacsonyabb kamatokkal. És ez így van rendjén! Magyarország azonban nem ilyen. A Nemzeti Együttműködés Rendszerét (NER) átszövő bankellenes hangulat csatamezején 2015-től elindították a lakossági állampapírállomány dinamikus bővítését, nehéz helyzetbe hozván a hitelintézeteket. Az akció nem is volt sikertelen, az emberek szép lassan kivonták betéteiket a kereskedelmi bankokból, hogy a Magyar Államkincstár papírjainak kedvezőbb hozamait élvezzék, ami manapság sincs másképp.

Tudjuk, a világ boldogabb országaitól sem idegen az állampapírok kibocsátása, élnek is vele, amióta világ a világ. A célközönség kiszemelésében azonban az az alapvető különbség, hogy míg másutt az államkötvények fő vásárlói a kereskedelmi bankok, a biztosítók és a befektetési alapok, addig nálunk a nemzeti büszkeség jegyében az Államadósság Kezelő Központ vezére döngeti a mellét, hogy minálunk nemcsak háborúk vagy az ezeknél is gyakrabban előforduló természeti katasztrófák idején nyúl mélyen a zsebébe a polgár, hogy nehéz helyzetbe kerülő hazáját támogassa, hanem a szürke hétköznapokban is. Tény, hogy az állampapírállomány negyede már a lakosság kezében van. A helyzet azonban korántsem ennyire rózsás. A jegybank alapítványai maguk is az állampapírok vásárlói voltak, vagyis az állam a tiltott önfinanszírozás bűnébe esett, míg csak le nem lepleződött. Az állomány így könnyedén növekedhetett évente akár 30-40 százalékkal is. A különböző trükkök sem fedték el azonban azt a tényt, amit a háztartások államkötvényeik megvásárlásával ékesen bizonyítottak: a kormány iránti bizalom meglehetősen korlátozott. Megtehetnék ugyan, hogy a még magasabb kamat reményében akár 3 vagy 10 évig is megtakarítanak. Ehelyett korlátozott optimizmusuk egyértelmű fokmérőjeként, pénzüket nagyrészt olyan papírokba fektették, amelynek futamideje éppen csak eléri a fél-egy esztendőt. Befektetéseik gyors lejártakor meg majd eldöntik, hogy újra befektetnek-e, vagy jöhet a párnaciha. Meghazudtolná magát az Orbán-Matolcsy rendszer, ha a háztartások bizonytalanságát kiszámítható gazdaságpolitikával pótolná, vagy azzal, hogy a görcsös befelé fordulást a külföldi hitelek részbeni felvételével oldaná. A külhoni pénzügyi intézményekről, befektetési alapokról tudjuk: számukra - ha nem is a régi lendülettel de -továbbra is vonzó lenne magyar devizakötvényt vásárolni. Hajlandóságuk viszont meglehetősen hektikus, és ez az, amit kiegyensúlyozna a belföld stabilitása.

Közismert: a Magyar Nemzeti Bank fokozatosan csökkenti a jegybanknál lévő kereskedelmi banki betétállományt. Matolcsyék vágya, hogy a pénzintézetek ahelyett, hogy a jegybanknál betétet gyűjtenének, inkább hitelezzenek. A szándék eddig többnyire szándék maradt. Most pedig jókora pofont kaptak, még az állampapír-forgalmazási jutalékukat is csökkentik. Ki érti ezt?

Szerző
Bonta Miklós

Végtelen sínek

Vannak dolgok, amiket meg kell hosszabbítani. Nem, mert a méret a lényeg, hanem mert az erős, büszke európai Magyarország a lényeg. Ha nem tetszik a kisvasút, meghosszabbítjuk Lovasberényig, Bicskéig, Moszkváig, de tán még egy ankarai mellékvonal is befigyel.

Vannak a sínek, melyek párhuzamossága a végtelenben sem találkozik. (Ámbár Chuk Norris állítólag elszámolt már a végtelenig, kétszer is.)

Vannak ilyen sínek Hódmezővásárhely és Szöged között. Oda a sokra vitt táskacipelő különös vonatot álmodott. Ami, ha innen nézem, villamos, ha onnan, dízelvonat.

Előbb 13,2 milliárdot, utóbb 23 milliárdot akart a dolog kóstálni. De lesz az még vizesvébé méretű anyagi terjedelmesedés is.

Vadiúj szerelvényekkel, afféle bicegő magyar Sinkanzen.

Vannak a sínek Belgrád felé, ahová csilliárd jüanokért épít majd a Kínai Kommunista Párt (a Fidesz testvérszervezete pár éve) kormánya egy olyan marha hosszú adósságot nekünk, hogy Paks 2 adja a másikat.

Vannak a sínek a Nyugati pályaudvarról Ferihegy felé, ahová az „emútthétévben” sem sikerült egy vásárhelyi expresszt fölrajzolni, pedig az is pekingi pénzből volt beígérve.

Vannak a sínek a metróban is – olyanok, amilyenek. Szovjet vasparipák száguldanak rajtuk. Tarlós szerint felújított budapesti metrók, mindenki más szerint ránk sózott, lezsírozott matuzsálemek, amik senkinek nem kellettek.

Vannak, akik úgy vélik, ez a móka az atomerőmű járulékos vesztesége. Amint rég találóan megírtam volt: az oroszok azért nem hülyék, hogy negyvenéves rozsdát hegesszenek. Szürke fésűs öltöny helyett munkásőr egyenruhát kaptunk annyi pénzért, amennyiért száz Habony Árpád is felruházhatná Rogán Cilit.

Budapest bűnös város, égjenek hát a latrok a metró tüzén. Megnézném azért párhuzamosan Lázár János orcáját, ha a magas kormány ilyen moszkvai csodákat akarna rásózni.

Szerző
Veress Jenő

Békési világcsúcs

Ha a dél-békési körzet, egyben Békés megye ipari központja, a 30 ezres Orosháza egy főre vetítve annyi pénzt nyert volna a Települési és Területfejlesztési Operatív Program (TOP) legutóbb kihirdetett pályázati köréből, mint Pusztaottlaka, akkor 120 milliárd (!) forinttal, pontosabban ekkora fejlesztési forrással lenne most gazdagabb. Ez huszonötszöröse volna az üveggyárairól és autóalkatész-iparáról híres város idei költségvetésének. De nem ez a helyzet. A 30 ezres, a környéket nézve jó adottságokkal rendelkező Orosháza összességében kevesebb fejlesztési forrást nyert, mint az alig 300 lakosú Pusztaottlaka. A kis falu 1,3 milliárd, míg a meghatározó ipari központ 879 millió forintot. Noha Orosháza lélekszáma százszorosan haladja meg Pusztaottlakáét.

Ezzel pedig Pusztaottlaka, ez sok hátránnyal küzdő dél-békési aprócska község, világcsúcsot döntött. A kormány által megállítani kívánt Brüsszel Békés megyére jutó forrásainak egy részéből annyit nyert, hogy minden ott lakóra majdnem 4 millió forint jut! Ellentétben Orosházával, ahol kevesebb mint 30 ezer forint jut minden helybelire. Tudom, hogy a mechanikus összehasonlítások, a helyi sajátosságokat nélkülöző összevetések nem állják ki a tudományosság próbáját, de ilyen elképesztő különbségek esetén az ember csak felteszi a kezét...

Vajon miért vonzza ez a leszakadó, Békés megyén belül is sok hátránnyal küzdő kistelepülés ilyen mértékben az európai uniós forrásokat? Mi lehet az oka, hogy csak ebből a pályázati körből 250 millió forint jut kerékpáros-túraközpont kialakítására úgy, hogy Pusztaottlaka nincs bekapcsolva a térség kerékpárút-rendszerébe? Magyarázatra szorul, hogy miért kap a világ végén lévő település 450 millió forintot ipari parkra – miközben helyben nincs sem szakképzett, sem szakképzetlen munkaerő. Az már csak hab a tortán, hogy a lassan elnéptelenedő falu 600 milliót nyert a már meglévő vadaspark élményközpontúvá történő átalakításához.

Pusztaottlaka azon szomorú helyek egyike Békésben, ahol döbbenetes mértékben csökken a lakosság száma. A valamivel több mint 300 lakosú településen évente átlagosan 8-an halnak meg és 1 gyermek születik, s akkor még nem beszéltünk az elvándorlásról. A községben nincs sem óvoda, sem általános iskola. Az apró településre áramló milliárdok a siker és a gyarapodás helyett sokkal inkább arra szolgálnak szemléletes példával, hogy az ingyenpénz elköltésekor egyáltalán nem szempont az ésszerűség – fogalmazott nemrégiben minderről a Magyar Nemzet újságírója.

Szakmai, terület- és térségfejlesztési, főként tudományos magyarázat nem, politikai és hatalmi annál inkább adható Pusztaottlaka több mint feltűnő helyzetbe hozására. A megoldás egyetlen név: Simonka György dél-békési fideszes országgyűlési képviselő, a kormánypárt Békés megyei elnöke, a Fidesz térségbeli erős embere. Még úgy is, hogy az utóbbi hónapokban botrányok és vizsgálatok jelzik Simonka kétes ügyeit. Ennek ellenére úgy áramlik Simonkához és a hozzá közeli szervezetekhez a brüsszeli manna, mintha minden gyanún felül állna.

Az is megér egy misét, hogy mi volt az eljárásrendje a Pusztaottlakát elárasztó uniós pénzeknek. Nem csupán a nagyságrend, a Békés megyei TOP-források ebben a körében kiosztott 18,3 milliárd forint érdekes, hanem az is, hogy a Békés megyei önkormányzat területfejlesztési bizottsága mindössze egy nap alatt bírálta el a pályázatokat, azok valódi ismerete nélkül. Csak a beadott projektek címét ismerte, beltartalmát, pénzügyi alátámasztását, fenntarthatóságát nem. Így a fideszes többségű testület több mint négyszáz pályázatról döntött: vakon. A grémium fideszes elnöke Ruck Márton volt, akinek a szerepe azért sem elhanyagolható, mert korábban ő volt a fejlesztési igazgatója egy olyan cégnek, amelynek Simonka György a tulajdonos-ügyvezetője volt. Vagyis jó ismerős a két politikus.

A történtek, túl a szakmaiatlanságon, felvetik a hivatali visszaélés, a hanyag kezelés és a költségvetési csalás gyanúját. Jöhet egy újabb jelzés az ügyészség felé. Megpróbálunk úgy tenni, mintha egy normális országban élnénk...

Szerző