Topon van a HM - Nem jön semmiféle katonai konvoj

Publikálás dátuma
2017.06.10. 19:27
FOTÓ: Molnár Ádám
A korábbi információkkal ellentétben mégsem vonul át katonai konvoj Magyarországon - közölte a Honvédelmi Minisztérium szombaton az MTI-vel.

Korábban azt közölték, a Saber Guardian 2017 néven nagyszabású nemzetközi gyakorlatsorozat miatt katonai konvoj halad át Magyarországon vasárnap és hétfőn.

Szerző

Juncker EB-elnök gyakran veszekszik Orbánnal

Publikálás dátuma
2017.06.10. 18:56
Jean-Cloude Juncker FOTÓ: Getty Images, Dan Kitwood
Kötelezettségszegési eljárásra számíthatnak a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztásától elzárkózó tagállamok, köztük Magyarország - jelezte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke egy német lapinterjúban, amelyből a hvg.hu idéz az MTI nyomán.

A Der Spiegel című hírmagazinban közölt interjúban Juncker kiemelte: mindössze néhány olyan tagállam van, amely nem akar részt venni a 200 ezer menekült elosztásáról szóló döntés végrehajtásában, és a bizottság a jövő héten megtárgyalja azt a kérdést, hogy indítson-e kötelezettségszegési eljárást ellenük.

Arra a felvetésre, hogy az EU megtűr soraiban egyre inkább autoriter módon tevékenykedő tagokat, így Lengyelországot és Magyarországot, Jean Claude Juncker hangsúlyozta, hogy "nagyon is vannak még különbségek Lengyelország és Magyarország, illetve a világ emberi jogokat megvető része között". Azonban az is igaz, hogy a bizottság "veszekedős párbeszédet" folytat Lengyelországgal és Magyarországgal.

Jean-Claude Juncker arról is beszélt, hogy jól "kijön" Orbán Viktorral, legalábbis ami a személyes érintkezést illeti, tartalmilag viszont kevesebb az egyetértés. "Gyakran veszekszünk" - mondta az EB elnöke. Arra a kérdésre, hogy miként néz ki egy ilyen veszekedés, és vajon Orbán Viktor feldühödik-e, Jean-Claude Juncker azt mondta, hogy a magyar kormányfő "nem akad ki soha, azt inkább én teszem". Mint mondta, legfőképpen a nemzeti konzultáció kérdőívei és az Állítsuk meg Brüsszelt! jelmondat miatt mérgelődik. Ismertette: elmondta Orbán Viktornak, hogy "ezzel saját magadat állítod meg, mert te is Brüsszel vagy". A magyar miniszterelnök valamennyi döntésben részt vesz, ezért elfogadhatatlan "úgy tenni, mintha Brüsszel egy idegen hatalom volna", amely titokban "magyarellenes" tevékenységet folytat - mondta Jean-Claude Juncker.

Szerző

Ezt bebukták a drogdílerek - Videó

Publikálás dátuma
2017.06.10. 18:13
Forrás: police.hu
A rendőrök a Könyves Kálmán körút egyik parkolójában, kábítószer átadása közben fogtak el két feltételezhető dílert és a segítőjüket - írja a police.hu.

A rendőri akciót megelőzően a 40 éves K. Csaba autóval fuvarozta a 27 éves N. Lászlót a találkozó helyszínére. A budapesti lakosok a kocsiban várták a 24 éves V. Alex érkezését. Miután a dunavarsányi V. Alex gyalog megérkezett és beszállt az autóba, K. Csaba a jármű mellett figyelte, hogy az adás-vételt más ne zavarhassa meg.

A nyomozók ekkor fogták el a három férfit, akik közül V. Alex a kocsiból kidobott egy alufólia csomagot, amiben a rendőrök 64,96 gramm marihuánát találtak.

A felderítők az autót átvizsgálták, és a padlón szétszórva a bal első ülés elől 69 darab kék színű kábítószergyanús tablettát foglaltak le. A rendőrök K. Csaba nadrágzsebében a nevére kiállított hamis rendőrigazolványt is találtak.

A nyomozók az elfogott férfiakat előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

Szerző