Előfizetés

Mészáros cége kiszállt az FHB-ból

A Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. kezelésében lévő Konzum PE Magántőkealap tőzsdei ügylet keretében értékesítette az FHB Jelzálogbank Nyrt.-ben lévő 5,96 százalékos részvénycsomagját - tette közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. pénteken.

A Konzum PE Magántőkealap a tájékoztatás szerint tőzsdei ügylet keretében értékesítette a tulajdonában lévő, 6 462 005 darab, egyenként 100 forint névértékű FHB törzsrészvényt, így befolyása a jelzálogbankban teljes egészében megszűnt. A Konzum Nyrt. sajtóközleményében a tulajdonrész eladását a Takarékbank Zrt.-nek az FHB Jelzálogbank részvényeire tett kötelező nyilvános vételi ajánlatával indokolta, valamint azzal, hogy a részvényeket a tervek szerint kivezetik a BÉT-ről.

A társaság közleményében felidézi: a Konzum Nyrt. a múlt csütörtökön jelentette be, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti eljárását követően a Mészáros Lőrinc (53 százalék) és a Konzum Nyrt. (47 százalék) tulajdonába kerülő Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. a Metis és a Metis II. Magántőkealapokon keresztül 49 százalékos befolyást szerez az MKB Bank fölött, amelyre hosszú távú befektetésként tekint.

„Mészáros Lőrincé” az MKB fele
 azok után, hogy a Mészáros Lőrinc bevásárolta magát az FHB-ba, most a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában Konzum Nyrt. cége, a Konzum befektetési alapkezelő Zrt. az Magyar Kereskedelmi Bank 45 százalékára tette rá a kezét, ám egy további tranzakció eredményeképpen 49 százalékra nőtt Mészárosék részesedése az MKB-ban. Idővel egyre több jel utalt arra, hogy az MKB a Fidesz-hátország házibankja lesz, így az Eximbank mellett az MKB finanszírozta Andy Vajnának a TV2 megvásárlását, de beszállt az Origo megvásárlásába is.  helyzet sajátossága – bár a hitelintézeti törvény nem tiltja – hogy az új tulajdonos, Mészáros vállalkozásainak egy részét is az MKB hitelezi. Így a felcsúti polgármester keményítőüzeme is 15 milliárdhoz jutott.

A Konzum Befektetési Alapkezelő a Metis alapok mellett a Konzum RE Intézményi Ingatlanbefektetési Alap, továbbá a Konzum PE Magántőkealap vagyonának kezelését végzi. A Konzum PE Magántőkealap lényegi vagyona az FHB-ban lévő tulajdon értékesítését követően a Konzum Nyrt. 45 százalékos, a Hunguest Hotels Zrt. 70,2 százalékos, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyását követően pedig az Opimus Group Nyrt. 24,53 százalékos tulajdonából áll. A Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt eszközök értéke meghaladja a 60 milliárd forintot, amellyel a társaság hazai viszonylatban az egyik legnagyobb vagyonkezelő lett - írja a Konzum Nyrt.

A Konzum Nyrt. április 21-én jelentette be, hogy az érdekeltségébe tartozó KZF Vagyonkezelő Kft.-n keresztül, tőzsdén kívüli ügylet keretében felvásárolta az FHB Jelzálogbank részvényeinek 5,96 százalékát, a pakett korábban az Allianz Hungária Biztosító Zrt. tulajdonában volt.

Az FHB Jelzálogbank május 29-én tette közzé, hogy a Takarékbank kötelező nyilvános vételi ajánlatot nyújtott be jóváhagyásra az MNB-hez a társaság valamennyi részvényére. Az ajánlattevő a 100 forint névértékű "A" sorozatú törzsrészvényekre és "B" sorozatú osztalékelsőbbségi részvényekre 533 forintot, az 1000 forint névértékű "C" sorozatú törzsrészvényekre pedig 5330 forintot kínál részvényenként.

Az MNB május 29-re datált határozatában engedélyezte a Takarékbank számára, hogy az FHB Jelzálogbankban 50 százalékot meghaladó mértékű közvetlen befolyásoló tulajdoni részesedést szerezzen. A nyilvános vételi ajánlatra vonatkozó engedélyezési eljárás még folyamatban van.

A vételi ajánlat során a Takarékbank összehangoltan jár el a jelzálogbank további 22 tulajdonosával. A vételi ajánlat szerint a Takarékbank közvetlen befolyása (szavazat) az FHB Jelzálogbankban 19,26 százalék, az összehangoltan eljáró személyek együttes közvetlen befolyása 68,40 százalék, közvetett befolyásuk 10,31 százalék. 

A Takarékbank, az összehangoltan eljáró személyek és az FHB jelzálogbank egyaránt a takarékszövetkezeti integráció tagja, a Takarékbank az integráció központi bankja.

Az FHB bankcsoportnak 2016-ban a nemzetközi pénzügyi standardok (IFRS) szerinti konszolidált beszámoló szerint 593,404 milliárd forint mérlegfőösszeg mellett 15,502 milliárd forint vesztesége volt. Idén az első negyedévet már 279 millió forint adózás utáni nyereséggel zárta a bankcsoport, míg a tavalyi első negyedévben 1,277 milliárd forint vesztesége volt.

Az FHB Jelzálogbank részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papírok a pénteki kereskedést 525 forinton zárták. Az elmúlt egy évben a 100 forint névértékű részvények legmagasabb árfolyama 610 forint, a legalacsonyabb 385 forint volt.

Beperelték Mészáros cégét
Piacfelügyeleti eljárást kezdeményezett bennfentes kereskedés gyanúja miatt a Mészáros Lőrinc érdekeltségében álló Konzum Nyrt. ellen a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész). A Tebész-nek az lett gyanús, hogy a Konzum-részvények forgalma és árfolyama többszörösére nőtt a Metis Magántőkealap átvételét megelőző napokban, még az árfolyam befolyásolásra alkalmas bejelentés jelzése és a kereskedés felfüggesztése előtt. A Konzum szerint a Tebész „irányított támadást” folytat. A helyzet fonákja, hogy a Konzum a Matolcsy-érdekkörbe is sorolt MKB kisebbségi tulajdonosa, míg a bennfentes kereskedelmet a Matolcsy György vezette jegybanknak kellene most kivizsgálni. 

Művészettel az előítéletek ellen

Juhász Dániel
Publikálás dátuma
2017.06.09. 18:48

A romák számára a művészet mindig is az ellenállás egyik formája volt - hangzott el a berlini Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet (European Roma Institute for Arts and Culture, ERIAC) megnyitó ünnepségén, csütörtökön.

A Nyílt Társadalom Alapítvány, az Európai Tanács, illetve a német szövetségi kormány támogatásával életre hívott intézmény mérföldkő a roma művészet történetében. Egyebek mellett azzal a céllal jött létre, hogy kiállítási, megjelenési lehetőséget biztosítson a nemzetközi művészeti színtéren is meglehetősen alulreprezentált roma művészek számára.

A helyszínválasztás is jelentőséggel bír: a sokszínűségéről, el- és befogadásáról híres Berlin talán a legmegfelelőbb otthon az ERIAC számára a nemzetközi kulturális közegben, a városvezetés szemlélete, gondolkodásmódja is teljes mértékben egyezik az intézet által kitűzött célokkal. Michael Roth, a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere köszöntőjében elmondta: az ERIAC a német kormány teljes támogatását élvezni; elkötelezettek a romákat Európa-szerte érő előítéletek elleni küzdelemben, amelyben nagy segítséget jelent a roma művészeket és más értelmiségieket tömörítő kulturális központ. "Rendkívül nagy örömmel tölt el, hogy az ERIAC Berlinben, a demokratikus és liberális Európa szívében nyitja meg irodáját" - fogalmazott Roth.

Az intézet vezetőjének Junghaus Tímea művészettörténészt, az 52. Velencei Kortárs Művészeti Biennále első roma pavilonjának kurátorát választották. Junghaus 2010 óta a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetének munkatársa, rendszeresen publikál a kortárs művészet témájában, különös tekintettel a kulturális sokféleség és a kisebbségi reprezentáció kérdésköreire. Megnyitó beszédében elmondta: az ERIAC központja lesz a romák önkifejezésnek, amellyel reményeik szerint felvehetik a harcot romák millióinak életét hosszú ideje megkeserítő társadalmi előítéletek ellen.

A megnyitó ünnepség utáni fogadáson Junghaus Tímea lapunknak elmondta: az Intézet szeptemberben kezdi meg működését. "Négy pilléren állunk. Ezek a művészet és kultúra, a holokauszt-kutatás és megemlékezés, illetve van egy publikációs funkció. De nem akarunk versenyben állni a már meglévő hasonló, kisebb szervezetekkel. Ugyancsak célunk, hogy létrehozzunk egy hatalmas hálózatot, amibe ezek a kisebb szervezetek is beletartoznak" - mondta, hozzátéve: az együttműködés során az ő működésüket is igyekeznek majd láthatóbbá tenni a nemzetközi színtéren. 

Beszélt arról is, hogy a tervezés során Berlin mellett más európai nagyvárosok, mint London vagy Brüsszel is szóba jött az ERIAC otthonaként; a lényeg az volt, hogy az európai kulturális terepen fontos szerepet betöltő főváros legyen. Végül azért döntöttek Berlin mellett, mert fontos szempont volt, hogy a város és az ország kormánya, annak politikája abszolút nyitott és befogadó legyen. Michael Roth miniszter már az elején a kezdeményezés élére állt, és jelezte, hogy Berlin tárt karokkal várja az ERIAC-ot. Arra a kérdésünkre, hogy Budapestre gondoltak-e, Junghaus úgy válaszolt: "Budapest nem nagyon jelentkezett azért, hogy otthont adjon nekünk".

Ingyen könyvespolc Zuglóban - Ha tud, hozzon helyette másikat

Publikálás dátuma
2017.06.09. 15:28
Mindenki olvasson! - Thinkstock illusztráció
Átadták a kerület első, nyilvános könyvszekrényeit. A Sárkányos játszótéren kihelyezett, üvegajtós polcokon gyermekkönyvek találhatók, míg az Örs vezér téri és a Bosnyák téri szekrényben a felnőttek válogathatnak az ingyenes olvasnivalók között. A polcokról bárki, bármikor elvehet egy könyvet - tudatja az önkormányzat honlapja.

A módszer azonban azon alapul, hogy ha valaki elvitt egy őt érdeklő könyvet, ha módja van, vigyen is helyette, így soha nem ásítoznak majd üresen a polcok. Sőt, akkor is segíthet feltölteni a szekrényt, ha pillanatnyilag nincs szüksége új olvasnivalóra. 

A zuglói könyvmegállók ötletét Czeglédi János, a Jobbik önkormányzati képviselője terjesztette a testület elé. A megvalósításban a kerületi önkormányzat és a Szent Kristóf – Egymásért Alapítvány segített. A most megnyílt három könyvmegálló polcaira csaknem 200-200 darab olvasmány fér, és minden egyes szekrény oldalán elolvasható a használati utasítás.

Zugló polgármestere gyakorló édesapaként elmondta, hogy náluk az esti mese olvasása szent idő, az olvasás szeretetét érdemes megerősíteni a társadalomban.  A könyvmegálló arra is felhívja a figyelmet, hogy nem kell mindent kidobnunk, amire nincs szükségünk, és nem mindenkinek adatik meg, hogy új könyveket vásároljon – hívta fel egy fontos momentumra a figyelmet Karácsony Gergely.