Soros a soros

Publikálás dátuma
2017.06.10. 09:50
Fotó: Getty Images

Az Eötvös Károly Intézet "Legyen köztársaság!" című közéleti és kulturális fesztiváljainak legutóbbi rendezvényén, március 18-án, "Civilek a célkeresztben" volt az egyik kerekasztal-beszélgetés igencsak aktuális témája. A szervezők egyebek mellett két kérdést vetettek fel: "Hogyan érdemes kezelni a támadásokat?" és "Milyen stratégiák jöhetnek szóba?" Mindenekelőtt szolidaritást kell vállalni azokkal, akiket hamis vádakkal támadnak, hogy ellehetetlenítsék őket - mondtam erre, és hozzátettem: "Manapság Soros György van a kormány évek óta folyó ellenségkereső és gyűlöletszító kampányának célkeresztjében." Ez, sajnos azóta még inkább igaz – tehát vele kell szolidaritást vállalnunk. Majd valahogy így folytattam: ha pedig azt kérdezik, mennyi pénzt kaptatok Soros Györgytől, valljátok be nyíltan, sumákolás nélkül, hogy soha egy fillért sem. De valljátok be büszkén azt is, hogy milyen alapítványoktól nyertetek támogatást pontosan kidolgozott projektekre, gondosan elkészített pályázatokkal, és hogy minden fillérről el kell számolnotok a magyar hatóságok számára is teljesen átláthatóan.

Orbánéknak pedig tudomásul kell venniük, hogy az alapítványoktól kapott pénzeknek semmi közük az alapítóhoz, hiszen éppen ők érveltek azzal, hogy az alapítványba tett pénz még a közpénz jellegét is elveszti. A bíróság ugyan kimondta, hogy a közpénz mindig közpénz marad, de az ítélet nem vonatkozik magánpénzre, vagyis Soros György alapítványokba tett pénze már rég elveszítette Soros-jellegét. A magyar bíróságok által elfogadott alapszabály szerint működő és a magyar hatóságok által ellenőrzött, magyar alapítványokba helyezett külföldi pénzek pedig elveszítik külföldi jellegüket.

Filozófiai háttér

Soros és más filantrópok között az lehet a legnagyobb különbség, hogy talán neki van a legerősebb filozófiai háttere. Személyes élmények is késztethették olyan alapítványok létrehozására, amelyek segíthetnek megakadályozni a múlt nagy katasztrófáinak megismétlődését. Soros ugyanis a saját bőrén tapasztalta meg a XX. század mindkét nagy diktatórikus rendszerének embertelenségét: a nácik elől bujkálnia kellett, a kommunizmus elől Angliába menekült, ahol megragadta a XX. század egyik legnagyobb filozófusának, Karl Poppernek a tanítása az "open society"-ről, a nyitott társadalomról. Ezek után érthető, hogy a fiatal Soros úgy döntött, a zárt társadalmak, a diktatúrák, a dogmatikus, agymosó rendszerek elleni küzdelemnek szenteli az életét. Az is érthető tehát, hogy Soros később a kommunista egyeduralom ellen fellépő fiatal Orbán Viktor támogatója lett.

De az is érthető, hogy Orbán, aki az álnemzeti, Keletre nyitó jobboldaliságot és a putyinista neokommunizmust ötvözve tör egyeduralomra, most a saját önkényuralmi törekvései első számú ellenségének tartja a nyitott gondolkodású és a nyitott társadalmat támogató Sorost. És ez nem most kezdődött: Soros éppen akkor hívta fel a figyelmet a kapitalizmus veszélyeire - lásd például The Capitalist Threat (A kapitalista veszély) című tanulmányát a The Atlantic Monthly 1997. februári számában -, amikor Orbán, feladva liberális múltját, elkezdte metamorfózisát önkényuralmának vadkapitalista korruptokráciája felé.

De lehet egy másik komponense is annak, hogy Orbán Soros ellen fordult. Az ugyanis, hogy be kell látnia: új oligarcha-garnitúrája és strómanjai gátlástalan gazdagítása ellenére sosem fog olyan pénzügyi háttérre szert tenni, amellyel tényezővé válhat nemzetközi szinten. Sőt, talán ennél is jobban frusztrálhatja Orbánt, hogy kénytelen elismerni Soros pénzügyi zsenialitásán is messze túlmutató intellektusát, amellyel a Karl Popper által kidolgozott reflexivitás-elméletet befektetői sikerein túlra is ki tudta terjeszteni. Ez a megközelítés nyitott Soros számára társadalomfilozófiai perspektívát, amely iránt maximálisan elkötelezett maradt, és ez magyarázza, hogy minden földrészen szinte minden ajtó nyitva áll előtte.

Orbán szavaiból és anyagi telhetetlenségből az derül ki, hogy feltételezi, egykori támogatója a szívélyes fogadtatást sok-sok milliárd dolláros vagyonának köszönheti. Pedig tudhatná, hogy számos milliárdos a pénzén túl annyira érdektelen, hogy jobb körökben nem is látják szívesen őket. Orbán még arra sem számíthat, hogy majd a sznobok befogadják, hiszen nem kérkedhet strómanokra bízott vagyonával, és már az intellektusát is rég beárnyékolta politikai álarca.

Orbán frusztráltságainak is szerepe lehet abban, hogy hatalmas energiát fektet egykori mentora diszkreditálásába. Mindig sajnálatraméltó, ha valakit felőrölnek a rögeszméi, de az igazi katasztrófa az, ha ennek egy ország válik áldozatává.

A CEU-törvény

Ha felvetődik a kérdés, miért indított Orbán egész pályás letámadást a CEU, a Central European University ellen, a választ már sejthetjük abból, hogy Orbán a CEU-t Soros-egyetemnek hívja, noha tudnia kell, hogy ilyen nevű egyetem nincsen, és a CEU-t nem is akarja így akkreditálni senki - sem hazánkban, sem az Egyesült Államokban. Egyértelmű tehát, hogy a hamisított dátumú, sürgősséggel meghozott „CEU-törvény” a Soros elleni támadásról szól, és személyes ügy, nem pedig a magyar kormány áll mögötte, mert egy ország hivatalos szerve csakis hivatalos nevén nevezhet meg egy egyetemet.

A napokban nagy feltűnést keltett, hogy Orbán Viktor „elsősorban tehetséges magyarnak” nevezte Soros Györgyöt. Lehet, hogy csak azért használta ezt a pozitív kitételt, mert úgy gondolta, így nagyobb hitelt adhat a mondat második felében sorjázó negatív, ócsárló megjegyzéseinek. Én leginkább a „kaszinókapitalizmusra" kaptam fel a fejem, mert ha ezzel Orbán egy másik amerikai magyarhoz, Andy Vajnához akarta kötni Sorost, az nem lenne jó hír Orbán-kedvenc kaszinókirályának. Hiszen tudjuk, hogy Simicska Lajos sorsára jut mindenki, aki túlnő Orbánon. Bár lehet, hogy az is elég a kegyvesztettséghez, ha valakinek csak századannyi vagyona és hatalma van, mint neki, de azt százszor jobban tudja nyíltan élvezni, „habonyozni”.

Én azonban végső soron úgy gondolom, hogy Orbán aligha csak féltékenységből mutat – szerintem jórészt megjátszott – ellenszenvet és szít - általa talán nem is érzett - gyűlöletet Soros György iránt. Egyszerűen Sorost tette meg a soros „mumusnak”. Ő ma a Fidesz nép elé állított ellensége, mert az ellene folytatott „küzdelemmel” remélnek választást nyerni. Mint ahogy 1998-ban a tocsikozással, 2010-ben a gyurcsányozással nyert a Fidesz.

Az oszd meg és uralkodj az olyan ember hatalmi módszere, aki nem hiszi, hogy intellektusa erejével, netán bölcs politikájával össze tudja tartani a táborát. Inkább lemond népe egy részének, ha kell, felének a támogatásáról, ha ezzel a másik felét magához kötheti.

A kötés ereje természetesen függ attól, mekkora éket lehet verni e két félrész közé. A teljes szétszakításhoz azonban nem mindig elég egy ellenség megnevezése. Biztosabb a hatás, ha őt patás ördögként – vagy zsidó(bérenc)ként – lehet bemutatni, mindenféle gyűlöletes gonoszság megtestesítőjeként. Márpedig a gyűlölet olyan erős indulat, amely hormonszerű kémiai mediátorokat termel, s ezek éppúgy képesek függőséget okozni, mint szintetikus derivátumaik. Ennek az az előnye, hogy a legprimitívebb eszközökkel is fel lehet szítani a már függővé váltak gyűlöletét (lásd óriásplakátok), és egyre könnyebb meggyűlöltetni velük az újabb és újabb ellenségeket.

Miért éppen Soros?

Nem tudhatjuk, pontosan mikor döntöttek úgy Orbánék, hogy a közel-keleti pusztítás, a kivégzések, lefejezések elől menekülő embereket fogják felhasználni arra, hogy a riogatást, a félelemkeltést tegyék 2018-as kampányuk központi témájává. De az nyilvánvaló, hogy már két évvel ezelőtt is a félelemkeltés céljából tartották vissza a menekülteket a Keleti pályaudvarnál. Pechükre ezek a fegyelmezett, többnyire családos, kisgyermekes, békés emberek nem adtak semmiféle okot a félelemre. Ellenkezőleg, inkább szimpátiát és segítőkészséget váltottak ki a jobb érzésű emberekből. A gyűlöletszítás azoknál működött, akik csak a hazug fideszes média közvetítésével találkoztak „migránsokkal”.

Ám a 2018-as kampányra kifogyhat a gőz a „migránsveszélyből”. Ezért volt szükség egy új, továbbfejlesztett migráns-ellenségképre, és ehhez jött jól George Soros, aki, mint mindig, kezdettől fogva a rászorulók mellett állt. Fideszék, akik láthatólag nem ismerik a keresztényi karitászt, ezt úgy adták el a híveiknek, hogy Soros egyetlen célja valami borzalmas veszélyt hozni Európára. Orbán feltehetőleg Putyintól is ilyen értelmű ukázt kaphatott, Putyinnak ugyanis valóban van rá oka, hogy ellehetetlenítse Sorost, aki az ukrán függetlenség mellett is az elsők között állt ki teljes mellszélességgel. Tavaly pedig, "a modern világ minden képzeletet felülmúló háborús bűncselekményei" közé sorolta Putyin szerepét Aleppó kíméletlen bombázásában.

Magyarország mindeközben végzetes választás elé került: a Karl Popper és George Soros által propagált nyitott társadalommá válik-e, amelyben a mai fiatalok otthon érezhetik magukat, vagy tovább folytatódik a Putyin–Orbán-féle megosztás, a primitív gyűlöletszítás, s ezzel az egymásra és a jövőre nyitott fiatalok kivándorlása.

Szerző

Alföldi: „Abszolút szerelem és szeretet van köztünk”

Publikálás dátuma
2017.06.10. 09:45
Fotó: Szalmás Péter
Jordán Tamásról, a neves színész-rendezőről, a botrányos szombathelyi színházigazgató választás főszereplőjéről pályatársak, kollégák, barátok, családtagok vallanak kollégánk, Balogh Gyula A Jordán-sztori / Egy színházi JELENSÉG című interjúkötetében, amely a Kossuth Kiadónál jelenik meg. Alföldi Róbert egyebek közt arról beszél, nem tud olyan példát, hogy vidéki városban kivonuljanak az emberek egy színházért. Részlet a Nemzeti Színház volt főigazgatójának interjújából.

- Több helyen elmondtad a véleményedet az elmúlt hetek, hónapok szombathelyi eseményeivel kapcsolatban. Most is Szombathelyen rendezel. Többször emlegettek téged is ebben a történetben.

- Én voltam az abszolút megkérdőjelezhetetlen negatív érv, hogy miért nem kell Jordán mandátumát meghosszabbítani.

- Amikor kiírták a pályázatot és elkezdődött az egész történet, akkor te gondoltad, hogy ez lesz a forgatókönyv, vagy egy kicsit meglepett?

- Engem a bénaságuk lepett meg kissé. Azt lehet érzékelni, hogy nem találtak embert a pályázaton. Egyébként minden lényegtelen volt számukra, csak az volt a fontos, hogy ne Jordán maradjon tovább. Csak nem találtak erre embert, illetve Dér Andrist találták meg, de szerintem ő ennél finomabb lelkű ember. Az is elgondolkodtató, és ez most egyáltalán nem értékítélet Dér Andrisról, sőt…, hogy miért mászik valaki egy ilyenbe bele. De ez legyen az ő dolga. Pontosan lehet tudni, és mindenki pontosan tudja, hogy kihez járt Dér Andris, hogy föl legyen készülve rendesen.

- Kihez?

- Vajon kihez?

- V. A.?

- Igen. Ezt lehet tudni, mindenki tudja. De ugyanakkor meg úgy gondolom, hogy a visszalépés tisztességes lépés volt tőle. Volt hozzá hisztéria, hogy őt megfenyegették. Aztán kiderült, hogy senkit nem fenyegettek meg. Azt lehetett tudni, hogy ők nem akarják Tamást. Milyen dolog az, hogy egy ilyen fellegvár még nem a miénk – gondolták. Iszonyúan szomorúnak és mocskosnak tartom a történetet. Azért tartom annak, mert mindenki belemászik ebbe akarva-akaratlanul, a nagy, gerinces macsók nem szavaznak, ami abszurdum. Szerintem, ha egy képviselő ilyen helyzetben nem szavaz, akkor alkalmatlan a munkájára. Mert azért van ott, hogy szavazzon.

- A jobbikos képviselőre gondolsz?

- Igen, a jobbikosra, aki a mérleg nyelve lett volna. Csak ez felelősségvállalás lett volna, hogy így vagy úgy szavaz. A történet azt is nagyon szépen megmutatta, hogy egyáltalán nem érdekli a hatalmat az, hogy az emberek mit szeretnének. Arra nem nagyon tudok példát, hogy vidéki városban kivonulnak az emberek egy színházért. Tudom, „ezt is Jordán szervezte, és fizetett az embereknek, és még Soros György is segített”. Sajnos már a látszatra sem adnak. Az a fajta hatalmi arrogancia és cinizmus, amit szerintem egyébként is lehet érzékelni, ennél a kis helyi történetnél is tetten érhető volt.

- És akkor mindegy, hogy kicsoda, hogy Jordánnak vagy Alföldinek hívják? Abszolút nem érdekli őket a személy?

- Szerintem a személy abszolút nem érdekli őket.

- Mármint hogy kivel csinálják ezt?

- Egyáltalán nem érdekes. Rossz oldalon áll. Jöjjön rá, hogy rossz oldalon áll. Teljesen mindegy, hogy mit csinált előtte, mennyire hiteles, mennyire tisztességgel végezte a munkáját, mennyire sikeres. Azon kívül, hogy „Alföldi is rendezett”, azt hiszem, más negatívum nem hangzott el a szombathelyi színházzal kapcsolatban. Azt sem gondolom egyébként, hogy ebben olyan nagyon benne lenne a nagypolitika. Szerintem ez a mi szakmánknak a mocska, hogy ez így történt.

- Ezt hogy érted?

- Nem gondolom, hogy a miniszterelnök ezzel foglalkozik. De még azt se, hogy a miniszter dönt egy ilyen ügyben.

- Hogyan kell azt érteni, hogy „a szakmánk mocska”?

- Még mindig van két szakmai szervezet, és akkor az egyik le akarja győzni a másikat. Azt mondogatják maguknak, hogy mi jövünk, meg nem mi jövünk, meg mit tudom én.

- A kulisszák mögötti csatákra gondolsz?

- Igen, a háborúra. Az is elhangzott, hogy megosztó a szombathelyi színház. Akik úgy gondolják, hogy nagyon megosztó, azok nem férnek be. Merthogy nem lehet jegyet kapni, merthogy telt házzal mennek az előadások, és a szombathelyi színház pár év alatt az egyik vezető vidéki színház lett. Az a szomorú ebben a történetben, hogy a lokálpatrióta hatalom erre nem büszke. Nem gondolom azt, hogy fölülről jött az ukáz, hogy mit kell csinálni. Ezért utaltam arra, hogy a szakmánk mocska.

- Ugyanakkor a „mocskon” túl voltak más jelek. A Nemzet Színészei, néhány társulat kiállt Tamás mellett. De számított ez bármit?

- Úgy tűnik, semmit. Hát erről beszélek.

- Ti ebben az időszakban is szorosan együtt dolgoztatok Tamással, sokszor találkoztatok. Mit tapasztaltál, ilyen stresszes időszakban hogyan viselkedik?

- Nem akarok nosztalgiázni, de teljesen ugyanazt láttam, amit magamon korábban. Utólag rólam is mondják, hogy naiv voltam. Tamásra is lehet mondani, hogy naiv volt. De szerintem teljesen normálisan működött. Nem omlott össze, teljesen erőre kapott, sőt kitört belőle a harcos. Mondtam neki, hogy azért most már nem kell mindennap félóránként nyilatkozni. De neki fontos volt, hogy tisztességgel végigcsinálja.

- Mernél jósolni az ügy végkimeneteléről?

- Jósolni? Szerintem nem fogja megkapni. Ezt az egy évet megkapta, de addig melóznak, amíg találnak valakit. Most mindenki azt mondja, hogy senki nem fog pályázni. Legyen így. De én ebben nem hiszek. Ez a fajta hatalmi arrogancia, ami nagyon látványos vereséget szenvedett, ezt nem fogja hagyni. Azt látjuk minden területen, hogy nem hagyják, hogy ne az legyen, amit ők akarnak. És minél inkább nem az lesz, amit akarnak, annál agresszívebbek és annál dühösebbek lesznek.

- Ti hogyan ismertétek meg egymást? Még a nemzeti színházbeli váltás előtt?

- A váltás előtti időszakban egyszer forgattunk, meg azért az ember tudta, hogy ki a Jordán Tamás. Meg hát remélem, hogy Jordán Tamás is tudta, hogy ki az Alföldi. De szorosabb viszonyunk nem volt. Az átadásnál kialakult egy sűrű kapcsolat. Volt pár hónap, amikor együtt kellett vezetni a Nemzetit, akkor ő végtelenül korrektnek és iszonyúan segítőkésznek bizonyult. (...)

- Tamás társa, Pap Kriszta mondta, hogy kései találkozás a tiétek, de annál intenzívebb.

- Igen, totál egymásra kattanás. Zimányi Zsófi kért föl engem, hogy rendezzem meg Az utolsó óra című kétszereplős darabot. És akkor arra gondoltam, legyen Jordán Freud. És a próbák alatt alakult ki nagyon őszinte és szoros barátság közöttünk. (...)

- Arról, hogy miért éppen Szombathelyet választotta, mit mondott?

- Sok időt töltött ott nyáron a Savaria Játékokon, és valahogy otthon érezte magát Szombathelyen, meg nem is volt ott színház, és ráadásul a város is nagyon szeretett volna saját társulatú, önálló színházat.

- Tamás is állandóan az újat keresi.

- Igen, de közben meg iszonyatosan kitartó. Van, aki egy vidéki városban összerak egy színházat, arra megvan az állami garancia, úgy-ahogy fölépítenek egy új épületet, időközben kiderül, hogy nem tudnak új épületet fölépíteni, és akkor nem az van, hogy föladja vagy megsértődik, hanem addig hajtja, amíg mégiscsak megvalósul.

- Tehát ebben komoly harcai voltak?

Igen. És ő nem adja fel. Nem is tudom, hogy láttam-e őt dühöngeni a mostani második önkormányzati közgyűlést kivéve, amikor egy kissé elszállt az agya.

- Amikor Esterházyt idézett?

- Igen, ott azt láttam, hogy majdnem robban. De azt is láttam, hogy még mindig hisz abban, hogy nincs olyan konfliktus, amit ne lehetne föloldani nyitottsággal vagy kommunikációval. (...)

- Volt olyan, akit ennyire elfogadtál az utóbbi tíz évben, mint Tamást?

- Nem. Ez tényleg nagy találkozás. Szoktam is mondani, hogyha másmilyen lenne, akkor biztos, hogy együtt élnénk.

- Komoly vallomás…

- De tényleg, abszolút szerelem és szeretet van köztünk. Jólesik megsimogatni. Csodás pasi. Egymás hülyeségeit is elfogadjuk. Tamás folyamatosan beszél. Létezik egy még a kaposvári időszakból származó sztori. Tamás gyakran ismételgeti ugyanazokat a történeteket, persze mindig egy kicsit másként mondja el őket. Egyszer állítólag Koltai Robi ezt megunta és annyit mondott, Tamás, most hat óra, ezt a történetet fél négykor már elmesélted. Előfordul, amikor a Rózsavölgyiben egymásra nézünk, mi is tapasztalunk hasonló ismétlődést. Tamás meg is kérdezi tőlem ilyenkor: fél négy? Én annyit válaszolok, igen, Tamás, fél négy. Egyébként az is elképesztő, hogy mindig tele van tervekkel. És nem olyan tervekkel, amelyek az ő karrierjét egyengetik. Állandóan közösséget épít.

- Jó, de azért ezt már te is megengedőbb iróniával nézed.

- Rá szoktam szólni, hogy ezt azonnal hagyd abba, engem egyáltalán nem érdekel. Nagyon fáj neki, hogy nem lett a Nemzet Színésze. Azt hiszem, ez az egyetlenegy dolog fáj neki. Jogosan. De annyira aktív, hogy szerintem egyáltalán senki nem gondol arra, hogy ő egy 74 éves ember. De ez fáj neki.

- Lehet, hogy a Nemzet Színészei sem gondoltak rá, de ez azért változhat.

- Ez az egyetlen dolog, ami az elmúlt évek alatt arról szólt, hogy „én”. De most is minden nap bemegy Törőcsik Marihoz a kórházba, vagy hívja, vagy engem hív, hogy hívd már föl Marit. Tényleg egy tyúkapó, vagy nem is tudom, micsoda.

- És nagyon természetesen csinálja.

- Ebben nincs semmi macher. Szerintem van, aki kicsit bolondnak vagy hülyének nézi emiatt.

- Színházi emberek?

- Biztos van, aki nem annyira megbocsátóan néz rá emiatt.

- Te nem is csalódtál benne soha?

- Tamásban csalódtam-e? Soha! És szerintem nem is fogok. Nem tudom elképzelni, hogy csalódjak benne.

(A kötetet Pécsen a POSZT-on a Cooltour Caféban - Király utca 26. -, június 15-én, csütörtökön 16.00 órakor mutatják be a szerző és néhány interjúalanya részvételével)

Szerző

Engedd, hogy segítsünk!

Publikálás dátuma
2017.06.10. 09:40

Olvasok egy felhívást, jelentős a súlya. Merész és fontos, ráadásul különös nyomatékot ad neki az is, hogy hol jelent meg. Ez a felkiáltó mondat, amely egy hosszabb írás bevezetője, mindössze egyetlen rövid felszólításból áll: "Donald Trump, engedd, hogy egy mérnök segítsen neked!" Mármint abban, hogy seregnyi fontos témában, például a klímaváltozás ügyében az elnök helyes döntéseket hozzon. A felhívás érdekessége, hogy igen tekintélyes lapban jelent meg, a világ legnagyobb mérnök-szakmai szervezetének központi folyóiratában. A villamos és elektronikus mérnökök világszövetsége, az IEEE 423 ezer tagot számlál, több mint 160 országból. Igaz, a tekintélyes létszám több mint a fele az Egyesült Államokból jön: itt tartják a legfontosabbnak a gazdaság motorját, a műszaki tudást. Nyilván ez is hozzájárul, hogy az USA annyira sikeres, gazdag ország.

No persze, azért ott sem tökéletes minden, mert lám, külön fel kell szólítani az új elnököt, hogy vegye figyelembe a gazdaság működését alapjában meghatározó mérnökök tudását, véleményét. De ha ott is ilyen gond van, mit mondjunk a magyar kormányzatokról? Igen, feltétlenül többes számban, mert a rendszerváltás óta kormányról kormányra nem sokban különbözik a helyzet. Kezdve magával a rendszerváltással, e váltás politikai erői igen nagy részben a dunai vízlépcső (Bős-Nagymaros) romjain kerültek be a hatalomba. Egy 80-85 százalékban kész mű káros és esztelen lerombolásával. Aminek tervein, némi költségtöbblettel, lehetett volna javítani, módosítani, de totálisan lebontani történelmi bűn volt. Belekerült mindez a magyar népnek sok-sok milliárd dollárjába. A fő-fő hangadók igazi szakértők voltak: zongoraművésztől kezdve jogászokon, színészeken, filmrendezőn át bölcsészekig terjedt a soruk. A szakemberek nem kaptak teret, a médiát a nagyhangú rombolás-pártiak uralták. Ahogyan nem kérdik meg a mérnököket a jelenleg dúló energetikai vitákban. Meghökkentően egyoldalú a média e kérdésben is. Mindig az ellenzők kapnak teret, csak őket kérdezik, mindenfelé az ő véleményük jelenik meg.

Holott a mérnökök fontosságát mutatja, hogy szakmáikban nemhogy munkanélküliség nincs és nem is volt, hanem túlkereslet jellemző. Szinte frázisnak hat, hogy a 21. század a rohanó technikai fejlődés kora, jóval meghaladva az ipari forradalom megújulási sebességét. Ez a tempó nagyszámú, állandó fejlődésre, fejlesztésre képes szakembert igényel. Ám nálunk e fejlődés két alapvető összetevőjére nagyon gyér a kormányzati pénz. A felsőoktatásban inkább visszaveszik, mint bővítik a ráfordításokat. Hasonló a helyzet az innovációban. A korábban igen magas színvonalú, működésében független és jeles, személyiségükben is meghatározó szakemberek által vezetett innovációs hivatal ma egy minisztériumi főosztály szintjére süllyedt, az állami ráfordítások pedig az ígéretek ellenére messze elmaradnak az EU fejlett országaiban adottaktól.

Pedig a gazdaság fejlődése nemcsak számban igényel több mérnököt, hanem a foglalkoztatási struktúra átalakításában is. Voltaképpen a mérnök csak gyűjtőfogalom, ahogyan például „sportoló” sincs, hanem van például úszó, könnyű- és nehézatléta, kosaras, focista, ugyanúgy mérnök a gépész, a vegyész, az építész és ezekben a nagy szakmai fogalmakban még számos alágazat létezik.

De mennyit ér ma nálunk a mérnökök hangja? Elér-e a döntéshozókhoz? Az USA, Anglia, a skandináv országok mérnökakadémiái a kormányok rendszeres tanácsadói. A Magyar Mérnök Akadémia - amelynek tagjait, eltérően mondjuk a Művészeti Akadémia szép pénzekkel dotált politikai kinevezetteitől, kemény kiválasztási folyamat után (minimum két nyelv ismerete, sikeres szakmai életpálya, legalább két tag ajánlása nyomán) választják meg -, rendszeresen küld ajánlásokat a kormányoknak. Ezeket bár ritkán, olykor figyelembe is vették, ám rendszeresen egyáltalán nem használják fel a döntéshozók. De a magyar mérnöktársadalom lebecsülését jelzi az is, hogy felszámolással megszűnt a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, a MTESZ. Mi több, az e szervezetet alkotó több tucatnyi egyesület is halódik, sőt, nem egy közülük már meg is halt.

Miért adok hangot mindennek? Gondolataimat az indította el, hogy éppen e napokban tartotta vezetőségválasztó közgyűlését a Magyar Mérnök Akadémia. A közgyűlés a teendőkről szólt, nem érzelmeken alapuló panaszokról, hanem cselekvésről. Mérnök-módra, vagyis arra alapozva, hogy az alkotáshoz, az új dolgok létrehozásához, illetve a meglévők helyes fenntartásához először is jó elmélet szükséges, aztán a megvalósításhoz mérni kell, adatokat gyűjteni, sokfélét és sokfelől, majd elemezni, értékelni és újra mérni, tesztelni, modellezni, szakmai vitákat felhasználva módosítani, gazdasági, környezeti vizsgálatokat folytatni. Még folytathatnám a sort, mi mindent végeznek munkájuk során a mérnökök, méghozzá csapatban, ha kell, különböző szakmákat egyesítve.

Bizony, mi magyar mérnökök is, egyetértve az amerikai professzorral, felhívást adhatnánk közre, esetünkben nem Trump elnökhöz intézve: Engedd, hogy egy mérnök segítsen neked! Meglátod, hasznodra lesz, nemcsak neked, hanem az egész társadalomnak.