Labdarúgó NB I -Megdicsőült kispesti várvédők

Publikálás dátuma
2017.05.27. 22:57
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Győzelemmel ünnepelt bajnoki címet a Honvéd, amelynek vezetőedzője bejelentette távozását. Az utolsó forduló után az MTK Budapest búcsúzott az élvonaltól.  

Micsoda találkozó volt.

Jó másfél órával az OTP Bank Liga bajnoki címéről döntő Honvéd–Videoton előtt a Határ úti metróállomásnál fradisták hangoltak az Újpest elleni derbire, miközben a Bozsik-stadion felé tartó kispestiek mellett a Megyeri útra igyekvő, Vasas-színekbe öltözött drukkerek húztak el. Az utolsó fordulóra megmozdultak a magyar fociszurkolók.

Ennek megfelelően az aranyéremről dönteni hivatott összecsapásra már a kezdő sípszó előtt 60 perccel is ezrek vártak. „A Honvéd napja eljött már…” – szólt a hangosbemondóból a klubinduló, amikor kisvártatva – nagy üdvrivalgás közepette – pályára léptek a melegítő hazai kedvencek.

Utóbb kiderült: 2017. május 27-e tényleg a Honvéd nagy napja lett.

A „döntőt” azonos pontszámmal, ám kevesebb sikerének köszönhetően győzelmi kényszerben váró Videoton és a klub 14., ám 1993 után az első bajnokságára hajtó Honvéd és székesfehérvári riválisa harcos első félidőt produkált. Ekkor ugyan még nem dőlt el semmi, a fanatikusok már a második játékrész elején örömtüzeket gyújtottak – a vendégszektorból felszálló füst miatt néhány percre állt is a játék a térfélcsere után.

A Videoton álmaiból azonban nem ekkor, hanem a 60. percben lett füstbe ment terv: a gólkirály, Eppel Márton ekkor vitte be a mérkőzés egyetlen találatát. Mivel ezt újabb nem követte, a Honvéd egyhuzamban tizedszer tartotta otthon a pontokat, egyúttal a klub 24 esztendő után nyert újra aranyérmet.

„Nagyon akartuk ezt a bajnoki címet. Ahhoz, hogy bajnokok legyünk, szombaton sem feltétlenül kellett volna nyerni, ám mindenki láthatta, hogy ezúttal sem úgy játszottunk, hogy beérjük a döntetlennel. Büszke vagyok a csapatra” – mondta a Népszavának a lefújás után Dusan Vasiljevic, a fővárosiak szerb középpályása.

„Titok pedig nincs. A Bozsik-stadion egy bevehetetlen erőd, és mi Dobó István lelkesedésével védjük” – ezt George F. Hemingway, a Honvéd klubtulajdonosa nyilatkozta lapunknak az „aranycsata” előtt.

Az aranyéremnek nyilván fontos összetevője volt a hazai verhetetlenség, ám emellett a kiváló csapategységet és Marco Rossi vezetőedzőt is illik kiemelni, mint a bajnokcsapat sikerének titkát. Érdeklődésünkre Eppel azt közölte, hogy a Gyirmót elleni, néhány héttel ezelőtti, a 96. percben kiharcolt győzelem jelentette a fordulópontot; a csapat onnantól hitt benne töretlenül, hogy célba érhet.

Apropó, Rossi! Az olasz szakvezető már aranyéremmel a nyakában, a meccs utáni sajtótájékoztatón jelentette be: távozik Kispestről. „Szokták mondani, hogy a csúcson kell abbahagyni. Én most ezt megteszem. Szeretném, ha úgy emlékeznének rám, mint egy jó edzőre, aki bajnokságot nyert” – mondta könnyeivel küszködve. Azóta az is tudható, hogy utódja a holland Erik van der Meer lesz.

A bajnokként a Bajnokok Ligája 2017/2018-as kiírásának selejtezőjében érdekelt Honvéd játékosai ennek ellenére hangos ünneplést csaptak a szurkolókkal és az öltözőben is. Ma még szeretném ünnepelni a bajnoki címet, holnaptól pedig a válogatottra koncentrálok. Június 12-én kezdjük a felkészülést, onnantól gondolkodunk a Bajnokok Ligájában – nyilatkozta a Népszavának Gróf Dávid, a bajnokcsapat kapusa.

Gondolkodom, tehát bajnok vagyok – gondolhatta magában.

Dobogón a Vasas, kiesett az MTK
Csupán néhány percig állt közel a 3. hely megszerzéséhez a leköszönő bajnok FTC, amely hiába vezetett és nyert az Újpest ellenében, mivel a Szusza-stadionban a Vasas egyenlített a Mezőkövesd ellen, végül csak a csalódást keltő 4. helyen zárt. A Debrecen végig előnyben futballozva verte a Diósgyőrt, ám a miskolciak megúszták a másodosztályt: az új szezont a Gyirmót mellett a Pakson nyerni képtelen MTK kezdi az NB II-ben.



A 33. (utolsó) forduló eredményei

FTC-Újpest 2-0

Groupama Aréna, 10300 néző.

Vasas-Mezőkövesd 1-1

Szusza Ferenc Stadion, 2400 néző.

Paks-MTK Budapest 1-1

Paks, 500 néző.

DVTK-Debrecen 1-3

Mezőkövesd, 4000 néző.

Budapest Honvéd-Videoton 1-0

Bozsik-stadion, 8500 néző.

Haladás-Gyirmót 1-2

Sopron, 1700 néző.

Az NB I végeredménye

1. Budapest Honvéd 33 20 5 8 55-30 65

2. Videoton 33 18 8 7 65-28 62

3. Vasas 33 15 7 11 50-40 52

4. FTC 33 14 10 9 54-44 52

5. Paks 33 11 12 10 41-37 45

6. Haladás 33 12 7 14 42-46 43

7. Újpest 33 10 12 11 47-51 42

8. Debrecen 33 11 8 14 42-46 41

9. Mezőkövesd 33 10 10 13 39-54 40

10. DVTK 33 10 7 16 39-58 37

11. MTK Budapest 33 8 13 12 26-36 37

12. Gyirmót 33 5 9 19 21-51 24

Szerző
Frissítve: 2017.05.28. 19:05

G7 - Nincs megállapodás a párizsi klímaegyezményről

Publikálás dátuma
2017.05.27. 21:42
Fotók: REUTERS
A résztvevők értékelése szerint mindazonáltal eredményes volt a taorminai csúcstalálkozó. Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök szerint ugyanis igazi vita zajlott.

A házigazda olasz politikus a pénteken elfogadott terrorizmusellenes nyilatkozatot nevezte a csúcs legjelentősebb eredményének. Hozzátette, ezen kívül "kisebb eredmények" születtek. Ezek között azt a G7-es programot említette, amely fiatal afrikai vállalkozók képzését célozza.

Gentiloni elismerte, hogy a csúcson nem született megállapodás a párizsi klímaegyezményről, hatan egyetértettünk, az USA még nem foglalt állást - jelezte az eredménytelenség okát, majd hozzátette: "halvány fogalma" sincs, hogy az amerikai fél mennyi idő alatt hozza meg döntését. Ismertetése szerint  "minden lehetséges eszközzel" igyekeztek hatni az amerikai félre, hangsúlyozva, hogy az éghajlatváltozás problémája nem kizárólag bolygónk jövőjéről szól, hanem rendkívüli gazdasági lehetőségeket is kínál. Paolo Gentiloni - rátérve a csúcs másik témájára - megjegyezte, hogy az éghajlatváltozás és a migráció kapcsolatban áll egymással. A Szicíliában rendezett találkozónak feladata volt, hogy ismét felhívja a figyelmet a "humanitárius befogadás" szükségességére, ezúttal azonban nem zajlott kiélezett vita a migrációról, míg  Afrika központi témaként szerepelt - összegzett Gentiloni.

Olasz sajtóértesülések szerint a római kormány külön migrációs dokumentumot akart a zárónyilatkozathoz csatolni, erre azonban nem került sor. Újságírói kérdésre válaszolva Paolo Gentiloni azt mondta, Donald Trumpot "párbeszédre nyitott, kíváncsi, tanulni kész, érdekes" embernek találta, akit elsősorban a csúcs Afrikáról tartott panelmegbeszélése érdekelte.

Angela Merkel német kancellár korábban elhangzott közlése szerint "nagyon nem kielégítően" zajlott a párizsi klímaegyezmény alkalmazását érintő vita a világ hét iparilag legfejlettebb országának szicíliai csúcstalálkozóján. A G7-csúcs eredményeit összefoglalva Angela Merkel megjegyezte, hogy Washington elszigetelődött ebben a vitában, elutasítva azt, hogy elkötelezze magát a 2015-ös párizsi klímamegállapodás végrehajtása mellett. "A klíma kérdéséről folytatott vita egésze nagyon nehezen zajlott, hogy ne mondjam, nagyon nem kielégítően" - mondta Merkel az újságíróknak. "Semmi tanújele annak, hogy az Egyesült Államok vajon részese marad-e a párizsi megállapodásnak, vagy sem" - jegyezte meg.

A német kancellár hozzátette, hogy bár a kereskedelemről szóló vita szintén nagyon nehéz volt, ebben a kérdésben Donald Trump amerikai elnök beleegyezett a G7-csúcs zárónyilatkozatának olyan megszövegezésébe, amely a protekcionizmus elleni harcot ígér és elkötelezi magát egy szabályokon alapuló nemzetközi kereskedelmi rend mellett. Trump elnök egy Twitter-bejegyzésben közölte, hogy a jövő héten hozza meg döntését arról, hogy kormánya támogatja-e a klímaváltozás elleni harcban kulcsfontosságú szerepet játszó párizsi megállapodást.

A G7-csúcs hatoldalas, 39 pontos zárónyilatkozata sürgős, minden érintett fél bevonásával zajló párbeszédet szorgalmaz Líbiával, valamint az Iszlám Állam (IÁ) uralta szíriai városok felszabadítása ügyében. A nyilatkozat Oroszország és Irán nyomásgyakorlását szorgalmazza a szíriai válság megoldása érdekében. Egyúttal újabb "korlátozásokat" helyez kilátásba Oroszországgal szemben arra az esetre, ha továbbra is megsérti a kelet-ukrajnai konfliktus rendezéséről szóló minszki megállapodásokat. A dokumentum felszólítja Észak-Koreát, hagyjon fel nukleáris fenyegetésével.

A G7-ek lefektették, hogy a migráció globális jelensége olyan, "hosszú távú válságmegoldást" igényel, amelyben különbséget kell tenni menekültek és migránsok között. A nyilatkozat kimondja, hogy a menekülteket hazájuk közelében kell támogatni, hogy oda biztonságban visszatérhessenek. A záródokumentum a migránsok jogainak tiszteletben tartását szorgalmazza, ezzel együtt elismeri az államok "szuverén jogát határaik ellenőrzésében".

Emmanuel Macron francia elnök sajtótájékoztatóján kijelentette, néhány héttel ezelőtt még mindenki azt hitte, az USA végleg nemet mond a párizsi klímaegyezményre, de a mostani G7-csúcs után úgy érzi, a "nézetkülönbségeket még csökkenteni lehet". Hozzátette, hogy hétfőn Vlagyimir Putyin párizsi látogatásán kiemelt téma lesz a szíriai helyzet.

Délután a taorminai csúcstalálkozó helyszínétől délre, Giardini-Naxos település tengerpartján, "NO G7" jelszóval kezdődött a hetek politikája elleni tüntetés,  a hatóságok rendkívüli biztonsági intézkedései közepette. A megmozdulás később a globalizációellenes tiltakozók egy része és a rendőrség közötti összetűzésbe torkollott. 

Szerző

Két halott a vonattal ütköző autóban

Publikálás dátuma
2017.05.27. 21:27
Thinkstock illusztráció
Összeütközött egy vasúti átjáróban egy vonat és egy személyautó Mende-Pusztaszentistván állomásnál, az autó mindkét utasa a helyszínen életét vesztette - közölte Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

A személyautót a vonat az átjárótól még 300 méteren keresztül tolta maga előtt, a jármű mindkét utasa meghalt, a vonaton utazók közül nem sérült meg senki.

Peiper Károly, a Mávinform sajtóügyeletese arról tájékoztatott, hogy az átjáróban a fény- és félsorompó jól működött. A rendőrségi helyszínelés és a műszaki mentés idejére Sülysáp és Mende között mindkét vágányt le kellett zárni, az utasokat pótlóbuszok szállítják Mende és Sülysáp között, az InterCity vonatok viszont kerülő útvonalon, a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalszakaszon közlekednek. Az átszállások miatt 20-30 perccel növekedhet a menetidő a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vasútvonalon.

Szerző