Deutsch ígérete

A Digitális Jólét program úgy kezdődött, hogy a modernizáció iránt messzemenően nyitott kormány megpróbálta bevezetni az internetadót. Mivel nagy meglepetésükre ezután haladéktalanul utcára vonult párszázezer ember, gyorsan előrántották a brüsszeli fiókból a régebb óta fiatal, de még mindig bármit készségesen elvállaló Deutsch Tamást, és hamarosan kiderült, hogy internetadó nem lesz, digitalizálás viszont igen.

Ami - szögezzük le - jó hír. Hiszen eszerint akad évente egymilliárd forint, amit kivételesen nem stadionokra vagy Mészáros Lőrinc helyzetbe hozására költ az ország, hanem a közös kulturális örökség hozzáférhetővé tételére. Más kérdés persze, hogy ha évente egymilliárd jut a közgyűjteményi szférának a digitalizációra, akkor a megígért széleskörű konzultáció keretében a miniszterelnöki megbízott esetleg azt is körbejárhatta volna: mit gondol a köz arról, hogy az adójából elektronikusan is elérhetővé tett kultúrjavakat a múzeumok, könyvtárak átfogó koncepció nélkül költik el, az eredményt pedig rendszerint tőle is óvják, az interneten nem teszik láthatóvá, pénzért árusítják. Észrevehette volna viszont a magánerőből létrehozott, önkéntesek által működtetett, immár 84 ezer fotót tartalmazó Fortepan elképesztő sikerét, és elkezdhetett volna dolgozni egy "közpénzből hozzáférést mindenkinek" programon.

De ha minderre nem gondolt is, mert a jövőnek való felelősség kérdése valójában kívül esik az Orbán-kormány érdeklődési körén, legalább betarthatta volna a Fortepan fenntartóinak tett ígéretét, és a pénz öt százalékából (50 millió forint) pályázatot írhatott volna ki a nem állami - magán, civil - digitalizálók megsegítésére. Nem tette. Amivel újfent csak azt bizonyította: ahogy az anyagi és szellemi, úgy még a digitális jólét is kizárólag azok osztályrésze lehet, akiknek a Fidesz ezt megengedi.

Szerző
N. Kósa Judit

Trump veje is célkeresztben

Publikálás dátuma
2017.05.27. 07:34
Kushner kész együttműködni az FBI-jal
Jared Kushner, az amerikai elnök veje kész együttműködni a Trump-kampány orosz kapcsolatai ügyében folyó FBI-vizsgálattal – közölte a Fehér Házban dolgozó Kushner ügyvédje, Jamie Gorelick. A The Washington Post csütörtökön megerősítette, amire előző héten , , hogy Trump lányának férje is a vizsgálat célkeresztjébe került, s ez azt jelenti, hogy már nem csupán az elnök menesztett munkatársainak, hanem egyik legbizalmasabb tanácsadójának kapcsolataira is kiterjed a vizsgálat.

A szövetségi nyomozók kikérdezik majd Kushnert tavaly decemberi találkozóiról. Az elnök veje, aki az átmenet időszakában Trump programját szervezte, maga is tárgyalt a Trump-toronyban Szergej Kiszljakkal, a washingtoni orosz nagykövettel, s egy orosz bankárra, a VEB bank vezetőjével, Szergej Gorkovval is találkozott. Gorkov korábban az orosz hírszerzés, az FSZB ügynöke volt. A Post azt írta, mindez nem jelenti azt, hogy Kushnert gyanúsítottként hallgatnák ki, vagy bűncselekmény elkövetésével vádolnák. Az elnök veje korábban azt is felajánlotta, hogy a képviselőház, illetve a szenátus hírszerzési bizottságában is kész tanúskodni. A CBS jelentése szerint ha Kushner ellen bűnügyi vizsgálat indul, valószínűleg el kell hagynia a Fehér Házat, de legalábbis csökkenni fog a szerepe. A külföldről visszatérő Trump hírek szerint átalakítja kommunikációs csapatát.

A Politico című lap úgy értesült, az FBI egyelőre nem adja át a képviselőház felügyeleti bizottságának a május 9-én menesztett FBI-igazgató, James Comey feljegyzéseit, közöttük azt, amelyet Donald Trumppal folytatott februári beszélgetéséről készített. Comey azt írta, hogy Trump a nemzetbiztonsági tanácsadója, Mike Flynn elleni vizsgálat lezárását kérte tőle. Jason Chaffetz, a bizottság elnöke Comey korábbi feljegyzéseit is kérte, azokat is, amelyek még az Obama-kormányzat idejében készültek. A bizottság június 8-ig adott határidőt a dokumentumok átadására.

Nem léphet életbe a beutazási tilalom
Egy szövetségi fellebbviteli bíróság visszadobta Donald Trump hat muszlim többségű országra kirótt beutazási tilalmát. A virginiai bírák 10-3 szavazataránnyal fenntartották egy marylandi bíróság márciusban hozott ítéletét, amely Trump beutazási korlátozását diszkriminatívnak és alkotmányellenesnek nyilvánította. Egy hawaii bíróság is leállíttatta Trump rendeletének végrehajtását, arról az ítéletről is döntenie kell még a fellebbviteli bíróságnak. Noha a 45. elnök első elnöki rendeletét, amely még hét ország polgárainak beutazását tiltotta volna meg, jelentősen finomították, a bíróságok nem csupán az elnöki rendelet szövegét, hanem az elnök szándékát is figyelembe veszik. Márpedig Trump a tavalyi kampány során megállás nélkül azt hangoztatta, hogy valamennyi muszlim beutazását megtiltaná az Egyesült Államokba. Az igazságügyi tárca nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva kérte a beutazási tilalom bevezetésének engedélyezését.