Kontra - Aranyláz

Aki manapság az elmaradó nézők miatt talál fogást a magyar focibajnokságon, az az utolsó játéknapon hunyja be a szemét: két helyszínen ugyanis már napokkal a kezdő sípszót megelőzően eldőlt, hogy minden jegy elkelt, így nem nyitnak ki a pénztárak a mérkőzésnapokon. S akkor még nem szóltunk az FTC és az Újpest szintén szombati derbijéről, amely évről évre a liga legnézettebb mérkőzése.

A fokozott érdeklődést persze nyilvánvalóan nem a nyáriasra váltó időjárás, esetleg valami hirtelen fertőző fociláz számlájára kell írni. A Bozsik-stadionban 24 év után lehet bajnok a Honvéd az ugyancsak a végső elsőségre hajtó Videoton ellen, Borsodban pedig kiesési rangadót rendeznek a DVTK és a Debrecen között. A zöldek és a lilák rivalizálását talán senkinek nem kell bemutatni.

A sorozat átlagnézőszáma rendre rávilágít, hogy a „mi focink” nem ezekben az években a legnépszerűbb, azt azonban nem lehet nem észrevenni, hogy a magyar futball egy lappangó, ámde masszív tömeget még mindig képes megszólítani. Emlékezetes: a tavaly nyári Európa-bajnokság magyar sikereinek idején ezrek őrjöngtek önkívületben az utcákon, most pedig ugyancsak komoly tömegek vívtak a jegyekért; noha senki nem ígért az érdeklődőknek ingyen ebédet, leárazott lábbelit, sem árengedményes álomnyaralást.

Az emberek a várható küzdelemre és az emóciókra fizettek be.

Évek óta – sikertelenül – keresik a választ klubok képviselői arra, hogy vajon mi kellhet ahhoz, hogy megszólítsák ezeket a drukkereket. Tanítsák meg feltétel nélkül küzdeni a labdarúgókat – ezzel úgy néz ki, ma is kisebb népvándorlást lehet elindítani.

Szerző

Szertefoszló jobboldali álmok

Publikálás dátuma
2017.05.24. 07:33
Az államfő a szakszervezet vezetőjével, Philippe Martinezzel tárgyalt FOTÓ: REUTERS/MICHEL EULER
Emmanuel Macron francia elnök gyökeresen átalakítja a gazdaságot, de a közélet reformja is beindult.

Rendkívül határozott vezető benyomását kelti Emmanuel Macron francia elnök. Két héttel megválasztása után szakszervezeti vezetőket fogadott. Célja ugyanis a vitatott munkaügyi reform gyors elfogadtatása. Az érdekvédelmi szervezetek attól tartanak, hogy a tervezett módosítások miatt könnyebb lesz felmondani a munkavállalóknak. Macron azonban úgy véli, hogy a változtatás elengedhetetlen a gazdaság talpra állításához.

Macron ugyanakkor nemcsak a gazdaság átalakítását tervezi: láthatóan a közélet reformja is beindult. A nagy belpolitikai fordulat egyik legnagyobb vesztese a Les Républicains, a Köztársaságiak nevű konzervatív párt. Macron „kivégezte” a párt elnökjelöltjét, François Fillont, aki már a második fordulóba sem került be. A megbénult konzervatívok azonban megkísérelnek alkalmazkodni a kialakult helyzetéhez. Visszavágásra készülnek. A leszerepelt hajdani államelnök, Nicolas Sarkozy úgy érzi, elérkezett az ő ideje. Az lett az álma, hogy a júniusi két képviselőválasztást követően pártja többségbe kerül a parlamentben, így Macronnak vele szemben ellenséges törvényhozással kell együttműködnie. Ez pedig felőrölheti erejét is.

Akad egy másik, kevésbé drámai forgatókönyv. Eszerint Macron pártja, a La République En Marche! (REM) koalícióba s kényszerül, s egy az államfővel szemben barátságtalan parlamenti többséggel kell együttműködnie. Mekkora erre az esély? Korábbi közvélemény-kutatások akár még sikerrel is kecsegtethették volna ennek az álomvilágnak a megszállottait, mert volt egyes felmérések még azt mutatták, hogy Macron mozgalma nem végez az élen.

Csakhogy az ultrakonzervatívok hamar kénytelenek voltak visszajönni a realitások talajára. Május vége táján, a Macronnal egyébként nem éppen felhőtlenül rokonszenvező Le Figaro közölte elsőnek a hírt, hogy az Ifop intézet immár 62 százalékban mutatta ki a centristaként fémjelzett új elnök általános elfogadottságát. A föltétlen egyetértők 12 százalékot tesznek ki, az inkább elégedettek ötven százalékot, és a kétkedők mindössze 20 százalékot. A párizsi bárka tehát nemhogy nem süllyed el a Szajnán, magabiztosabban siklik tovább. Ennek nyomán a Le Figaro szerkesztőségi vezércikke is már a „mérsékeltek kormányzata” minősítést alkalmazta. És jellemzésül Tony Blair volt brit kormányfőt idézte, aki szerint csekély a jelentőségük az olyan minősítéseknek, hogy egy kabinet jobb vagy baloldali-e, a fontos, haladjon az ország.

Franciaország igazi állapotára persze csak a június 18-án esedékes második parlamenti választási forduló után lehet majd következtetni. Macron akkor állíthatja össze a tárcavezetők végleges listáját. Edouard Philippe után új kormányfőt is kinevezhet, például a Republikánusok liberálisabb szárnyából, mint amilyen a nagytekintélyű lengyel származású Nathalie Kosciuszko-Morizet asszony, aki a fordulat idején az új államfő egyik legszilárdabb támogatója volt.

Optimális esetben Macron nemcsak stabil kormányra számíthat, hanem sziklaszilárd nemzetközi támogatásra is. Egyik legnagyobb híve Angela Merkel kancellár, akinek szánt szándéka a klasszikus Berlin-Párizs tengely föltámasztása.

Szerző

Szertefoszló jobboldali álmok

Publikálás dátuma
2017.05.24. 07:33
Az államfő a szakszervezet vezetőjével, Philippe Martinezzel tárgyalt FOTÓ: REUTERS/MICHEL EULER
Emmanuel Macron francia elnök gyökeresen átalakítja a gazdaságot, de a közélet reformja is beindult.

Rendkívül határozott vezető benyomását kelti Emmanuel Macron francia elnök. Két héttel megválasztása után szakszervezeti vezetőket fogadott. Célja ugyanis a vitatott munkaügyi reform gyors elfogadtatása. Az érdekvédelmi szervezetek attól tartanak, hogy a tervezett módosítások miatt könnyebb lesz felmondani a munkavállalóknak. Macron azonban úgy véli, hogy a változtatás elengedhetetlen a gazdaság talpra állításához.

Macron ugyanakkor nemcsak a gazdaság átalakítását tervezi: láthatóan a közélet reformja is beindult. A nagy belpolitikai fordulat egyik legnagyobb vesztese a Les Républicains, a Köztársaságiak nevű konzervatív párt. Macron „kivégezte” a párt elnökjelöltjét, François Fillont, aki már a második fordulóba sem került be. A megbénult konzervatívok azonban megkísérelnek alkalmazkodni a kialakult helyzetéhez. Visszavágásra készülnek. A leszerepelt hajdani államelnök, Nicolas Sarkozy úgy érzi, elérkezett az ő ideje. Az lett az álma, hogy a júniusi két képviselőválasztást követően pártja többségbe kerül a parlamentben, így Macronnak vele szemben ellenséges törvényhozással kell együttműködnie. Ez pedig felőrölheti erejét is.

Akad egy másik, kevésbé drámai forgatókönyv. Eszerint Macron pártja, a La République En Marche! (REM) koalícióba s kényszerül, s egy az államfővel szemben barátságtalan parlamenti többséggel kell együttműködnie. Mekkora erre az esély? Korábbi közvélemény-kutatások akár még sikerrel is kecsegtethették volna ennek az álomvilágnak a megszállottait, mert volt egyes felmérések még azt mutatták, hogy Macron mozgalma nem végez az élen.

Csakhogy az ultrakonzervatívok hamar kénytelenek voltak visszajönni a realitások talajára. Május vége táján, a Macronnal egyébként nem éppen felhőtlenül rokonszenvező Le Figaro közölte elsőnek a hírt, hogy az Ifop intézet immár 62 százalékban mutatta ki a centristaként fémjelzett új elnök általános elfogadottságát. A föltétlen egyetértők 12 százalékot tesznek ki, az inkább elégedettek ötven százalékot, és a kétkedők mindössze 20 százalékot. A párizsi bárka tehát nemhogy nem süllyed el a Szajnán, magabiztosabban siklik tovább. Ennek nyomán a Le Figaro szerkesztőségi vezércikke is már a „mérsékeltek kormányzata” minősítést alkalmazta. És jellemzésül Tony Blair volt brit kormányfőt idézte, aki szerint csekély a jelentőségük az olyan minősítéseknek, hogy egy kabinet jobb vagy baloldali-e, a fontos, haladjon az ország.

Franciaország igazi állapotára persze csak a június 18-án esedékes második parlamenti választási forduló után lehet majd következtetni. Macron akkor állíthatja össze a tárcavezetők végleges listáját. Edouard Philippe után új kormányfőt is kinevezhet, például a Republikánusok liberálisabb szárnyából, mint amilyen a nagytekintélyű lengyel származású Nathalie Kosciuszko-Morizet asszony, aki a fordulat idején az új államfő egyik legszilárdabb támogatója volt.

Optimális esetben Macron nemcsak stabil kormányra számíthat, hanem sziklaszilárd nemzetközi támogatásra is. Egyik legnagyobb híve Angela Merkel kancellár, akinek szánt szándéka a klasszikus Berlin-Párizs tengely föltámasztása.

Szerző