Orbán Viktor barátokra talált a diktátori selyemúton

Publikálás dátuma
2017.05.16. 07:00
FOTÓ: Reuters
Mások is versengenek a kínai kapcsolatok fejlesztéséhez szükséges politikusi kegyekért. De közben nem alázzák meg magukat és országukat kínos gesztusokkal.

Pekingben tárgyalt és mulatott a hét végén a magyar kormány színe-java. A kínai fővárosban az első nagyszabású nemzetközi fórumát rendezték meg a Hszi Csin-ping kínai elnök által 2013-ban kezdeményezett Egy övezet, egy út (One Belt, One Road, OBOR) stratégiai projektnek.

Noha a két fő részre - „Selyemút gazdasági övezet” és a „XXI. századi tengeri selyemút”-ra – tagolt kínai elnöki vízió elsősorban az ázsiai, délkelet-ázsiai térségre szól, deklarált célja az is, hogy az eurázsiai kontinens államait szorosabb gazdasági és kereskedelmi együttműködésre ösztönözze, ami több, nem térségbeli ország vezetőinek érdeklődését felkeltette. Az övezet a világ legnépesebb és leggyorsabb gazdasági növekedést felmutató térsége, magyarán a legnagyobb piac, amit egyetlen nyugati ország sem tud vagy akar mellőzni. Mégis, a találkozóról hiányoztak a nyugati demokráciák vezetői, Orbán Viktor miniszterelnök gyakorlatilag egy mini diktátor partin vett részt népes kíséretével. A jelenlévő 28 állam- és kormányfő között olyan hírességek voltak jelen, mint Vlagyimir Putyin orosz, Recep Tayyip Erdogan török, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz, Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki, Milos Zeman cseh elnök, vagy Dzsargaltulga Erdenebat mongol miniszterelnök.

Orbán Viktor kormányfő és kísérete ezúttal is azt bizonyította, hogy a magyar külpolitika végképp az erkölcsi megfontolásokat mellőző külgazdasági kapcsolatépítésre redukálódik, jelen esetben mindent a Budapest–Belgrád-vasútvonal kínai finanszírozásának rendel alá. Konkrétan a kínai Eximbank hitelajánlatáról van szó: az 550 milliárdos beruházási érték 85 százalékának elnyeréséért Magyarország vezetői diktátorok, autokratikus vezetők társaságában pózolnak, nótáznak, a miniszterelnök pedig csuklás nélkül megkoszorúzza Pekingben a Tienanmen téren a kínai kommunisták Népi hősök elnevezésű emlékművét, ugyanott, ahol 1989 június 3-án a kínai vezetés tankokkal fojtotta vérbe a kommunizmus ellen lázadó diákok tüntetését. (A véres represszió több ezer áldozatot követelt, az akkor is Orbán Viktor vezette Fidesz pedig közleményben tiltakozott és tüntetést szervezett a kínai nagykövetség elé.)

Vasútbővítés kérdőjelekkel
Szunomár Ágnes, MTA KRTK kutatócsoport-vezető

Szunomár Ágnes, MTA KRTK kutatócsoport-vezető

- Sínen van Orbán Viktor kormányfő pekingi tárgyalásai után a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése?
- Ezt korántsem mondhatjuk. Mint ismeretes az Európai Unió több kifogást is emelt a tervezett projekt ellen. Brüsszel ragaszkodik az uniós alapelveknek megfelelő közbeszerzési eljárásokhoz, amit a parlament vállalt is. Bár az erre vonatkozó kölcsönös ígéretek elhangzottak, de a pályáztatás nem történt meg.
- Mit tudunk a finanszírozásról?
- Ha teljesítjük a tendereztetési feltételt, akkor érdemes arról beszélni, hogy a Budapest-Belgrád közötti vasútvonal finanszírozására felajánlott kínai eximbanki hitelt hogyan vesszük fel. A részletek ugyanis nem ismertek, csak annyi, hogy a kínaiak a költségek 85 százalékát meghiteleznék. Egyébként hasonló felajánlást tett az ázsiai óriásbirodalom Macedóniának is, ugyanis részben kínai tulajdonban van a görögországi Pireusz kikötője, és onnan vasúti úton szállítanának árut - Magyarország érintésével is - Nyugat-Európába.
- Előnyös lesz számunkra a beruházás?
- Még rendkívül sok a tisztázatlan kérdés. Hogy csak egy példát említsek: nem tudjuk, vajon visznek-e majd árut a szerelvények a visszafelé tartó úton. Az is közismert tény, hogy maguk a vasútvonalak - szemben az autópályákkal - önmagukban nem vonzzák a gyárakat, de még a logisztikai központokat sem. Eddig legalábbis nem ismerünk olyan szándékokat, amelyek ilyen projektekről szólnának. A kínai Eximbank mintegy 467,5 milliárd forintnak megfelelő értékben, 20 évre, 2,5 százalékos kamatra nyújtana hitelt. Hírek szerint a kölcsön összegének a fele megtérül a tanzitdíjak révén.

Érdemes sorra venni azt is, kikkel tárgyalt és kikkel fotózkodott a magyar miniszterelnök. A saját honlapján is közzétett fotón a házgazda Hszi Csin-ping mellett Recep Tayyip Erdogan, Aljakszandr Lukasenka és fia, Vlagyimir Putyin látható. De Milos Zeman cseh és Rodrigo Duterte Fülöp-szigeti elnök társasága is figyelemre méltó. Miről is híresek a magyar miniszterelnök új barátai?

Vlagyimir Putyint nem kell külön bemutatni. Az új orosz cáratyuska ma már nyílt hadviselést folytat a demokratikus jogállamiság ellen. 2000 óta tartó uralmát a kezdeti sikerek után egyre inkább Oroszország nemzetközi elszigetelődése, a represszív autokrácia fokozatos kiépítése jellemzi. A putyini receptet az Orbán-kormány egyre több területen másolja, legutóbb a civil szervezetek elleni jogalkotásában.

FOTÓ: Reuters

FOTÓ: Reuters

Recep Tayyip Erdogan az első olyan török államfő, aki a modern, atatürki Törökország felszámolását tűzte zászlajára. Napjaink török szultánja, akárcsak orosz barátja, a választási eredmények meghamisításától sem riadt vissza. Erdogan Törökországában ma naponta hurcolják el a rezsim ellenségeit, menesztenek bírókat és tanárokat a munkahelyükről, hallgattatnak el ellenzéki televíziókat, rádiókat, újságokat hamis, mondvacsinált terrorvádakkal. A törökországi elnyomáshullám a tavalyi puccskísérlet után csúcsosodott ugyan ki, de akkor elkezdődött, amikor a sajtó és a bíróság Erdogan párt- és családi vállalkozásait kezdte gorcső alá venni.

Lukasenka Forrás: Facebook

Lukasenka Forrás: Facebook

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt a világsajtó hosszú ideje egyszerűen Európa utolsó diktátoraként szokta emlegetni, de az utóbbi évek fejleményei azt mutatják, komoly konkurenciája akadt a térségben. Ám a magyar miniszterelnök által nyilvánosságra hozott fotó, amelyen a diktátor mellett fia is látható, azt jelzik, Minszkben talán dinasztikus álmokat dédelgetnek.

Milos Zeman és Rodrigo Duterte ugyan nincsenek jelen a fotón, de a két politikus mégis a pekingi tanácskozás szalonképességének megkérdőjelezhetőségéhez sokat tett hozzá.

Roberto Duterte Fülöp-szigetei elnök azzal híresült el, hogy trágár szavakkal illette Barack Obama volt amerikai elnököt, Adolf Hitlerhez hasonlította büszkén magát, bevallotta, hogy ölt már embert is. A kábítószerfogyasztás és terjesztés elleni harcában ezreket végeztek ki a kommandói. Az áldozatok között sok az ártatlan, de az elnök szerint a cél szentesíti az eszközt, a mellékes veszteségek nem számítanak. A tavaly elnökké választott Duterte rezsimjével Szijjártó Péter fő külgazdász máris „nagy horderejű” gazdasági megállapodásokat kötött.

Milos Zeman Fotó: Getty Images

Milos Zeman Fotó: Getty Images

Orbán Viktor mellett Milos Zeman, a másik uniós vezető lóg ki leginkább a pekingi résztvevők sorából, legalább is látszólag. Ám valójában Zeman is klubtag: nem pusztán vállalt oroszbarátsága okán, hanem megbotránkoztató, demokratához nem illő megnyilvánulásai, kijelentései miatt is. A cseh kormányfő Pekingben is nagy formában volt: egy sajtótájékoztató előtt azt találta mondani, hogy el kellene tüntetni onnan az újságírókat - kijelentése nem csak a cseh kormánytagokat, hanem még az ellenzéki médiával igazán nem szimpatizáló Putyint is meglepte. Az orosz elnök teljes politikájára jellemző választ adott Zemannak: „nem szükséges eltüntetni őket, a számukat lehetne csökkenteni".

Szerző

Ügynökmúlt - Velünk élő X(Y)-akták

Publikálás dátuma
2017.05.15. 07:02

A napokban lelepleződött az a nő, aki „Krisztina” néven jelentett a ’80-as években alternatív zenészekről. Ma is csak azt tudni: az elvtársak féltek a művészettől.

A Krisztina fedőnevű ügynök jelentéseket írt a nyolcvanas években a Fekete Lyukat, a Fiatal Művészek Klubját, a Bercsényi Kollégiumot és más alternatív klubokat látogató szubkultúra zenészeiről – adta hírül az Index. „Krisztina” több zenekar vokalistája volt, az adatokat kikérő Soós Lajos zenész meg is nevezte, Pleva Eszterről van szó. Miközben továbbra sem tisztázott a jelenlegi törvények szerint, hogy mikor kinek a neve kerülhet nyilvánosságra. 

Pálinkás Szűcs Róbert több évig vezette a Klubrádión Addig jó, míg Kádár él című beszélgetős műsorát. A rendszerváltás idején az Inconnu független művészeti csoporthoz tartozott, és részt vett az emigrációból hazatérő Krassó György politikai performanszaiban. Bárdos Deák Ágnes kulturális újságíró a Kontroll Csoport underground zenekar egyik alapító énekese. Mindketten szerepelnek az elmúlt napokban dekonspirált besúgó beszámolóiban. Vajon tudták-e az alternatív kultúra szereplői, hogy jelentenek róluk?

Pálinkás Szűcs szerint a nyolcvanas években már mindenki tudta, hogy az a tevékenység, amelyet nem irányíthat a rendszer, megfigyelés alá esik. „A részleteket Szőnyei Tamástól tudtuk meg mi is, a Nyilvántartottak című könyvéből. Annak idején nem sokat törődtünk a mendemondákkal, hogy ki besúgó. Nem érdekelt igazán minket. De a helyzet tudat alatt dolgozott bennünk, erre utalnak a dalszövegek, például Kistamás László Nyilvántartanak – nyilván tartanak tőled sora, vagy Müller Péter Sziámi Besúgók és provokátorok című dala. Időnként persze kiderült, hogy tényleg vannak a téglák, eggyel engem is szembesítettek a rendőrök.

Sajnáltam – látszott, hogy nagyon rosszul érzi magát. Egy szerencsétlen srác volt a közönségünkből. Nem rá, hanem a rendőrökre és a korabeli Együttműködés Rendszerére haragudtam” - emlékszik vissza Bárdos Deák.

„Sejtettem, hogy jelentenek rólunk, miközben nem gondoltam magam annyira fontos szereplőnek, hogy a rendszer tőlem féljen. 1978-ban mégis figyelmeztettem a zenekarom tagjait, hogy ne nyilatkozzanak, legyenek óvatosak, mi nem politizálunk, és nem vagyunk a rendszer ellenségei. Eközben egyik megfigyelőnk azt jelentette rólunk, hogy nagyon zárkózottak a zenekar tagjai, miközben nyilvánvalóan a rendszer ellenségei" - mondta el a Krisztina-ügy másik érintettje, a Beatrice vezetője, Nagy Feró.

A dactól a tagadáson át az öngyilkosságig tart az a skála, amin az egykori besúgók későbbi viselkedése ábrázolható lenne. „Ha újraélhetném az életemet, akkor se döntenék másképp” – válaszolta például Szokolay Zoltán az Irodalmi Jelennek adott interjújában arra a kérdésre, hogyan sikerült feldolgozni magában ügynökéveit. Szokolay Zoltán költő, volt MDF képviselő egy színpadon ült egyik besúgottjával, Kukorelly Endrével a Szétszakadt Magyarország című dokumentumfilm bemutatóján februárban az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Kukorelly bocsánatkérésre szólította fel besúgóját, eredménytelenül.

Vajon mi lehetett annyira veszélyes a kultúrában? „Bármi. Az állam kontrollálni akart, tudni akarta, hogy azokon a helyeken, amiket nem tud lehallgatni, mit beszélnek és miről. A diktatúrának ez a természete. Be akar mászni az állampolgárainak az agyába. És az ágyába.” - mondja Pálinkás. Bárdos Deák szerint azt akarták demonstrálni, hogy szemmel tartanak mindenkit, "hogy belerondíthatnak mindenbe, a kapcsolatainkba is.

MÜLLER PÉTER IVÁN (SZIÁMI) 1981–1983 között született dalszövege

MÜLLER PÉTER IVÁN (SZIÁMI) 1981–1983 között született dalszövege

A korabeli underground zenekarok tagjairól nem tudtak a besúgók több felforgató dolgot jelenteni, mint amit a színpadon előadtunk: a szövegeink üzenete a személyes véleményünk vállalása volt. A szép számú közönségünk is a megfélemlíthetetlenségünket demonstrálta.”

Tar Sándor író 1999-ben hozta nyilvánosságra, hogy 1978-tól besúgóként tevékenykedett. Számos személyt figyelt meg, többek között Kenedi János történészt is. Levélváltásukat az Élet és Irodalom közölte le. Szőnyei Tamás az írókkal kapcsolatos ügynökkönyvének megjelenése után elmondta lapunknak, hogy számára a legmegdöbbentőbb: a szolgálatokat minden, még a falusi könyvtárak író-olvasó találkozóin történtek is érdekelték. „Az nem titok, hogy az irodalmi kánon legtöbb kiemelkedő alakja nem hálózati, hanem inkább célszemély volt. Tar Sándorhoz hasonló jelentőségű író nincs az ügynökök között. Talán Pomogáts Béla, de őt fiatalon szervezték be, azzal fenyegették, hogy lelövik a határon, mintha határsértés közben leplezték volna le. Aláírt, de amint tehette, kilépett. ”

„Ez ilyen világ volt” - válaszolta lapunknak Nagy Feró, aki átélhette már a szembesítés érzését besúgójával, Vikidál Gyulával, akivel egy tévéműsorban ültették egy asztalhoz. Vikidál, aki Dalos néven jelentett zenésztársairól „mondott valami elnézéskérés-félét, de akkor is azt mondtam, amit ma: ilyen világ volt, így működött, nem kell bocsánatot kérnie. Nincs bennem harag, csalódott csak akkor lettem volna, ha a zenekari tagok közül jelentett volna rólunk valaki. De ilyen nem fordult elő.” A rockzenész saját bevallása szerint nem szeret ítélkezni. Nagy Feró híve ugyan az ügynökakták nyilvánosságra kerülésének, de bizalmatlan is: „Már nem azt kapjuk, amit akartunk. Ki tudja, melyik papírnak hihetünk, melyik hiteles. Ma már minden hamisítható. Ezt a lehetőséget a rendszerváltást követő egy-két évben végleg elmulasztottuk.” - veti fel a Beatrice vezetője. 

Értelmiségiek mosodája
„A múlttal való foglalatosság alapvetően értelmiségi attitűd” – válaszolja Ungváry Krisztián történész lapunk kérdésére, hogy miért a művészvilágból kerül nyilvánosságra több ügynök-ügy. Arra, hogy vajon mennyi ideig kerülhetnek elő még „csontvázak” a levéltárak mélyéről, Ungváry Krisztián így felel: „A törvény hazug módon definiálja, hogy kik az érintettek, az erkölcsi igazságtételt szolgáló lusztrációs törvény értelmében a Kádár-rendszerben egyetlenegy ember sem volt ügynök. Ez pedig rombolja a társadalom demokratikus jogállamba vetett hitét. De nem egyedül a politika a felelős azért, hogy még mindig nem teremtődött tiszta helyzet. Szabó István filmrendező ügynökmúltja például mosodát indított be az értelmiség egy részének körében. Hűségnyilatkozatok születtek és sokan biztosították arról, hogy filmjeit és személyét továbbra is szeretik. Miközben nem ez volt a kérdés, hanem az ügynöki tevékenysége.”

Fekete-Győr, Schiffer, Vona

A kormány 2018. júniusig adott határidőt a Nemzeti Emlékezés Bizottságának (NEB) koordinálni a katonai és polgári titkosszolgálatokat azzal kapcsolatban, hogy felülvizsgálják: pontosan mely adatállományok titkosítását lehet feloldani és átadni az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) kutatásra. A mára párttá alakult Momentum teljes nyilvánosságot szeretne. Az LMP-s Schiffer András tizenegyszer nyújtott be erre vonatkozó törvényjavaslatot. "Nyilván nincs meg a politikai akarat. A XX. századi pártokban érthető idegenkedés van attól, hogy tisztán lássunk a kommunista állambiztonsági múlt továbbélése tekintetében” – nyilatkozta a Hír TV-nek. Vona Gábor, a Jobbik elnöke a parlamentben kérdezte Orbán Viktor miniszterelnököt az ügynöklisták nyilvánosságra hozásáról.

 

Szerző

Orbán-ellenes nagykoalíció született Strasbourgban

Publikálás dátuma
2017.05.13. 07:00

Balról és jobbról is javaslatot tennének Magyarországgal szemben a szavazati jog felfüggesztésével járó „hetes cikkely” szerinti eljárás elindítására.

Strasbourgban is összejöhet a parlamenti kétharmad Orbánnak, ám ezúttal cseppet sem úgy, ahogy ő szereti: a 750 fős Európai Parlamentből akár ötszáz képviselő is amellett szavazhat szerdán, hogy a Parlament marasztalja el Magyarországot, amiért Orbánék szisztematikusan semmibe veszik a közös uniós alapértékeket. A napokban az EP relatív többségét adó szocialista és szociáldemokrata, zöld és liberális pártcsaládok közös határozati javaslatukban a Lisszaboni Szerződés hetes cikkelye szerinti eljárás előkészítésére hívták fel az EP-t. A határozatban sorra veszik az Orbán-kormány évek óta tartó jogsértéseit, a civil-és menekültellenes intézkedéseken túl felemlegetik a Lex CEU-t és a Brüsszel-ellenes kampányt. Az uniós zsargonban csak „atomfegyverként” emlegetik a processzust: szélsőséges esetben és papíron egy ilyen folyamat Magyarország Európa tanácsi szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat.

A hetes cikkely élesítése egy hosszadalmas és bonyolult folyamat, kicsi az esély arra, hogy egy ország ténylegesen eljusson a szavazati jog felfüggesztéséig, ugyanakkor az eljárásnak komoly üzenetértéke van: az Unió történetében még nem volt olyan ország, amellyel szemben élni kellett volna ezzel az eszközzel.

A hetes cikkely élesítését indítványozó frakcióknak összesen 360 képviselőjük van. Mivel a döntéshozatalhoz egyszerű többség kell, a négy baloldali pártcsaládnak mindössze 15 képviselő átszavazására van szükség ahhoz, hogy átmenjen a javaslat.

Világméretű a CEU-harc tétje
„Ez egy olyan harc, aminek a kimenetele az egész világon visszhangozni fog. Egy vereség azokat fogja megerősíteni, akik korlátozni akarják a szólás szabadságát és az oktatást; a győzelem viszont megerősíti az akadémiai szabadságot” -írta meg a Barabási Albert László fizikus és hálózatkutató a világ legismertebb tudományos folyóiratában a Science-ben megjelent cikkében a mostani uniós vitát kiváltó CEU-ügyről. A tudós szerint a konfliktus igen súlyos: az Orbán-kabinet lehetetlen feltételeket támasztott a CEU számára, így már csak magas szintű amerikai és európai nyomással lehetne belátásra bírni a magyar kormányt.

Elképzelhető, hogy akad ennyi néppárti képviselő, mivel a CEU-ügy és Brüsszel megállítását szorgalmazó kampány hatására az Európai Néppártban is sokan nyilvánvalóvá tették, hogy torkig vannak Orbánnal és a Fidesszel.

„Mindenkit undorít a Fidesz magatartása” - fogalmazott Frank Engel luxemburgi néppárti képviselője a 168 órának adott minapi interjújában. A Fidesz 12 képviselőjét is magába foglaló, 216 fős frakció egy enyhébb hangvételű, ám Magyarországot szintén keményen kritizáló javaslattervezetet nyújtott be az EP-nek. A néppárti javaslat szó szerint nem említi a hetes cikkelyt, ám felszólítja az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságát (LIBE) szakbizottságot, hogy folytasson a vitát Magyarországról. Ugyanakkor a néppárti irományban is szerepel, hogy a LIBE tegyen „határozott lépéseket”, ha Magyarország nem hoz megfelelő intézkedéseket a Bizottság által megszabott határidőn belül a helyzet orvoslására, amibe bele lehet érteni a hetes cikkely szerinti eljárás elindítását.

A kulcskérdés az, hogy a jövő hét szerdai ülésen melyik határozati javaslatot terjesztik be elsőként a parlament plénuma elé. A néppárt javaslatának biztos, hogy nincsen meg a többsége – különösen, hogy a Fidesz 12 képviselője nyilván nem fogja megszavazni az Orbánékat elítélő javaslatot – ugyanakkor egyelőre a baloldali pártszövetség sem lehet biztos benne, hogy meglesz a bő tucatnyi átszavazójuk, és a javaslat átmegy a Parlamenten. Így amennyiben a házbizottság elsőként a néppárt valamivel mérsékeltebb javaslatát tűzi ki tárgyalásra, azzal dilemmával szembesíti a baloldalt, hogy besorakoznak-e néppárti javaslat mögé, vagy megreszkírozzák - hogy ha hajszál híján-is – de a parlament leszavazza az ő javaslatukat.

Egyes vélekedések szerint a Fidesz egyáltalán nem bánná, ha az EP elfogadná a hetes cikkely szerinti eljárás előkészítését. Az igenek többsége esetén is kicsi az esélye, hogy életbe lépnek a szankciók, ellenben a Fidesz a parlamenti határozatra hivatkozva a választási kampányban ismét az üldözött áldozat és a szabadságharcos szerepében tudna feltűnni.

Ujhelyi István: Keményebb mint a Tavares-jelentés
- Mire számítanak, lesznek átszavazók?
Bőséggel. Nem véletlen, hogy a Néppárt kénytelen volt egy kőkemény javaslattal előállni, ami szinte semmiben nem különbözik a miénktől. A Néppárt ezzel próbálja meg házon belül tartani azokat, akiknek már elegük van Orbánból és a Fideszből. Ez is mutatja, hogy milyen erózió indult el a Fidesz miatt a Néppárton belül.
- A Néppárt javaslatában nincs nevesítve a hetes cikkely.
A neve valóban nem szerepel, azonban világosan kiolvasható a szövegből. A Néppárt azt mondja, hogy a magyar kormány hajtsa végre a Bizottság javaslatait, amiről előre tudható, hogy Orbánék nem fogják megtenni. Már ott tartunk, hogy a néppárti javaslat is keményebb, mint a Tavares-jelentés megállapításai és ajánlásai voltak. (2013-as, az úgynevezett Tavares-jelentés csak azt javasolta, hogy a Parlament „mérlegelje” a hetes cikkely szerinti eljárás indokoltságát ha Magyarország nem teljesíti az uniós ajánlásokat. A szerk.)
- Mi lehet a jelentősége egy ilyen döntésnek?
Óriási a politikai súlya, hiszen az Európai Unió történetében még nem volt olyan kormány, ami ellen ilyen eljárást indítottak volna. Onnantól kezdve Magyarországon is egyértelmű lesz a 2018-as választások valódi tétje: tovább-e az orbáni úton. A Néppárt számára pedig mérhetetlenül kínos lesz megtűrni a soraikban a Fideszt.
- Eddig is csak a németek tartották a néppárton belül Orbánékat.
- Gyakorlatilag így is már mindenki csak Merkelre vár, hogy elengedje Orbán kezét. Merkel a szeptemberi választások előtt nem akarta dűlőre vinni ezt a problémát. Minden jóslat arról szól, hogy szeptemberben – akár Merkel győz, akár Schultz - a németek sokkal keményebben fognak beleállni az Orbán-kérdésbe is.

Eddig csak papíron létezett a hetes cikkely

A hetes cikkely EU egyetlen igazi szankció-lehetősége az uniós alapértékeket – jogállamiság, emberi jogok tisztelete – rendre megsértő tagállammal szemben, ám egyetlen egyszer sem alkalmazták. Nem véletlenül: még az eljárás elindítása is igen nehéz. A folyamatot az Európai Tanács indíthatja, ám ehhez a Európai Parlament mellett a tagjainak a négyötödének a beleegyezése kell. Ezt követően egy hosszas konzultációs és monitoring-eljárás kezdődik, ahol az eljárás alá vont országnak ezer lehetősége van az uniós testület álláspontjának a felpuhítására illetve a kompromisszumra. Amennyiben a tagállam mégsem enged, úgy a procedúra legvégén az Európai Tanács minősített többségének kell ahhoz, hogy felfüggesszék a tagállam szavazati jogát.