Pokollá teszik a koalíció életét

Bugár Béla, a szlováiai Most-Híd párt elnöke szerint a képviselői levelek kapcsán felmerült támadások annak az eredményei, hogy az ellenzék kijelentette, hogy poklot csinál a koalíció életéből. 

A Híd elnöke a TA3 politikai műsorának vendége volt, közölte a bumm.sk a TASR hírügynökségre hivatkozva. Ha valaki azt állítja, hogy a képviselők leveleit a parlamentben olvasgatták, az a parlament alelnöke szerint egy közönséges hazudozó. "Ezt mindenkinek elmondom, akár a bíróság előtt is" - mondta Bugár.

"Ha el akarjuk olvasni valaki leveleit, akkor már olyan módszerek vannak rá, hogy észre sem veszik, hogy ki lett nyitva a boríték" - konstatálta a Híd első embere. "Ha ezt tettük volna, nem szólalnék meg" - zárta ki a levelek olvasását. "Nagyon nagy feszültség kezd kialakulni, mintha minden, amit tennénk a koalícióval az rossz lenne" - mondta Bugár Béla, valamint hozzátette, hogy az egész botrány csak annak a következménye, hogy az ellenzék pokollá akarja tenni a kormányzó politikusok életét.

A parlament alelnöke nem tudja felmérni, hogy Igor Matovič, az Egyszerű Emberek nevű párt elnökének mandátumáról születik-e majd döntés júniusban. A pártelnök szerint Matovičot a saját politikai stílusa érte utol, amikor a gyűlölet, amit terjeszt egy bumeránghoz hasonlóan visszatért. Az ő döntése, hogy egy ismeretlen férfi fenyegetése miatt nem jár a parlamentbe, nem oldja meg a helyzetet. "Nem megoldás, hogy meggyengítem az ellenzéket és nem fogok munkába járni" - zárta a politikus.

Szerző

Letartóztatták az Orbántól menedékjogot kérő neonácit

Publikálás dátuma
2017.05.15. 10:31
Horst Mahler - Fotó: Miguel Villagran/Getty Images
Sopronban fogták el a német hatóság által körözött 81 éves Horst Mahlert. A soproni rendőrök hétfőn őrizetbe vették a férfit - közölte lapunkkal az ORFK, miután a Mitteldeutsche Zeitung azt írta: politikai menedékjogot kért Orbán Viktor miniszterelnöktől a német jobboldali szélsőséges. A 81 éves Horst Mahler közleményben azt írta, "a magyar nép szabadságszeretetében bízva helyezi sorsát az Orbán-kormány kezébe".

Egy szélsőjobboldali honlapon azt írta, május 12-én kérte a „magyar nép vezetőjét, Orbán Viktort, hogy adjon Magyarországon menedékjogot”. A magyarok „szabadságszeretetében” bízva döntött úgy, hogy sorsát „a kormánya kezébe adja”. A közlemény végén aláírása szerepel. Az egykori ügyvéd, a jelenleg 81 éves Mahler még április 9-én jelentette be, hogy menedékjogot kér egy „nyitott, szuverén államtól”. 2009 óta ül börtönben izgatás és holokauszttagadás miatt. 

Na de ki is az a Horst Mahler, aki aligha használta véletlenül Orbán megszólítására a Führer kifejezést? Az RAF-ügyvédje, majd a neonáci NPD aktivistája középosztálybeli családból származik, apja fogorvos volt. Családjával 1945-ben elmenekült Sziléziából, majd 1949-ben Nyugat-Berlinbe költöztek. 

Azért szökött el Németországból, mert áprilisban folytatnia kellett volna a gyűlöletbeszéd miatt rá kirótt börtönbüntetést. A 81 éves volt terrorista előre haladott cukorbetegségben küzd, ezért 2015-ben ideiglenes felfüggesztették a szabadságvesztés végrehajtását, ám most újra rács mögé került volna. A rendelkezésünkre álló információk szerint Horst Mahlert őrizetbe vették Magyarországon – mondta Ken Heidenreich, a müncheni főügyészség szóvivője a német lapnak.

Annyiban mindenképp hasonlít a magyar kormányfőre, hogy az identitása az évek múlásával folyamatosan változik. Társalapítója az RAF-nek, a nyugatnémet szélsőbaloldal terrorszervezetének. Mahler segített bebörtönzött terroristák bírósági szökésében – Andreas Baader RAF-vezér például neki köszönhette szabadulását. De részt vett bankrablásokban is, ezekért halmazati büntetésként 14 évet kapott. Társai emberrablásokkal akarták kizsarolni szabadulását. A '90-es években Mahler már a szélsőjobb felé vette az irányt. Ügyvédként, - amíg praktizálhatott -, a neonáci NPD-t képviselte a párt betiltásáról szóló alkotmánybírósági eljárás során.

Szerző

Merkel nem bízza el magát

Jens Spahn, a német kereszténydemokraták elnökségi tagja a vasárnapi észak-rajna-vesztfáliai választást egyfajta jelzésnek tartja a szeptember 24-én esedékes parlamenti választás közeledtével.

Úgy véli, hogy ha a tartományban a CDU a szabaddemokrata FDP-vel lép koalícióra, az szövetségi szinten is minta lehet. Mint mondta, ha a két párt együttműködése sikeres lesz, akkor az azt mutatja, hogy együttműködésük szövetségi szinten is működőképes. A közölt végeredmény szerint a CDU-FDP koalíció egyedüli hátránya, hogy a két párt kis többségre támaszkodhatna a tartományi parlamentben. Biztosabb kormányzást tenne lehetővé a CDU és az SPD nagykoalíciója.

A CDU belpolitikai ügyekben illetékes politikusa, Wolfgang Bosbach azonban óva intett bármiféle elbizakodottságtól. „Csak azt tudom tanácsolni a pártomnak, hogy két lábbal maradjon a földön, s kerüljön minden arroganciát és fölényeskedést” – figyelmeztetett a Die Weltben. Hozzátette, „egy tartományi választást nyertünk meg. Se többet, se kevesebbet. Ez még nem dönti el a parlamenti választást” – közölte.

A voksolás során a tartományban a CDU 72 képviselői helyre tett szert, az SPD 69-re, az FDP 28-ra. 16 mandátuma lett a jobboldali radikális Alternatívának, s csak 14-et szereztek a Zöldek. Nem jutott be a tartományi parlamentbe a Balpárt, amelynek eredetileg még 5 százalékos eredményt jósoltak.

Szerző