Előfizetés

A gyülekező vihar

Szüdi János
Publikálás dátuma
2017.05.13. 09:30
Népszava fptó/Tóth Gergő

Napjaink talán legaktuálisabb kérdése, milyen politikus az, aki nem lát túl egy adott ország határain, s döntéseinek meghozatalánál nem mozgatja más, mint a szavazatok maximálására való törekvés? A legenyhébb válasz erre a kérdésre: rövidlátó. Az igazsághoz viszont az áll közelebb: ostoba. Lehetséges, hogy a világot általában a rövidlátó ostobák irányítják? A kérdésnek és a válasznak attól az időszaktól kezdve van értelme, amikortól a hatalom isteni eredete megszűnt, s helyébe a választói akarat lépett. A kérdés viszont ebben az esetben úgy is feltehető: milyen választók azok, akik rövidlátó, ostoba politikusokra szavaznak? Erre a kérdésre sokkal nehezebb két szóban megadni a választ. Nehezebb, hiszen joggal kérdezné bárki, elvárható-e a választótól, hogy tisztában legyen azzal, melyik politikus tart a helyes irányba? Igen válasz esetén meg kell állapítani a német és az olasz választók felelősségét a második világháborúért. Nem válasz esetén jöhet az újabb kérdés: jó-e az általános választójog, vagy azoknak van igazuk, akik a választójogot műveltségi cenzushoz kötik, mint például tették ezt Magyarországon a múlt század első felében? Minden a régmúltba vezethető vissza. Volt-e kellő idő a nép felnőtté válásához, az ügyek intézésének átvételéhez. A tradíciók a meghatározóak? Valójában semmi nem biztos.

A múlt ígérete?

Ezt igazolja Anglia. Erős polgárság, régi és széleskörű hatalommegosztás, jó oktatás, létező sajtószabadság. Mégis, a népszavazáson részt vevők többsége az Európai Unióból való kilépésre szavazott. Miért? Döntő szerepe lehetett a brit felsőbbrendűség hagyományának? Nem tudtak túllépni saját árnyékukon? A félelem a jövőtől, az elszegényedéstől volt a mozgatórugó? A következmények oldaláról nézve, a miért közömbös. Anglia soviniszta döntést hozott. Cserbenhagyta Európát. Politikusaikat mérlegre téve: felelősségük nagy. Kiérdemli a fenti jelzőket, aki az eredmény megszületésében közrejátszott, aktívan támogatta. Kiérdemli az is, aki nem lépett fel ellene szívvel-lélekkel. Hova tartoznak a túlbuzgó végrehajtók? A baljós eredmény hozzáadódik a szétesett gyarmatbirodalom világbékét veszélyeztető hagyatékához, például az India-Pakisztán, a Palesztina-Izrael ellentétekhez. Megváltozik Törökország. Törökország, ahol a választók egyetlen ember kezébe adták az ország irányítását. Ugyanúgy, mint 1934-ben a németek, népszavazáson járultak hozzá az elnöki és a miniszterelnöki hatáskörök egyesítéséhez. A török elnök jogköréből semmi nem hiányzik ahhoz, hogy kiváló Führer legyen. A múlt sérelmei, a jelen félelmei határozták meg a jövőt? Az 1923-ban - az I. világháborút lezárásaként - Törökországra kényszerített lausanne-i szerződés az alapja a vezér iránti vágynak? Ez a megállapodás - mint ahogy a többi ekkor, ezen okból kötött "békediktátum" - a mai napig mérgezi a világ levegőjét. A lausanne-i szerződés alapján - a nagyhatalmak korábbi ígéretei ellenére - Törökország megtarthatta a kurdok által lakott területeket, így e nemzet nem alapíthatott államot. Erről azonban mind a mai napig nem mondott le. A szerződés alapján létrejött Szíria és Ciprus napjainkban háborús tűzfészkek. Törökországban a demokratikus hagyományok nem jelentettek akadályt az elnöki tejhatalom bevezetéséhez vezető úton. Megváltozik-e az Egyesült Államok? Annyi bizonyos, elnöke nem tiszteli az USA alkotmányát, a hatalommegosztás alkotmányos rendjét, a szabad sajtót. Azt hirdeti, az Egyesült Államok érdekei fontosabbak, mint a világéi.

"Az arisztokrácia bukásával (...) a politikában (...) megjelent a szabad verseny, és bárki harcba szállhatott a világ leghatalmasabb pozícióiért (...) Mi lett ennek a következménye? (...) Azok kerültek hatalomra, akik alkalmasak voltak arra, hogy nyerjenek a versenyben. (...) Van két különleges embertípus: az egyik a pszichopata, a másik a szociopata. (...) Egy bármilyen versenyben (...) ez a két embertípus óriási előnyben van mindenki mással szemben. (...) Úgy tűnik tehát, az emberi faj arra kárhoztatott, hogy őrültek uralkodjanak felette."
(Duncan Shelley: A hatalom igaz természete)

Gyenge immunitású ország

Vajon változtat-e a politikus megítélésén, ha látja, vagy látnia kellene, hogy amit tesz, az káros? Erre a kérdésre lehetetlen nemmel válaszolni. Világ- vagy országrontó szándékkal csak ott lehet hatalomra jutni, ahol nem tartanak tisztességes választásokat. Ezért, nem ritkán, a tisztességes választások szabályait kihasználva jutnak hatalomra olyanok, akikről később kiderül, hogy átverték a választókat, s céljaik, cselekedeteik alapján valójában bűnözők. Ők azok, akik rossz irányba akarják fordítani az eseményeket. Ők a diktátorok. A török elnöknek is jó esélye van arra, hogy helyet kapjon ebben a díszes társaságban. A diktátor meg van győződve arról, tudja mi a jó, mi a helyes, mitől, kitől kell megvédeni országát, Európát, a világot. A diktátor meg van győződve arról, tudja, mitől lesznek boldogok, akik arra érdemesek, s tudja azt is, kik azok, akiknek boldognak kell lenniük. A diktátor meg van győződve arról, rendeltetése, hogy boldogságot teremtsen. A diktátor meg van győződve arról, hogy aki nem osztja véleményét, az ellenség. Nincs helye ezen a földön.

Magyarország diktatúrával szembeni immunitása gyenge. Történelme során politikusai ritkán hoztak jó döntéseket. Történelme során politikusai ritkán lépték át saját árnyékukat. Történelme során politikusai ritkán tartoztak a bölcs, előrelátó politikusok közé. Az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnése óta eltelt alig több mint száz esztendő nem kedvezett a modernizációnak.

Orbán cselekvési programja

Orbán Viktor politikai zsenialitása abban rejlik, hogy felismerte, a szocializmus negyvenöt éve nem szüntette meg a Horthy-korszak kárvallottjai leszármazottainak sértődöttségét, revánsvágyát, revizionizmusát, irredentizmusát. Felismerte, a szocializmus negyvenöt éve nem szüntette meg a szegénységet, s ami gyakran jár együtt ezzel az állapottal, a kiszolgáltatottságot, a rossz érdekérvényesítési hajlamot és képességet, a politikai közömbösséget. Felismerte, a szocializmus negyvenöt éve a ki nem beszélt és meghamisított történelem, az elfojtott társadalmi ellentétek időszaka volt, amelyben nem szűnt meg az ellenérzés a zsidókkal, a cigányokkal, a sorból kilógókkal szemben. Nem szűnt meg a parancsra várás, a bűnbak-keresés, a kéz-kezet mos gyakorlata, a félelem az új megoldásoktól. Felismerte, a szocializmus negyvenöt éve nem erősítette, hanem gyengítette a "másképp gondolkodók", a demokráciának elkötelezettek táborát, amely tábor - nem mellesleg - ideológiailag megosztott, széttöredezett, összefogásra képtelen. Felismerte, sokan, nagyon sokan csalódtak a rendszerváltás első húsz évében. E felismerésekből cselekvési program kerekedett a hatalom megragadására, monopolizálására, legalább húsz éven keresztüli megtartására,

Orbán Viktor tudatosan vezeti rossz irányba az országot. Orbán Viktor tudatosan törekszik az európai integráció meggyengítésére. Orbán Viktor a tűzzel játszik, amikor az ellentétek mesterséges szításával gyűlöletet kelt egyes csoportok tagjaival szemben. Orbán Viktor a tűzzel játszik, amikor gátolja az információkhoz való szabad hozzáférést. Orbán Viktor a tűzzel játszik, amikor korlátozza a tanítás szabadságát, a tanuláshoz való jogot. Orbán Viktor a tűzzel játszik, amikor tudatosan félretájékoztatja az országot az Európai Unió döntéseiről, az ország szuverenitásának csorbításáról. Orbán Viktor mindig talál megoldandó problémát, s mindig talál rá egyszerű, közérthető, világos megoldást. Ezzel a módszerrel le is köti ellenfelei és a sajtó minden energiáját. Orbán Viktor nem tiszteli a magántulajdont, és magánosítja a közpénzt. Orbán Viktor nem bízik a piacgazdaságban: az állam szerepét erősíti a gazdaságban, a szolgáltatások területén. Orbán Viktor gyűlöli a szuverén gondolkodókat, ezért államosította az oktatást, s az állam egyre jobban rátelepszik a társadalomra. Orbán Viktor nem megjavította, hanem felszámolta az ország első modernizációs kísérletének eredményeit: a jogállamot, az önkormányzatiságot, az öngondoskodásra épülő nyugdíjrendszert, a jogszerű lobbizás lehetőségét.

Vihar előtt?

A második világháborút megelőző időszak hasonló szimptómákat produkált, mint a jelen: gazdasági válságot követő elbizonytalanodás, bűnbak-keresés, leegyszerűsített megoldási javaslatok, az állami szerepvállalás erősödése. Ezt nevezik a gyülekező felhők időszakának. Orbán Viktor nem a felhőt oszlató politikusok gárdáját erősíti. A történeti alkotmány vívmányaiból az következne, hogy az orbáni cselekvési program az utolsó betűig megvalósuljon.

Nemcsak az Egyesült Államok polgárai. Nemcsak a francia, a német politikusok és választók, hanem a magyar politikusok és választók is felelősek azért, hogy ne törjön ki a vihar. Ennek megakadályozása után lehet megkezdeni Magyarország második modernizációs kísérletét, megcáfolva a hatalom természetéről kialakult véleményt.

Kampány a vulkán tetején

Publikálás dátuma
2017.05.13. 09:29
Mennyi Bözsi néni...! Népszava fotó/Molnár Ádám-
- Szervusz nép, én vagyok a király (Hi people, I'm the king).
- Szervusz király, én vagyok a nép (Hi king, I'm the people).

Kezdődhetett volna így is a párbeszéd Nagygécen, de hát ezt a történetet nem Rejtő Jenő írta Fülig Jimmy stílusában. Hanem az élet. Pontosabban: ahogy azt a kedves vezető propagandistái elképzelik. A jó király úttalan utakon ellátogat egy faluba, amelyet az átkos időkben - 1970-ben - elmosott az árvíz (ilyen a Fidesz-kormány alatt biztosan nem fordulhatna elő), s ma már csak hat lakója van. Egyikük az immár országos hírűvé vált Csúcs Imréné, azaz Bözsi néni, akivel Orbán Viktor épületes párbeszédet folytatott, s hála a kommunikációs szakembereknek, erről mindenki értesülhetett. Arról pedig az angol felirat tanúskodik, hogy nem kizárólag hazai fogyasztásra készült az ismeretterjesztő film.

Lehet mulatni persze a részint abszurd, részint nevetséges kampány-videón, ennek kapcsán fel lehet idézni a nagy elődöt, Rejtő Jenőt (ha úgy tetszik, P. Howardot), de ne essünk tévedésbe: itt egészen komoly dologról van szó. Távol álljon tőlünk, hogy bántani vagy akár kifigurázni akarnánk Bözsi nénit - hiszen ő természetesen magát adta a látogatás alatt -, de vegyük észre, amit a propagandisták is felmértek: ennek az országnak jelentős részében Bözsi nénik élnek. Kis eldugott falvakban, esetleg nagyobb településeken, élik a mindennapi életüket, s leginkább az jut el hozzájuk, amit pártunk és kormányunk akar. A rádióból és a tévéből azt kapják, amit nekik szánnak. A hivatalos szócsővé degradált - egykor közszolgálati, ma már abszolút hatalomhű - médiumok terelik őket a megfelelő irányba.

És ez csak a történet egyik része. A jövő évi választásra készülő hatalom régóta sokféle módon igyekszik bebiztosítani a győzelmet. Van újabb nemzeti konzultáció, hatalmas összegekkel megtámogatva, hogy a nép valamennyi fiához (és leányához) eljusson az üzenet: a jelenlegi kormány a helyén van és az ő érdekeiket képviseli. Ehhez járul aztán a szóbeli propaganda, már erőteljesebb formában, brüsszelezéssel, sorosozással, simicskázással, gyurcsányozással, bemutatva, hogy csak és kizárólag ez a jóságos hatalom tudja megvédeni hazánk polgárait a folyamatosan támadó ellenségtől.

Ha pedig a kiszemelt szavazórétegek már kellőképpen megijedtek, jöhet a mézesmadzag. Az ígéret-tömeg, hogy bár már most is minden nagyon jó, de a közeljövőben még jobb lesz. S bár a kampány a lakosság valamennyi részére kiterjed, azért itt is van fontossági sorrend. Kiemelt szerepe van a nyugdíjasok megdolgozásának. Nem is véletlenül. Az urnákhoz járulók durván egyharmadát ugyanis ők jelentik. Olyan emberek, akik egy ledolgozott élet után gyakran nevetséges összegekből kénytelenek tengődni. Ha sikerül őket a jelenlegi hatalom mellé állítani, azzal nyert ügye lehet a Fidesznek. Az utóbbi hetekben előbb Salgótarjánban, aztán Győrben győződhettek meg a kormányzati kommunikáció irányítói, hogy helyesen gondolkodnak. Mindkét helyen lelkes idős emberek üdvözölték hálatelt szívvel a kedves vezetőt.

Csakhogy még nincsenek elegen (akkor sem, ha Orbán Viktor korábbi útmutatásához híven hoznak magukkal még egy embert). A következő időszakban tehát nemcsak újabb tanuszoda-, vagy sportpálya-avatásokra számíthatunk, hanem arra is, hogy utána a miniszterelnök szerét ejti a nyugdíjasokkal való újabb megható találkozásoknak. Ezek ugyanis alkalmasnak látszanak a megfelelő kormányzati propaganda sulykolására. S ne akadjunk fel azon, hogy a beszélgetés hevében a miniszterelnök egyes szám első személyt használ ("az év végén, ha úgy vannak a számok, emelek megint, novemberben"). Tudja ő persze, hogy a juttatásnak a törvény értelmében követnie kell az inflációt, sőt az idei számok alapján még prémium is esedékes. Ám amikor az ember azt hallja, hogy minden évben megválasztanák őt, mert akkor egy kicsit mindig emelkedne a nyugdíj, hát hajlamos elgyengülni és nem megfelelően fogalmazni. Ez Bözsi néninek és társainak mindegy, a kákán is csomót kereső kritikusok pedig tisztában lehetnek vele, hogy úgysem az számít, amit mond, hanem az, amit tesz (mint tőle tudhatjuk).

Az utóbbi időszak tüntetései, a hazai és a nemzetközi kritika hatására erőteljesebb lett a kormányzati kommunikáció is. Mondhatnánk, a hatalmat megtartani szándékozók jóvoltából dübörög a kampány. Elsősorban ennek eredménye, amit az újjáválasztott államfő is kénytelen volt megállapítani beiktatási beszédében, hogy drámai mértékben romlott a közbeszéd színvonala. S még azt is megengedte magának Áder János - minthogy ezt következmények nélkül megtehette -, hogy ezért főképp a kormánypártokat tegye felelőssé. Majd kimondta a lényeget: "Egy év van még a választásokig, a választópolgárok többsége biztosan nem akar ez idő alatt egy kitörésre készülő vulkán tetején élni". Ebben feltehetően tökéletesen igaza van.

Ám nyilvánvalóan hiú ábránd abban bízni, hogy most egyszerre - például az ő szavai hatására - minden megváltozik. Esetleg ha a nyugdíjasok esküt tennének, hogy ennyi szép ígéret nyomán jövőre mind a Fideszre szavaznak. Csak hát az a helyzet, hogy bár sok Bözsi néni él itt, azért még sokan vannak, akik nem a szavaknak, hanem a szemüknek hisznek.

Kampány a vulkán tetején

Publikálás dátuma
2017.05.13. 09:29
Mennyi Bözsi néni...! Népszava fotó/Molnár Ádám-
- Szervusz nép, én vagyok a király (Hi people, I'm the king).
- Szervusz király, én vagyok a nép (Hi king, I'm the people).

Kezdődhetett volna így is a párbeszéd Nagygécen, de hát ezt a történetet nem Rejtő Jenő írta Fülig Jimmy stílusában. Hanem az élet. Pontosabban: ahogy azt a kedves vezető propagandistái elképzelik. A jó király úttalan utakon ellátogat egy faluba, amelyet az átkos időkben - 1970-ben - elmosott az árvíz (ilyen a Fidesz-kormány alatt biztosan nem fordulhatna elő), s ma már csak hat lakója van. Egyikük az immár országos hírűvé vált Csúcs Imréné, azaz Bözsi néni, akivel Orbán Viktor épületes párbeszédet folytatott, s hála a kommunikációs szakembereknek, erről mindenki értesülhetett. Arról pedig az angol felirat tanúskodik, hogy nem kizárólag hazai fogyasztásra készült az ismeretterjesztő film.

Lehet mulatni persze a részint abszurd, részint nevetséges kampány-videón, ennek kapcsán fel lehet idézni a nagy elődöt, Rejtő Jenőt (ha úgy tetszik, P. Howardot), de ne essünk tévedésbe: itt egészen komoly dologról van szó. Távol álljon tőlünk, hogy bántani vagy akár kifigurázni akarnánk Bözsi nénit - hiszen ő természetesen magát adta a látogatás alatt -, de vegyük észre, amit a propagandisták is felmértek: ennek az országnak jelentős részében Bözsi nénik élnek. Kis eldugott falvakban, esetleg nagyobb településeken, élik a mindennapi életüket, s leginkább az jut el hozzájuk, amit pártunk és kormányunk akar. A rádióból és a tévéből azt kapják, amit nekik szánnak. A hivatalos szócsővé degradált - egykor közszolgálati, ma már abszolút hatalomhű - médiumok terelik őket a megfelelő irányba.

És ez csak a történet egyik része. A jövő évi választásra készülő hatalom régóta sokféle módon igyekszik bebiztosítani a győzelmet. Van újabb nemzeti konzultáció, hatalmas összegekkel megtámogatva, hogy a nép valamennyi fiához (és leányához) eljusson az üzenet: a jelenlegi kormány a helyén van és az ő érdekeiket képviseli. Ehhez járul aztán a szóbeli propaganda, már erőteljesebb formában, brüsszelezéssel, sorosozással, simicskázással, gyurcsányozással, bemutatva, hogy csak és kizárólag ez a jóságos hatalom tudja megvédeni hazánk polgárait a folyamatosan támadó ellenségtől.

Ha pedig a kiszemelt szavazórétegek már kellőképpen megijedtek, jöhet a mézesmadzag. Az ígéret-tömeg, hogy bár már most is minden nagyon jó, de a közeljövőben még jobb lesz. S bár a kampány a lakosság valamennyi részére kiterjed, azért itt is van fontossági sorrend. Kiemelt szerepe van a nyugdíjasok megdolgozásának. Nem is véletlenül. Az urnákhoz járulók durván egyharmadát ugyanis ők jelentik. Olyan emberek, akik egy ledolgozott élet után gyakran nevetséges összegekből kénytelenek tengődni. Ha sikerül őket a jelenlegi hatalom mellé állítani, azzal nyert ügye lehet a Fidesznek. Az utóbbi hetekben előbb Salgótarjánban, aztán Győrben győződhettek meg a kormányzati kommunikáció irányítói, hogy helyesen gondolkodnak. Mindkét helyen lelkes idős emberek üdvözölték hálatelt szívvel a kedves vezetőt.

Csakhogy még nincsenek elegen (akkor sem, ha Orbán Viktor korábbi útmutatásához híven hoznak magukkal még egy embert). A következő időszakban tehát nemcsak újabb tanuszoda-, vagy sportpálya-avatásokra számíthatunk, hanem arra is, hogy utána a miniszterelnök szerét ejti a nyugdíjasokkal való újabb megható találkozásoknak. Ezek ugyanis alkalmasnak látszanak a megfelelő kormányzati propaganda sulykolására. S ne akadjunk fel azon, hogy a beszélgetés hevében a miniszterelnök egyes szám első személyt használ ("az év végén, ha úgy vannak a számok, emelek megint, novemberben"). Tudja ő persze, hogy a juttatásnak a törvény értelmében követnie kell az inflációt, sőt az idei számok alapján még prémium is esedékes. Ám amikor az ember azt hallja, hogy minden évben megválasztanák őt, mert akkor egy kicsit mindig emelkedne a nyugdíj, hát hajlamos elgyengülni és nem megfelelően fogalmazni. Ez Bözsi néninek és társainak mindegy, a kákán is csomót kereső kritikusok pedig tisztában lehetnek vele, hogy úgysem az számít, amit mond, hanem az, amit tesz (mint tőle tudhatjuk).

Az utóbbi időszak tüntetései, a hazai és a nemzetközi kritika hatására erőteljesebb lett a kormányzati kommunikáció is. Mondhatnánk, a hatalmat megtartani szándékozók jóvoltából dübörög a kampány. Elsősorban ennek eredménye, amit az újjáválasztott államfő is kénytelen volt megállapítani beiktatási beszédében, hogy drámai mértékben romlott a közbeszéd színvonala. S még azt is megengedte magának Áder János - minthogy ezt következmények nélkül megtehette -, hogy ezért főképp a kormánypártokat tegye felelőssé. Majd kimondta a lényeget: "Egy év van még a választásokig, a választópolgárok többsége biztosan nem akar ez idő alatt egy kitörésre készülő vulkán tetején élni". Ebben feltehetően tökéletesen igaza van.

Ám nyilvánvalóan hiú ábránd abban bízni, hogy most egyszerre - például az ő szavai hatására - minden megváltozik. Esetleg ha a nyugdíjasok esküt tennének, hogy ennyi szép ígéret nyomán jövőre mind a Fideszre szavaznak. Csak hát az a helyzet, hogy bár sok Bözsi néni él itt, azért még sokan vannak, akik nem a szavaknak, hanem a szemüknek hisznek.