Előfizetés

Választási rezsicsökkentésre készül a Fidesz

Publikálás dátuma
2017.05.11. 07:00
FOTÓ: THINKSTOCK
A Fidesz ismét a közüzemi díjak visszavágásával kampányolna. Szociális alapú áram- és gáztarifákat terveznek bevezetni.

Szeptemberre szociális alapú áram- és gázárcsökkentési javaslatot dolgoz ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) – közölte lapunkkal az energiahatékonyságot népszerűsítő „energiakövet”-pályázat eredményhirdetése után Dorkota Lajos, a hivatal elnöke. Rögzítette: eddigi kutatásaik szerint a kedvezményezetti körbe beletartozhatnak a nehéz szociális helyzetűek, a nagycsaládosok vagy akár a nyugdíjasok is. A csökkentés lehetséges mértékét nem kívánta megbecsülni. Arra a kérdésünkre, hogy a lépés egyszerre történne-e meg – akár már a téli szezon előtt -, hangsúlyozta: mindkét energiatarifa-javaslatukat egyszerre terjesztik be, az azt követő döntéshozatalra viszont nincs ráhatásuk. Szavai szerint a többi közműre – például távhőre, a vízre vagy hulladékra – a vizsgálat nem terjed ki.

Más forrásból származó ismereteink szerint az előkészítő munka során felmerült a Fidesz-körökben kommunikációs telitalálatnak tartott karácsonyi Erzsébet-utalványhoz hasonló rezsiutalvány ötlete is. Ez esetben a kedvezményt az állam állná; tarifacsökkentés esetén viszont azt a szolgáltatókra terhelnék. Nem mindegy: módszertantól függően a lakosság akár több mint 40 százaléka is rászorulónak minősül.

A közműhivatali elképzelés merőben meglepő. 2007-2011 között a háztartások egy ív kitöltésével már folyamodhattak szociális alapú gázártámogatásért. Ezt a központi költségvetés állta, ami a csúcsévekben már évi több százmilliárdot tett ki. A rendszert a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió követelésére a Bajnai- és az Orbán-kormány fokozatosan kivezette. A szociális tarifa azóta is az ellenzék és a szakértők – például az Orbán-kabinet egykori energiaügyi helyettes államtitkára, Holoda Attila - vesszőparipája.

Bírálatuk lényege, hogy az egységes árcsökkentés leginkább a nagy fogyasztásúaknak kedvez, akik jó része módos, így ez igazságtalan. A Fidesz – például Lázár János kancelláriaminiszter - eme érvrendszert eddig a lehető legerélyesebben visszautasította. Németh Szilárd rezsibiztos néhány éve odáig ment, hogy nem szeretnék a lakosságot mindenféle papírok kitöltésével vegzálni. A bírálókhoz furamód csatlakozott a korábban a kivezetést kikényszerítő EU is. Az Orbán-kabinet által a nemzeti konzultációs íven támadott brüsszeli javaslat a központi áramármegállapítás betiltásán túl a tarifában rászorultsági különbségtételt is szorgalmaz. Dorkota Lajos ennek kapcsán határozottan leszögezte: elképzeléseiknek semmi köze az EU sokat bírált javaslatcsomagjához. Kevéssé ismert viszont, hogy különböző szerveknél ma is igényelhető szociális alapú rezsitámogatás vagy más kedvezmény.

Önmagában az ármérséklési terv – különös tekintettel arra a tényre, hogy 2018 elején választások következnek – a legkevésbé se fura. Az ellenzék – kiváltképp a szocialisták – három éve hasztalan követelnek további rezsicsökkentést arra tekintettel, hogy a 2013-2014-es ármérséklési hullám óta a nemzetközi olajkurzus a harmadára esett, a lakosság rezsije mégse csökkent tovább. A Fidesz-KDNP ezt a vádat meglehetős zavaros érveléssel igyekszik kivédeni, a „rezsicsökkentés eredményeinek megvédése”, a kiszámíthatóság hangsúlyozásán túl nem létező statisztikák ismételgetésével. Azóta a nemzetközi olaj- és gázárak kissé megugrottak. Így lapunk korábbi számításai szerint – a négy évvel ezelőtti olajárcsúcs idején eldöntött, összességében mintegy 25 százalékos központi rezsicsökkentést is beleszámítva – lassan elillan a további mérséklési mozgástér.

A kormányerő ezt a logikát is alapjaiban vitatja. Már a rezsicsökkentésről se a nemzetközi árakra, hanem az energiaipar általuk vélt „luxusprofitjának” letörésére hivatkozva döntöttek. Noha a lépés kétségkívül az energiaipartól (meg a többi fogyasztótól) csoportosított át pénzeket a lakossághoz, az a jelek szerint nem a „luxusprofitot”, hanem a teljes hasznot elvitte. Így a szolgáltatók az állami közműnek egyszerűen átadták a lakossági ellátást. Bár a leeső beszerzési árak és a szinten maradó lakossági díjak közti különbség miatt az elmúlt három év során mégis luxusprofitot halmozhatott fel az iparág, annak jó része már állami, így erre a Fidesz nem is „lő”. A közműhivatali terv ugyanakkor azt igazolhatja, hogy további, általános rezsicsökkentésre már a kormány se lát lehetőséget.

Takarékosságóra egyetemistáktól
Csontos Csaba Péter, az ELTE TTK geográfus szak, környezet- és tájkutató szakiránya 1. évfolyamos, Gyulánszki Zsuzsanna, a Szegedi Tudományegyetem fizika-matematika szak 3. évfolyamos, Molnár Janka Sára, az ELTE fizika szak 1. évfolyamos, valamint Nagy Bence, az ELTE biológia-földrajz tanárszak 4. évfolyamos diákját választotta a 2017-es év energiakövetévé a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal zsűrije, tagjai között Cseh László világ- és Európa-bajnok úszóval vagy Czippán Katalin környezeti nevelési és kommunikációs szakemberrel. A pályázat keretén belül közel negyven energiatudatosságnövelő tanóra vázlata érkezett be. A nyertesek háromszázezer forintos támogatásban részesülnek. Molnár Janka Sára csapatával már ma is tart rendhagyó fizika-foglalkozásokat diákoknak – tudtuk meg a nyertestől. TudÁShow nevű Youtube-csatornájuk szintén hasonló célt szolgál. Az év második felében energiakövetként öt tanórát tart majd középiskolákban.


Augusztusban hűtő- és mosógéptámogatás

FOTÓ: Thinkstock

FOTÓ: Thinkstock

Augusztus 7-től 28-ig térségenként különböző napokon lehet folyamodni állami hűtő- és mosógépcseretámogatásért az erre rendszeresített internetoldalon. Az illetékes nemzeti fejlesztési tárca tájékoztatásából. Ennek keretében akár 25-45 ezer forintos támogatás is nyerhető. Első nap az Észak-, 9-én a Dél-Alföld, 14-én Észak-Magyarország, 16-án Nyugat-, 21-én Dél-, 23-án Közép-Dunántúl, az utolsó nap pedig Közép-Magyarország a soros. Az összesített forrás 600 millió forint, amit térségenként háztartásszám szerint osztottak le. Ez a korábbi tapasztalatok szerint már a kezdőnapon, néhány óra alatt kifogy.

Visszaüt a rossz bérpolitika - Nem jönnek, elmennek

Publikálás dátuma
2017.05.09. 07:00

Ha valaki a tömeges külföldre költözés okait keresi, gyorsan megtalálja a magyarázatot az alacsony jövedelmekben. Azt már nehezebb megfejteni, hogy a bérlemaradásért ki a hibás. A Nemzetközi Valutaalap a kelet-európai régió egyik legnagyobb gazdasági kockázatának látja a fiatalok elvándorlását. A szociológus szerint a tudomány régóta megcáfolta, hogy egyedül a bérkülönbség lenne az elvándorlás magyarázata.

Akár menne, akár maradna, a fiatalok döntő többsége jobb megélhetésre vágyik. Hogy mi számít „jobbnak”, arra nincs objektív mérce, de az például minden ifjúságkutatásból kiderül, hogy a pályakezdők elégedetlenek a jövedelmükkel, illetve magasabbak a bér-elvárásaik, mint amennyit a munkaerőpiac a frissen végzetteknek kínál. Ha az a kérdés, hogy mennyivel lennének elégedettek, akkor a piaci bérek duplája a válasz – nagyjából ez az a bérszínvonal, ami miatt a külföldre költözést választják.

A probléma utoljára a parlament áprilisi tematikus vitanapján került terítékre, méghozzá olyan történelmi keretezésben, amely a korábbi kormányok felelősségét is fölvetette. Az ugyanis korántsem az Orbán-kabinet unikális ötlete volt, hogy a magyar gazdaság versenyképességét a bérek alacsonyan tartásával kell biztosítani: a lényeget tekintve 1990 óta az összes kormány hasonló bérpolitikát követett, különbség inkább csak a bérlemaradás mértékében mutatkozott. Már a rendszerváltáskor kialakult az az elképzelés, hogy a multicégeket leginkább az olcsó munkaerővel lehet idecsábítani, és – annak ellenére, hogy a koncepció hibásnak bizonyult, azaz kiderült, hogy az oktatás, az infrastruktúra vagy az államigazgatás minősége sokkal többet számít – érdemben máig nem változtattak rajta.

2010-ben a Fidesz egy új, Matolcsy-féle elmélettel közelített a problémához, és látványos jövedelemátcsoportosításba fogott a felső középosztály javára – a korábbi ciklusokhoz hasonlóan szintén a bérek visszafogásával, illetve új elemként az alacsony jövedelmek megadóztatásával. Ha nem a kommunikációt, hanem a tényeket nézzük, a Fidesz-kormány harcot hirdetett a bérnövekedés ellen: a közalkalmazotti béreket befagyasztotta, a szakszervezeti bérharc jogi eszközeit elvette, kivezette az adójóváírást (csökkentve a nettó bért), amivel rövid távon nagyon hatékonyan korlátozta a bérkiáramlást. Egyetlen szegmensben nőttek látványosan a jövedelmek: a közigazgatás és a klientúra felső szintén a mostani kormány 100-300 százalékkal magasabb béreket fizet az elődjénél.

Az időbeli egybeesés akár arra is utalhat, hogy az alsóbb jövedelmi szegmensekben érvényesülő fékezés indította be a tömeges elvándorlást, de valószínűbb, hogy ez csak az egyik fontos ok a sok közül – azt is számításba kell venni, hogy 2011-ben megnyíltak a határok a főbb célországok felé,. Az viszont bizonyos, hogy ahogyan a korábbi kormányzatoknak, úgy a jelenleginek sincs stratégiája a tömeges elvándorlás megelőzésére vagy visszafordítására. Az egyetlen nevesített kezdeményezés, a „Gyere haza, fiatal!” program teljes kudarcba fulladt, és tavaly leállították – most a látszat az, mintha Orbánékat nem is zavarná, hogy az elégedetlen fiatalok elmennek, és a hatalom inkább csak arra ügyel, hogy a szavazatukkal se tudják befolyásolni az itthoni történéseket. Annak ellenére nincs itthon tartási illetve hazacsábítási koncepció, hogy az elvándorlási folyamat (Románia, Bulgária, Lengyelország példája nyomán) előre látható volt: Románia egyes régióiból az uniós csatlakozás után a szakképzett munkaerő 70 százaléka külföldre vándorolt. Idehaza viszont éppen akkor szorítottak egyet a bérprésen és az adószabályokon, amikor könnyebbé vált a külföldi munkavállalás (amit immár a magyar statisztikák is foglalkoztatásként, a kormány munkahelyteremtési sikereként értelmeznek). „Nem baj, ha világot látnak a fiatalok, majd hazajönnek” - ez volt a kormányfő reakciója a jelenségre – ma már úgy tűnik, hogy nem jönnek, sőt, minden ötödik-hatodik magyar gyerek külföldön születik meg.

Hiányzik a perspektíva
A kelet-európai régió egyik legnagyobb gazdasági kockázatának látja a Nemzetközi Valutaalap a fiatalok elvándorlását, ezért tavaly egy célzott tanulmányban igyekezett feltárni az okokat. A dokumentum szerint a fő kivándorlási szempont az egy főre jutó jövedelem, az intézmények (oktatás, egészségügy, közigazgatás) minősége és a foglalkoztatási perspektíva – innen nézve különösen ijesztő, hogy Magyarországon éves szinten 200 milliárdot vonnak ki az oktatásból, az egészségügy leépül, a közszolgáltatások minősége a leggyengébbek közé tartozik az EU-ban. A rendszerváltás óta az alacsonyabb egy főre eső jövedelemmel rendelkező országokban volt a legnagyobb kivándorlás, a célországok kiválasztásánál pedig az anyagiak mellett látványosan erős az intézményrendszer színvonalának szerepe. Kelet-Európából leginkább a jobb munkalehetőségek és a magasabb fizetés reményében indulnak el az emberek, a többségük jól képzett, és fiatalabb az átlagéletkornál. ösztönzi az kivándorlásra. Az ilyen gazdasági migránsok zöme magasan képzett (pl. orvos, építész, mérnök) és fiatalabb a hazai átlagéletkornál. Minél kisebb a kormányzat és az intézmények hatékonysága (ide értve a jogállami garanciákat, az elszámoltathatóságot és a korrupció szintjét), annál valószínűbb, hogy a versenyképes tudással rendelkező fiatalok külföldön próbálják hasznosítani a munkaerejüket – állapítja meg a tanulmány, azt is hozzátéve: a kivándorlás már középtávon is visszafogja a gazdasági növekedést és összeomlással fenyegeti a nyugdíjrendszert. 15 éves távlatban nagyjából 10 százaléknyi GDP-veszteséggel számolhatnak az érintett országok – ennyivel lehetne magasabb a nemzeti jövedelem, ha a fiatalok itthon maradnának.


Az Orbán-kabinet 2016 őszén ébredt rá arra, amit a kutatók és a szakszervezetek legalább öt éve folyamatosan hangoztatnak: tarthatatlanok az alacsony bérek, mert szabályosan elüldözik a magyar munkaerőt. Eddig azonban csupán tűzoltásra futotta, látható hatás nélkül: megemelték a minimálbért, és megpróbálták rákényszeríteni a piaci foglalkoztatókat is a béremelésre, miközben a közszféra nagyobbik részében – ahol az államnak senkivel sem kellene egyezkednie a nagyobb bérekért – továbbra sincs bérfelzárkóztatás

Mi okozza a tömeges elvándorlást?
Melegh Attila szociológus, a Népességtudományi Kutatóintézet és a Corvinus Egyetem kutatója:
A tudomány régóta megcáfolta, hogy egyedül a bérkülönbség lenne az elvándorlás magyarázata. Sokszereplős, soktényezős jelenségről van szó, amelynek négy alapvető oka van: feltétel a bejáratott történeti kapcsolat a küldő és a fogadó térség között, a tartósan egyenlőtlen fejlődés, a szabad mozgás lehetősége, és az is, hogy a szegénység ne legyen túlságosan nagy ott, ahonnan a migráció kiindul.
Magyarország esetében adottak ezek a feltételek?
A világban különböző elvándorlási szintek vannak, Magyarországé a környező országokénál jelenleg alacsonyabb. A térségnek most a nem változó egyenlőtlenség és a szabad mozgás a legnagyobb migrációs problémája, amihez az is társul, hogy ez a régió kívülről nem kap bevándorlót. Itt a migráció mélyen gyökerező viszonyoktól függ, ami azt jelenti, hogy tartósan fenn fog maradni. A migrációs célországok a térség országai esetében lényegében hatvan éve nem változtak.
Ez különleges helyzetnek számít?
A volt szovjet közép-ázsiai országokban látni legközelebb ilyet, ahonnan folyamatos az elvándorlás Oroszország felé, hasonló okok miatt.
H.M.

Déliek a dobogón

Roberta D’amore 2010-ben hagyta el Olaszországot. Az egyetem elvégzése után hónapokig nem talált teljes munkaidős állást. Amikor sikerrel járt, akkor sem volt maradéktalanul boldog, mert csupán 500 eurót keresett havonta. Roberta ezért úgy döntött, hogy külföldön próbál szerencsét. Jelenleg Luxemburgban él, s egy munkaerő közvetítő cégnél dolgozik. „Akármikor hazalátogatok, azt tapasztalom, hogy egyre rosszabb a munkaerő-piaci helyzet. Nagyon elszomorít, hogy a hazám nem tudja elindítani a fiatalokat az életben” – nyilatkozta a VOA Newsnak a fiatal nő.

Thinkstock illusztráció

Thinkstock illusztráció

Olaszországban 11,5 százalék a munkanélküliségi ráta, s csak a 2015-ös évben, 110 ezer olasz döntött úgy, hogy más országban próbál szerencsét. 60 százalékuk 50 év alatti, 36,7 százalékuk pedig legfeljebb 34 éves. 2006 és 2016 között 54,9 százalékkal nőtt a kivándorlás mértéke, aminek eredményeképp hivatalos adatok szerint összesen 4,8 millióan élnek a hazájuktól távol. 69,2 százalékuk Európában, elsősorban Németországban, az Egyesült Királyságban és Svájcban próbál elhelyezkedni – írja az Il Giornale.

Az olasz napilap újságírója sajnálkozva jegyzi meg: „A mi egyetemeinken diplomáznak, az ország jövőjébe kellene befektetniük. De hát itt válság van. Nincsenek befektetések, nem folynak kutatások… így ezek a briliáns elmék elmennek, s a tudásukat, energiájukat más országok használják ki” – olvasható a napilap internetes oldalán. Hasonló a helyzet Görögországban, ahol az Amerikai-Hellén Kereskedelmi Kamara márciusi konferenciáján ismertették: 2008 és 2016 között hivatalosan 450 ezer ember hagyta el az országot és keresett munkát másutt. Szakértők szerint az agyelszívás, és a rohamtempóban öregedő társadalom jelentik a legnagyobb kihívást manapság. Mindez egy olyan országban, amely alig tért magához a gazdasági válság óta, s az Eurostat friss kutatása szerint 23,5 százalék a munkanélküliség. Becslések szerint az elvándorlók – jelentős részük Németországban és az Egyesült Királyságban keres munkát – 50 milliárd euróval járultak hozzá a befogadó országok gazdaságához.

A jelek szerint azonban a külföldön szerencsét próbálók többsége kényszerhelyzetként tekint a kivándorlásra. A Generation E projekt – egy páneurópai kutatás, amely az uniós tagállamokba kivándorló dél-európai, köztük olasz és görög fiatalok útját kíséri végig – keretén belül ezrekkel készítettek interjúkat. A válaszokból kiderült, hogy a sorsok különbözőek, de a jövőt nagyon is hasonlóan látják. „Szeretnék hazatérni, de nem tudom, hogy mikor lesz erre lehetőségem” – válaszolta a dél-európai fiatalok többsége arra a kérdésre, hogy vissza akarnak-e térni hazájukba.

Franciaország - Diadalt aratott a józanság

Publikálás dátuma
2017.05.07. 22:16
Fotó: Reuters/Philippe Wojazer
Örülhet Európa Emmanuel Macron meggyőző győzelmével a „több Európa” nyert a francia elnökválasztáson az euroszkepticista populizmus ellen.

Soha ilyen elnökválasztást nem rendeztek Franciaországban. A voksolások előre megjósolhatóak voltak, a jobboldal jelöltje menetrendszerűen került be a második fordulóba, ahol az esetek többségében az ellenzéki szocialisták politikusa nézett farkasszemet vele. A kivétel 2002 volt, amikor általános meglepetésre a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen került a második fordulóba, s nem a túl színtelennek tartott akkori miniszterelnök, Lionel Jospin.

Francois Mitterrand államfőként 14, Jacques Chirac pedig 12 évig határozta meg hazája belpolitikáját. A kiszámíthatóság időszaka, illetve a politikai matuzsálemek kora azonban lejárt. Nicolas Sarkozyt nem választották újra 2012-ben, bár örökmozgónak nevezték, miután számos nemzetközi konfliktusban aktívan lépett fel, az általa ígért nagy gazdasági felemelkedés azonban nem következett be, sok honfitársát pedig fényűző életmódja és arroganciája irritált. Francois Hollande még rosszabbul végezte. Annyira népszerűtlen volt, hogy – az V. Köztársaság történetében először – nem is indult el másodízben az elnökválasztáson. Az ő nevéhez fűződik a francia szocialisták történetének legsúlyosabb válsága.

Ám nemcsak a tradicionális baloldal került mély krízisbe, a konzervatív Republikánusok is sebeiket nyalogatják azután, hogy Francois Fillon nem került az elnökválasztás második fordulójába. A párt azonban hamarabb magára találhat a szocialistáknál, ha a mérsékeltnek tartott főtitkár, Francois Baroin vezérletével megnyerik a júniusi, kétfordulós parlamenti választást.

Minősíthetetlen szavakkal illette a konzervatívok elnökjelöltjét, Francois Fillont Marine Le Pen. Utóbbi azt mondta, csak félreértették

Franciaország átalakulásának új szakasza az idei elnökválasztás. A tradicionális pártok, melyek programjai között azért nincs akkora különbség, mintha eltűntek volna, s a választók egy radikálisan európai (Macron) és egy az Unióval szakítani kívánó jelölt (Marine Le Pen) közül választhattak. Ideológiai szempontból ezért az ország történetének egyik legfontosabb voksolása volt ez.

Az a tény, hogy Marine Le Penre adta a voksát majdnem minden negyedik honfitársa, nagyon feladja a leckét Emmanuel Macronnak. Mindenekelőtt tanulnia kell az elődök hibáiból. A leköszönő Francois Hollande határozatlanságával már azelőtt elvesztette a választók nagyobb részének bizalmát, hogy egyáltalán megkezdte volna a kormányzást. Macronnak kezdettől fogva határozottságot kell tanúsítania. Már pénteken bejelentette, május közepén közzéteszi, kit nevez ki kormányfőnek.

Macron nem is élhet a nyilvánosság előtt igazi bonvivánként, s nem is helyezheti a külpolitikát a belpolitika elé, mint Sarkozy. Utóbbi úgy vélte, ha az EU motorja lesz, s közvetítőként lép fel egyes nemzetközi konfliktusokban, azzal hazája választóinál is jó pontokat szerez. Talán így is lett volna, ha nem éppen elnöksége során sodródik Franciaország súlyos gazdasági válságba. Miközben 2007-ben a költségvetési deficit a GDP 2,5 százaléka volt, ez 2010-re hét százalékra emelkedett, de Hollande elnökségének második évében, 2014-ben is elérte a 4 százalékot.

0,4 százalék gazdasági növekedést várnak 2017-re

Hollande bukását elsősorban az idézte elő, hogy képtelen volt megbirkózni a munkanélküliséggel. Sőt, ennek mértéke 2013-ban, 2014-ben, valamint 2015-ben is meghaladta a 10 százalékot, ami minden korábbinál magasabb érték. Csak 2016-ban sikerült tíz százalék alá csökkenteni, ugyanakkor a 2017-re vonatkozó becslés szerint is az év végéig 9,59 százalékra csökken, ami még mindig magasabb a 2011-es adatnál.

Ez pedig súlyos dilemma Macron számára. Valóságos varázslónak kell lennie ahhoz, hogy mindenki igényeinek megfeleljen. Ha ugyanis sikerrel akarja felvenni a harcot az erősödő populistákkal szemben, nagyobb mértékben kell csökkentenie a munkanélküliség arányát, hiszen ezáltal a Le Penre és a Mélenchonra szavazó leszakadtnak nevezett réteg is úgy érezheti, visszakerül a társadalom vérkeringésébe. Csakhogy az állami kiadások visszafogása csak úgy képzelhető el, ha állásokat szüntet meg az állami szektorban. Mintegy 120 ezer állami alkalmazott elbocsátásáról tett említést, ami ugyan elmarad a Francois Fillon által emlegetett félmilliós létszámtól, de így is magas számnak tűnik.

A Le Monde szerint az elnökválasztási kampányt az álhírek, hamis információk dominálták

Macronnak mindent el kell követnie azért, hogy ne a bankszektor „hercegének” tartsák, a kampány során folyvást ezzel vádolta Marine Le Pen. Kérdés az is, hogy elnöki beiktatása után mit tart meg az Európai Unió átalakítására vonatkozó elképzeléseiből. Vajon továbbra is ragaszkodik azon terveihez, amelyekhez az EU alapszerződését is módosítani kell? Macron nem követelhet olyat, ami nagyon távol áll Berlin elképzeléseitől, hiszen Franciaország gazdaságilag messze nem olyan erős, hogy az EU motorjává váljon. Macron csak akkor teheti ismét számottevő tényezővé hazáját az Unióban, ha szorosabban összefog Németországgal, ami egy kétsebességes Európa kialakulását vetítheti előre.

Macronnak a biztonságra is ügyelnie kell, az eltelt bő két év terrorcselekményei rávilágítottak Franciaország sérülékenységére. Tervei között szerepel a rendőrség, illetve csendőrség állományának 10 ezer fővel való emelése. Hogy milyen elnök lesz, az már az első néhány hónap után körvonalazódhat.

Az „elit apródja”

„Ridegszívű bankárnak”, az „elit apródjának” minősítette Emmanuel Macront Marine Le Pen. Mennyire igaz ez a minősítés? Az Amiens-ben 1977-ben született politikus, aki elvégezte Franciaország elitiskoláit, amiatt került a radikálisok célkeresztjébe, mert 2008-tól a Rotschild & Cie Banque befektetési bankára volt. Sőt, 2014-ben Koppenhágában részt vett a Bilderberg-csoport konferenciáján is, ami az összeesküvés-elméletek rajongóinak újabb ötleteket adhat.

Rendkívül tehetséges pénzügyi szakembernek tartották, amit az is bizonyít, hogy 2007 augusztusában annak a bizottságnak a tagja lett, amely azt kutatta, miként növelhető a gazdasági teljesítmény Franciaországban. A tekintélyes közgazdász, Jacques Attali javaslatára került az említett pénzintézethez is. Bár Macron 2006-2009 között a szocialista párt tagja volt, a figyelme csak a 2010-es években terelődött a politikára. Egy barátja már évekkel korábban figyelmeztette arra: befektetési bankári állása, ráadásul a Rotschildnél, aligha segíti politikai karrierjét.

Macron baloldalinak, majd szociálliberálisnak vallotta magát, aki évről évre növekvő kételyekkel tekintett a szocialistákra. 2012-ben mégis a szocialista elnök, Francois Hollande tanácsadója lett. Hollande ezzel akarta teljesíteni azt a választási ígéretét, amely szerint a pénzügyi világgal is jó kapcsolatokra törekszik. Miután a francia gazdaságot nem sikerült kimozdítania a holtpontról, 2014-ben a „csodatévő” Macront gazdasági miniszterré tette meg. Az új tárcavezető azonban olyan reformokat követelt – például a munkaerőpiac szabályozásának rugalmasabbá tételét –, amelyekkel nagy ellenállásba ütközött a szocialista kormányban. 2016 augusztusában lemondott a miniszteri tisztségről, mint mondta, új politikai mozgalmának, az En marche!-nak (Előre!) szenteli idejét. Később bejelentette, indul az elnökválasztáson. Tavaly novemberben még nem sokan fogadtak volna arra, hogy ő lesz hazája következő elnöke.

Hackerek háborúja
Rónai Tamás külpolitikai rovatvezető

Rónai Tamás külpolitikai rovatvezető

Mindazoknak, akik mindmáig kételkedtek abban, hogy a tavalyi amerikai elnökválasztás előtt orosz részről volt kísérlet a voksolás befolyásolására, bizonyítékot jelenthet, hogy éppen másfél nappal a francia elnökválasztás előtt tettek közzé hackerek az interneten Emmanuel Macront érintő dokumentumokat. A „leleplező” anyagok a kampánystáb levelezéseit tartalmazzák (a támadást a Trend Micro nevű biztonsági cég szerint vélhetően ugyanaz az orosz titkosszolgálati hátterű hackercsapat hajtotta végre, amely 2014-ben megkísérelte „lehalászni" a magyar Honvédelmi Minisztérium email-jelszavait is).
Bár a Kreml már számos alkalommal tagadta, hogy köze lenne a kibertámadásokhoz, ha végigvesszük, mely országoknak állhatott érdekében a Macronék elleni támadás, az első helyen áll Oroszország. Már az is sokat sejtető volt, hogy néhány héttel a francia elnökválasztás első fordulója előtt fogadta hivatalában Vlagyimir Putyin Marine Le Pent. A Nemzeti Front elnöke közismerten erős orosz kapcsolatokkal rendelkezik, néhány éve több millió eurós kölcsönt kapott egy orosz banktól. (Kért volna többet is orosz pénzintézetektől, de különböző okok miatt nem kapott.)
Le Penék persze lelkesen ünnepelték a kiszivárogtatásokat, nem törődve azzal, hogy a magánszféra ellen indítottak támadást, ráadásul hírek szerint semmilyen nagy leleplezés sem történt. Ez a lelkendezés híven igazolhatja mindazokat, akik szerint a Nemzeti Front a varsói és a budapesti kormányhoz hasonlóan támadások sorát indítaná a demokrácia ellen, ha valaha is hatalomra kerülne.
Az amerikai és a francia esetből tanulhatna a többi európai ország: az oroszok általi kiberfenyegetést nagyon komolyan kell venni. Az pedig, hogy a Wikileaks elsők között közölte a leveleket, annak a jele, hogy a leleplező portál folytatja tendenciózus, a Kreml érdekeinek megfelelő lejárató hadjáratát.