Tíz éven át molesztálta nevelt lányát

Publikálás dátuma
2017.05.09. 15:58
Illusztráció. Fotó: Thinkstock
Szexuális kényszerítés és erőszak miatt 14 év fegyházbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék kedden első fokon egy zalasárszegi férfit, aki több mint tíz éven át rendszeres szexuális kapcsolatra kényszerítette kiskorú nevelt lányát.

A tavaly június óta előzetes letartóztatásban lévő 51 éves férfi ellen folyó bírósági eljárás - erkölcsi okokból és a kislány jogainak védelme érdekében - mindvégig zárt ajtók mögött zajlott. A keddi ítélethozatalkor is kizárólag a döntés kihirdetése volt nyilvános, annak indoklását a bíróság már ismét csak zárt körben ismertette.

Az előzmények a vádat emelő Zala Megyei Főügyészség tavaly nyári tájékoztatásából ismertek.

A férfi 2004-ben lett élettársa az akkor hatéves kislány édesanyjának. Többször befeküdt az ágyba az óvodás gyerek mellé, simogatta őt, a rendszeres molesztálás pedig később odáig fajult, hogy a felső tagozatossá lett kislányt már hetente arra kényszerítette, hogy kielégítse őt.

A zalai törvényszék folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak és ugyancsak folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés miatt 14 év fegyházbüntetést szabott ki a vádlottra, aki legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után kerülhet feltételesen szabadlábra.

Szerző

Idézni merte a Koránt, két évre ítélték

Két év börtönre ítélték Jakarta volt kormányzóját istenkáromlás és erőszakra uszítás miatt. 

A kínai kisebbséghez tartozó Basuki Tjahaja Purnama, akit Ahok néven emlegetnek, fél évszázada az indonéziai főváros első keresztény – nem muszlim – polgármestere volt. Azért vádolták meg, mert a Korán egy versét idézte tavaly egy választási beszédében. Ezzel a Korán-idézettel győzködték a világ legnagyobb muszlim többségű államában a választókat, hogy muszlim hívők nem szavaznatnak nem muszlim személyre. Perét a vallási türelem szempontjából mérföldkőnek tartják Indonéziában.

Ahok pere tavaly decemberben kezdődött, keményvonalas muszlim hívők ezrei tüntettek ellene a bíróság épülete előtt. Áprilisban az ügyészek mérsékelték a vádat, a blaszfémia vádját visszavonták, s csak erőszak terjesztésével vádolták a kormányzót. A bíróság azonban ezt nem vette figyelembe, mégis a Korán megsértéséért ítélték el. Az ítélethirdetés napjára 15 ezer katonát és rendőrt rendeltek ki az Ahok elleni és melletti tüntetésektől tartva. Ahok már nem kormányzó, hiába volt rendkívül népszerű, múlt hónapban veszített a választáson. A volt kormányzó fellebbezni fog.