A kerületi főépítész magasabb toronyházat akar, mint Garancsiék

Orbán Viktor kötélbarátja, Garancsi István csak 120 méteres felhőkarcolót húzna fel a Kopaszi-gátnál. A XI. kerület 150 métert akar.

"A hazai szabályozás sajátosságaival" indokolja Takács Viktor XI. kerületi főépítész, hogy szerencsésebb lenne 150 méteres felhőkarcolót építeni a Kopaszi-gátnál- írja a Hvg.hu. A magyar szabályok szerint ugyanis nem lehet karcsú toronyházakat építeni a sok lift, lépcsőház és "bonyolult megoldás" miatt. Így Takács szerint a garancsiék által tervbe vett 120 méteres épület "túl dobozszerű" lenne. Az Orbánnal jó kapcsolatot ápoló Garancsi István érdekeltségében tartozó Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. eredetileg csak negyven emeletes, 120 méter magas toronyházat tervezett építeni a Kopaszi-gátnál. A Property Market a felhőkarcoló tervezéséhez nyolc, nemzetközi építészirodát hívott meg. A cég szerint "ikonikus, szoborszerű" épületet terveznek majd.

A Property Market állásfoglalása
A beruházó nem szándékozik a jelenleg hatályos Településrendezési szabályok módosítását kezdeményezni és az épület fejlesztését a jelenleg hatályos magassági szabályok figyelembevételével (120 méter) tervezi.
 Árendás Gergely, a Property Market ügyvezető igazagtója.

Szerző
Frissítve: 2017.05.08. 17:43

Európa csak ébredezik

Publikálás dátuma
2017.05.06. 09:54
FOTÓ: Európai Parlament

A Brexit-bizonytalanságok és a trumpizmus első száz napjának riasztó tanulságai egyaránt az EU reformját sürgetik. Az Európai Parlament (EP) képviselői ugyan már számos javaslatot kidolgoztak, de a néppárti politikusok még mindig csak szónokolnak. Ez azért is aggasztó, mert a három legfontosabb intézmény (EP, Európai Tanács, Európai Bizottság) vezetői ugyanennek a pártcsaládnak a tagjai. Így ők is felelősek azért, hogy megint megakadályozták a fellépést a jogállami normákat semmibe vevő magyar kormánnyal szemben. A Néppártot láthatóan az sem zavarja, hogy – a hét év alatt mintegy 14.000 milliárd forintot kitevő – uniós támogatásokból főleg a miniszterelnök, valamint annak „barátai és üzletfelei” részesedtek. Ezért sajnos nem vehető komolyan az EP legutóbbi plenáris ülése sem, ahol a magyar kormányfőt sokadszor próbálták meggyőzni a közös értékek és az európai jog létezéséről.

A fiatalokban bízhatunk

A magyar kormány erőtlen bírálata mégis európai üggyé vált, miután a 2008-as válság, valamint a migrációs nyomás miatt az Uniót egyre több szélsőséges, nacionalista támadás éri. Ma már sajnos csak a világháborút túlélő nagyszülők emlékeznek arra, hogy a kontinens államainak összefogására elsősorban a béke megőrzése érdekében volt szükség. A fiatalok a fél évszázados viszonylagos békét – szerencséjükre – adottságnak érzik. Ők elsősorban tanulni, dolgozni és utazni szeretnének egy erős, demokratikus Európában. Ezért fontos, hogy mielőbb felismerjék a mindezt fenyegető populista hazugságok valódi természetét. Nekik kell ugyanis – vélhetően maguk közül – kiválasztaniuk a 21. századot értő, felelős közszereplőket a panoptikumba illő, politikai akarnokok helyett.

A szakértők folyamatosan próbálják elmagyarázni az integráció gazdasági előnyeit. A tények és a nemzetközi összehasonlítások azonban a választók számára nem sokat mondanak. Jacques Delors, egykori bizottsági elnök jegyezte meg egyszer némi rezignációval, hogy a közös piacba sajnos senki nem lesz szerelmes. Hiába igazolhatók mondjuk statisztikai adatokkal a munkaerő szabad áramlásának előnyei, ezzel nem lehet a „mi európaiak” érzését kelteni. Luuk van Middelaar a Valahogy Európába című kiváló könyvében mindezt egy egyszerű példával szemlélteti. A Római Szerződés hatvan éve mindenkinek azt üzeni, hogy „hurrá, bármelyik tagállamban dolgozhatunk!”. A közönség azonban – különösen a 2004-es csatlakozások óta – mindezt úgy fordítja le a maga számára, hogy „jönnek a kelet-európaiak és elveszik a munkánkat”. Gondoljunk például arra a nevetséges (ám nagyon hatékony) kampányra, amelyben a Brexit-hívők a lengyel vízvezeték-szerelők ellen mozgósítottak.

Tavaly júniusban még az idősebb - a konzervatívok által félrevezetett - többség döntött Nagy-Britannia és Európa ellen. A népszavazás napján otthon maradó fiatalok utólag már hiába tiltakoztak a Trafalgar-téren. A „Köszönjük nagyi!” transzparensek azonban - a csalódásuk mellett - a változások szükségességéről is szóltak. Európa jövőjét tekintve elsősorban a fiatalabb korosztályok magasabb képzettségében és természetes mobilitásában bízhatunk. Szerencsére nekik már nem kell elmagyarázni az Erasmus-program, vagy az eTwinning előnyeit. Azt is jól tudják, hogy Brüsszel nem az ellenségük, amikor a Bizottság a tanulási célú európai utazásokat ingyenes vasúti bérletekkel akarja támogatni.

Ezért is reménykeltőek a 2017-es választások eddigi eredményei, s a populisták talán mégsem tudják romba dönteni az Európai Uniót. Az osztrák és a holland szavazók, vagy a CEU védelmében tömegesen utcára vonuló fiatalok akár előhírnökei is lehetnek egy komolyabb változásnak. A francia elnökválasztás első fordulójának üde színfoltja volt, hogy Macronnak – igaz csekély többséggel – a 18-34 évesek körében is sikerült Le Pent legyőznie. A francia „kis herceg” holnapra várt köztársasági elnöksége pedig már áttörést jelenthet az Európa-projekt mellett elkötelezett reformerek számára.

Kemény válasz a briteknek

Az idei választási eredmények mellett annak is örülhetünk, hogy lassan ébredeznek az uniós intézmények. Ennek egyik jele volt, hogy a brit tárgyalási javaslatról az EP egy meglehetősen határozott véleményt tett közzé. Theresa May még március végén tájékoztatta hivatalos levélben az Európai Tanács elnökét a népszavazási döntésről, s egyúttal felvázolta kormánya előzetes tárgyalási elképzeléseit. Az EP kemény álláspontja azért is jelentős, mert a „válásról” szóló majdani szerződés csak a támogatásával léphet hatályba.

Az EP-képviselők sajnálják, hogy Nagy-Britannia kilép a belső piacból és egyúttal az Európai Gazdasági Térséget, valamint a vámuniót is elhagyja. Ebből viszont szerintük az is következik, hogy a kivonulók a továbbiakban nem élvezhetik a tagállamokat megillető gazdasági előnyöket. Az EP kategorikusan kijelenti, hogy semmiféle ennek ellentmondó megállapodáshoz nem fog hozzájárulni.

Ezzel a tárgyalási alapelvvel az Európai Tanács is egyetért. A napokban megjelent állásfoglalása szerint az egységes piac négy alapszabadsága egymástól elválaszthatatlan, azokból nem lehet tetszés szerint válogatni. Ehhez még azt is hozzáteszik, hogy az egyes tagállamok a kilépéssel összefüggő kérdésekről nem folytathatnak külön egyeztetéseket az Egyesült Királysággal.

A hatályos Szerződés a jóhiszemű együttműködést is kötelezővé teszi a tagállamok számára. Ezért ellentétes lenne az uniós joggal, ha az Egyesült Királyság már a kilépése előtt tárgyalásokat kezdeményezne a jövőbeli kapcsolatairól harmadik országokkal. A közös kereskedelempolitika kizárólagos uniós hatáskörbe tartozik, tehát a britek az EU-tagságuk megszűnése előtt jogszerűen nem is tárgyalhatnak ilyen kérdésekről. Az idő esetükben valóban pénz, miután jó másfél száz országgal kell külön-külön szabadkereskedelmi megállapodásokat kötniük. Márpedig ha ez a bonyolult folyamat csak a kilépés után kezdődhet, akkor a gazdasági bizonytalanság akár hosszú évekig is eltarthat.

A parlamenti állásfoglalás – egyébként teljesen indokolt – szigora egyúttal azt is jelzi, hogy az EP a jelenleginél komolyabb politikai szerepet szán magának. Az Unió átfogó megújításához azonban a Szerződések módosítására és további szervezeti reformokra is szükség lenne.

A 22-es csapdája

Mint tudjuk, a szabályozási paradoxon jelenségével már Joseph Heller legendás pilótájának is meggyűlt a baja. A szolgálati szabályzat szerint a fronton csak azok kérhették leszerelésüket, akik a hatalmas lelki teher miatt megőrültek. Aki viszont még képes volt arra, hogy a leszerelését kérje, az természetesen nem lehetett őrült, ezért további bevetésekre kellett mennie.

Az Európai Unió is hasonló – látszólag megoldhatatlan - szabályozási dilemmával küszködik. A jogalkotás ugyanis a Római Szerződés óta az egységes piac filozófiájára épül, ami értelemszerűen a nemzeti határok fokozatos lebontását igényli. Az integráció legtöbb fontos kérdéséről azonban – többnyire egyhangú szavazással – az állam- és kormányfők döntenek. Ők pedig elsősorban a saját hatalmi pozíciójuk megőrzésében, vagyis az otthoni választások megnyerésében érdekeltek. Ezért a gazdasági ésszerűség által diktált uniós reformok sorra buknak el olyan politikusok ellenállásán, akik éppen a hazai választásokra készülnek. Ez az állandó kisebbség egyébként közös kampány-stratégiával is rendelkezik, ami nem túl bonyolult üzenetet közvetít a szimpatizánsok számára. A koncepció lényege: minden siker a hatalmon lévő nemzeti kormány érdeme, ám a kudarcokért kizárólag a brüsszeli bürokraták a felelősek.

E „szervezett őrület” már azzal is korlátozható lenne, ha az Európai Tanács tagjai csak a legfontosabb esetekben kapnának vétójogot (ilyen például az új tagállamok felvétele, a Brexit-szerződés jóváhagyása és hasonlók). A többi ügyben a többségi szavazás intézménye lényegesen kisebb színpadot biztosítana a „pávatáncos” produkciók számára.

Kevesebb hátrálást, több víziót

A globalizáció az üzleti világ mellett a politikai közélet szereplőit is összeköti. Nemcsak mi aggódunk az új amerikai elnök alkalmatlansága miatt, hanem az Egyesült Államok most leköszönő EU-nagykövete is megszívlelendő tanácsokat adott egy minapi brüsszeli konferencián. Anthony Gardner szerint még a mértékadó európai politikusok is túlságosan sokat védekeznek. Ezen pedig sürgősen változtatni kellene. Hogyan lehet az elbizonytalanodott európaiakat meggyőzni az Unió előnyeiről, ha folyamatosan csak „megvédeni” akarjuk őket?

A választók félelmei természetesen nem alaptalanok, hiszen a nemzetközi terrorizmus, a migráció vagy a foglalkoztatási és környezeti válság ma már világjelenségek. E globális problémákat azonban nem az aktuális „ellenség” – populisták által javasolt – üldözésével, hanem összehangolt európai kormányzással lehetne valamelyest kezelni. Gardner arra biztatja a fiatalokat is, hogy legyenek vízióik és – az alapítók méltó utódaiként – újítsák meg az Európai Uniót. Emmanuel Macron választási kampányában például ilyenek szerepeltek: a nemzeti szuverenitás önkorlátozása, a közös pénzügyminiszter vagy az integráció további mélyítése. Emellett szankciókat sürgetett az EU alapértékeit semmibe vevő tagállamokkal szemben. Talán őt kellene követni.

Szerző

A közvetlen demokrácia politikusa

Publikálás dátuma
2017.05.06. 09:48
Miniszterelnök-jelöltnek választotta a Párbeszéd Karácsony Gergelyt FOTÓ: Molnár Ádám

Karácsony Gergely sokunk számára az ország legrokonszenvesebb politikusa. Azt pedig felmérések igazolják, hogy az ellenzék legnépszerűbb politikusa. Szeretjük szikáran természetes kedvességét, gondterheltségben is mosolyra nemesedő arcát, higgadt következetességét és felelősségérzetét. Tiszteljük aktív közéleti munkájáért, a zuglói önkormányzat hatékony, demokratikus működését olajozó verejtékezéséért. És ami talán a legmegnyerőbb benne: az emberi hitelesség. Ő nem könyvből tanulta a szabadelvűséget, a baloldaliságot. A zsigereiben hordozza.

A magyarországi közélet egyik nagy talánya, hogy ennek a megnyerő és valóban közkedvelt politikus pártja, a Párbeszéd az utolsó helyen, szinte már láthatatlanul kullog a pártok népszerűségi listáján. Pedig a Karácsonyban kedvelt szellemiséget, értékrendet képviselik odaadó, szintén szerethető társai, Szabó Tímea és Jávor Benedek. Érzékenyek, progresszívak, felvállalnak fontos ügyeket. Nem fundamentalisták, készek az összefogásra, ők javasolták az előválasztást az ellenzéki oldalon. És még programjuk is van! Markáns, megalapozott, átlátható. Középpontban a létbiztonságot ígérő alapjövedelemmel és lakásprogrammal, négynapos munkahéttel, a részvételi demokrácia reális formáinak keresésével.

Miért nem képes hát jelentősebb támogatottságot szerezni a Párbeszéd? Sokak szerint, és a párt vezetői is így érzik, úgy felaprózódott az ellenzéki oldal, hogy az emberek már nem képesek követni, melyik szervezet mögött mi és ki van. Így aztán például Karácsony Gergely többek számára még mindig az LMP tagja, mások az MSZP-ét érzik mögötte, de „berakható” az Együttbe is. A Párbeszéd pedig gyakran nem pártnévként cseng, hanem csupán konkrét jelentésében: valakik a párbeszédről beszélnek.

A helyzetet látva a kis párt úgy döntött - részben talán Botka László sikeresnek tűnő modelljének hatására -, hogy megpróbálja közvetlenül vezető politikusának népszerűségére helyezni a hangsúlyt programjának terjesztésében. Ezért nemrég miniszterelnök-jelöltjének választotta meg Karácsony Gergelyt.

Az első nagyobb nyilvános bemutatkozás ebben a minőségben azonnal komoly erőpróba elé állította a politikust. Május 1-jén az ATV Egyenes Beszédének vendége volt. Rónai Egon örömmel fogadta, de persze meg kellett kérdezni tőle, hogy a párt alacsony támogatottsága mellett mennyire van súlya egy ilyen jelölésnek. Karácsony szépen bele is kezdett a helyzet vázolásába, hogy az emberek ma személyekben gondolkoznak, nem pártokban. „Nem vagyok benne biztos, hogy az ATV nézői közül is sokan tudják, hogy Jávor Benedek, aki a legaktívabb magyar EP-képviselő, és hihetetlen munkát végez például Paks 2 ügyében…” A Párbeszéd tagja - lett volna a mondat vége. De nem fejezhette be.

Nem fejezhette be, mert épp akkor zajlott a Momentum rendezvénye, és a szerkesztők úgy döntöttek, ígéretükhöz hűen oda kell kapcsolni, mert Fekete-Győr András van a színpadon, megkezdte beszédét. Őt nézzük, hallgassuk most, az új, fiatal közéleti sztárt, aki előtt megint tízezren csápolnak. Nem véletlenül. Magabiztos, energikus, erőt sugárzó, hatásosan harsogja a mikrofonba a protest-mozgósítás mai akkordjait: Nem félünk tőlük!!! Ők félnek tőlünk!!! Ne féljetek!!! Megvédünk titeket!!! Szükség van a tettre kész emberekre! Nem kell Moszkva! Európa kell!

Tizenhárom percig követhettük a szónoki dübörgést, aztán mégiscsak vissza kellett kapcsolni a stúdióba, hiszen Karácsony ott ült. Öt perce marad. A műsorvezető kicsit zavarban van, próbálja kezelni a helyzetet és beletrafál a lényegbe: „Nekem az most egy jó helyzet, hogy egy politológussal ülök itt. Egy pillanatra ki tud lépni abból a szerepből, hogy Párbeszéd, hogy a Párbeszéd társelnöke, hogy annyi minden politikai cselekvés van már a háta mögött, és politológusként ránézni, amit itt látott?”

E kérdés és az, hogy fel merik tenni, sokat elárul arról, hol hajlamos elhelyezni a média és a közvélemény Karácsony Gergelyt a közéleti palettán. Politikai tevékenység ide, miniszterelnök-jelöltség oda, ő valahol megmaradt politológusnak. Azaz civilnek. És talán épp ez benne a rokonszenves. Akárcsak a Párbeszéd többi vezetőjében, Szabó Tímeában, Jávor Benedekben. De átléphetünk előző pártjukba, az LMP-sek közé is, mert bármennyi szent arroganciával öntözte is meg őket Schiffer András fundamentalista harmadik utassága, ott van ennek az attitűdnek a forrása. Emlékszünk, milyen gyönyörű volt az a választási plakát, amelyen Szél Bernadett zöld almát kínált felénk? Ezt a szellemet képviseli a korrupciós ügyek feltárásával Hadházy Ákos. És az Együttben sem kell sokat keresgélnünk. Juhász Pétert bocsánatos nyerseségével együtt ugyanez a típusú magatartás hajtja. Az öntudatos, társadalmi kérdések iránt fogékony polgár közéleti aktivitása, aki nem tolja el magától a politikát, hanem részt akar venni benne, megküzdeni egyéni és közösségi érdekeiért.

A baj csak az, hogy ez az attitűd egyelőre nem rendelkezik jogilag meghatározható térrel a polgári demokrácia politikai intézményrendszerében. Hiába tud egyéni jelöltek vagy kisebb pártok útján képviselőket juttatni a parlamentbe, azok ott is megmaradnak civil aktivistáknak. Csinálják a beadványokat, utánamennek dolgoknak, tiltakoznak, engedetlenkednek. De ritkán képesek hatékony politikai erőt felmutatni. Mert a képviseleti demokrácia keretei között kell mozogniuk, miközben ők valójában mást jelenítenek meg. A közvetlen, részvételi demokráciát.

Mindig örvendetes a polgári aktivitás, érdekérvényesítés, de amíg a politikai színtéren is megjelenő civil mozgalmak nem gondolják végig a közvetlen demokrácia alternatíváját, reális modelljeit, szervezeti formáit, rendre bele fognak ütközni a hagyományos képviseleti politika falaiba, melyek közül a nagy anyagi forrásokat igénylő, szavazatvadász választási rendszer a legkeményebb. Itt hiába várunk egy megváltó egyéniségre vagy szervezetre. Momentumra, Kétfarkú Kutyára, bármire. A civil „klubok” szaporodása csak akkor segítheti a célok pontosabb artikulálását, ha minden résztvevő tisztában van vele, ugyanabban a térben mozog, a közvetlen érdekképviselet, egy új politikai-társadalmi alternatíva terében, amelynek létjogosultságát egy szinten túl egységesen kell képviselni.

„Én szívesebben beszélnék a saját politikámról” – válaszolta végül Karácsony Gergely a műsor-vezetőnek. Amivel egyértelműen jelezte, ő most nem akar kilépni a politikusi szerepből. Komolyan veszi a miniszterelnök-jelöltséget. És valóban, ő az, aki a civil oldalon az évek során igazi politikussá érett. Progresszív, de józan kompromisszumokra kész civil politikussá, aki képes lehet a ma lehetséges kapcsolatot megtalálni a parlamentben a képviseleti és a részvételi demokrácia formái, szereplői között. A saját pártja kicsi, a kérdés, kik állnak mögé, kik fogják támogatni. Reménytelen, hogy az azonos platformról induló, a civil közéletiség igézetében fogant szervezetek, az LMP, az Együtt, a Momentum megtegyék?