Quaestorosok tüntettek a MOB-közgyűlésen (Videó!)

Publikálás dátuma
2017.05.02. 12:24
Korábbi MOB-közgyűlésen Borkai Zsolt FOTÓ: Népszava
A MOB mai közgyűlésén Quaestor-károsultak jelentek meg, hogy Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke ellen tüntessenek. A demonstrálók tudósítónk szerint körülbelül húszan lehettek, és többek között azt skandálták: "olimpiamaffia!"

A XIII. kerületi Helia Hotelben tartott közgyűlésre érkezőket tüntető Quaestor-károsultak várták, akik olyan táblákat tartottak a magasba, amelyeken az állt: "Hol a 210 milliárd? Hol vannak a valódi felelősök?" "A Fidesz-kormány károsultjai vagyunk". A hvg.hu erről videót is készített:

Lapunk korábban már beszámolt arról: ma derül ki, kinek a feladata lesz a megtépázott tekintélyű és hírnevű MOB vezetése. A szervezet tisztújító közgyűlésén összesen 32-en pályáznak különböző tisztségekre (elnök, elnökségi tagság, felügyelőbizottsági tagság), a legnagyobb érdeklődés érthető módon az elnök megválasztását előzi meg.

Szeretné megőrizni pozícióját Borkai Zsolt, aki annak ellenére pályázik, hogy irányításával a MOB megbukott, nem élt a négy évvel ezelőtt kapott kiemelt kormányzati bizalommal. Az elmúlt ciklusban a teljes magyar sport szakmai és gazdasági felügyeletét el kellett látnia, a sporttörvény idén január 1-től életbe lépett módosítása után azonban már csak a téli és nyári olimpiával kapcsolatos feladatai maradtak meg. Borkai ennek ellenére úgy érzi, az ő kezében lenne a legjobb helyen a szervezet irányítása, erről pénteken személyes találkozón próbálta meggyőzni Orbán Viktor miniszterelnököt is.

Borkai, Győr fideszes polgármestere miatt jelentek meg a Quaestor-károsultak a helyszínen, hogy a MOB jelenlegi elnöke ellen tüntessenek. Győr ugyanis több szállal kötődik a Ceglédi Zoltán politológus által a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb gazdasági bűncselekményének nevezett Quaestor-ügyhöz. A fideszes város önkormányzata 2015. január 16-án vásárolt államkötvényt a brókercégen keresztül 999 987 373 forint értékben. Borkai emellett támogatta a Quaestor-beruházásként megvalósuló győri stadion és a hozzá kapcsolódó szállodakomplexum megépítését is, sőt, a Quaestor tartotta el az általa felvásárolt győri focicsapatot is. A Quaestor-botrány kirobbanása után az egymilliárd forintnyi államkötvényt zárolták.

Schmitt is befuthat MOB-elnöknek
A MOB-elnöki címért indul Borkain túl Szabó Bence is, aki főtitkár volt az elmúlt ciklusban, neki kellett volna működtetni, üzemeltetni a szervezetet, elérni, hogy a bizottságok is végezzék a munkájukat. A MOB lefokozásában közel akkora a felelőssége, mint Borkainak. A harmadik jelölt Kulcsár Krisztián, a kétszeres olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnok párbajtőröző évek óta Svájcban él, a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) technikai igazgatója. Azt nem tudni, mire lenne képes a MOB élén, de az biztos, ő még nem bukott meg.
Ők hárman vállalták nyilvánosan a jelölést, a közgyűlésen viszont bárki lehet elnökjelölt, akit a résztvevők több mint a fele támogat. Lapunk úgy tudja, hogy Schmitt Pál szeretne visszatérni a szervezet élére, melyet 1989-2010 között már vezetett. Schmitt azt szerette volna, ha a három jelölt a választás megnyerése után visszalép, és átadja neki a helyet. A kandidálók azonban nem lépnek vissza, ha nyernek. A kormány hivatalosan nem áll ki egyik elnökjelölt mellett sem, de a háttérben elkezdték megpróbálni a küldötteket, hogy szavazzanak Schmittre. A MOB korábbi elnöke, csak akkor indul ma harcba az elnöki pozícióért, ha biztos a sikerben. Az mindenesetre jelzésértékű, hogy a múlt heti rendkívüli MOB-közgyűlésen Schmitt is kiült a pódiumra a vezetőségi asztalhoz.



Szerző
Frissítve: 2017.05.02. 13:38

A Fidelitas széttrollkodta az Index és a Hír TV székházát - Fotók!

Publikálás dátuma
2017.05.02. 12:11
Forrás: Facebook/Fidelitas
"Ez is az enyém!" feliratú Simicska-matricákat ragasztott ki a Fidesz ifjúsági szervezete a szerintük a "Simicska-médiabirodalomhoz" tartozó Index, Hír TV és a Jobbik székházánál - jelentette maga a szervezet közleményben. A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

Mint írták, a Fidelitas országos figyelemfelhívó kampányának részeként helyezték el a matricákat "a csicska pártnál és médiájánál".  A tájékoztatás szerint a matricákon Simicska Lajos arca és az "Ez is az enyém!" felirat látható. "Az akció célja, hogy rávilágítsunk arra, az elveit feladó Jobbiknak és az Indexnek valójában ugyanaz a milliárdos földesúr a gazdája, így az Index rövid időn belül Simicska új pártjának lakájmédiája lehet" - fogalmazott a Fidelitas.

Szerző

Lejár az adóbevallás leadási határideje - Így segít a NAV

Publikálás dátuma
2017.05.02. 12:06
Illusztráció: Népszava
Keddtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatai rendkívüli, hosszabbított nyitvatartással várják ügyfeleiket. A személyijövedelemadó (szja)-bevallás közelgő határideje miatt a személyes ügyintézés mellett az adóhivatal még hétvégén is telefonos segítséget nyújt - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

Tállai András közölte: a NAV ügyfélszolgálatait az első negyedévben 800 ezren keresték fel. A napi átlagban 12-13 ezres ügyfélforgalom a bevallási határidő közeledtével megduplázódik. A rendkívüli nyitvatartás célja, hogy a felmerülő kérdésekre, a lehető legrövidebb időn mindenki választ kaphasson - emelte ki az államtitkár. Keddtől a NAV központi ügyfélszolgálatai hétköznaponként reggel fél kilenctől este hatig tartanak nyitva - a következő két péntek kivételével, amikor 11.30-ig várják az ügyfeleket. 

A NAV vezetőjének tájékoztatása szerint az év első három hónapjában mintegy 270 ezer hívás érkezett. Márciusban az előző év azonos időszakához képest 40 százalékkal nőtt a telefonon segítséget kérők száma.  Tekintettel arra, hogy a telefonos tájékoztatás biztosítja a legkényelmesebb és leggyorsabb segítséget a bevallási tervezet átnézésekor és esetleges kiegészítésekor, Tállai András arra kérte a NAV munkatársait, hogy hétvégén is álljanak rendelkezésre, segítsenek, és válaszoljanak a telefonon beérkező kérdésekre - tudatták. 

Az úgynevezett Általános Tájékoztató Rendszer - amely a 06-40/42-42-42-es telefonszámon érhető el - munkatársai május 2-től május 22-ig munkanapokon 8:30-tól 18:00 óráig, hétvégenként 8:30-tól 13:30-ig fogadják a személyi jövedelemadózással kapcsolatos kérdéseket. 

Mintegy 3,8 millió magánszemélynek készített bevallási tervezetet az adóhivatal, amely a legegyszerűbben ügyfélkapun keresztül érhető el. Az ügyfélszolgálatra betérőknek ezért érdemes megfontolniuk az ügyfélkapunyitást, mivel a regisztráció mindössze néhány percig tart - javasolta Tállai András. 

Ismertetése szerint csak idén februárban és márciusban több mint 150 ezren nyitottak ügyfélkaput, így már 2,7 millióan érhetik el egyetlen kattintással az e-szja teljes szolgáltatását. Ügyfélkapuval szükség esetén egyszerűen módosítható, kiegészíthető a NAV által készített szja-bevallási tervezet, illetve az szja 1+1 százalékának felajánlásáról is néhány kattintással lehet rendelkezni.

Szja-bevallással kapcsolatos ügyintézésre, általános tájékoztatásra, ügyfélkapunyitásra időpontot is lehet foglalni a NAV központi ügyfélszolgálataira az interneten, ez lehetőséget ad arra, hogy az ügyfelek sorban állás nélkül intézzék adóügyeiket - közölte az államtitkár.

Szerző