Luxusvitorlást vesz a honvédség

Publikálás dátuma
2017.04.24. 21:38
Illusztráció: Thinkstock
Hamarosan új járművek kerülhetnek a honvédség birtokába, méghozzá "mahagóni beépítésű", szőnyegborítású oldalfalakkal és négy kárpitozott fekvőhellyel, kajüttel ellátott vitorláshajók - vette észre a honvédelmi és nemzetbiztonsági kérdésekkel is foglalkozó Gyömbér Béla blogján a Magyar Narancs. 

A Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ "állítja majd hadrendbe” a két hajót. A cikk szerint a közbeszerzési ajánlat feltételei alapján erős a gyanú: kifejezetten egy cégre írták ki a pályázatot Ennél a társaságnál körülbelül 8,7 millió forintért kínálnak a feltételeknek maradéktalanul megfelelő hajót.

Szerző

Látszategyeztetés a rabszolgatörvényről

Soron kívüli ülésre hívta a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának résztvevőit holnap délutánra a kabinet, hogy egyeztessenek a Munka törvénykönyve módosításáról, amely alapján a munkaidőkeret elszámolása csak 3 év után lenne a cégek kötelessége. 

Addig szabadon kényszeríthetnék többletmunkára a dolgozóikat akár szabadnapok kiadása nélkül, de a pluszmunkáért járó szabadságot vagy pénzt nem kellene velük elszámolni. A szakszervezetek elemi felháborodása miatt arra hajlandó volt a kormány, hogy meghallgassa a kifogásokat, de a várhatóan nem akar lemondani a munkavállalókat sokak szerint rabszolgasorsba taszító ötletről.

Szerző

Kutasítottak egy sportfogadással foglalkozó munkáltatót Magyarországról

Gyorsított eljárásban mintegy egy hónap elzárásra ítélték és kiutasították Magyarországról azt a tajvani férfit, aki több mint 30 külföldit dolgoztatott jogellenesen Budapesten - közölte a fővárosi főügyész hétfőn.

Ibolya Tibor tájékoztatása szerint a vádlott március elején érkezett Magyarországra három hónapi tartózkodásra jogosító vízummal. Még március első felében bérbe vett egy II. kerületi található ingatlant, ahol 34 tajvani állampolgárt alkalmazott egy sportfogadásra alkalmas, illegális weboldal létrehozására. A dolgozók március közepétől érkeztek Magyarországra, a vádlott a munkahelyükként is szolgáló ingatlanban szállásolta el őket.

A 34 tajvani állampolgár nem nyújtott be kereső tevékenység célú tartózkodási engedély iránti kérelmet, így nem dolgozhattak volna Magyarországon.

A bérelt ingatlanban a külföldiek természetes fénytől elzárt, szellőzetlen helyiségekben éltek, amelyek a minimálisan elvárható higiéniai feltételeknek sem feleltek meg, itteni elhelyezésük sértette az emberi méltóságukat.

A vádlottat március 27-én fogták el, a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította harmadik országbeli állampolgár jogellenes foglalkoztatásának bűntette miatt. A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság a váddal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét, jogerősen 28 nap elzárásra ítélte, valamint négy évre kiutasította Magyarországról.

Szerző