Európa diadala

Ha a Brexitnek nem lennének olyan súlyos következményei az Európai Unióra nézve, mint amilyenek – több mint 10 milliárd euró esik ki az EU költségvetéséből –, s ha az Egyesült Államok politikája nem határozná meg döntően a világpolitikát, akkor azt mondhatnánk, hogy az Európai Unió hálás lehet a briteknek és az amerikaiaknak, hogy az EU-ból való kilépésre, illetve Donald Trump elnökké választására voksoltak. Azóta ugyanis sorban szenvednek vereséget az illiberális állam képviselői, kezdve a tavaly decemberi osztrák elnökválasztással, folytatva a márciusi holland parlamenti választással, most pedig a francia elnökválasztással, amelyen Emmanuel Macron két százalékkal előzte meg Marine Le Pent.

A magyar kormányfő 2014-es tusnádfürdői beszéde óta vetíti előre az illiberalizmus európai győzelmét. Való igaz, a menekültválság az ő malmára hajtotta a vizet, több országban a felmérések szerint élre kerültek a szélsőjobboldali populisták. Csakhogy miniszterelnökünk nem bizonyult túlságosan jó jósnak, alábecsülte az európaiak demokrácia iránti elkötelezettségét. Nem győz az illiberális ideológia, s nem is fog, mert a fiatalok többsége már európai állampolgárként nőtt fel, egy francia diák például ugyanúgy otthon érezheti magát Berlinben, mint Párizsban.

A francia elnökválasztás első fordulójának eredménye is megerősíti a trendet: a józanul, európai módon gondolkodók kezdenek ráébredni arra, össze kell fogniuk, hogy megőrizzék azokat a vívmányokat, amelyek eddig oly természetesnek tűntek számukra. Bár Emmanuel Macron 24 százalékos eredménye nem világrengető, de nagyon fontos üzenet Európa számára, hogy a szociálliberális, az európai integrációt elmélyíteni kívánó jelölt már az első fordulóban maga mögé utasította a szélsőjobboldali Le Pent.

Ez volt az első olyan voksolás az unióban, amikor ugyan súlyos vereséget szenvedtek a tradicionális pártok – a szocialista Benoit Hamon és a Republikánus Francois Fillon együttesen még a 30 százalékot sem érték el –, a választók azonban nem a szélsőségeseket választották helyettük, hanem egy olyan jelöltet, aki a hagyományos politikai erőknél is hevesebben követeli: a nemzetállamok mondjanak le szuverenitásuk egy részéről azért, hogy még jobban elmélyítsék az uniós integrációt. Ahogy Macron fogalmazott, a hazafik elnöke akar lenni, s nem a nacionalistáké.

A francia választás megmutatta: az európai eszmeiségnek nemcsak múltja van, hanem jövője is, s nem avítt frázis, ha egy párt a szolidaritás, a demokrácia és az európai eszmeiség elmélyítésének jelszavával kampányol. Ahhoz azonban, hogy a választók fogékonynak legyenek ezen üzenetek iránt, s újra felismerjék jelentőségüket, elengedhetetlen, hogy hiteles arcok közvetítsék őket.

Franciaország várhatóan megmenekül attól, hogy olyan erő kerüljön hatalomra, amely számára mit sem jelentenek a demokrácia alapszabályai, a fékek és ellensúlyok rendszere. Emmanuel Macronnak azonban – ha elnökké választják – megoldást kell találnia a szélsőjobbra szavazók gondjaira. Munkahelyeket kellene teremtenie, illetve növelnie kell az emberek biztonságérzetét. Nem könnyű feladat, de nem is reménytelen.

Szerző

Szamárpadban

A 89-ben kikiáltott harmadik Magyar Köztársaság, illetve az azt követő Orbán-rezsim színre lépése óta még egyszer sem fordult elő, hogy bárhol nyilvánosan tiltakozzanak egy államfői látogatás előtt-ellen.

Emlékszünk: Göncz Árpádot lehetett Árpi bácsinak hívni. Mádl Ferencet senkinek nem jutott volna eszébe leferizni, de méltósága azért volt. Elsőként Sólyom László tiszteletével és legitimitásával akadt gond, amit főképpen Áder János maga generált. Schmitt Pált jobb, ha hagyjuk. Most épp a másik aláíróművészről, a második ciklusú nemjánosról van szó.

Az államfő hagyományosan – általában – az első a népszerűségi listákon. Csokorral, integetéssel és nem petícióval szokás köszönteni.

Kedden Áder az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumba – az ország egyik legjobb iskolájába, a jövő értelmiségének fő bölcsőjébe - látogat(na), ahol rendhagyó órát tart(ana) a diákoknak.

Ott azonban a tanárok majd fele és a diákok harmada tiltakozó nyilatkozatot tett közzé. Ebben azt írják, hogy nem értenek egyet a lex-CEU-ként aposztrofált törvény elfogadásának módjával, tartalmával és szellemiségével.

A szövegben az áll: "Áder – azzal, hogy aláírta a lex CEU-t – olyan álláspontot képviselt, amely ellentétben áll iskolánk értékeivel, érdekeivel". A gimnazisták párbeszédet kezdeményeztek az ügyben az iskola vezetésével, hogy az illetékesek konzultáljanak velük a vizitről, amelyet elleneznek.

Franciaországban épp most négy elnökjelölt indult, kemény kampányban, szoros eredménnyel. Nálunk egyetlen eséllyel induló volt, savanyú arccal, ez a hazai valóság. De a miénk majd tart órát ott is, ahol a púpra sem kívánják.

Áder helyében én kihagynám a szégyent.

Nem fogja.

Szerző

Kiütéses vereség

Ha csak bizonyítási kísérletnek szánták, akkor elmondhatjuk, hogy jól sikerült. De ha valamelyik baloldali jelölt tényleg választást akart nyerni a józsefvárosi Magdolna negyedben, akkor érdemes leszögezni: amíg nem javul a helyzetfelismerési képességük, tán jobb is, hogy sem Bolba Márta, sem Pityinger László nem áll politikusnak.

256 meg 183 az pontosan 439. Sántha Péterné fideszes jelölt pedig, akiről a kampány időszakában azt az egyetlen fontos információt lehetett megtudni, hogy lényegében láthatatlan, 424 vokssal mosta le a színről a lelkészt és az MSZP által is támogatott előadóművészt. A dolognak persze valódi tétje nincs, Kocsis Máté kerületében a demokratikus erők győzelme esetén is maradt volna a masszív kormánypárti többség, de a pedagógiai tanulság nem mellékes. Quod erat demonstrandum: jövőre akár 106 helyen is meg lehet ismételni ezt a fiaskót, ha addig nem győz valami módon a józan ész.

Ha pedig Józsefváros nem volna elég, ott van Zugló, amely arra nyújtott jó példát, hogy ha a demokratikus oldal képes közös jelöltet találni, akkor akár kiütéses győzelmet is arathat a Fidesz fölött. Az ember tényleg csak azt nem érti, hogy miféle bizonyíték kell még, minek kell történnie, hogy a szétaprózott ellenzék megannyi messiásszindrómás és/vagy megélhetési patópálként ténykedő vezetője megértse: a választók konkrétan ezt akarják.

A Fidesz aljas és demagóg (olcsóbb parlamentet ígérő, de pusztán mindörökké fideszest eredményező) választásitörvény-reformja óta ezt a gittet rágjuk. Teljesen világos, hogy vagy ezekből a játékszabályokból vagy az élethosszig tartó NER-ből lehet választani. A játékszabályokból pedig az következik, hogy meg kell egyezni, el kell érni, hogy a listák és a körzetek is a lehető legtöbb mandátumot biztosítsák a fragmentált demokratikus ellenzék számára.

Zugló és Józsefváros bizonyított. Mostantól mindenki, aki üzengetéssel meg keménykedéssel akarja megoldani a helyzetet és nem a tárgyalóasztal mellett, az visszaél azoknak a százezreknek a bátorságával, akik hetek óta az utcán vannak. Ezek az emberek már csak a tetteknek hisznek.

Szerző
N. Kósa Judit