Előfizetés

My Dear Multi!

Jellemző ennek a kormánynak a törvénygyárára, hogy a multiknak szánt büntetőcsomag parlamenti vitája előtt vették észre: a magyar élelmiszer-kereskedelmi láncok és a kis boltok is rosszul járnának vele. Igaz, az érdemi szakmai egyeztetés ezúttal is elmaradt. A lényeg, hogy Orbán Viktor visszakozott és valamelyik talpasának száján keresztül azt üzente népének, hogy erre egy multi lánc miatt kényszerült, amelyik a legnagyobb hazai foglalkoztató, és ő a magyar dolgozók érdekeit nézte. Pontosan erről az érzékenységéről ismert egyébként a miniszterelnök.

Szóval már megint egy multi tett keresztbe a keményen dolgozó kisembereknek. A politika és gazdaság iránt érdeklődő honpolgárnak persze feltűnhet, hogy Orbán Viktor multiellenes indulatai meglehetősen differenciáltak. Fő ellenségnek a kereskedelmi láncokat tekinti és lám, milyen furcsa, abban az ágazatban több baráti cég is igyekszik versenyre kelni - nem túl nagy sikerrel - a nemzetközi cégek magyarországi leányaival. Kaptak már a nyakukba extra adót, diszkriminatív élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, vasárnapi boltzárat, négyzetméterhez kötött létszámemelést, és lehetne sorolni. Eddig a multiknak szánt csapások többnyire a kis boltokon csattantak, a láncok pedig továbbra sem tervezik, hogy távoznának.

De vannak kedvenc multik is. Ilyenek az autóipari óriások. Ők nem büntetőcsomagokat, hanem adófizetői milliárdokat kapnak. Az Audinak még egy Matolcsy György nevű gazdasági miniszter adott papíron tizenegy-két milliárd forintot, amiről kiderült, hogy valójában több mint 40 milliárd volt, magyarán a tárcavezető hazudott Brüsszelnek. A Mercedes is több mint 10 milliárdot kapott, az Apollo Tyres pedig legutóbb 12 milliárd forint közpénzzel lett gazdagabb, ami 8 évig fedezhetné az 500 dolgozó munkabérének költségeit. Persze ezek a cégek nem veszélyeztetik sem az Orbán família, sem a kormányfő baráti és üzleti köreinek érdekeit.

Tehát Orbán Viktor is egyfajta multikulturális politikát folytat. Bár talán pontosabb a kultúrharc kifejezés. Csatát talán nyerhet a miniszterelnök, de a háborút elveszíti.

A számlát pedig, mint mindig, az adófizetők állják majd.

Társadalmi hidegháború

Mert most már erről van szó. A Fidesz nyugalmasabb időket ígért, azt, hogy felhagynak a törvénykezési mániával, de hát nem sikerült. Most mintha azt figyelné a kormányzat, hogy mennyit bír el a társadalom.

Egyre keményebb a hang, egyre nagyobb az önkény, szinte már fenyegető, hogy Magyarországon csak egyféle igazság lehet, aki pedig nem ezt hiszi, az hazaáruló, haladásellenes, felesleges vele vitatkozni. Persze, nem kétséges, vannak Orbán-hívők, akik hűségesen szavaznak majd, ha eljön az ideje, aztán van egy széles, tétovázó réteg, amelyik már tudja, mit nem akar, de még nem tudja, mit akar és hogyan. És létezik egy réteg, amelyik már tisztában van a formálódó diktatúra veszélyével, látja, hogy a parlament csupán bélyeget ragaszt egy elküldendő levélre, érzékeli, hogy a köztársasági elnök sorskérdésekben nem mer, vagy nem akar állást foglalni. De már a klasszikus Fidesz-hívők közül is sokan érzik, hogy ez már nem az a párt, amit annak idején a rendszerváltás hősének tartottak, Solymosi akadémikus egyenesen Navracsicshoz fordul kétségbeesett, de valójában hiteltelen segélyhívásában.

Miért történik mindez?

Sok volt a hét év a kétharmados többségnek, egyre többet engedtek meg maguknak a fiúk, egyre több a ballépés, a ballépéseket ügyetlenül magyarázzák. Sok a hazugság, még apró ügyekben is, talán maguk sem hiszik el. Márpedig a politikában csak úgy szabad hazudni, ha azt egy másik hazugsággal alá lehet támasztani. És sok mindent rosszul is magyaráznak, ne felejtsük el, hogy volt médiatörvény, internetadó, vasárnapi boltbezárás és újranyitás, a vezetői kinevezési gyakorlat egyre inkább a barátok és rokonok körét érinti, összeomlott az olimpiai álom, ráadásul a szavakban olyan bátor Fidesz-vezetés gyáván kétszer is kihátrált a népszavazás elől, a pártot pedig most az előremenekülés és a tanácstalanság jellemzi. A rezsicsökkentés már a múlté, a migránsokkal fenyegetőzni már csak egyértelmű figyelemelterelés.

Közben pedig láthatóan durvult a kormányzati stílus. A miniszterelnök biztonságos távolból fenyeget, nem válaszol sem az újságírók, sem képviselőtársai fontos kérdéseire, nyeglén és cinikusan beszél, Kövér házelnök megengedhetetlen, sokszor alpári kijelentései azt mutatják: elfelejti, hogy munkájának lényege – a kétharmad ellenére – egy alkotó légkör megteremtése, amit nem szabad fegyelmezéssel elfojtani. Mindezek mellett ott van Lázár János Vidám Csütörtök című politikai kabaréja, amit ő szemlátomást élvez, ám közben ügyesen kerüli a kényes témákat és úgy tesz, mintha minden rendben lenne az országban. Vége az igazi vitáknak, mert a vitákhoz érvek kellenek, az érveket pedig ütköztetni kell a valósággal. Ebből ered a feszültség, amit mindnyájan érzünk.

A kormányzat hazug képet fest a világról, Brüsszel lett a szitokszó, folyik az ellenségkeresés, szidják a milliárdosokat, a civileket és ki tudja, ki lesz a következő.

Orbán pedig szívesen találkozna Trumppal Floridában. Golfozni nem tud, de majd úgy tesz, mintha tudna. Ahogy ez már nálunk szokás.

Társadalmi hidegháború

Mert most már erről van szó. A Fidesz nyugalmasabb időket ígért, azt, hogy felhagynak a törvénykezési mániával, de hát nem sikerült. Most mintha azt figyelné a kormányzat, hogy mennyit bír el a társadalom.

Egyre keményebb a hang, egyre nagyobb az önkény, szinte már fenyegető, hogy Magyarországon csak egyféle igazság lehet, aki pedig nem ezt hiszi, az hazaáruló, haladásellenes, felesleges vele vitatkozni. Persze, nem kétséges, vannak Orbán-hívők, akik hűségesen szavaznak majd, ha eljön az ideje, aztán van egy széles, tétovázó réteg, amelyik már tudja, mit nem akar, de még nem tudja, mit akar és hogyan. És létezik egy réteg, amelyik már tisztában van a formálódó diktatúra veszélyével, látja, hogy a parlament csupán bélyeget ragaszt egy elküldendő levélre, érzékeli, hogy a köztársasági elnök sorskérdésekben nem mer, vagy nem akar állást foglalni. De már a klasszikus Fidesz-hívők közül is sokan érzik, hogy ez már nem az a párt, amit annak idején a rendszerváltás hősének tartottak, Solymosi akadémikus egyenesen Navracsicshoz fordul kétségbeesett, de valójában hiteltelen segélyhívásában.

Miért történik mindez?

Sok volt a hét év a kétharmados többségnek, egyre többet engedtek meg maguknak a fiúk, egyre több a ballépés, a ballépéseket ügyetlenül magyarázzák. Sok a hazugság, még apró ügyekben is, talán maguk sem hiszik el. Márpedig a politikában csak úgy szabad hazudni, ha azt egy másik hazugsággal alá lehet támasztani. És sok mindent rosszul is magyaráznak, ne felejtsük el, hogy volt médiatörvény, internetadó, vasárnapi boltbezárás és újranyitás, a vezetői kinevezési gyakorlat egyre inkább a barátok és rokonok körét érinti, összeomlott az olimpiai álom, ráadásul a szavakban olyan bátor Fidesz-vezetés gyáván kétszer is kihátrált a népszavazás elől, a pártot pedig most az előremenekülés és a tanácstalanság jellemzi. A rezsicsökkentés már a múlté, a migránsokkal fenyegetőzni már csak egyértelmű figyelemelterelés.

Közben pedig láthatóan durvult a kormányzati stílus. A miniszterelnök biztonságos távolból fenyeget, nem válaszol sem az újságírók, sem képviselőtársai fontos kérdéseire, nyeglén és cinikusan beszél, Kövér házelnök megengedhetetlen, sokszor alpári kijelentései azt mutatják: elfelejti, hogy munkájának lényege – a kétharmad ellenére – egy alkotó légkör megteremtése, amit nem szabad fegyelmezéssel elfojtani. Mindezek mellett ott van Lázár János Vidám Csütörtök című politikai kabaréja, amit ő szemlátomást élvez, ám közben ügyesen kerüli a kényes témákat és úgy tesz, mintha minden rendben lenne az országban. Vége az igazi vitáknak, mert a vitákhoz érvek kellenek, az érveket pedig ütköztetni kell a valósággal. Ebből ered a feszültség, amit mindnyájan érzünk.

A kormányzat hazug képet fest a világról, Brüsszel lett a szitokszó, folyik az ellenségkeresés, szidják a milliárdosokat, a civileket és ki tudja, ki lesz a következő.

Orbán pedig szívesen találkozna Trumppal Floridában. Golfozni nem tud, de majd úgy tesz, mintha tudna. Ahogy ez már nálunk szokás.