Ha tilalmak kieszeléséről van szó, a képviselők fantáziája féktelen

Publikálás dátuma
2017.04.23. 13:11
A Kétfarkú kutyapárt járdafestése Forrás: MKKP/Facebook
Helyi rendeletben határozhatják meg a közösségi együttélés alapvető szabályait, s ezek elmulasztásának jogkövetkezményeit az önkormányzatok, és a fantáziájuk szinte végtelen.

Most (is) Kaposvárra figyelhet a világ. Ezúttal a derék képviselők azt találták ki, hogy nyilvánítsák a közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartássá a járdák kifestését. Az előterjesztés címzettje nyilván a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, amelynek aktivistái a településen is kipingáltak egy rossz állapotú járdaszakaszt – írja érdekes összeállításában a Magyar Ügyvéd blog, melyből válogattunk.

Szankcionálni lehetne tehát azt, „aki járda, vagy közút felületén, valamint a közterületen elhelyezett eszközökön, dísztárgyakon a tulajdonos vagy vagyonkezelő hozzájárulása nélkül festékszóróval, filctollal vagy bármilyen más anyaggal létrehozott képi, grafikus, vagy szöveges, nem vízoldékony felületbevonatot hoz létre, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges”.

Aki ezt teszi, ötvenezer forintig terjedő helyszíni, illetve maximálisan kétszázezer forint közigazgatási bírságra számíthat.

A kaposváriaknak nem ez az első emlékezetes húzása. Ott találták ki még a kétezres évek derekán a hírhedt „guberálós” rendeletet, amely szerint aki „a közterületre kihelyezett gyűjtőedényzetből szemetet önt ki, vesz ki vagy abban guberál, szabálysértést követ el és harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható”.

Az ügy az Alkotmánybíróság (AB) elé került. A bírák a guberálás kapcsán leszögezték: jogszabály „akkor minősíthet egy magatartást egyéni jogot vagy közrendet sértőnek, tehát tilalmasnak, ha annak van megfelelő alkotmányos indoka”. Ilyen viszont nem volt.

Kaposvárott 2013-ban rendelet mondta ki: szabályt sért, aki „életvitelszerű lakhatás céljára szolgáló ingóságait közterületen tárolja vagy helyezi el”. Az ombudsman közbelépett, hiszen ezzel a város egész területéről kitiltották a fedél nélkülieket, akik az ingóságaikat kénytelenek maguknál tartani, mi több, közterületen elhelyezni.

Vannak igazi gyöngyszemek másutt is. A legabszurdabb talán a Pest megyei Kakucs község rendelete, amely szerint a buszmegállókban naponta összesen maximum egy órát lehetne üldögélni. A képviselők szerencsére gyorsan hatályon kívül helyezték ezt a jogalkotási tréfát.

Lásd még: Kakucsország zord földjén

Kevésbé vicces az az ásotthalmi helyi rendelet, amely szerint tilos közterületen a müezzin tevékenysége, a burka és a csador viselése, valamint az olyan propagandatevékenység, amely a házasságot nem egy férfi és egy nő életközösségeként mutatja be. A rendeletet néhány napja az AB megsemmisítette.

Törökszentmiklóson szabálysértő a 14 évnél idősebb gyerek, aki beleül a játszótéri hintába; ha valaki a közparkokban növények „termését szedi és eltulajdonítja”. (Vajon miként minősülhet a lehullott vadgesztenye gyűjtése?)

Ózdon üldözendő a nem pihenési célra kialakított eszközök, sőt, a virágágyások pihenés céljára történő igénybevétele. A városi strand medencéjében kizárólag egy- vagy kétrészes fürdőruhában, illetve fürdőnadrágban lehet tartózkodni. Aki fél a leégéstől és pólóban menne a medencébe, sokba kerülhet neki”. Persze jó pénzért lehet venni úszóoverallt.

Makón büntetni rendelik azt, aki „nem gondoskodik a járdán felburjánzó gaz kiirtásáról”. De a városban házilag készített kerékvetőt sem érdemes kihelyezni.

Nagykanizsán a gazda meg inkább üsse agyon a szomjas kutyáját, ha beleiszik a szökőkút vízébe, mert ott emiatt is büntetés jár.

A XII. kerületnek még arra is kiterjedt a figyelme, hogy a vaddisznóknak nem szabad élemet kihelyezni. Miskolcon a galambok etetése közterületen kétszázezer forintba kerülhet. De ugyanennyit fizethet az is, aki az erkélyén ebet tart, szőnyeget porol, illetve „a lakásban vízhasználat során más helyiségét eláztatja”. Csak csőtörés ne történjen – figyelmeztetnek az ügyvédek.

Szerző

Kerékgyártó: újra érezni a levegőben terjengő hatalomszagot

Publikálás dátuma
2017.04.22. 07:47
Alattvalói szemlélet jellemzi az országot FOTÓK: SZALMÁS PÉTER
Kerékgyártó Istvánnal a könyvfesztiválra megjelent A rendszerváltó című regénye kapcsán a rendszerváltókról és a politikai haszonélvezőkről beszélgettünk. Valamint a három P hasznáról.

- Első könyve, a Vagyonregény az után készült, hogy lemondott az ORTT főigazgatói posztjáról. Most hol van vezető beosztásban?

- Szabadúszó vagyok 18 éve, akkor léptem ki. Azóta az államtól és a politikától független író vagyok.

- „Reménytelen üresség!, hasított Vidrába. Hát mit keresek én itt? Mi a lóf...t keresek én itt az ukrán hómezőn, és tisztelgek ennek a Kuznyecovnak a sírjánál?! Hát én Platónt és Kantot tanítom, Wittgensteint és Kierkegaard-t magyarázom az egyetemen.” Érzett-e a helyettes államtitkári pozíció betöltésekor hasonló reménytelen ürességet magában?

- Nem, eleinte élveztem is, sok újat láttam és tanultam akkor. Amúgy meg teljesen más karakter, más habitus vagyok, mint a főszereplőm, aki erőfeszítés nélkül szeretne könnyen élni. Vidra nem egy törekvő fajta. Amíg az övéi vannak hatalmon, az árnyékban szolgálja őket, összeszedi a pénzt magának, amikor ellenzékben vannak, elmegy az országból és elkölti a pénzt. Én nem sodródtam és nem voltam soha cinikus. Nem vagyok azonos vele, csak ugyanazokon a helyeken jártam.

- Simicska Lajos sem azonosítható Vidrával?

- Semmiképpen. A főhősöm egy szürke eminenciás, Simicska pedig igazi nagyágyú.

- Esetleg Csintalan Sándor?

- Ő is jelentősebb Vidránál. Bár rá nem mondanám, hogy nagyágyú – igaz, volt országgyűlési képviselő és pártja ügyvezető alelnöke is -, de egy ismert közéleti szereplő. A szürke eminenciások egy átlagos szavazópolgár számára ismeretlenek.

- Szándékai szerint beazonosíthatók-e a szereplők?

- Nem. Ez ilyen értelemben nem kulcsregény. A Vagyonregény az volt, pontosan fel lehetett ismerni a figurákat. Tudom, hogy brókerek egymást közt cserélgették a megfejtéseket, hogy szerintük ki kicsoda. Most a nagyvadak mögött lavírozók érdekeltek, a magánhadseregek vezetői, a szervezők, a lebonyolítók. Ez nem újkeletű, mindig is lebzseltek ilyenek a hatalom körül.

- Van-e különbség köztük aszerint, hogy melyik párt holdudvarához tartoznak?

- Szerintem nincs.

- Ez a magánvéleménye vagy tényekre alapozza?

- Mindegyik oldalon voltak és maradtak ismerőseim, tényekről beszélek. Biztos vagyok abban, hogy hasonló kaliberű szereplők vannak mindegyik párt körül. Persze az éppen hatalmon lévők körül sokkal nagyobb a nyüzsgés. A rendszerváltáskor hiányzott a politikai kultúra. Nálunk a polgári fejlődés mindig úgy akad meg, hogy van egy politikus, akiről korszakot neveznek el, és akinek az emberei elfoglalnak mindent, az összes lényeges pozíciót, és mi parírozunk, beállunk mögéjük. Alattvalói szemlélet jellemzi az országot. Orbán Viktor is erre épít. Ezt használják ki az ügyeskedők is.

- Tudható-e, hogy ők kik és miként kerülnek a politikusok környezetébe?

- Távolabbról indítom a választ. Szerintem nyugodtan kijelenthető, hogy a rendszerváltás nem a magyar nép elégedetlenségének következménye volt. És nem is a demokratikus ellenzék a harcából jött létre. A nagyhatalmak egyszer csak úgy döntöttek, hogy nekünk a szabad világhoz, pontosabban a szabad piachoz kellene tartoznunk. Ez teljesen felkészületlenül érte az értelmiséget, a lakosságot, de még az akkori ellenzékieket is. Senki semmire nem volt felkészülve. Rengeteg III/3-as besúgót küldött a szocialista állambiztonság a frissen alakuló pártok gyűléseire, a beépített ügynökök bátran hangoskodtak a politikai rendezvényeken, ezért őket szavazták meg képviselőknek. Nekem is voltak olyan egyetemi cimboráim, akik mint később kiderült, besúgóként kerültek be a Parlamentbe. Egyik kormánypárti, a másik ellenzéki frakcióba , mert ők kiabáltak a leghangosabban a pártok megalakulása környékén.

- Jól értem? Azt mondja, hogy az Országgyűlésben és a rendszerváltó pártelitben magas számban fordultak elő ügynökök?

- Igen, a parlament tele lett III/3-okkal az első kormány idején. Rengeteg amorális, tehetségtelen alak került a politika közelébe, és ezzel párhuzamosan megindult a rablás. Már az MDF-kormány alatt is, és azóta is, bárki van kormányon. A különbség annyi, hogy korábban nem volt ilyen mértékű a lopás, és aki lebukott az szégyenkezett, és a pártja is szégyellte ezt. Mára ez megváltozott. Szégyentelen és gigantikus méretű a lopás. Természetesen akadtak tisztességes politikusok is, de köröttük általában elfogyott a levegő, nem belőlük lettek a vezetők, hanem az ügyeskedőkből. Bajnai Gordon üdítő kivételnek számított, dolgoztam vele még ifjú korában, benne nem volt mohóság, és megfontolt, jó szakembernek ismertem meg.

Névjegy
A rendszerváltás előtt egyetemi tanár, aztán privatizációs tanácsadó cég vezetője, nagyvállalatok társtulajdonosa, majd az ORTT főigazgatója. Eddig megjelent könyvei: Vagyonregény; Makk ász az Olajfák hegyén; Trüffel Milán avagy egy kalandor élete; Rükverc; Hurok. A rendszerváltó. Két színdarabját négy országban is nagy sikerrel játsszák. A Rükverc a Katona József Színházban állandó teltházzal megy.

- A regényben legtöbbször nem mondja ki, hogy éppen melyik oldal van kormányon. Arra utal ezzel, hogy a korrupció és közpénzek magánosítása örök?

- Igen, ezért, de különben is ez egy regény, fikció, azonban a fejezetek címében szerepel, hogy a rendszerváltás után hányadik évben járunk. Bármelyik jelenetben szinte bárki szerepelhetne. Ebben a macsó, férfiközpontú világban a lenézés, a leigázás, az irgalmatlanság és a három P a jellemző. Egy napilapban talán körül kell írnunk: a pénz, a politikai hatalom és a női nemi szerv az, amellyel a politika környékén szinte bárki megvásárolható.

- Jó játék a regényben felsorolt botrányokat megfeleltetni az elmúlt 30 év újsághíreinek. Tippelhet az olvasó, hogy éppen a Tocsik-perre, a Portik-ügyre, a brókerbotrányokra vagy a spanyol ingatlanfejlesztőkre céloz-e szerző. Direkt hagy minket homályban?

- Kevés a konkrét esemény a regényben, inkább összevontam az informátoraim és a saját élményeimet.

- A regény fő szála a terhelő adatok gyűjtése. Igaz az a városi legenda, hogy mindenki aktát őriz mindenkiről?

- Természetesen. A különféle erőcentrumok megfigyelés alatt tartják egymást, a különböző politikai hatalmasságok kiépítik a saját biztonsági rendszereiket, olykor egyenruhás, fegyveres testőrségüket.

- A főhőse leginkább arra kap megbízást, hogy a saját párttársairól keressen kompromittáló információkat.

- Ez így van a valóságban is. Amikor mostanában kormánypárti politikusok vadászatai, ingatlanügyei és vagyonosodásai napvilágot látnak az ellenzékinek mondott sajtóban, akkor egészen biztosak lehetünk abban, hogy a saját párttársaik szolgáltatták ki az információkat. Ezzel nem az oknyomozó újságírók munkáját akarom kisebbíteni, csak azt mondom, hogy a jól irányított papírrepülők nem véletlenül landolnak olykor szerkesztőségi asztalokon. Erős belső harc dúl, de természetesen az ellenzék köreiben is vannak olyanok, akiket sakkban tartanak a különböző terhelő bizonyítékokkal.

- A zsarolás nagyobb méretekben is megjelenik a könyvben. Az LMP vagy a Jobbik vezetőjével ülnek le a Főmérnök emberei, parlamenti küszöböt és pénzt ígérve a következő választásokra?

- Én baloldali ellenzéki pártra gondoltam. Ezt nem részletezném jobban.

- A főhős a rendszerváltás előtt a vallást kutatja, így kerül ismeretségbe a Regnum Marianummal, de a Bokor-közösségektől elzárta a rendőrség. Ez a saját története?

- Vallási kisközösségeket, főleg a megtérés-történeteket kutattam egy tanszéki központilag támogatott kutatás keretében. Erről írok a regényben is, de nagy részét végül kihagytam. Ebben a pécsi püspök megígérte – a rendszerváltás előtt vagyunk -, hogy kihirdeti a székesegyházban, hogy töltsék ki a a hívek a kérdőíveinket, mert ez eredmény kedvező lenne rájuk nézve, de aztán kiderült, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal ezt megtiltotta neki, nekünk meg a párt egy másik osztálya engedélyezte a kutatást. Zajlottak az MSZMP belső hatalmi harcai. Bulányi atyával sem vehette fel a kutatócsoportunk a kapcsolatot, ezt a rendőrség tiltotta meg.

- A regényben történelmi példával mutatja, miként tudja átmenteni magát egy tömegpárt. „Nem látod, hogy itt új idők új dalai kellenek? A régi garnitúrával ez már nem megy, de mi három külön irányt képviselnénk. Te az elhajlókat, Vass a keménytökű régi motorosokat, én meg majd középen egyensúlyozok. Ezzel az egész társadalmat lefedjük, olyanok leszünk, mint három párt. És akkor maradhat az egy párt! Ekkor értette meg Vidra, hogy vége. Itt hamarosan minden megváltozik.” Most is ez várható?

- Az MSZMP nem állt annyira egyszemélyi irányítás alatt, mint a Fidesz, melynek vezetője jelenleg nem enged semmilyen frakciózást. Ettől persze még beindulhat a jövőben egy ilyen folyamat.

- „Mi itt dolgozunk a pártapparátusban. Nekünk már nem hisz a tagság, pláne a nép. Te még tiszta vagy. Soha nem hallottak téged fröcsögni. Mi majd hátulról megmondjuk, mit kell tenned.”

- Ezekkel a mondatokkal vitték be az egyik egyetemi kollégámat városi párttitkárnak nem sokkal a rendszerváltás előtt.

- A Momentummal kapcsolatban is többen felvetették ezt a módszert. Friss arcok, hátszél.

- Ez hülyeség. Ezek a fiatalok, szerintem, meglehetősen befolyásolhatatlanok, mindenkit meghallgatnak, de nem hagyják magukat irányítani, maguk döntenek, mit fogadnak el a tanácsokból.

- Pécsen valóban volt kommuna?

- Én is tagja voltam. Naiv, kommunisztikus kommuna volt ez a hetvenes évek elején, később a rendőrség szétugrasztotta.

- Mit ért a politikai kapuzárási pánik kifejezésen?

- Ahogy közelednek a választások és egy párt nem teljesen biztos a győzelmében, kétségbeesetten harácsolni kezd. Rablás ez, nem több. Üzletemberként megtanultam, hogy a haszon nagyobb részét vissza kell forgatni a cégbe, fejleszteni kell. Érdemes most megnézni a kormánypárt közeli oligarchák cégeinek mérlegét. Keveset költenek fejlesztésre, olykor minden nyereséget kivesznek, az utolsó forintig, nem terveznek a jövővel, csak a mával. Mintha nem bíznának abban, hogy tíz év múlva is meglesznek a cégeik. Ezt már az előző kurzusnál is meg lehetett figyelni, és ez visszahat a gazdasági életre is. Sápot amúgy a privatizáció és az államosítás váltogatásával is lehet húzni, privatizálunk, aztán államosítunk, hogy később megint magánkézbe adhassuk a javakat. Minden ilyen változásnál jól járnak a tűzhöz közel ülők.

- Privatizációs tanácsadóként önnek is leesett valami?

- Megbízási díjért vállaltuk a munkákat. Az általunk privatizált cégekben soha nem kértünk részesedést, ezt erkölcstelennek tartottam volna, de azt láttam, hogy nem mindenki tartózkodott tőle.

- 1998-99-ben volt az ORTT főigazgatója, a Horn- és az első Orbán-kormány alatt. Mi miatt távozott?

- Azért mondtam le, mert egy olyan döntést hozott a testület, amit nekem, mint főigazgatónak kellett volna végrehajtanom, de ezt nem szerettem volna. Az SZDSZ és az MSZP harcai miatt Horn Gyula nem akarta, hogy a Baló György irányította Írisz TV nyerje a frekvenciát, pedig neki volt jobb pályázata, mégis az RTL-nek adta. Ez még az elődöm idejében történt, de a következmények rám maradtak. A bíróságon megsemmisítették a testület döntetését, ami aztán az összes bírósági fokot végigjárta. Ezt kellett volna nekem nagyon sok pénzért a testület kijelölte ügyvédekkel orvosoltatni, ami akkor már lehetetlen volt. Ezért mondtam le.

- Felfedezhető-e hasonlóság a TV2 helyzetbe hozása és az Írisz TV kiiktatása között?

- Annyiban igen, hogy politika eldöntheti, kinek lehet vagy nem lehet tévéje. A médiát jelenleg befolyásoló Orbán-Simicska ellentét ennyiben hasonlít az akkori Horn-SZDSZ ellentét hatásához.

- A könyv rendszerváltás körüli eseményei gyakran megfeleltethetők a mának, a kádárizmus utolsó éveinek trehány diktatúrája és a harmadik FIDESZ-kormány hatalomtechnikái többször összecsengenek. Jól olvasom a könyvet?

- Igen, mindkettő a puha diktatúra jeleit mutatja. Csak akkor a keményebb diktatúra puhult, amit a szabadságfokunk növekedéseként éltünk meg, a most kialakuló puha diktatúra pedig egy szabadabb állapotból való visszalépés, ezért viseljük nehezebben.

- A sokat emlegetett, de egyik jelenetben sem szereplő Főmérnök Orbán Viktor?

- A Főmérnök egy jelentős méretű kormányzó párt elnöke a regényben, aki sok hasonló tulajdonsággal rendelkezik, mint a jelenlegi miniszterelnök.

- Írói találmány a név?

- Néhány éve hallottam ezt az elnevezést jól informált fideszes ismerőseimtől, akik építőipari nagyberuházások környékén ügyeskedtek, nagyon odaillett. Most, hogy beszéltem erről egy bennfentesnek számító fideszes ismerősömmel, egy újabb elnevezést említett, de azt inkább nem használtam. A főmérnöknek amúgy teljhatalma van, ő hozza a döntéseket és neki kell vállalnia a felelősséget, ha összeomlik a ház.

- Össze fog omlani?

- Mivel a szakértelmet mindenütt felváltja a politikai hűség, a technikusok és beosztott mérnökök nem értenek ahhoz, amit csinálnak, előbb-utóbb igen.

Világnézet
„Politikai nézetet nem könnyű váltani, tűnődik Vidra, miközben hazafelé sétál. Feltételezem, mert nekem még nem volt ilyen, nekem csak életszemléletem van. De ez nem politikai elkötelezettség, amelyért az ember harcol, ha kell, börtönbe megy vagy meghal érte. Ezért volt könnyű a rendszerváltás is. Soha nem hittem azoknak, ezért nem is tagadhattam meg őket.”


A komancsok, a liberálisok és a Főmérnök

A hírekből azt szűrte le magának, hogy a komancsok, bár többször is győzelmet arattak, de ilyenkor alig kellett nekik egy év, hogy elpárologjon a népszerűségük. Kapkodtak, reformokba kezdtek, aztán abbahagyták, hogy újra elkezdjék. Önmagukat marcangolták, széthúztak, elárulták egymást, hazudtak és letagadták, aztán megint hazudtak és elismerték. Zavaros egy banda, gondolta Vidra. A liberálisok népszerűsége meg azért csökkent, mert összeálltak a komancsokkal, és irányítani próbálták őket. Meg persze loptak ők is. A komancsokkal kalákában. (…) A Főmérnök viszont tréfás közmondásokkal tűzdelte tele beszédeit, határozottan sasszézgatott jobbra, és végleg elszakadt egykori atyapártjától, a liberálisoktól. Állítólag azt mondta egyszer, hogy a mi ideológiánk a hatalom. Hatalmuk olykor volt, olykor nem, de ideológiájuk aztán végképp nem. Ideológiai céljaik teljes hiánya viszont végtelen manőverezési lehetőségeket nyit számukra, gondolta Vidra. És amikor megszerezték a hatalmat, tudtak élni vele.”

Orhan Pamuk vallomása

Publikálás dátuma
2017.04.22. 07:46
Az íráshoz a kutatás és a kreativitás útján lehet közelíteni FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
Napi politikáról nem szokott írni, mert az gyakran mellékvágányra viheti a regényeit, mondta lapunknak Orhan Pamuk Nobel-díjas török író. A könyvfesztivál díszvendége nem örül a friss török referendum eredményének, amely kiterjeszti Erdogan elnök hatáskörét, s elmondta azt is, hogy műveihez sok kutatást végez és kézzel ír.

Nem tetszik neki a kormány, mondta a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, Orhan Pamuk a budavári Hiltonban tartott sajtótájékoztatón pénteken. Mármint a Recep Tayyip Erdogan által vezetett török kormány, ezt hozzá kell tenni, hogy mindenki értse mire célzott. Ugyanakkor a Nobel-díjas török író arról is beszélt, hogy a kormány iránti haragját nem viszi bele a szépirodalomba, azokat magánbeszélgetésekre, interjúkra tartogatja. „Ha haragos vagy az államvezetésre, és ezt beleírod a regényedbe, az tönkreteheti a könyvedet. Sok politikával erősen átitatott könyvet olvastam, ezek jószerivel egytől-egyig rosszak. Napi politikáról ezért nem írok soha a regényeimben, de ha valamiféle politikai színt viszek az adott művembe, mindig felteszem magamnak a kérdést: valóban azért írod ezt bele, mert igaz, mert mélyebb jelentéstartalmat adnál a szövegnek?” – válaszolta lapunk kérdésére.

A vasárnapi török referendumon eredménye alapján Erdogan elnök jogköreit jelentősen kiterjesztő alkotmánymódosításokat fogadhatnak el Törökországban: megszűnne a miniszterelnöki tisztség, a kormányfő hatásköre a mindenkori államfőre szállna át. Amiatt igazán szomorú, hogy csekély többséggel az Erdogant támogatók győztek a népszavazáson, mondta a hatvannégy éves szerző. Noha a szavazást törvényesnek tartja, a kormány tisztességességét megkérdőjelezi. Pamuk saját tapasztalataiból merítve elmondta, hogy Isztambul azon szavazókerületében, ahol maga is leadta a voksát, az embereket megtévesztette a kormány jelentős propagandája. „Ott, ahol szavaztam, a szavazók többsége nemmel voksolt volna, de a szavazóhelyiség előtt is olyan sok igenre buzdító óriási transzparens volt, hogy sokan attól tartottak, hogy a rendőrség elviszi őket, ha nem az igenre húzzák be az ikszet” – mesélte. Orhan Pamuk elmondta azt is, hogy jobban örülne annak, ha műveiről (amelyeket jobbára átsző a politika), s nem a politikáról kellene gondolatokat megfogalmaznia.

Azt azonban hajlandó volt elmondani, hogy a politikai megnyilvánulást sokáig kerülte, s hibának tartja azt, hogy eltávolították Lukács György marxista filozófus szobrát Budapest egyik közteréről. (Lukács filozófiai, irodalomkritikai írásait nagyra tartja: mint mondta Balzac, Stendhal, Goethe írásait Lukács szemén keresztül olvassa, bár irodalomkritikájával nem mindig tud azonosulni.) Az egyik sajtóorgánum kérdésére felelve úgy fogalmazott, szerencsére nincsen egyetlen szélsőjobboldali barátja, unokatestvére sem. Így a Népszava arra volt kíváncsi, mennyiben tudja megérteni a máshogy gondolkodók álláspontját. „Fontos feladat, hogy belehelyezkedjünk a másik nézőpontjába, különben nem jöhet létre diskurzus” – kezdte. „Ha úgy tetszik, hátrányból indultam. Valaha gazdag, középosztálybeli burzsoának mondott családba születtem, a nagymamám cseppet sem volt vallásos, inkább nyugatias szellemiséget képviselt, ami meglepő volt az ötvenes években is” – mondta. Hozzátette, jómódú polgári középosztálynak fenntartott iskolákban tanult, így idővel egyfajta programot állított össze magának, hogy a hiányosságait pótolhassa. „Úgy éreztem, muszáj közelítenem ahhoz a szubkultúrához, amelyhez nem volt sok közöm. Aztán már azon kaptam magamat, hogy régi török írásokat tanulmányozok az Oszmán Birodalom idejéből, dervisekkel találkoztam, hogy jobban megértsem a kultúrát, az identitásomat” – összegezte.

Feladata-e egy művésznek, hogy aggódjon a hazájáért, ezt is megkérdeztük az írótól. „Az állampolgárok felelősek azért, ahogyan az országuk sorsa alakul, de nem gondolom, hogy egy író vállán nagyobb súly van, mint másén. Más kérdés, hogy esetemben a rengeteg utazás, hírnév és egyéb miatt sok kérdést szegeznek nekem, így állást kell foglalnom bizonyos kérdésekben. Például amikor barátomat és pályatársamat, a két éve elhunyt Yasar Kemalt, aki kiállt a kurdok érdekében, igaztalanul meghurcolták, meg kellett védenem nyilvánosan. Elmondtam a véleményemet, amire visszatámadtak. Erre újabb érveket kellett felsorakoztatnom, mire újabb ellenérveket zúdítottak rám” – mondta. Orhan Pamuk hiába kapott 2006-ban, a korábbi és őt követő díjazottakhoz képest meglehetősen fiatalon – ötvennégy évesen – irodalmi Nobel-díjat, a török társadalom inkább megvetéssel, úgy néz rá, mintha hazaáruló lenne. Kulturális muszlimnak szokta definiálni magát, a vallásnak kizárólag azon részével azonosul, amely Törökország történelmi és kulturális identitását adja. A szerzőt 2005-ben nemzete megsértésének vádjával perbe fogták, mert tabut döntve úgy nyilatkozott egy svájci lapnak, hogy az 1915-ös örmény népirtásban egymillió örményt és harmincezer kurdot öltek meg törökök.

Pamuk írástechnikai érdekességeket is elmesélt a magyar újságíróknak. Annak a kihalóban lévő írógenerációnak a tagja, amely továbbra is kézzel ír, mert szereti látni, hogyan tükrözi a kézírás a mondatait. A kézzel írásnak prózai oka is van: akkoriban, amikor az ’90-es évek elején népszerűvé váltak a számítógépek Törökországban, a szerző kedvét egy életre elvették a korai, rossz minőségű monitorok, amelyek előtt ülve két óra után könnyezni kezdett a szeme. Gyakran nem túl rendezett kéziratát a kiadójának adja, akik begépelve küldik vissza neki, hogy azon hajtsa végre végső módosításait. Beszélt arról is, hogy huszonkét éves koráig festőművésznek készült, építészeti tanulmányai alatt határozta el, hogy író lesz. Már ekkor megragadta az egzisztencializmus, a szürrealizmus, a posztmodern, de egyik irányzat sem élvezett nála kizárólagosságot.

„Az íráshoz a kutatás és a kreativitás útján lehet közelíteni. Előbbire nem vagyok büszke, bár a Furcsaság a fejemben című regényem írásakor sok hasznos anyagot gyűjtöttem. Több utcai árussal beszélgettem, az egyiknél alapos munkát végző szorgos regényíróként még rizses csirkét is ettem. Noha nem volt finom, evés közben kifaggathattam a férfit. Részletesen elmondta, honnan szerzi be a csirkét, hogyan tisztítja, fűszerezi, süti. És a felesége mit csinál, kérdeztem tőle mellékesen. Ha már így rákérdeztél, mindent ő csinál, tette hozzá” – mesélte a nők hétköznapi elnyomásáról.

Megkérdeztük Pamuktól, milyen a kapcsolata Salman Rushdie brit-indiai íróval, aki mellett elsők között állt ki, amikor a Sátáni versek íróját fatvával sújtották. „Nagyra becsülöm és jó barátom, de régebben többször találkoztunk, mint mostanában. Évekkel ezelőtt volt egy indiai származású barátnőm, akkoriban gyakrabban összejártunk. Többször beszélgettünk nyilvánosság előtt is, egyszer egy nem kimondottan dicsérő kritikát is írtam róla, de nem haragudott meg érte” – mesélte. Orhan Pamuk rendszeresen tanít az amerikai Columbia Egyetemen, és mostanában anyagot gyűjt új regényéhez, amely a 19-20. század fordulóján játszódik.

Díjeső a világ minden pontján
Pamuk első művéért, az 1979-es kiadású Sötétség és fény címűért már a kötet megjelenésének évében irodalmi elismerést kapott – igaz egy másik török szerzővel megosztva. A regény Cevdet Bey és fiai címmel, hosszan tartó eredménytelen kiadókeresést követően 1982-ben jelent meg, a rákövetkező évben pedig elnyerte az Orhan Kemal-díjat. Az írót azóta mintegy harminc díjjal ismerték el. Több amerikai, török, német, holland egyetem, köztük a rangos Yale, díszdoktorává választotta. Életművét magyarul a Helikon adja ki.