Súlyosbították a saját kislányát megerőszakoló apa büntetését

Tizenkét év fegyházbüntetésre súlyosította a Debreceni ítélőtábla szerdán annak a férfinak a fegyházbüntetését, aki négy éven át molesztálta és többször megerőszakolta saját lányát - tájékoztatott a bíróság szóvivője.

Fórizs Ildikó közölte: az ítélőtábla egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék elsőfokú ítéletét, amely 12. életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak, szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetése bűntettében mondta ki bűnösnek az apát. A férfit megfosztották szülői felügyeleti jogától, és le kell töltenie egy korábbi 8 hónapos, felfüggesztett szabadságvesztését is, valamint meg kell fizetnie 310 ezer forint bűnügyi költséget.

A vádirat szerint a férfi élettársával együtt nevelte közös gyermeküket. Az apa gyakran italozott, olyankor élettársát és alkalmanként a kislányukat is bántalmazta. 2011-re a szülők kapcsolata megromlott, a veszekedések egyre gyakoribbá váltak. A férfi ebben az időszakban kezdte el szexuálisan bántalmazni az akkor még csak 8 éves gyereket. Ittasan rendszeresen molesztálta a kislányt, és többször is közösült vele. Amikor az anya a gyerekkel egy másik településre költözött, a kapcsolatuk rendszertelenné vált, de az apa két-három havonta ezután is zaklatta szexuálisan a kislányt.

A kislány 11 éves korában fogta fel, hogy apja mit is tesz vele, az évek óta tartó szexuális bántalmazásról azonban senkinek nem beszélt. Iskolai teljesítménye egyre romlott, pszichoszomatikus tünetei jelentkeztek, végül pszichológushoz került, és csak ezután mondta el a történteket az édesanyjának és a barátnőinek.

Szerző

Gryllus Dorka a Bóta Caféban

Publikálás dátuma
2017.04.12. 07:49
Gryllus Dorka

A kiváló színésznő, Gryllus Dorka a Bóta Café vendége ma este 9 órától a Fix Tévében. A színházi munkája mellett filmekből is igencsak ismert. Közvetlenül őszinte személyisége megnyerő. Bóta Gábor élő, online is nézhető műsorában hívhatják őt a 445-1349-es számon, és a tv.fixhd Skype címen ugyancsak hozzászólhatnak az adáshoz. 

Szerző

A háború nem ér véget

Publikálás dátuma
2017.04.12. 07:49

Kordonok, megbontott burkolat, csapdaként működő terek és az utcák mint menekülési útvonalak jelölik ki az állandó, így már megszokott és láthatatlan háború terét Schein Gábor a napokban megjelent, Üdvözlet a kontinens belsejéből című kötetében. 

Ugyan a halálos betegség idején írott versek személyesek, kíméletlenül aktuálisak. Fő állításuk, hogy a személyes és a politikai, azaz a magán- és a köztér nem határolhatóak el egymástól. A tét, hogy mi történik olyankor, ha a politikai közösség létrehozására nem irányul semmiféle munka és a közös megteremtésére remény sincs. Amikor a terek és az idők széttörtek, a jövőre irányuló és a jövőt biztosító közösség helyén pusztulás van.

A városi tér, ahova néha érkezik hír és emberszag a peremről, fenyegető és apokaliptikus. Itt az idő összefüggéstelen és nem közös: “az órák visszaálltak. Van, aki húsz évvel, / van, aki negyvennel állította vissza a magáét.” (Nyitott ablak mögött) Amikor Magyarország egy “hiányjel”, “kísértethaza”, oxigénhiányos, fojtott környezet, “amit ép ésszel csak elárulni lehet” (Karácsony másnapján, 2011), ahol csak annyit tudunk a másikról, hogy ki az ellenség, még mindig vissza lehetne húzódni a hátországba, a személyesbe. Ilyen azonban nincs. Amíg ebben a térben mozgunk, leválaszthatatlan a magán. A kötet központi és egyben legpesszimistább verse a Zuhanás: a parancs katapultálni, ha még van hova. A szem biológiai lecsupaszítottsággal látja a tájat fentről, és ez a perspektíva felidézi Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét. A történelmi, politikai, kulturális vonatkozások kitörölhetetlenek, az emlékeinkkel látunk. Méghozzá egy keserű képet: “Mióta élsz, / egy gyűlölködő koldusország szennyét nyeled. / Nincs rá mentség. De akármi történik, / mindig zajlik valami más is, az illúziók / egyáltalán nem kivételek.” A család, a magán azonban csak egy időre feledtet. “Mert aki / elmúlt negyven, az már perfekt alvajáró, / szétbogozhatatlan benne a személyes / és a kollektív képzelet. Ezért az automata / pilóta mindig túl későn jelez. A zuhanás / feltartóztathatalan.” Amire itt az olvasói emlékezet visszakapcsolhat, egy korábbi vers, az Annyi föld: a mikrobatelepekkel kezdődhet újra minden.

A betegségversek váltást jelentenek a kötetben, habár érzékelhető, és a szövegekből is az következik, hogy a pusztuló közös és a megbetegedés összefügg. Amellett azonban, hogy a városit felváltja a kórházi tér, az érzékelés befelé fordul, a saját és a másik beteg test tere lesz a meghatározó: “Nem létezik más, / csak ami a testben zajlik.”, az én egyenlő azzal a ponttal, ami fáj (A fájdalom színe). A betegségnek lemeztelenítő hatása van, minden közel kerül és nehézkedése lesz, a gyógyulás után pedig a betegség testi emlékezete megváltoztatja a lassan kifelé forduló érzékelést is. A visszatérés ismét beágyazza a gyógyult testet a közbe: “Aki hosszú távollét után látogat haza, / mégsem talál semmit a helyén. / És az sem, aki mindennap itt ébred.” (Hó nélkül) Az otthonosságnak, az ismerősségnek ugyanúgy nincs meg a legkisebb jele sem.

Ami ezek után a sötétséget oszlatja, az a szeretet, illetve a betegség ajándéka: “Testemet könnyebbé / tette a halál közelsége, és közelebb jutott / a földhöz.” (Ismeretlen vendég) A politikai közösség szempontjából a pusztulás viszont nem lassul: “A falak megmaradtak, mögöttük / újra vasvirágot terem a szégyen, a nyomor, / és minden szó kifordul magából: a gaz / bekeríti a házat, dzsidások állnak őrt…” Az utolsó vers az (Újra a kertben) elemeli a kötetet a magán és a politikai tér szétválaszthatatlanságának kérdésétől: a kerttoposz és a másik jelenléte mégis csak az, ami halványan kirajzol egy talpalatnyi hátországot.