Fals számok

A láthatatlan munka, amelynek napját áprilisban világszerte megülik, arról a tevékenységről szól, amelynek eredményét csak akkor érzékeljük, ha nincs elvégezve. A szorgalmas statisztikusok - aligha láthatatlan munkával - a maguk által kreált ünnepnapon rendre kiszámítják, hogy a háztartásban végzett munka, ha beszámítanák, akkor mennyivel növelné meg a GDP-t. Ennek ugyan sok értelme nincs, annak annál inkább, hogy egyrészt a gépesítéssel, másrészt a ház körüli tennivalók önkéntes redukálásával évről évre csökken a magyarok által elvégzett láthatatlan munka mértéke, ugyanakkor még azoknak a családoknak a nagy része, amelyek ezt megengedhetnék maguknak, sem vesz igénybe fizetett segítséget. Egyvalami azonban nem változik, a férfiak - saját bevallásuk szerint - évtizedek óta feleannyi láthatatlan munkát végeznek, mint a nők.

A GDP-t tehát otthoni munkával nem növeljük, de például a kiskereskedelmi forgalom emelkedésével megtehetnénk. A kormány ugyan a fenyegetettségi rangsorban előkelő helyet talált a külföldi tulajdonban lévő üzletláncoknak, azt azonban jó szívvel fogadná, ha a szektor ennek ellenére egyre nagyobb mértékben járulna hozzá a bruttó nemzeti termék bővüléséhez. Elvégre - ha hinni lehet a bérstatisztikáknak - rendületlenül egyre több bér kerül az emberek zsebébe, amelyet illene vásárlásra is elkölteni - vélik a kormányzati körök. Erről a törekvésről azonban a családokat elfelejtették értesíteni. Idén februárban mindössze egy százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom, márpedig az elemzők ennek a háromszorosát várták.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy a (látható) munkaidejük meghatározó részét a makrogazdasági adatok alakulásának prognosztizálásával töltő szakemberek hogyan képesek ekkorát tévedni? Miképpen lehetséges, hogy a munkavállalók többletjövedelmének útját ilyen mértékben félremérik? Nem képesek felmérni a hitelfelvételi igényeket sem egy olyan időszakban, amikor a kamatok történelmi mélyponton vannak. A válasz kézenfekvő: a kiszámíthatatlan, olykor káoszt teremtő jogalkotási szándékok tápot adnak fals hiedelmeknek is. A makrogazdasági elemző az általános költési szokásokra épít. Az emberek a realitásokra.

Szerző

Hat a közömbösség-szérum

Baráti társaságban beszélgettünk, kérdeztem, ki tudja, mennyibe kerül a benzin? Ki a fene képes követni? – kérdeztek vissza. Szerdán ennyi volt, pénteken amannyi… Fel sem tűnt, hogy jó egy hete szombaton csökkenteni kellett hat forinttal az árat, mert megszűnt az indoka a nyáron sunyin odacsapott extra adónak, aztán szerdán már fel is emelték öt forinttal, pénteken megint öttel. Miért? Csak. Kell a pénzünk a kormánynak.

Rezsicsökkentő Németh Szilárd meg sem mukkan a rezsink ilyetén emelése miatt. Miért is tenné? Nem Brüsszel tukmálta ránk, nem is az amerikai patásördög. Nemzeti konzultációt mégsem kezdhet azzal, hogy „Állítsuk meg Orbán Viktort!”, mert még a hátsóján billentenék. Odalennének a hivatalai a frakcióban, a Fideszben, a birkózóknál… Nem is érdemes szegényt a „figyelmetlensége” miatt ekézni, képességeihez képest így is túl nagy felelősség van már széles vállain.

A heti kétszeri benzinár-változás gyakorlatával sikerült immúnissá tenni minket, néhány forintnyi drágulást észre sem veszünk. Nagyon nagyot kell szakítania Mészáros Lőrincnek, hogy a hírére felkapjuk a fejünket; meg sem lepődünk, ha valakik lenyúlják a Design terminált; ha bemondásra adóznak Vajna kaszinói. Ha kiderül, hogy nyomon követhetetlenek a TAO milliárdok. Szemünk sem rebben az újabb és újabb korrupciós híreken, ha úgy folynak el a kiemelt állami beruházáson az adóforintjaink, mint a Duna Aréna nagymedencéjéből a víz, ha kihúzzák a dugót.

Addig adagolják az újabb és újabb botrányhíreket, amíg már el sem érik az ingerküszöbünket. Mára már megbízhatóan működik bennünk a közömbösség széruma.

Szerző

Egy évünk van

Amíg Magyarország az EU-ban van, a CEU-t nem lehet bezárni. Ha bezárják, akkor egy év múlva már nem leszünk az Európai Unió tagállama.

Ez nem a Fideszről szól, nem is Orbán Viktorról vagy Soros Györgyről, hanem a magyar jövőről. Arról a meggyőződésről, amelynek az összes parlamenti párt táborában többsége van: hogy Európában a helyünk, és hogy Európa nem piactér, nem egy vastag buksza, hanem az európai kulturális és történelmi hagyományra épülő értékközösség. A közösen vallott értékeinket az Európai Alapjogi Charta rögzíti („Európa népei az egymás közötti egyre szorosabb egység létrehozása során úgy döntöttek, hogy osztoznak a közös értékeken alapuló békés jövőben...”), kimondva: „A művészet és a tudományos kutatás szabad. A tudományos élet szabadságát tiszteletben kell tartani (…) Az oktatási intézmények demokratikus elvek figyelembevételével történő alapításának szabadságát tiszteletben kell tartani”.

Ha a kormány bezár egy jogszerűen működő egyetemet, azzal demonstrálja, hogy akármit vállaltunk is a belépéskor, valójában nincs közös nevező, mert a pillanatnyi pártérdek fontosabb bármilyen értéknél. (Elnézést, de magyar és európai polgárként én a legjobb magyarországi posztgraduális képzőhely ellehetetlenítését nem tudom nemzeti érdekként elfogadni.) Akik a CEU-nak nekirontottak, pontosan tudták, hogy ezt a csatát az EU-n belül nem lehet győztesen megvívni. A támadás a részükről nem indulat, hanem rideg számítás. Felajánlás Putyinnak, ugyanúgy, mint annak deklarálása, hogy 2018-ig az összes EU-támogatást felélik, 2019-től pedig orosz hitelből (a végső finanszírozást tekintve szintén a mi pénzükből) atomerőművet építenek, mert uniós források híján is etetni kell a holdudvart. Az egyetem-ügy előtt csupán opció volt, mostantól bizonyosság: a fideszes vezérkar az EU-n kívüli életre készül. És nem csak ők. A Fidesz pártcsaládjának EP-frakciójában ülő kereszténydemokrata Frank Engel Facebook-oldalán most is ott olvasható a verdikt: Orbánékat ki kell rakni végre az Európai Néppártból, Magyarországot pedig az EU-ból.

Nekünk, akik nem ezt akarjuk, jó esetben is legfeljebb egy évünk van. A játék a mi bőrünkre megy – meg kell állítani.

Szerző
Hargitai Miklós