Előfizetés

Lövésük sincs

Száz lőteret, ezeret! Csináljatok, csináljatok! – biztatta már a koszorús költő is a nemzetet. Lehet, hogy nem pontos az idézet, de hát most irodalmárkodunk vagy lőteret építünk!?

Építünk. Rongyos 27 milliárd forinttal járulna hozzá a kormány a hazafias, honvédelmi neveléshez. Persze ha az átlagos, 20 százalékos korrupciós túlárazással számolunk, akkor 22 milliárdból is kijönne program.

A kötelező latin, napi testnevelés, népdal éneklés, vagy az iskolai lovas oktatás után most éppen a közoktatási céllövészet a legfontosabb kérdés a hazai oktatásügyben. A két háború közt még a levente oktatás gondoskodott a magyar ifjúság hazafias neveléséről. Kétségtelen, így sem sikerült feltartóztatni a szovjet gőzhengert. Az épülő szocializmusban viszont a Munkára Harcra Kész (MHK) mozgalomban leshették el a fiatalok az imperialisták legyőzésének fortélyait. Sokuk az októberi sajnálatos események sodrásában illegális „migráncsként” Nyugatra távozott.

Korosztályomnak már be kellett érnie a középiskolában a honvédelmi napokkal. Néhányan a diktatúra éberségét kijátszva az Asztalos János Ifjúsági Park (ma ismét Orczy kert) futókörét négyszögesítve a nyócker Bakonyában, a Bakony sörözőben határolódtunk el a rendszertől korsó sör és pörkölt szósszal leöntött nokedli köret társaságában. A rendszerváltást követően már fájón hiányzott a közoktatásból a hazafias, honvédelmi nevelés, de az Orbán kormány most visszatérni látszik a hagyományokhoz, és a küzdősportokat, valamint a céllövészetet is beillesztenék az oktatási rendszerbe.

Ha némi fenntartásunk lenne a program sikerét illetően, az csak amiatt lehet, hogy még ma is sok iskolában a lépcsőn ugrálnak, vagy a folyóson szaladgálnak a gyerekek a napi testnevelési óra ürügyén, mivel a beígért tornatermek töredéke készült el, az iskolai lovas oktatásból pedig egyelőre a patkó sincs meg.

A kormány, amelynek láthatóan lövése sincs arról, mit kezdjen a közoktatással, megint előállt egy figyelemelterelő ötlettel, ami nekünk sokba fog kerülni, de néhány Fidesz- és kormány-közeli vállalkozó nagyon sok közpénzt tehet majd zsebre.

Ennek átlátszó pofátlansága a Fideszben és a kormányban a lőtéri kutyát sem érdekli.

Neki semmi köze hozzá

Kezdem érteni, miért kellett a házelnöknek olyan „no go” zónákat kialakítania az ország házában, ahová az újságírók be sem tehetik a lábukat. Ha egy képviselő nem elég óvatos és nyilatkozik, abból szörnyű dolgok derülhetnek ki.

Mint a napokban is, amikor a fideszes V. I. „honatya”, aki magára vállalta, hogy az igazságügyi bizottságban előterjeszti azt a bizonyos „vörös csillagos” agyrémet, és nem slisszolt el a kamerák elől. Odabent a képviselő meggyőzően érvelt a Heinekent büntető javaslat mellett, mert szentül meg volt győződve arról, hogy a világ legigazabb ügye mellett teszi le a voksát. Aztán kijött a teremből, megkérdezték tőle, mit gondol a Csíki – Heineken vitáról, ő meg csak nézett, ártatlan szemekkel. Ahhoz neki semmi köze. Ő nem iszik sört. Eszébe sem jutott megkérdezni attól, aki a kezébe nyomta a szövegét, hogy mi a fenéért lett most hirtelen olyan fontos nekünk az a sörösüvegeken virító vörös csillag. Majd most utána olvas, ígérte a riporternek.

Nem ez az első, hogy valamelyik parlamenti padkoptatónak fogalma sincs arról, amiről lelkesen szavaz. Megesett ez már az agrártárca parlamenti államtitkárával (!) is, aki csak utólag vette észre, hogy olyan döntésre nyomott igent, ami homlokegyenest ellenkezett tárcája érdekeivel. De hát istenem, előfordul az ilyesmi. Túl sok mindenről kellene olvasni, tájékozódni, a szavazáskor meg úgyis bekiabálják, melyik gombot kell megnyomni. (Feltéve, ha a bekiabálók nem tévednek.)

A gombnyomogatásnak nincs tétje. A többség „gombja” mindent visz, a képviselők pedig nálunk nem tartoznak felelősséggel a döntéseikért.

A rettegés oka

Ha egyetlen szóban kellene összefoglalni, hogy mi az oka a paksi népszavazási kérdéseket elkaszáló, a kormány és a választási bizottság duettjében előadott produkciónak, akkor azt mondanánk, hogy a félelem. Az Orbán-kabinet láthatóan retteg attól, hogy esetleg a nép kezébe kerül a döntés az évszázad legdrágább üzletéről, és minden rendelkezésre álló eszközzel igyekszik megakadályozni, hogy ez a kockázatos forgatókönyv érvényesüljön. Pedig látszólag nincs mitől félni, hiszen a kormányzat és Paks saját közvélemény-kutatásai szerint a nemzet alig várja, hogy két újabb orosz reaktor épüljön Magyarországon. (Lehetséges, hogy a Századvég sosem publikált nagymintás felmérései mégsem ezt mutatják?) Ráadásul a kvótanépszavazás óta ismerjük azt a fideszes alapvetést, miszerint a nemzet szuverenitását illető fundamentális ügyekben az embereknek kell kimondaniuk a végső szót. Ha 1200 uniós menekült esetleges visszafogadása ilyen sorskérdés volt, akkor arról, hogy kívánunk-e további 60 éven át együttélni a nukleáris energiatermelés kockázataival, vajon nem kellene meghallgatni a nép szavát?

Persze, aki még mindig azt hiszi, hogy itt a szavazók véleménye számít, azon úgysem segítenek az ellenpéldák. Nem is hozzájuk szólnánk, hanem a józan (?) többséghez, felhívva a figyelmet arra a megfigyelésünkre, miszerint a Fidesz-elitet már régóta csak a saját javai érdeklik. A paksi bővítés lényege, hogy a párt gazdasági holdudvarát az uniós apanázs 2018-as elapadása után is etetni lehessen (az orosz gigahitelt pont akkortól lehetne lehívni, és csak 2026-tól kell visszafizetni, amikor a mai vezetőink már rég egy svájci nyugdíjas-lakópark kuncsaftjai lesznek), mint ahogyan az ugyanakkorra időzített olimpia-beruházásnak is hasonló lett volna a logikája. Most, hogy a NER-klientúra jövőbeni finanszírozásának egyik pillérét a lakosság kilőtte, csak nem fogják engedni, hogy a másik is tűz alá kerüljön. Aki nem érti, hogyan változott a népfelségről alkotott orbáni vélemény szűk fél év alatt az ellenkezőjére, gondoljon egy hatalmas, tátongó zsebre: azok is pont arra gondoltak, akik most beintettek a népnek.