Szüneti kezelés

Publikálás dátuma
2017.03.20. 06:50
Akkor sincsenek sokkal többen, ha megtartják a fordulót FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Ismét pauzát tart az NB I, miután decembertől februárig pihent. (Ezzel együtt fáradtnak tetszik az első osztályúnak mondott mezőny, a hazai edzőképzés januárban beiktatott német vezetője ugyanis már két-három forduló után kijelentette: „nem megfelelő” a tempó.) Ez azonban semmi ahhoz képest, hogy a valódi futball tekintetében évtizedek óta szünet van idehaza.

Állóképesség tekintetében nincs párja az NB I-nek. Elvégre az első osztályúnak nevezett bajnokság folyton csak áll. A téli szünet alig több mint két hónapig tartott, így már tényleg ideje volt az újabb pauzának, amely három hétre nyúlik a válogatott portugálok elleni vb-selejtezője (szombat, Lisszabon, 20.45) miatt. Gondolják meg, négy tavaszi forduló is lezajlott már, nem lehet a teljes kimerültségig terhelni a fiúkat...

A pihenőidő persze nem merült ki a decembertől februárig húzódó, valamint a mostani vakációval, hiszen az ősszel a feröeri látogatást megelőzően ugyancsak hetekre bezárt az NB I, és a csukvatartásnak meg is mutatkozott az eredménye a tórshavni pontszerzés (0-0) formájában. A punnyadás következő szakasza szintén megtette jótékony hatását, mert ugyan a svájciaktól idehaza kikapott a nemzeti együttes (2-3), néhány nappal később bravúros diadalt aratott a lettek vendégeként (0-2). Andorra legjobbjait pedig már egyenesen lemosta a csapat: a kéthetes szünetben olyan jól sikerült felkészülni Rubio, Llovera, Aláez és a többi nagy hírű vendég játékából, hogy szinte nem volt ellenfél az Üllői úton (4-0).

Jörg Daniel, a hazai edzőképzés januárban beiktatott német vezetője már két-három forduló mérkőzéseit látva kijelentette: hazánk „élvonalában” nem megfelelő a tempó. Csupán ezt észrevételezni nem kellett volna ideérkeznie a trénernek, mert megállapításának tartalmával mi már évtizedek óta tisztában vagyunk. Az elöljáró azonban bővebben is kifejtette gondolatait – leszögezve, hogy „még nem teljesen ismeri” a magyarországi helyzetet –, s mivel szerinte (is) nemzetközi szinten sokkal többet és gyorsabban futnak a játékosok, arra a következtetésre jutott: a különböző – értsd: felnőtt és utánpótlás – válogatottaknál igyekezni kell pluszmunkával csökkenteni a kontraszton. A történet itt körbe ér...

Mintha nem lenne más világ, mint amilyen Csányi Sándor hivatalba lépésekor uralkodott a magyar futballban. A kritikával 2010-ben még nem takarékos, azóta viszont mind spórolósabb MLSZ-elnök a beiktatása után kijelentette: „Jelenleg sem a pályán, sem azon kívül nincs profizmus.” Hozzátette: „A legnagyobb gond az, hogy eddig sumákolás volt, folyt a pénz, és nem jöttek a szponzorok.” Ugye, milyen jó, hogy manapság még véletlenül sem fordul elő simli, egyáltalán nem gurulnak el csak úgy, számolatlanul és haszontalanul a forintok, miközben egymás hegyén-hátán tolonganak a támogatók... De ha nem nyüzsögnének a szponzorok, akkor se volna baj, hiszen a jegybevétel csúcsra jár, a mezeladásból, ajándéktárgyakból származó hozam ugyancsak hatalmas, elvégre ki ne szeretne, mondjuk, Dombó-, Bertus- vagy Karan-mezt kapni, nem szólva egy méltóságot adó Mezőkövesd Zsóry SE-bögréről.

S akkor még ott vannak a tévéjogdíjak... Ezek 2012 és 2016 között összesen 3,54 milliárd forintra rúgtak, ám a viszonylag nagy dohány csak aprópénz volt a valóban üzleti alapon működő ligák bevételéhez képest, ráadásul nem jelentettek mást, mint – a közszolgálatinak mondott, agyondotált tévé révén – kincstári segítséget. Hiszen döntő hányadában az állami forrás tartja fenn a mai magyar futballt; a nélkül felkopna az álla.

Mivelhogy korántsem közügy.

Az NB I-es találkozók nézőátlaga pillanatnyilag 2649, de a Csányi-érában ez már megszokott tartomány, hiszen a hét (szűk) esztendő alatt csak csak egyszer sikerült háromezer fölé emelni a középértéket. További öt alkalommal 2758, 2762, 2969, 2640, 2633 volt a számok sorrendje, azaz a szegényes látogatottság csökönyösen stagnál. Az MLSZ-elnök 2012-ben vívmányként értékelte, hogy fordulónként hét meccset sugároz élőben a televízió, aztán arra az álláspontra helyezkedett, hogy elég lesz heti két mérkőzés is a képernyőn. Ám a nép se így, se úgy nem megy a pályákra, pedig újabban már félárú akciókkal is csábítanák, hogy térjen be végre...

Ez a nívó azonban nem vonz – bár a színvonalat hallatlan propagandával igyekeznek jobbnak láttatni a ténylegesnél –, így Magyarországnak csak minden 3736. polgára vetődik el egy-egy találkozóra. Igaz, ennek is van előnye.

Fel sem tűnik a szünet.

Portugál-magyar - Hétfőn lesz teljes a válogatott kerete

A légiósok egy része már részt vett a portugáliai világbajnoki selejtezőmérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott vasárnap délutáni edzésén, de a keret csak hétfőn lesz teljes.

A szövetség honlapja szerint a hazai játékosokhoz folyamatosan csatlakoztak a külföldön futballozók, de az Olaszországban légióskodó játékosok, valamint a Dániából hazautazó Kalmár Zsolt csak éjjel érkezik majd meg Telkibe, míg Korhut Mihály hétfőn délelőtt, Lang Ádám pedig Lisszabonban csatlakozik a társakhoz.

Vasárnap délután két csoportra oszlott a válogatott, a hétvégén bajnoki mérkőzésen részt vevők regenerálódtak, a többieknek pedig edzést vezényelt Bernd Storck szövetségi kapitány. Hétfőn egyszer még Telkiben edz a csapat, estére azonban már Lisszabonban lesz.

A vb-selejtezőre szombaton kerül sor.

A magyar válogatott kerete:
kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Megyeri Balázs (Greuther Fürth)
védők:
Bese Barnabás (Le Havre), Fiola Attila (Videoton FC), Hangya Szilveszter (Vasas), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva), Lang Ádám (Dijon), Pintér Ádám (Greuther Fürth), Vinícius Paulo (Videoton FC)
középpályások:
Gera Zoltán (Ferencváros), Holman Dávid (DVSC), Kalmár Zsolt (Bröndby IF), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Ádám (Bologna)
támadók:
Adorján Krisztián (Novara), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Sallai Roland (Palermo), Szalai Ádám (Hoffenheim)

Szerző

Vízi szelfizési rekord a Széchenyiben

Publikálás dátuma
2017.03.19. 17:21
MTI Fotó: Illyés Tibor
Száztizenhét nappal a budapesti vizes világbajnokság rajtja előtt tömeges vízi szelfizési magyar rekord született vasárnap délután a Széchenyi Gyógyfürdőben.

Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke a helyszínen elmondta, hogy a regisztráció alapján 113-an - köztük a magyar szinkronúszó válogatott tagjai és a vb önkéntesei - szelfiztek egyszerre a telefonjukkal a fürdő nagymedencéjében, s ezzel egy új, úgynevezett tömegszerűségi rekordot állítottak fel.

Hozzátette: a tömeges szelfizés magyar rekordja tavaly Békéscsabán született, amikor egyszerre ötszázan vettek részt a csúcskísérletben, de a mostani produkció annyiban különbözött attól, hogy a szelfizés vízben történt, s ehhez hasonlóra még nem volt példa Magyarországon.

A 17. FINA világbajnokságot július 14. és 30. között rendezik Budapesten és Balatonfüreden.

Szerző