Fél lábbal a nyolc között

Publikálás dátuma
2017.02.22. 19:43
A büntetőt hárító Caballero és a City értékes győzelemnek örülhetett FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/STU FORSTER
Két mérkőzésen összesen 14 gólt láthatott kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája közönsége. A végső győzelemre is esélyesnek tartott egyletek közül a Manchester City saját pályáján állította be korábbi gólrekordját, míg az Atlético Madrid vendégként talált be négyszer.

Vitán felül szenzációs mérkőzéssel tért vissza a Bajnokok Ligája Manchesterbe. A sorozat legutóbbi kiírásában az elődöntőig jutó házigazda City és a francia bajnoki listavezető AS Monaco vendégjátéka nyolcgólos thrillert hozott – a drámai jelző pedig akkor is helyénvaló, ha még csak a párharc első felvonását láthattuk.

A felek több rekordot adtak át a múltnak vagy állítottak be a City of Manchesterben. Álljon itt néhány a teljesség igénye nélkül: a BL-ben például mostanáig még sohasem esett nyolc vagy több találat a sorozat egyenes kieséses szakaszbeli első mérkőzésen. A City csapata a 2011 óta íródó BL-történelme során korábban csak egyszer, egy 2013 novemberi csoportmérkőzésen volt példa arra, hogy az újgazdag manchesteri klub játékosai öt gólt értek el, ráadásul ezúttal az ötös mellé jár a megelőlegezett csillag is: hiába talált ugyanis a Monaco háromszor a hazai kapuba, a franciaországi visszavágón még az idegenbeli gólokat felértékelő szabály ismerete mellett is kettőt kéne verni az angolokra. Persze, ha tegyük fel Sergio Agüero – vagy bármely más City-spíler – a hercegségben is eredményes tud lenni, minden számítás újrakezdődik, így mondhatni kedvező helyzetből várják a kékek a második felvonást.

A BL eredményei
Kedd
Bayer Leverkusen-Atlético Madrid 2-4
Manchester City-Monaco 5-3
A visszavágókat március 14-én és 15-én rendezik.

A fordulatos gólpárbaj közepette kicsúcsosodott az előzetesen várt sztárpárbaj, Agüero és Radamel Falcao csörtéje is. A dél-amerikai támadók két-két góljukkal egyaránt bizonyítottak: az utóbbi hetekben mellőzött Agüero az őt pihentető Pep Guardiolának, míg a „Tigris” becenévre hallgató Falcao az angol futballközegnek üzent remeklésével.

A kolumbiai a jelenlegit megelőző két idényben a Chelsea és a Manchester United mezét viselve összesen ötször zörgette meg a hálót, most viszont annak ellenére, hogy Falcao 2-1-es vendégvezetésnél büntetőt hibázott az 50. percben, remek mozdulattal elért második gólja, s összteljesítménye is elismerésre méltó.

Két gólszerző boldogsága FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/GONZALO ARROYO MORENO

Két gólszerző boldogsága FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/GONZALO ARROYO MORENO

Amint arra számítani lehetett, ezúttal gólgazdagabb mérkőzést hozott a két évvel ezelőtt lejátszott, 0-0-ra végződő találkozóhoz képest a játéknap másik rangadója, a Bayer Leverkusen és az utóbbi három fináléból kettőn résztvevő Atlético Madrid randevúja is. Diego Simeone vezetőedző kiváló formában lévő támadószekciója Németországban is megvillantotta tudását: Gameiro a hétvégi spanyol bajnoki mérkőzésen elért triplája után ezúttal is betalált, csakúgy, mint Fernando Torres és a 13. BL-ben elért góljával a legendás Luis Aragonés vonatkozó rekordját felülmúló Antoine Griezmann. A spanyolok gyakorlatilag formalitássá silányították a madridi visszavágót. „Igazságos eredmény született, ennek ellenére győzhettünk volna nagyobb arányban is, ha pontosabbak vagyunk a befejezéseknél. Azt is el kell ismerni, hogy remek napot fogott ki a németek kapusa” – idézi az Atlético honlapja a szakembert. – Gameiro a legjobbját nyújtotta, mióta csatlakozott az Atléticóhoz, de Griezmann is remek teljesítmény nyújtott. Nagyon boldog vagyok az eredmény miatt, remek munkát végeztünk – közölte Simeone.

Külön érdekesség, hogy amint a City, úgy az Atlético Madrid is másodízben szerzett a keddihez fogható mennyiségben gólt – a legutóbbi BL második helyezettje korábban több mint 20 éve, Lengyelországban ért el négy találatot.

A párharcok visszavágóit március 15-én rendezik.

Szerző

Torna-vk - Berki és Kállai is döntős

Mindkét magyar induló, Berki Krisztián és Kállai Zoltán bejutott a lólengés döntőjébe a tornászok Melbourne-ben zajló világkupa-versenyén.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki a selejtező legjobb gyakorlatát mutatta be, s 14,800 ponttal első helyen került a pénteki fináléba.

Kállai gyakorlata 13,266 pontot ért, ami összességében a hatodik legjobb volt a mezőnyben, így az ő helye sem volt kérdéses a legjobb nyolc között.

Szerző

Erős vetélytársat kaphat Gulácsi Péter

Az egyik legtehetségesebbnek tartott német kapus, Philipp Köhn lehet a következő szezontól a magyar válogatott Gulácsi Péter vetélytársa a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő RB Leipzig csapatánál. Köhn jelenleg a másodosztályban szereplő VfB Stuttgartban véd, de a Bild című lap értesülése szerint nyáron Lipcsébe szerződik.

A 191 centiméter magas kapuvédő a német U15-ös válogatottban mutatkozott be a nemzeti csapatban, jelenleg az U19-es válogatott első számú kapusa, igaz, Svájcban, mivel édesapja az alpesi országból származik, ezért Köhn kettős állampolgárként választhatott, melyik nemzeti együttesben szeretne szerepelni.

A fiatal játékos útját elsősorban az az Eberhard Trautner egyengette Stuttgartban, aki a múlt nyáron 35 év után hagyta el a csapatot az RB Leipzig hívására. A lipcsei gárdának jelenleg három kapusa van, a magyar válogatott mellett a 23 éves Marius Müller és a 36 esztendős Fabio Coltorti, utóbbinak a szezon végén lejár a szerződése.

Gulácsi hetek óta kiváló formában véd csapatában, legutóbb vasárnap, a Borussia Mönchengladbach otthonában 2-1-re megnyert találkozón remekelt, többek között kivédett egy tizenegyest is. Gulácsi ebben a szezonban a csapata ellen megítélt három büntetőből kettőt hárított, ezzel a tizenegyesek hárításában a legjobb mutatóval rendelkezik a német élvonalban. A Bundesliga hivatalos honlapján tizenegyesölőnek nevezik Gulácsit, aki legközelebb szombaton, az 1. FC Köln elleni hazai bajnoki találkozón bizonyíthatja képességeit. Csapata újoncként, minden előzetes várakozást felülmúlva a második helyen áll a bajnokságban.

Szerző