Előfizetés

Pulpituson buktatná ki a Fidesz Majtényit

Publikálás dátuma
2017.02.20. 11:44
Előadást tart az EKINT vezetője - Fotó: Népszava/Vajda József
Saját beszéde révén írattatná ki Majtényi Lászlót a nemzet egységét képviselő államfőjelöltek közül a Fidesz – tudta meg a Hvg.hu

Eszerint az, hogy az ellenzék köztársaságielnök-jelöltje is beszédet mondhat az államfőválasztás előtt a parlamentben, az nem egy gesztus, hanem egy csapda - figyelmeztet a portál. 

Kósa Lajos korábban a "Fidesz demokráciafelfogásával" indokolta a Magyar Időkben, hogy miért szólalhat fel Majtényi.

Valójában a kormánypártok háromnapos frakcióülésén elhangzott, hogy a baloldali pártok által támogatott Majtényi szavazás előtti megszólalása – hiába ostorozza benne feltehetően az ország nyilvánossága előtt a hatalmon lévő erőket – éppen a kormánypártok malmára hajtja majd a vizet.

„Mentalitását és eddigi megszólalásait ismerve, Majtényinak esélye sincs olyan beszédet mondani, amivel a jobboldali választók is azonosulni tudnának." - mondta a hírportálnak egy nevének elhallgatását kérő fideszes, aki jókat derült azon, hogy a megszólalási „lehetőséggel" az ellenzék jelöltje saját magát írja ki ország-világ előtt a konszenzusteremtő államfőjelöltek közül. "Majtényi magára vállalt egy szerepet, mi pedig adunk hozzá színpadot"- fogalmazta meg a taktikájuk lényegét a fideszes.

Minden körzetben önálló jelöltet állít a Momentum

A következő hetekben helyi problémákon szeretnének segíteni, és ezzel bizonyítani, hogy a politika igenis lehet vonzó - nyilatkozta a hvg.hu-nak Fekete-Győr András és Pottyondy Edina. 

"Nekünk nem az a fontos, hogy a budapesti sajtó a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ügyekkel mennyire foglalkozik, minket az érdekel, hogy az adott településeken mennyire tudjuk aktivizálni az embereket és a helyi nyilvánosságot" - mondta Fekete-Győr András hozzátéve: "rettenetesen félnek az emberek".

A 266 ezer budapesti aláírásról Fekete-Győr András úgy véli: "Ez körülbelül 5 százalékra lenne elég, de képesek vagyunk többre. Sokan ugyanis féltek aláírni, vagy nem budapesti lakosok. Még csak most ismerik meg országosan a Momentumot."