Varga Miklós a HVG-nek felidézte, már 2015-ben érdeklődtek különböző cégek, így egyre magasabb lett az ár. Szerinte, mivel más vevőjelöltek is voltak, sőt, akadt, aki letétbe helyezte a vételárat, "abszolút sértő" Schmidt Mária korábbi kijelentése, amely szerint ő mentette meg a hetilapot. Ráadásul mindenki többet ajánlott a felszámolónak, mint "a Ducsai Ákos nevű, vállalkozó szellemű úr", akitől Schmidt cége aztán "két másodperc alatt" megvette a Figyelőt - mondta Varga. A felszámoló, Börcsök Sándor egyébként Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter ismerőse, és több fontos felszámolási ügy, így például egyes Quaestor-cégek és a Győri ETO FC Labdarúgó Kft. esete is hozzá került. A HVG erre vonatkozó kérdésére Varga azt mondta, hogy "abszolút" érzett Börcsök tevékenységében politikai hátszelet, ugyanakkor a felszámoló "korrekten és jól végezte munkáját, hiszen életben maradtunk".

"Egy barátom megajándékozott egy Vaclav Havel idézettel, amely nagyon illik a jelölti helyzetemre: meg kell különböztetnünk a reményt az optimizmustól. A remény az: megteszem, mert a cselekedet helyes, morálisan igazolható, függetlenül attól, hogy látom-e ennek a pozitív végkimenetelét. Persze tudom, hogy belőlem nem lesz köztársasági elnök, ám már az is túlszárnyalta a korábbi reményeimet, hogy mégiscsak meglehet az amúgy szétszabdalt alkotmányos ellenzék negyven támogató szavazata, amely biztosítja a jelöltséget".

Nem hiábavaló az indulása – folytatta Majtényi - így ugyanis alkalma van egy kívánatos negyedik, kevésbé korrupt, igazságosabb köztársaságról beszélni az országban sok helyen, s talán ezeket a gondolatokat továbbviszik, elmondják másoknak. Például arról, hogy sokkal jobb intézmények uralma alatt élni, mint embereké alatt: kevésbé kell rettegni, hogy mit tesz a legfőbb vezető, ha előző este „csikart a hasika”, vagy valakik valamit suttogtak a fülébe. Vagy arról, hogy jogunk van a szabad választáshoz, a szabad sajtóhoz, az államot maga alá gyűrő korrupció elleni harchoz, s ahhoz, hogy ne legyen kétmillió olyan ember az országban, aki a harmadik világbeli szegények szintjén él ma, egy európai országban – zanzásította államfőjelölti programját.

"Tudjuk, hogy a Majtényi síkon annak idején letörött a zászló, de mégis, ez a név most visszahozhatja nekünk a reményt" – mondta az első felszólaló. A második arra biztatta a jelöltet, hogy ha nem engednék elmondani a parlamentben a kortesbeszédét, akkor is mondja el valahol, ahol sokan hallhatják. Volt naiv, aki arról beszélt: hátha csoda történik, s az országgyűlési képviselők majd a „jó gombot” nyomják meg, pártállástól függetlenül, mire Majtényi azt mondta: ahhoz talán egy „delejező tanfolyamot” kellene elvégeznie, s hipnotizálni a képviselőket, az eredményhez pedig ebben az esetben sem fűzne sok reményt. Végső soron egy izgalmas párbeszéd alakult ki Debrecenben a nemzet felemeléséről, az alaptörvényről, a személyi kultusz és emberfüggő irányítás helyett remélt intézményesített demokráciáról, s arról, hogy a politikai elitnek közösen kellene akarnia egy jobb országot, véget vetni egyfajta „százéves háborúnak”.

"Egy barátom megajándékozott egy Vaclav Havel idézettel, amely nagyon illik a jelölti helyzetemre: meg kell különböztetnünk a reményt az optimizmustól. A remény az: megteszem, mert a cselekedet helyes, morálisan igazolható, függetlenül attól, hogy látom-e ennek a pozitív végkimenetelét. Persze tudom, hogy belőlem nem lesz köztársasági elnök, ám már az is túlszárnyalta a korábbi reményeimet, hogy mégiscsak meglehet az amúgy szétszabdalt alkotmányos ellenzék negyven támogató szavazata, amely biztosítja a jelöltséget".

Nem hiábavaló az indulása – folytatta Majtényi - így ugyanis alkalma van egy kívánatos negyedik, kevésbé korrupt, igazságosabb köztársaságról beszélni az országban sok helyen, s talán ezeket a gondolatokat továbbviszik, elmondják másoknak. Például arról, hogy sokkal jobb intézmények uralma alatt élni, mint embereké alatt: kevésbé kell rettegni, hogy mit tesz a legfőbb vezető, ha előző este „csikart a hasika”, vagy valakik valamit suttogtak a fülébe. Vagy arról, hogy jogunk van a szabad választáshoz, a szabad sajtóhoz, az államot maga alá gyűrő korrupció elleni harchoz, s ahhoz, hogy ne legyen kétmillió olyan ember az országban, aki a harmadik világbeli szegények szintjén él ma, egy európai országban – zanzásította államfőjelölti programját.

"Tudjuk, hogy a Majtényi síkon annak idején letörött a zászló, de mégis, ez a név most visszahozhatja nekünk a reményt" – mondta az első felszólaló. A második arra biztatta a jelöltet, hogy ha nem engednék elmondani a parlamentben a kortesbeszédét, akkor is mondja el valahol, ahol sokan hallhatják. Volt naiv, aki arról beszélt: hátha csoda történik, s az országgyűlési képviselők majd a „jó gombot” nyomják meg, pártállástól függetlenül, mire Majtényi azt mondta: ahhoz talán egy „delejező tanfolyamot” kellene elvégeznie, s hipnotizálni a képviselőket, az eredményhez pedig ebben az esetben sem fűzne sok reményt. Végső soron egy izgalmas párbeszéd alakult ki Debrecenben a nemzet felemeléséről, az alaptörvényről, a személyi kultusz és emberfüggő irányítás helyett remélt intézményesített demokráciáról, s arról, hogy a politikai elitnek közösen kellene akarnia egy jobb országot, véget vetni egyfajta „százéves háborúnak”.