Továbbra is Dobos Imre a súlyemelők elnöke

Dobos Imre maradt a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöke.Posztján a szombati tisztújító közgyűlésen erősítették meg további négy évre. Kihívója nem volt.

Dobos Imrét először 2008-ban választották meg az MSSZ élére, és azóta öt alkalommal kapott bizalmat. Ezúttal is titkos szavazáson győzött, a voksok 97 százalékát megszerezve. A szövetség elnöksége is csaknem változatlan összetételben dolgozhat tovább.

Szerző

Street food - Egy "migránsnak" köszönheti Amerika a hot dogot

Publikálás dátuma
2017.02.11. 14:13
Thinkstock illusztráció
Street Food Egyesület elnöke szerint életmódváltás miatt terjedhetett el világszerte, így Magyarországon is a street foodot, vagyis utcai ételeket kínáló helyek száma.

Vad-Horváth Zoltán az állami televízióban azt mondta, hogy a rohanó élettempó következményeként az embereknek sokszor már nincs idejük beülni egy étterembe enni, de igényük van a jó minőségű ételekre. A street foodosok éppen ebben jók: sallangmentesen tudnak gyorsan jó ételeket készíteni. Elmondása szerint Budapesten most a vietnami levesezők a legnépszerűbbek, a pho levest kínáló helyek nyílnak a legnagyobb számban. Ennek oka Vad-Horváth Zoltán szerint az, hogy a magyarok is nagyon szeretik a leveseket, és fogékonyak a különféle fűszerekkel elkészített változatokra is.

A street food klasszikus értelmezése az utcán, kézből, menet közben is elfogyasztható ételekre vonatkozik. Az utcai árusoktól, bódékból, piacokon vásárolt ételeket és italokat egyesítő fogalomba beletartozik a világ összes ilyen típusú fogása. Az utcán vásárolt étel előnye, hogy általában jóval olcsóbb, mint az étteremben kapható fogások, sok esetben a szemünk előtt készül az étel, illetve szinte várakozás nélkül hozzájuthatunk, így a street food nem csak pénzt, hanem időt is spórol számunkra- informál a dolog mibenlétéről a Mindmegette.hu.

A street food egyik "gyökere" Amerikában egy német (e)migránsnak, Charles Feltmannak köszönhetően jelent meg, ez volt a német hagyományokból kinőtt hot-dog, amely annak az innovációnak köszönhette létét, hogy Feltmann felfedezte: az embereknek nem mindig van idejük asztalhoz ülve elfogyasztani a virslit, kis mustárral, kenyeret törögetve mellé. Így aztán mindezt egy termékbe sűrítette..