Párttá alakul a Momentum

Párttá alakul a budapesti olimpiáról népszavazást kezdeményező NOlimpia-kampány elindítója, a Momentum Mozgalom - jelentette be a szervezet képviselője, Orosz Anna az ATV reggeli műsorában.

A Momentum képviselője azt is elmondta, hogy az általuk indított olimpiaellenes aláírásgyűjtés befejeztével, azaz bő egy hét múlva szerveződnek párttá, és a 2018-as választásokon is indulnak majd. Orosz Anna hangsúlyozta, hogy a saját útjukat szeretnék járni, de ahogy az aláírásgyűjtés során, úgy különböző ügyek mentén bármelyik párttal hajlandóak együttműködni, ennél konkrétabb politikai összefogásról azonban még nincsenek szándékaik.

A NOlimpia-kampány során gyűjtött aláírások száma egyébként már átlépte a százezres határt, ráadásul az Együtt, a Párbeszéd és az LMP csatlakozása után az MSZP is beszállt a gyűjtésbe, mert úgy látták, nem szabad, hogy egy ilyen fontos kezdeményezés elbukjon. A Momentum Mozgalom elnökségi tagja, Hajnal Miklós csak úgy reagált a hírre: "Jó reggelt. Ideje volt, hogy kapcsoljanak".

Szerző

Elutasított segítség

Terézváros önkormányzata cserelakások felajánlásával, segélyekkel és élelmiszer csomagokkal, továbbá a családsegítő szolgálat közreműködésével és végül egy tatárszentgyörgyi családi ház megvásárlásával és bérbeadásával próbált segíteni a közelmúltban elhunyt Hüvelyes Lajosnak – tájékoztatták szerkesztőségünket levélben a VI. kerületi polgármesteri hivatal munkatársai.

A mozgássérült férfi hosszú éveken át az Izabella utcai bérház többi lakója számára elviselhetetlen körülményeket teremtett kutyájával és a felajánlásokat is elutasította, végül egy pszichiátriai kivizsgálás után költözött be új otthonába, ahol azonban elesett, majd kevéssel ezt követően egy fővárosi kórházban meghalt.

A terézvárosi önkormányzat mindezt azért hozta nyilvánosságra, mert a Magyar Szociális Fórum véleményük szerint egyoldalúan kizárólag az idős férfi álláspontját ismertetve ítélte el új helyre költöztetését. A szerkesztőségünkbe eljuttatott állásfoglalás hangsúlyozza, hogy ezután is megvédik a társasházak lakóit, hogy egy-egy együttélésre képtelen bérlő ne keseríthesse meg a lakóközösségek mindennapi életét.

Szerző

Meg kell ismerni az internet veszélyeit

Publikálás dátuma
2017.02.08. 06:17

Mindenkinek ismernie, használnia kell az internetet, de előtte meg kell tanulni, milyen veszélyeket hordoz ez az eszköz – hangzott el kedden, a biztonságos internet napján Budapesten, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat rendezvényén. Edvi Péter, a szolgálat elnöke a szülői felelősséget emelte ki a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tartott eseményen, mondván, nem szabad megengedni, hogy – a televízióhoz hasonlóan – az internet „gyermekőrzővé menjen át”.

Lengyel Márk jogász arról beszélt: nincsen jogi védelem az álhírek ellen, „az első védelmi vonal mindig az ember saját személyisége”, például az a klasszikus műveltség, amelynek segítségével eldönthetjük, mennyire valószerű az, amit a világhálón olvasunk. Mint mondta, a hazai internetszabályozás „papíron rendkívül gyerekbarát”, de ez a szülői felelősség témájában nem okvetlenül segít.

A beszélgetés résztvevői megállapították, hogy az internet a XXI. század egyik leghasznosabb találmánya, ugyanakkor aggasztó a zaklatások és a gyermekbántalmazásról készült beszámolók, fotók, videók számának radikális növekedése az interneten. Kiemelték: fontos a digitális technológiák fejlesztése, és hogy minél több fiatalhoz eljussanak a modern eszközök, ám fontos azok felelős használata is. Külön kiemelték, hogy fontos tudatosítani a gyermekekben, hogy merjenek beszélni a szüleikkel vagy tanáraikkal arról, ha az interneten keresztül zaklatás éri őket.

Az eseményen adták át a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által első alkalommal meghirdetett, a biztonságos internethasználattal kapcsolatos plakát- és fotópályázat díjait. Képünkön a középiskolás korosztály I. helyzettje: Havrylová Alexandra plakátja (Budapest, Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon).

Szerző