Előfizetés

4-es metró - Az OLAF-hoz fordultak az Orbán-kormány visszaélése miatt

Publikálás dátuma
2017.02.07. 12:29
FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava
Demszky Gábor volt főpolgármester nem megy el a 4-es metró körüli korrupciógyanút vizsgáló parlamenti bizottság ülésére, bár korábban az terjedt el, hogy igen. Tarlós István főpolgármester egy rádióinterjúban lényegében felmentette Budapest jelenlegi vezetését az OLAF-jelentésben észrevételezett szerződések ügyében, Demszkyvel kapcsolatban azonban furcsának vélte, hogy a politikus anélkül, hogy meggyanúsítanák, ügyvédet fogad. Szanyi Tibor időközben levélben fordult az OLAF főigazgatójához a jelentés hiányosságai miatt, amivel az Orbán-kormány szerinte visszaél.

Magyar György, Demszky Gábor ügyvédje a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy a politikus jogi felelőssége fel sem vetődött a 4-es metró ügyében. A beruházás szerződéseit ugyanis nem az önkormányzat, hanem a cégek kötötték. Meg kell különböztetni a politikai felelősséget a polgári jogitól és a büntetőjogitól, mert aki az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentéséből büntetőjogi következtetést von le, jogsértést követ el – jelentette ki Magyar. Később Demszky Gábor azt mondta a Klubrádióban, hogy sokat hezitált, végül úgy döntött: nem megy el a vizsgálóbizottság ülésére.

Horváth Csaba fővárosi szocialista képviselő, volt főpolgármester-helyettes azt mondta a lapnak, hogy ha kap meghívót, elmegy az ülésre. Szerinte azonban érdekesebb, kiket nem hívnak meg, és miért. Megemlítette: az önkormányzatnál nem tartozott a hatáskörébe a 4-es metró. Gy. Németh Erzsébet volt MSZP-s budapesti képviselő ugyanakkor azt közölte a lappal, hogy nem megy el az ülésre, mert a jelentés fel sem veti a felelősségét.

Gyurcsány nem megy el az ülésre

Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és Gy. Németh Erzsébet a párt fővárosi politikusa sem megy el a 4-es metró körüli korrupciógyanút vizsgáló parlamenti bizottság ülésére - jelentette be kedden a párt szóvivője, aki hangsúlyozta, hogy Gy. Németh Erzsébet nem városvezető és fővárosi céget sem irányított, "így az ő meghallgatása is felesleges". 

Demszky "furcsa lépése"

Tarlós István a Lánchíd Rádiónak adott interjújában egyrészt teljesen érintetlennek nevezete Budapest jelenlegi vezetését a 4-es metró ügyében, másrészt furcsának nevezte, hogy Demszky Gábor anélkül, hogy meggyanúsítanák, ügyvédet fogad és hirtelen kijelentik, hogy semmihez nincs köze. Az a furcsa, hogy pont az ellenkezője hangzik el, mint korábban, azaz, hogy Demszky Gábornak van a legtöbb köze a 4-es metróhoz, és most az OLAF-jelentéssel 180 fokot fordult a dolog - mondta a főpolgármester, megjegyezve: ezzel semmi olyat nem akar állítani, hogy Demszky Gábort "konkrétan és biztosan jogi felelősség terhelné, de ez a magatartás furcsának tartható".

A főpolgármester azzal mentette fel a jelenlegi városvezetést, hogy az egyetlen 2010 utáni észrevétel az OLAF részéről "pusztán" az ellenőrző mérnök cseréjére vonatkozik. Mint mondta: az ellenőrző mérnökkel a szerződést 2006 júniusától kötötték meg határozott időre 2012-ig. Azt írja erről az OLAF, hogy a mérnök szerepét egy olyan vállalat töltötte be, amely komoly összeférhetetlenségben állt több kivitelezési alvállalkozóval is, és szabálytalan kifizetéseket eszközölt. Tarlós hangsúlyozta, hogy a mérnököt le akarták cserélni, ezért 2010 után kétszer is kiírtak közbeszerzést, de ezeket megtámadták feltehetően időhúzás céljából. A mérnök "in-house" beszerzése 2012 decemberében történt meg, amikor is a BKK Közutat - kormányzati hozzájárulással - megbízták az ellenőrzi tevékenységgel. Közölte, ezzel kapcsolatban az OLAF a közbeszerzési eljárás elmaradását helytelenítette, de egyúttal megállapította, hogy a mérnökcserével megszüntettek egy súlyos szabálytalanságot.

Az OLAF-hoz fordulnak

Szanyi Tibor, szocialista európai parlamenti képviselő időközben levélben fordult az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) főigazgatójához, pontosítást kérve a 4-es metró beruházás kapcsán végzett vizsgálati jelentés több pontjával kapcsolatban. A szocialista politikus felhívta Giovanni Kessler, OLAF főigazgatójának figyelmét, hogy az Orbán-kormány az irányítása alatt álló magyar médián keresztül él vissza az immár nyilvánosságra hozott vizsgálati anyag súlyos hiányosságaival. Ezért pontosítást és kiegészítést kért a jelentésben szereplő számos homályos megállapítással kapcsolatban, így akadályozva meg, hogy a jelentés önkéntelenül is a kormány választási propaganda eszközévé váljon.

„A 4-es metró beruházásról szóló OLAF-jelentés számos szereplő felelősségét említi meg. Ezek között vannak állami tisztségviselők, vállalkozók, jogi tanácsadók. Azonban egyet sem említ a szöveg név szerint, csak a volt szocialista miniszterelnököt, Medgyessy Pétert, bár az nem derül ki, hogy miért” – hívta fel a figyelmet Szanyi Tibor.

„A szöveg másik zavaró hiányossága, hogy elmulasztja a vizsgált események időrendi felsorolását, így nem világos, hogy mikor is történtek az egyes visszaélések. Arról nem is beszélve, hogy számos formai hiba, tartalmi ellentmondás, sőt még kézi korrekció is előfordul a szövegben, azt a benyomást keltve, hogy a jelentés feszített határidő mellett, tehát nagy nyomás alatt készült el. Az EP-ben az ilyenekre mondjuk, hogy fércmunka”- tette hozzá a szocialista politikus. A fenti hibák a kormány propaganda gépezete számára könnyű eszközzé teszik ezt a magyar kézzel készített jelentést, így annak értelmezéséhez feltétlen szükséges a vizsgálatot lefolytató OLAF további magyarázata, iránymutatása - hívta fel a hivatal figyelmet a szocialista politikus.

Fidesz: tagadják a nyilvánvalót
A Fidesz szerint a szocialisták tagadják a nyilvánvalót, hogy a 4-es metróberuházás elcsalásában a felelősség a Medgyessy-, a Gyurcsány-, a Bajnai-kormányokat és a Demszky Gábor-féle MSZP-SZDSZ-es fővárosvezetést terheli. Hidvéghi Balázs kommunikációs igazgató szerint az emberek szeretnének válaszokat kapni, hogy kik vettek részt ebben a korrupciós botrányban, kik irányították a szálakat, hová került a pénz. A Fidesz ezért kezdeményezte, hogy legyen fővárosi vizsgálóbizottság, a parlament gazdasági bizottsága is vizsgálja ki a korrupciós ügyet - közölte.



Drogtabletták ezreivel buktak le Sopronban - Videó!

Publikálás dátuma
2017.02.07. 12:10

Több mint kétezer darab kábítószergyanús tablettát találtak a rendőrök egy személyautóban Sopronban, a sofőrt előállították - közölte a rendőrség kedden a police.hu honlapon.

Tájékoztatásuk szerint a soproni rendőrök egy folyamatban lévő nyomozás során megállítottak egy személyautót, amelyet a nyomozók átvizsgáltak.

Az ülés alól került elő összesen 2285 darab kék színű, kábítószergyanús tabletta, a 34 éves bácsalmási sofőrt előállították, a drogteszt pozitív eredményt mutatott. A nyomozók a férfi lakásában további 41 darabot találtak, a férfit őrizetbe vették, majd kihallgatták, a tablettákat pedig szakértői vizsgálat céljából lefoglalták.

Drogtabletták ezreivel buktak le Sopronban - Videó!

Publikálás dátuma
2017.02.07. 12:10

Több mint kétezer darab kábítószergyanús tablettát találtak a rendőrök egy személyautóban Sopronban, a sofőrt előállították - közölte a rendőrség kedden a police.hu honlapon.

Tájékoztatásuk szerint a soproni rendőrök egy folyamatban lévő nyomozás során megállítottak egy személyautót, amelyet a nyomozók átvizsgáltak.

Az ülés alól került elő összesen 2285 darab kék színű, kábítószergyanús tabletta, a 34 éves bácsalmási sofőrt előállították, a drogteszt pozitív eredményt mutatott. A nyomozók a férfi lakásában további 41 darabot találtak, a férfit őrizetbe vették, majd kihallgatták, a tablettákat pedig szakértői vizsgálat céljából lefoglalták.