Előfizetés

Busztragédia - Budapestre érkezett az áldozatok holttesteit szállító konvoj

Publikálás dátuma
2017.02.04. 13:36
MTI Fotó: Varga György
Nem sokkal dél után Tornyiszentmiklósnál lépett be Magyarországra az a hat járműből álló konvoj, amely a veronai buszbaleset 16 halálos áldozatának holttestét szállította Budapestre.

Az Olaszországból Szlovénián át a Zala megyei határátkelőhöz érkezett autókonvojban két kísérőautó mellett három halottszállító haladt, illetve egy mikrobusz, amelyben a két héttel ezelőtti baleset után megmaradt csomagokat és személyes holmikat szállítják. 

A többi járműhöz képest lassabban haladó menet nem sokkal fél egy után érkezett meg a szlovén-magyar határátkelési ponthoz Tornyiszentmiklósnál. Innen a konvoj megállás nélkül haladt tovább az M70-es autóúton az M7-es autópálya, illetve Budapest irányába.

MTI Fotó: Varga György

MTI Fotó: Varga György

A január 20-án, Verona közelében történt tragédia halálos áldozatainak holttesteit pénteken öt veronai kórházból gyűjtötték össze és helyezték át a halottszállító járművekre. Külügyi forrásból az MTI úgy értesült, hogy a konvoj végül szombat hajnalban öt órakor indult el Magyarországra, Olaszországban rendőri felvezetést is biztosítottak a magyar járművek számára. A konvoj  Budapesten a Honvédkórházhoz érkezett meg késő délután.

A konvoj az M1-M7 Budapestre bevezető szakaszán MTI Fotó: Lakatos Péter

A konvoj az M1-M7 Budapestre bevezető szakaszán MTI Fotó: Lakatos Péter

A tervek szerint a hozzátartozókat előzetesen egyeztetett időpontban vasárnap reggel 9 és délután 4 között fogadják a kórházban. A helyszínen pszichológusok és orvosok is lesznek, a sajtó képviselőit nem engedik majd be.

Párizs megkezdte olimpiai kampányát

A 2024-es olimpia megrendezésére pályázó Párizs megkezdte a nemzetközi kampányát. A pályázat hivatalosan angol nyelvű "Made for Sharing" szlogenjét a francia nemzeti színekkel megvilágított Eiffel-toronyra péntek este kivetítve fedték fel a szervezők.

"Az olimpiai játékok szenvedélyét példanélküli ünnepléssel szeretnék megosztani a stadionokban és az utcákon is" - mondta a nemzetközi sajtó képviselőinek Tony Estanguet, a párizsi pályázati bizottság társelnöke. Az angol nyelvű szlogennel pedig egyetemes jelleget kívánnak a szervezők a francia pályázatnak kölcsönözni. 

A háromszoros olimpiai bajnok, ötszörös vb-győztes francia szlalomkenus kiemelte, hogy az olimpiai játékokhoz hasonlóan Párizs városa is a megosztás jelképe, ezért számos olyan eseménnyel készül a francia főváros, amelyet nem kizárólag a sportlétesítményekben, hanem a közösségi tereken kívánnak megszervezni, azért, hogy mindenki részese lehessen az olimpiának.

Néhány órával azután, hogy egy feltételezhetően iszlamista elkövető késsel támadt járőröző katonákra a Louvre múzeumánál, Bernard Cazeneuve kormányfő a nemzetközi sajtótájékoztatón úgy vélte, hogy a biztonsági erők gyors válasza bebizonyította, hogy Párizs kiválóan felkészült az olimpia biztosítására, a rendőrség hatékonyan tud fellépni. Arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt években Franciaország harminc világversenyt rendezett, s egyiken sem voltak biztonsági gondok.

"Franciaország folyamatosan fejleszti a biztonsági intézkedéseket a nagy események biztosítására" - hangsúlyozta a miniszterelnök. "A terrorfenyegetettség mindenhol jelen van a világban. Miután minket már ért támadás, adaptáltuk az erőinket. Ezt tettük a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságon, ezt tesszük majd 2024-ben is" - tette hozzá.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy Franciaországban a pályázatot egyaránt a kormányzat és a politikai ellenzék, valamint a civil társadalom, a szakszervezetek és az üzleti világ is támogatja. "Párizs hidakat, nem pedig falakat épít" - fogalmazott Bernard Cazeneuve.

Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere is azt emelte ki, hogy a köztereken Párizsban nagyon magas szintű a biztonság. "Párizs valóban egy globális város, európai város, olyan város, amely mindenkié. Ahhoz, hogy valaki párizsi lehessen, nem kell, hogy Párizsban szülessen" - fogalmazott a spanyol származású városvezető.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pénteken megkapta a párizsi pályázati dokumentáció harmadik részét, amelyben a szervezők konkrétan részletezik, hogyan képzelik el a sportversenyek rendezését, a helyszínek közötti közlekedést, a versenyzők elszállásolását. A tervek szerint az olimpikonok 85 százaléka félórás távolságon belül, 30 százalékuk pedig ötperces távolságra lakna a versenyek helyszínétől.

A pályázat szerint Párizsban 90 ezer hotelszoba áll majd rendelkezésre a belváros tíz kilométeres körzetében az olimpia idején, a játékokhoz szükséges létesítmények 95 százaléka pedig - a szervezők szerint - már készen áll.

Párizs 1900-ban és 1924-ben rendezett nyári olimpiát. A NOB a 2024-es helyszínről, azaz a Los Angeles-i, a párizsi és a budapesti pályázatról szeptember 13-án, a limai kongresszusán dönt.

Meseország erősödik

Meseország erősödik. Ezt a mesét meséli Meseország minden hírcsatornája, de Meseország ifjúsága viszont gyengül. A tudományokban. Legalábbis azok a nebulók, akik Meseország iskoláiban szívják magukba a tudományokat. Valami rejtélyes okból kifolyólag ez csak az utóbbi években lett így. Korábban ezek a nebulók mindenfelé tanulmányi versenyeket nyertek és díjakat hoztak haza Meseország legnagyobb dicsőségére. Mostanra azonban megfordult a helyzet, elsőkből az utolsók közé kerültek. Vannak, akik azt állítják, hogy mindennek az újabban kötelezővé tett iskolai mesekönyvek a felelősek. A hivatalos mesemondók szerint viszont éppen azok a butultak el, akik eddig a legjobbak és legokosabbak voltak: a tanítók és a tanítványok.

Meseország újabban olyanná lett, mint a TwinPeaks mesevilága: semmi sem az, aminek látszik. A valóság és a hamisság összekeveredett Meseország mesevilágában. Meseországban már a híreket is sikerült meghamisítani, amit Meseország lakóinak nagy része elhisz, kisebbik, ám gondolkodó része viszont felismeri a hamis mesét.

Meseországban a mesehamisítás folyamata elérte Meseország történelmét is. Meseország hamisított történelme még szobrot is kapott. Méghozzá titokban, viszont nyilvános köztéren. Mindenki látja, mégsem az, aminek látszik.

Meseországban véleményszabadság van. Ám ez sem az, aminek látszik. Meseországban a vélemény akkor szabad, ha megengedik, hogy szabad legyen. Némely meseországi közhivatal és kórházigazgató szerint Meseország érintett lakosainak nincs megengedve, hogy véleményüket kifejezzék. Magyarul: lájkoljanak, vagy éppen ellenkezőleg. És ez nem mese!

Meseországban mindenki egyenlő. Ez azonban mese. Meseországban vannak egyenlők és vannak egyenlőbbek. Meseországban mindenki adózik. Az egyenlők egyenlően, az egyenlőbbek meg nem. Ebben még Meseország adóhivatala is közreműködik egyes meseországi mesemondók közszájon forgó meséi szerint.

Meseország újabban a különadók országa lett. Meseországban vannak adók, különadók, járulékok, illetékek, hozzájárulások, támogatások és egyéb adónyelvi lelemények, valamint a TAO. Amit oda kell fizetni, ahonnan a védtelen adózó nem óhajt támadást kapni. Meseországon kívüli más országokban ezt védelmi pénznek hívják.

Meseországban mesés varázslatok történnek. Varázsos átváltozások mennek végbe körforgásosan a pénz és a vagyon világában. Meseországban a pénz nem vész el, csak átalakul: közpénz – közvagyon – magánpénz – magánvagyon – közpénz – közvagyon – és a körforgás folytatódik. Ebben a körfolyamatban a közpénz sűrűn és hirtelen változik át, miközben készségesen elveszti közpénz jellegét.

Hasonló folyamat játszódik le Meseországban az érdekek birodalmában is. Meseország nagy varázslója rendezi az érdekeket magánérdekből közérdekké, sőt nemzeti érdekké, és viszont. Úgy, ahogy az érdeke kívánja.

Meseországban többféle mesealak is megtalálható, mint például Pinocchió. Meseországi nevük többnyire szóvivő, hivatalnok, vagy képviselő. Ezek a meseországi mesealakok éppúgy viselkednek, mint Dzsepettó bábuja, csak nekik nem nő meg az orruk úgy, mint a valódi mesealaknak. Pedig ha a mesék Meseországban valóra válnának, akkor nem egy árva tengelice férne el azokon, de egy egész varjúcsapat. Meseország Dzsepettója nevet a markába.

Meseországban újabban sok szalmabáb jelent meg. Meseországban strómanoknak nevezik őket. Nem azok ők sem, amiknek látszanak. Hogy valójában kik ők és mit művelnek, azt Meseországban kevesen tudják, sokan pedig tudni vélik. Meseország mesevilága általuk mindenesetre gazdagabb lett, lakossága viszont szegényebb.

Meseországban fontos a jó hírnév. Ez olyan meseszerű fogalom, ami nagyrészt csak a mesékben létezik, Meseországban viszont jogi kategória lett. Meseország korábbi időszakában a jó hírnév és a becsület megsértéséért az érintettek elégtételt vettek. Karddal, pisztollyal, első vérig, vagy utolsóig, de személyesen és ténylegesen. A meseországi manapság ettől puhányan eltér. Meseországban a személyes jó hírnevet nem a viselőjének kell bizonyítania, hanem Meseország független bíróságának, ahol nagy tere van a szó forgatásának, a jog csűrésének és csavarásának. Meseország lakóinak nagy része vár arra a nevezetes pillanatra, amikor a jó hírnév és a becsület sérelmét a hagyományos módon védelmezik meg a sértettek. De ez már tényleg a mese birodalma lenne.

Meseország lakossága fogyóban van. Ez nem csak demográfiai mese, hanem tényvalóság is. A fogyás oka azonban nem csak a párzási hajlandóság csökkenésének tudható be, aminek egyik valós oka lehet a sok elkedvetlenítő TV műsor és sorozat, hanem annak is, hogy sokan egy másik mesevilágba mentek át saját meseországi mesevilágukból. Ezek a más mesevilágok vélhetően szebb meséket és három kívánságokat ígértek azoknak, akik elhagyták Meseország mesevilágát.

Meseországban új táncőrület, a politikai pávatánc jött divatba. Ennek az új táncnak a koreográfiáját Meseország Nagy Mesemondója állította össze. Szökellései és fordulatai nagy figyelmet keltenek ország és világszerte.

Meseországban sok nyugdíjas van, akik Karácsonyra mesés karácsonyi ajándékot kaptak Meseország Nagy Mesemondójától. Meseország mesésen megajándékozott nyugdíjasai ezzel a karácsonyi ajándékkal úgy érezhették magukat, mint nyíló rózsák Szent Erzsébet kötényében.

Meseország sokáig nem volt szabad ország. Szabadságának zsilipkapui sok éve felnyíltak, ám a szabadon áramló igyekezet sok hordalékot is hozott. Meseország bölcsei szerint idő kell, hogy a meder kitisztuljon, és az igyekezetek áramlását újra tiszta erkölcsök vezéreljék.