Vendéglőt nyit Széll Tamás

Széll Tamás magyar séf és csapata negyedikként végzett a Bocuse d’Or világdöntőjén, és bár a dobogóról épp lecsúsztak, húsételük különdíjas lett.

A séf szerint a következő világdöntőn a magyar csapat dobogós lehet, ő maga azonban nem tervez több versenyzést - mondta a Pénzcentrumnak adott interjúban. Ehelyett saját éttermet nyit, a tervek szerint február végén megnyílik a Stand25 Bisztró a Hold utcai piac földszintjén, utána pedig ha lehetősége adódik, egy saját fine dinig éttermet is szeretnék nyitni, de ez még egy jóval távolabbi terv.

Mint mondta: nem szereti azt hallani, hogy hazánk felkerült a világ gasztrotérképére, mert szerinte ez csak részben igaz. Az igaz, hogy most a legjobb úton van, mert a magyar konyha keresi a valós helyét, és méri fel az állapotát, ami azt jelenti, hogy a szakácsok és a fogyasztók közül is egyre többen minőségi váltásra törekszenek.

Szerző

Juhász Péter: a demokrácia kottájából fütyülünk

Publikálás dátuma
2017.02.02. 06:03
Az elvtelen együttműködés nem szül jó dolgokat FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Hiába retteg sípjaiktól Orbán Viktor, ki fogják fejezni nemtetszésüket az Együtt szimpatizánsai a mai Kossuth téri tüntetésen. Juhász Péter szerint a kormányfő csupán báb Putyin kezében, az ország pedig ennek okán mind jobban elszigetelődik a nyugattól. Az alelnök arról is beszélt, miként lehetne sikeres kormányváltó egy ellenzéki együttműködés. Annyi biztos: ameddig valaki a közjó helyett saját pártja érdekében jár el, és annak logikája szerint megy, nem tud partner lenni Magyarország jobbá tételében.

- A kényszer hajlamos lebontani a határokat.

- A morális határt már rég lebontotta. Nyilvánvaló, hogy a Fidesz bűnszervezetként kormányozza az országot. Ugyanaz a céljuk, mint a maffiának: a pénzszerzés, a hatalom megtartása. Az eszközrendszer sem különbözik. Megfélemlítik az embereket, kiszolgáltatottságot teremtenek. Nem véletlen, hogy az oktatásra egyetlen fillért sem költenek, a tájékozatlan embereket pedig könnyű befolyásolni. A szociális helyzetre sem fordítanak eleget, az a céljuk, hogy az emberek kötve legyenek az ő alamizsnájukhoz: vagy kap valaki közmunkát, vagy nem. A Fidesz kapcsolatrendszere is a bűnszövetkezetre hajaz. Rogánról kimondható, bűnözőkkel üzletel, Orbán és családja pedig Ghaith Pharaonnal tartott fent üzleti kapcsolatot.

- Ezek közlésére lassan csak a Facebook-oldala marad.

- Nekem Magyarország közössége maradt. Kommunikációs csatornaként igen, alapvetően a Facebook-oldalam van, de arra számítok, hogy az embereknek felnyílik a szemük, és ők maguk lesznek a média, a saját szemükkel látottakat osztják meg egymással, és viszik tovább a híreket, amiket hiteles politikusoktól, civil szereplőktől kapnak. Közösségi együttműködésre van szükség e téren, ennek a kultúráját kell megteremteni. A társadalom többsége úgy gondolja, nem jó irányba mennek a dolgok, csak nem látnak alternatívát.

- Lassan itt a választási kampány, kiépülhet egy alternatíva?

- Nagyon bízom benne, hogy igen. Erre van is egy koncepciónk, ezt a hétvégi tisztújításon beszéljük át a párttal. Együttműködéssel leváltható a rendszer, anélkül nem. Ennek viszont feltételei vannak: nem lehet lejáratott, korrupt szereplőket bevenni, és fontos, hogy a cél is azonos legyen: Magyarország rendbehozása. Ameddig valaki a pártja érdekében jár el, és annak logikája szerint megy, nem tud partner lenni.

- Nehéz lesz ilyet társakat találni.

- Nem akarom sem az MSZP-t, sem a DK-t bántani. Nekik párton belül kell eldönteniük, mi az irány. Egymással szemben méregetni, ki az erősebb, vagy egy közös együttműködésben, más szereplőkkel karöltve Orbán ellen menni. Utóbbi elhatározást nem érzem sem személyi, sem a politikai stratégia szintjén. Korábban maga Botka László is azt mondta a saját vezetőségére, „ezek ingyen nem lehetnek ennyire hülyék”. Ebben igaza lehet.

- Az együttműködést egyszer már kipróbálták.

- Az elvtelen együttműködés nem szül jó dolgokat, ha az elvek és értékek mentén zajlana, valós hittel és jó szándékkal, akkor működne. A 2014-es listáról lejöttem, mert úgy látszott, hogy nem az ország jobbítása a cél, hanem egy politikai alku. Nem az emberek, hanem egyes pártvezetők akaratát tartották szem előtt. Sokan úgy határozzák meg a politikát, hogy a kompromisszumok művészete, ahol a minél nagyobb hatalom megszerzése a cél, de számomra a politika a közösség képviselete. Nem szabad vezérként az emberekre erőltetni az akaratunkat.

- Kompromisszum nélkül nem lehet megélni a nagypolitikában.

- Kompromisszumokra nyilván szükség van, én ezt konszenzuskeresésnek fordítanám inkább. A mindenki felé nyitott és a közjóért való konszenzuskeresésre nyitott vagyok. A cél, hogy egyszerre próbáljunk a jobb- és baloldali embereknek pozitív világképpel bíró országot teremteni. Erre vannak nemzetközi jó példák is, ahol nem ellenség a másik ideológiát magának tudó, hanem olyan értéket jelenít meg, amire szükség van a közös nagy egészben. Ha elfogadnánk, tisztelnénk egymás hitvallását, akkor itt is lehetne jobb országot építeni.

- Egy előválasztáson meglehet a konszenzus?

- Ezt technikai kérdésnek tekintem, nem az előválasztáson van a hangsúly. De annak híve vagyok, hogy mérettessék meg egy-egy jelölt. Ennek ma egyre kisebb esélye van, hiszen a két nagy ellenzéki párt nem biztos, hogy bizonyos kérdésekben egyetért velem, és hajlandó konszenzust keresni. Mi nyitottak vagyunk, erről biztosíthatok mindenkit.

- Valahogyan el kell érni a bizonytalanokat. Mégis. hogyan kampányolhat az ellenzék a kormánypárti médiatúlsúlyban?

- Az ellenzéknek szűkek a lehetőségei minden fronton, ezért nem lehet demokráciának nevezni a mostani rendszert. Egy párt fenntartására is harmadannyi pénz van, mint kellene. Semmi titok nincs, az Együtt 130 millió forintból gazdálkodik, 106 választókerületben kellene jelen lenni, így egyre alig több, mint egymillió jut egy évre. A médiahelyzetből látszik, hogy a Fidesz szinte mindent a magáévá tett. De nekünk akkor is kötelességünk képviselni az elveinket, értékeinket, ha ez nem juthat el mindenkihez. Ez elvi kérdés. A politika irracionális műfaj, és hiszek abban, hogy egyik pillanatról a másikra át fog fordulni. Az előválasztás jó hírverés lehet, és arra is jó eszköz, hogy meghallgassuk a választókat. Nekem például minden kiadványomban benne van a privát telefonszámom, hívjanak fel az emberek, mondják el mi a gondjuk, én meghallgatom. Ez a politikus dolga. Sokan viszont bujkálnak a nyilvánosság elől, pedig ott kell lenni a választók között.

- Mostanában keveseket hallgatnak meg. Az olimpiáról sem kérdeztek senkit eddig.

- A népszavazási kezdeményezéssel kapcsolatban szeretnék teljes optimizmusról biztosítani mindenki, bár vannak kételyek. Orbán kormánya ugyanis korlátozta a népszavazás lehetőségét, a lehetetlen határán vannak a feltételek. Összeszedni minden tizedik budapesti aláírását egy hónap alatt nehéz feladat. Sok eszközzel el lehet lehetetleníteni a kezdeményezést, de mindent megteszünk, hogy sikerüljön. Magam is gyűjtöttem a szignókat, mozgósítottuk a pártot. Egyet állíthatok: az olimpiai népszavazás politikailag már most érvényes! Persze ha meglesznek az aláírások, még az intézmények közbeszólhatnak, illetve jöhetnek kopaszok is.

- Nem veszélyes így ironizálni? A kormánymédia ezeket lesi.

- Az ember tragédiáját tudom csak idézni: "nézd legott komédiának, s mulattatni fog". Ha komolyan vesszük, hogy sarat dobálnak ránk, akkor magunk is összesározódunk. Ha az embernek van hite, önbecsülése, tudja magáról, hogy jót akar, lepereg róla a hazudozás.