Előfizetés

Mellényúlt a Magyar Idők

Publikálás dátuma
2017.01.31. 06:06
FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava
A Soros-birodalom mélyen beépült a konzervatív jobboldali értelmiségbe, illetve a NER hatalmi struktúráiba - az Eötvös Károly Intézet (Ekint) így reagált arra, hogy a Magyar Idők azt írta a civil szervezetről, már a 2010-es választások előtt támadni kezdték a "nemzeti-konzervatív oldalt" a Mi fenyegeti a köztársaságot című vitasorozatukkal.

Csakhogy az Ekint emlékeztet, a 2009-ben kiadott összeállítás szerzői között olyan "elvetemült balliberálisok" is megtalálhatók, mint Mráz Ágoston Sámuel, Schiffer András, Handó Tünde, vagy Tölgyessy Péter. "Az Eötvös Károly Intézet ma is megtiszteltetésnek tartja, hogy e kiváló szerzők elfogadták felkérésünket és együttműködtek annak feltárásában, hogy 2009-ben fenyegette-e valami a köztársaságot, és ha igen, miben állt a fenyegetés" - írták.

A kormánypárti napilapban egy súlyos "önleleplezés" is megjelent: miközben az intézet vezetője, Majtényi László tevékenységét kritizálták a Soros-féle civilekről szóló összeállításban, azt is megírták, hogy az államfői székért is bejelentkező Majtényi többek között kritizálta a "kormány által szervezett Békementet". A rendezvénnyel kapcsolatban mindeddig az volt a kabinet álláspontja, hogy azt a tőlük teljesen független CÖF-CÖKA szervezte. Kövér László házelnök 2012-ben ki is tüntette és kétmillió forinttal megjutalmazta a békemenet szervezőit, és hozzá azt a kommentárt fűzte, hogy a menet "a rendszerváltozás történetének egyik legnagyobb pillanata, mely megvédte a szuverenitását, a demokráciát és a magyar kormányt akkor, amikor az forradalmi lépésekre kényszerült, és szembekerült a múlt erőivel. Kövér szerint a Békemenet jelentősége a Nagy Imre-újratemetéshez mérhető".

Eközben a Spiegel arról írt, a magyar miniszterelnök feszengés nélkül alkalmaz szélsőjobboldali, rejtetten antiszemita paneleket a milliárdossal és a civilekkel kapcsolatban. Ez a lap szerint sikeres is, hiszen hazánkban a felmérések szerint nő Soros elutasítottsága. Hozzátették, Magyarországon a civil szervezetek elleni fellépésnek hagyománya van, de különösen pikáns, hogy amikor Orbán Viktor és pártja, a Fidesz még ellenzékben volt, a civil szervezetek támogatójának mutatta magát.

Mégsem fütyülhetik ki Putyint?

Publikálás dátuma
2017.01.31. 06:03
Putyin két éve is járt Budapesten februárban. FOTÓ: Sasha Mordovets/Getty Images
Nem engedné a Terrorelhárítási Központ (TEK) az Együttnek, hogy február másodikán kifütyülje Vlagyimir Putyint. Aznapra ugyanis személy- és létesítménybiztosítási intézkedésként le fogják zárni az Alkotmány utcát, ahová a párt a tüntetését szervezi.

Szigetvári Viktor levelet írt Hajdu János TEK-főigazgatónak, amelyben leszögezte: "mivel szervezetünknek érvényes területfoglalási engedélye van az Alkotmány utca-Kossuth tér sarkára, bejelentésünk minden törvényi előírásnak megfelel, s mindezt a rendőrségi visszaigazolás is elismeri, kifogással pedig a január 9-án tett bejelentéssel kapcsolatosan senki sem élt, az Együtt nem járul hozzá ahhoz, hogy ott a TEK, illetve képviselői az általunk lefoglalt területen megjelenjenek, és azt bárki elől lezárják. A tüntetéshez való alkotmányos jogunk gyakorlását nem írhatja felül egy TEK-szabályzat".

A pártelnök leszögezte, "mi mindenképpen ott leszünk, akkor is, ha vízágyúkkal próbálnak megakadályozni ebben". A párt csütörtökön az Orbán-Putyin-szövetség elleni tiltakozásul rendezne füttykoncertet, mert szerintük Magyarország szövetségese és jövője Európa, "nem pedig az elnyomó, putyini Oroszország". Ezzel szemben a kormányfő még jobban kiszolgáltatja Magyarországot Oroszországnak, s a magyar nemzeti érdekekkel ellentétben Európával szembe vezeti hazánkat. Az Együtt szerint elfogadhatatlan, hogy Orbán szorgalmasan tanulja Putyintól az illiberális kormányzást, a civilek vegzálását, a sajtószabadság korlátozását, a lopást, a családi vagyon gyarapítását. Az Együtt február 10-én a kormányfő évértékelőjének időpontjára is szervez hasonló füttykoncertet a Várkert Bazárhoz.

Az orosz elnök érkezésével egész Budapesten fennakadásokra lehet számítani. Bár Putyin csak csütörtökön jön, az Andrássy úton már elkezdték kihelyezni a korlátozó táblákat. A főváros több pontján január 31-én reggel 8 órától február 2-án 24 óráig várakozási tilalmat rendeltek el. Bár Putyin konvojának pontos útvonala egyelőre titkos, a legvalószínűbb forgatókönyv alapján az elnök és kísérete vagy a Ferihegyi út-Üllői út-útvonalon érkezik, és a rakpart felől közelíti meg az Országházat, vagy az Andrássy úton végighaladva az Alkotmány utca felé veszi az irányt a Bajcsy-Zsilinszky úton - vélte a hvg.hu. A portál úgy tudja, hogy az elnöki konvoj járművei közül egyedül Putyin speciálisan páncélozott Mercedese érkezik Oroszországból, a többi járművet a magyar hatóságok bocsátják a delegáció rendelkezésére.

Vita és orosz buli a MoMo-nál
Szakmai beszélgetést, majd Putyin tematikájú bulit tart, és politikai kiállást fogalmaz meg az orosz elnök látogatása napján a Momentum Mozgalom (MoMo). "Szakmai vitánkon Magyarország legkiválóbb oroszosaival beszélgetünk arról, merre hány óra Oroszország és Magyarország közt. Három éven belül három Orbán–Putyin-csúcs: hogyan értelmezhetjük ezt a közeledést a világpolitikai folyamatok tükrében? Merre lökné Putyin hazánkat?" - ismertették a programot az olimpia ellen is aláírást gyűjtő szervezet vezetői.