Előfizetés

Keresztényként viselkedő lelkésznőt támad Kocsis Máté

Publikálás dátuma
2017.01.06. 12:23
Forrás: Bolba Márta/Facebook
Kocsis Máté, a főváros VIII. kerületének fideszes polgármestere hazugsággal vádolja azt az evangélikus lelkésznőt, aki szerint a menekültellenes népszavazás előtt Kocsis a kormánypárt melletti kampányra kérte a kerületi egyházi vezetőket. A lelkésznő közölte: minden állítását jó lelkiismerettel vállalja.

Még tavaly októberben számolt be arról Bolba Márta, a Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség lelkésze, hogy a menekültellenes népszavazás előtt Kocsis Máté polgármester összehívta kerülete egyházi vezetőit, hogy arra kérje őket, buzdítsák szavazásra híveiket. A Kettős Mérce blogon megjelent írásában azt is megemlítette, hogy a Kocsis által összehívott Egyházügyi Tanácson (ET) sem a polgármester, sem a többi egyházi vezető nem tudta a népszavazási kérdést, ahogy arra sem tudtak válaszolni, milyen jogi következménye lesz a sikeres népszavazásnak.

"Közönséges hazugság. Nem tudom, helyes-e, ha lelkészként valótlanságokkal, csúsztatásokkal szerez magának médiafelületet? Vagy bármit" - reagált hónapokkal később Kocsis Máté, hozzátéve: Részemről a bizalom az volt, hogy meghívtuk Önt magunkhoz, vendégül láttuk, meghallgattuk, miközben pontosan tudtam, hogy politikai aktivista csakúgy, mint sok "újságíró" barátja. De megbíztunk Önben - írja a VIII. kerületi polgármester, - némiképp gyerekes módon értelmezve bizonyos fogalmakat, mint például a bizalom, vagy a vendégül látás

A józsefvárosi polgármester január 3-án írt leveléből kiderült: a lelkésznő írására csak azután bukkant rá, hogy az index.hu-n olvasott egy cikket, amiben Bolba beszámolójáról is szó esett. Kiderült az is, hogy Kocsis nem olvassa az általa "szélsőségesen liberálisnak" (magyarra fordítva: kormányzati befolyástól mentes) nevezett Kettős Mérce blogot. Pedig ha olvasná, tudná, jórészt olyan állítások miatt támadja a lelkésznőt, amelyek a blogbejegyzésben meg sem jelentek.

Az index.hu-n szerencsétlen módon olyan kijelentéseket adtak a Bolba Márta szájába, mint hogy az ET ülésén Kocsis "pártideológiai utasítást" adott az egyházi vezetőknek, hogy "a szószékről buzdítsák" a népszavazáson való részvételre a híveket. "A hivatkozott találkozón szó sem volt párt(!)ideológiáról, utasításról(!), de még csak szószékről sem" - közölte Kocsis Máté. Abban igaza lehet a polgármesternek, hogy ezek a konkrét szavak a tanácskozáson nem hangzottak el, ám ugyanígy nem szerepelnek a lelkésznő eredeti blogbejegyzésében sem.

Az viszont olvasható benne, hogy Bolba szerint Kocsis nem tudott egyenes választ adni arra, a kvótareferendum sikeressége milyen jogi következményekkel jár.

A (kvóta) népszavazás előtt két héttel dr. Kocsis Máté polgármester úr összehívta a Józsefvárosi Egyházügyi Tanácsot, és két órán keresztül beszélgetett a helyi klérussal a népszavazásról. Arra kérte a megjelenteket, hogy a híveiket arra biztassák, hogy vegyenek részt a népszavazáson. A találkozó egyik legkínosabb pontja az volt, amikor megkértem a megjelenteket arra, hogy segítsenek nekem befejezni a mondatot… nem jutott eszembe ugyanis pontosan a népszavazásra feltett kérdés. Kiderült, hogy senki nem tudja a kérdést. A Fidesz kommunikációs igazgatója ( már nem az - a szerk.), aki 11 megyében kampányolt az ügyben, szintén nem tudta, hogy mi is a kérdés. Arra sem tudott válaszolni jogászként, hogy milyen jogi következményekkel járna az igen vagy a nem válasz. Akkor mi a kérdés? Mit is akar a magyar nép?

A polgármester másként emlékszik: szerinte legalább 10-15 percet beszéltek erről. Levelében ugyanakkor - ismét? - elfelejtett konkrét, egyértelmű válaszokat adni. "Mivel Polgármester úr hazugsággal vádol, ezért a Kettős Mércén megjelent cikkemből idézett kérdést újra feltenném: milyen jogi következményei vannak/lettek a kvótareferendumnak? A nem jogi következményeket ismerem, és sajnálattal szenvedem el magyar honfitársaimmal együtt: ez a félelem megerősödése, amint azt a szerzetesrendek közleménye is kifejti" - reagált a polgármester vádjaira a lelkésznő. Mint írta, a cikke minden állítását jó lelkiismerettel vállalja, olvasásra ajánlja. "Keresztényként nem mondhatunk mást: menekülteket kizárni embertelenség" - tette hozzá.

A lényeg azonban a következő: sértődött hangvételű levelében Kocsis egyetlen szóval sem cáfolja, hogy ne kérte volna a menekültellenes kampány támogatására az egyházakat. A józsefvárosi önkormányzattól szerettük volna megtudni, a polgármester tagadja-e, hogy ilyen kérést intézett az egyházi vezetőkhöz. Megkérdeztük azt is, szerinte milyen konkrét jogi következményekkel bír a kvótareferendum. Megkeresésünkre nem kaptunk választ.

Tömeges emberhalál fenyeget a fagy miatt Magyarországon

Publikálás dátuma
2017.01.06. 09:49
Fotó: A Város Mindenkié figyelmfelkeltő demonstrációja a Kossut téren még 2014 karácsonyán/Facebook
A tavaly ősztől december végéig tartó időszakban 80-an fagytak meg Magyarországon, közülük 27-en a lakásukban – a döbbenetes, vagy manapság már sajnos nem is annyira meglepő információt a Magyar Szociális Fórum (MSZF) szolgáltatta legfrissebb jelentésében. Simó Endre, a szervezet alapítója a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy ez a szám csaknem kétszer akkora, mint 2015 azonos időszakában, ráadásul a több tízezer hajléktalan mellett egyre többen vannak olyanok, akiknek van ugyan hol lakniuk, de fűtésre már nem marad pénzük.

Azokkal pedig igen keményen bánnak a mai Magyarországon, nem számít, hogy akár gyerekeket veszélyeztet a fagyhalál a gyorsan kihűlő, széllelbélet szegényes lakokban, (háznak sok nehezen nevezhető) nincs kegyelem a hatóság, az állam részéről.  

Ilyenkor - a karitatív szervezetek mellett - leghatékonyabban éppen azok a civil szerevezetek mozdulnak meg, amelyek ellen 2017-re harcot hirdetett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor.

A segítés pedig nem egyszerű... de azért lehetséges.

A Menhely Alapítvány utcai szociális munkások esti szolgálatban krízisautóval, mínusz 10 fokban, utcai körjárat a hajléktalanná vált emberek felkutatására. Ezt nyilatkozta a Menhely szociális munkása: Ez nem egy sikerszakma. A hajléktalanszállásokat főként egyedülálló férfiakra szabták – minden, ami ettől eltér, már gondot okoz. Anyákat kicsi gyerekkel még csak-csak el tudnak helyezni, de már kamaszfiúval vagy apával együtt nem. Páros férőhely is nagyon kevés van, vagyis választani kell: fűtés vagy társ. „Pedig a családokat nem volna szabad szétszakítani, hiszen az megtartó, támogató erőt jelenthet a talpra állásban. Sokkal könnyebb családtagokkal dolgozni, mert ők egymásra is figyelnek.” De patthelyzet alakult ki akkor is, amikor egy kerekes székes, látássérült fiatalnak próbáltak ágyat szerezni. „Ugyanez nőben még nehezebb”- olvasható a friss bejegyzés a hajlék nélküliek képviseletére felesküdött civil szervezet, az A Város Mindenkié Facebook-oldalán.

A kormány tervei szerint tartós megoldást jelentene a hajléktalanoknak vagy az utcára kerülés szélén állóknak az a jogszabály, amely 2017-től lehetővé tenné, hogy a segítőszervezetek lakást béreljenek a korábban átmeneti szállókra fordított állami támogatásból- írja a Magyar Nemzet. A lap információi szerint az új rendszerben ugyanannyi állami támogatást adna az állam, de a mostani évi 500-700 ezer forintos fejenkénti hozzájárulásból két ember tartós lakhatását kellene megoldani.

Holttest a romos épületben
Holttestet találtak Budapesten, az áldozat egy romos épületbe húzódott be a dermesztő hideg elől.A hajlék nélküli emberrel a fagyhalál végzett vele. A riasztott orvosi ügyelet már nem tudott segíteni rajta - értesült a Blikk. 

A koncepció alapján azért lenne elég a kevesebb pénz, mert a segítőszervezetek megspórolhatnák a szociális munkások bérét, valamint a hajléktalanokra költött összegeket is. Sok ingatlantulajdonos ugyanakkor nem szívesen adná ki a lakását hajléktalannak, ezért a Baptista Szeretetszolgálat olyan szociális lakásügynökség létrehozásán gondolkodik, amely lebonyolítaná a lakásbérlést és garanciát is adna a tulajdonosoknak. Egy ilyen lakhatási támogatási szisztéma nagyjából három-négyezer hajléktalannak jelentene megoldást – mondta a lapnak Ghyczy Gellért, a Baptista Integrációs Központ munkatársa. Szerinte az ötlet mindenképpen jó, félő azonban, hogy – miután nem csak lakások bérlésére lehet majd fordítani a pénzt – a segítőszervezetek nem engedhetik meg maguknak, hogy éljenek a lehetőséggel, és inkább munkásszállókhoz hasonló épületekben helyezik el a hajléktalanokat. 

A fagy azonban nem vár addíg, amig a koncepció tettekké alakul, sőt konkrét, és azonnali segítségül szolgál. 

Az ünnepek alatt - amikor pedig a mostanihoz képest egész kegyes volt a tél -  85 százalékos kihasználtsággal működtek a Menhely Alapítvány hajléktalanoknak fenntartott melegedői. Aknai Zoltán, a szervezet igazgatója az állami tévében azt mondta: karácsonykor többen érzik úgy, hogy segíteniük kell az elesetteken, több baráti társaság hajléktalanoknak főz és a Menhely Alapítvány melegedőiben osztják ki az ételt.

Vannak szerencsére olyan civil szervezetek és együttérző, társadalmi felelősséget vállaló polgárok, akiknél nem csak karácsonykor működik az empátia. 

A Budapest Bike Maffia is üzent a közösségi portálon: 

Krízishelyzet van! Nem kicsit, nagyon. Pénteken és szombaton (egyelőre két napra ígérik) brutális lehűlés jön, ezért kérünk mindenkit, hogy mozgósítsa a tartalékokat! A bringák mellett mi is krízis autóba ülünk és igyekszünk a lehető legtöbb helyre meleg teát, takarókat és meleg ruhát eljuttatni. Elindul a Bike Maffia és az Age Of Hope a krízisjárata is, a Menhely Alapítvány autója mellett azért, hogy emberek ne fagyjanak meg az utcán, kiserdőkben. Kérünk mindenkit, hogy fokozottan figyeljünk egymásra! Ha hajléktalan ember látsz az utcán feküdni, ülni, - pláne hiányos öltözékben / takaró nélkül, kérdezd meg, hogy tudsz-e segíteni és azonnal hívd a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatát! 0613384186 

A "maffia"
Magyarország egyik legdinamikusabb növekvő civil szervezete, a melyet fiatal kerékpárosok hívtak életre 2011 karácsonyán. A szerveződés olyan civilekből áll, akik innovatív módon végeznek közvetlen segítő munkát az arra rászorulóknak. Alaptevékenység az adománygyűjtés, majd ezeknek az adományoknak kerékpárral való eljuttatása a rászorulók részére. A megvalósítást az újszerűség jellemzi, a szociális munka elemeit ötvözi az önkéntességgel, adományozással, kerékpározással.

Pénteken és szombaton este / éjjel, a hívásod után szociális munkásokkal és civilekkel azonnal indulunk a különböző helyszínekre, meleg teával, takarókkal! Vegyük komolyan, mentsük meg embertársainkat a kihűléstől és fagyhaláltól!  Figyelj! A diszpécsert bármikor hívhatod, tehát ne ettől az akciótól tedd függővé! Mentsd el a telefonodba a számot, legyen mindig kéznél!

Kérünk benneteket, hogy hozzatok takarókat! Valamennyi nekünk is van, ez hamar elfogy, izolációs fóliákat is szerzünk, tegyétek oda magatokat!  Mindemellett a tea mellé adnánk valamit amivel a has is megtelik. Ezúttal nem extrázunk, zsíros kenyér lesz. Najó, meg lilahagyma. Tehát péntek és szombat este: 

18:00 - 21:45 Zsíros kenyér méking és csomagolásing
18:00 - 21:45 Hozz takarót!
18:00 - 21:45 Hozz kekszet, sósat ( ropi, sós süti stb, amit a tea mellé adni tudunk )
18:00 - 21: 45 Teafőzés
18:00 - 21: 45 Ha akarsz igyál egy jó páleszt és segíts be a munkába!

Ha ez a borzadvány hideg marad, a programot folytatjuk a következő napokban is!
Bármilyen kérdésed van, tedd fel itt, az eseményen oldalán!

Van egy bank is, amelyik kész segíteni ebben a helyzetben.

A Magnet Bank három éven indította el „Adj Meleget” elnevezésű programját, amelynek az a célja, hogy a téli hidegben segítséget nyújtson az utcára került embereknek.

Fokozott figyelem Zuglóban a rendkívüli hidegben
A várható szélsőségesen hideg időjárás miatt fokozott ellenőrzést végez a kerület utcáin, terein a Zuglói Önkormányzati Rendészet és a helyi Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A rendvédelmi szervezetek mindent megtesznek azért, hogy a kerületben ne következhessen be fagyhalál, és ebben természetesen segíti őket a kerület két utcai szociális, hajléktalan emberek ellátásával foglalkozó szolgálata is- olvasható a kerület honlapján.
A következő napokban az önkormányzati rendészek rendkívül sűrűn, éjjel-nappal járőröznek majd Zugló közterületein, főleg a kiemelten kockázatos helyeken, ahol a hajléktalanok meg szokták húzni magukat a fagy elöl menekülve

Az idei programot nem is időzíthették volna jobbkor - olvasható az esotanc.hu oldalon. A program fontos eleme, hogy nem a Bank osztja szét az izolációs fóliákat, hanem az ügyfelek és a járókelők, hiszen ők azok, akik legjobban ismerik és tudják, hogy hol élnek a rászoruló emberek.

Az izolációs fólia a testhőnek akár 80-90%-át is megőrzi, így hatékony védelmet nyújt a téli kihűlés ellen, még az extrém időjárási körülmények között is. Ugyan ilyen eszköz használ a Magyar Mentőszolgálat is, tehát egy professzionális segítő eszközről van szó. Az idei programban 4500 izolációs fóliát vihetnek el a bank ügyfelei, vagy az érdeklődők a hajléktalan embertársaik számára.

Még egy gondolat a jövő lehetőségeiről

A hajléktalan emberek kilátástalan léthelyzetén a szociális lakásügynökségek valóban tartós javulást eredményezhetnének, de ehhez fel kellene szabadítani a nem használt állami, önkormányzati és magántulajdonban lévő lakásokat és egyéb üres ingatlanokat – ezt mondta a Magyar Nemzetnek nyilatkozó Miletics Marcell.

A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront részlegének vezetője hansgúlyozta: jelenleg csak épphogy tudják kezelni a hajléktalanság komplex problémáit, de megoldani nem. A mostani rendkívüli hideghez hasonló időszakokban már az is sokat segítene, ha a segítőszervezetek további fűthető épületeket vonhatnának be programjukba, helyhiány miatt ugyanis nem tudnak minden jelentkezőt befogadni.

És akkor velük mi lesz tisztelt országvezetők? Tisztelt főpolgármester? 

Az MTI-n keresztül péntek délben "válasz" érkezett:

Az ország felkészült a rendkívüli hidegre, a hajléktalanellátó rendszer, valamint a Belügyminisztérium (BM) irányítása alá tartozó szervezetek munkatársainak felkészítése megtörtént, a földgázellátás pedig folyamatos - hangzott el egy budapesti sajtótájékoztatón. Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára közölte, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy senkinek se kelljen az utcán éjszakáznia, országszerte 11 100 férőhely áll a hajléktalanok rendelkezésére, ez - szerinte - még a leghidegebb éjszakákon is elégséges. Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára elmondta, az országos rendőrfőkapitány, valamint a belügyminiszter utasította a rendőröket, polgárőröket és polgármestereket, hogy különösen figyeljenek oda a településükön egyedül élő, rászoruló, idős emberekre. 

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) internetes oldalán közzétette az elérhető melegedőhelyek listáját

Budapesti éttermek a New York Timesban

Megjelent a The New York Times online kiadásának az ,,52 hely, ahová el kell menned 2017-ben" című cikke, amelyben a világ számos izgalmas helyszíne közül Budapestet, és budapesti vendéglátóhelyeket is kiemelnek a szerkesztők.

Az első helyen Kanada áll, a másodikon a chilei Atacama-sivatag, a harmadikon India egyik leglátogatottabb városa, Agra szerepel. Budapest az 50. helyen áll, a leírásban fővárosunk vonzó, fiatalos energiáját méltatják, megemlítenek továbbá öt helyet, ahová szerintük érdemes ellátogatni: a Márga Bisztrót, a Szimplyt, a Velvet Chemistry butikot, a Szimpla Design Shopot és a Hotel Rumot.

„A vasfüggöny utáni Budapest igazán élénk metropolisszá vált. Egyre inkább érezhető a városban a vonzó, fiatalos energia, például olyan új éttermekben, mint a Szimply és a Márga Bisztró…”. ,,Óriási megtiszteltetés a The New York Times listáján szerepelni, főleg alig pár hónappal a nyitásunk után! Fantasztikus csapatunk van, elsősorban nekik köszönhető ez az elismerés” – mondta Deli János, a budapesti Márga bisztró társtulajdonosa a hírre reagálva.