Előfizetés

Megkésett jókívánság

Remélem, még nem teljesen elkésett az újévi jókívánságom. Szeretnék ebből az alkalomból minden jót kívánni országunk felsőbb, illetve legfelsőbb vezetőinek. Elsősorban mindegyiküknek nagyon hosszú életet, olyat, amilyenben a legtöbb kisnyugdíjasnak része van. Ők is azt a jó egészségügyi ellátást vegyék igénybe, amelyikre mi, idős, vagy beteg emberek rászorulunk. Hosszú-hosszú életük során élvezzék ki ennek minden örömét!
Kívánom, hogy családjuk tagjai olyan hálával köszönjék meg a neveltetésüket, amilyennel ők hálálják meg a maguk neveltetését azoknak, akik hozzásegítették őket a tanulásukhoz.
Végül fogadják mindazok háláját, akiknek az emelt nyugdíj mellett - ami több, mint 46 ezer - kénytelenek hálásak lenni minden apró anyagi segítségért. Ha teljesülnek a jókívánságaim, akkor nekünk, betegeknek, kisnyugdíjasoknak boldogabb éveink lesznek a jövőben. Most tudtam meg: a gyógyfürdői kezelés egynapi térítési költsége több száz forinttal emelkedett az idén. Ezért is hálával tartozunk?