Előfizetés

Ellopják a demokráciát

Az Újév legelső napjaiban az ember várakozással tekint az eljövendőre. A megújulásban reménykedik. Hogy a világban - minden rossz előjel ellenére - jobbra fordulnak a dolgok. Ámde ha közéletünkre gondolunk, akkor az ószövetségi Szentírás prédikátorának könyvéből származó mondás juthat eszünkbe: „Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint: semmi sem új a Nap alatt” (1,9). A hellenizmus korában élő szerző látja a régi dolgok elégtelenségét és vizsgálódása során homályba veszik az eljövendő megújulás lehetősége. Mintha inkább csak a bűn, a hiba makacs ismétlődése volna várható s nem az igazságosság és jóság érvényesülése.

Ezért az egyének és közösségek sorsát befolyásoló közéletünk állapotára kiváltképp ráillik a valószínűség szerint a Kr. e. 3. században élt gyülekezeti prédikátornak kiábrándult megállapítása, amely az emberi természet minden korban hasonlóan gyarló jellemvonásaira reflektált. Mert miről szól napjaink története? Leginkább ugyanarról, ami a múlt század húszas-harmincas éveinek hazai közéletét jellemezte. A legtisztességesebb próbálkozások is sorra megbuknak a hatalomgyakorlók magukat "nemzeti elkötelezettségűnek" hirdető, noha éppen a magyarság életerejét és jövőjét kockáztató önzésük miatt.

Álljon itt bizonyságul egy szó szerinti idézet Féja Géza „Szabadcsapat” című önéletrajzi regényének abból a részéből, amely Bajcsy-Zsilinszky Endre szerepéről tudósít: „Politikai pályája során sohasem jutott megillető eszközökhöz, napilaphoz, tőkéhez, hogy komoly szervező munkába kezdhessen. De nem is juthatott, hiszen úgy járt, miként a szent, ha rablók barlangjába téved, és meg akarja téríteni őket. Szerencsére feudálkapitalizmusunk immár eljutott a civilizált és fejlett technikával dolgozó rablás korszakába, így képviselői legfennebb mosolyogtak Zsilinszky ,naivságán’. Azt követelte azoktól, akik a támogatás reménységét megcsillantották, hogy győzzék le önmagukat, hozzanak áldozatot a nép érdekében, és kövessék őt, holott társadalmunkat az üzlet őrülete jellemezte.” Majd azt írja, akkor sem „csupán a népet nyomták el, hanem hasonló sors várt minden kiemelkedő és független lelkű tehetségre. Megbocsájthatatlan emberpazarlással dolgoztak, tudatosan felcserélték értékeinket, hogy csupán egyetlen politikai ,garnitúrája’ legyen az országnak, a politikai váltógazdaság pedig ezáltal lehetetlenné váljék.”

A tömegek akkor is, most is változtathatatlan sorsszerűségként vették tudomásul a közélet galádságait, ha ezzel összefüggésben lehet egyáltalán tudatosságról beszélni. Mert a hatalomviselők megtévesztő és hamis előítéleteket teremtő ideológiája a közfelfogásban egyeduralmat szerzett. Csak nagyon kevesen vették észre idejekorán, hogy miféle veszélyek leselkednek még a magát szabadnak érző és önálló gondolkodásra képes értelmiségi középosztály tagjaira is. Ezért aztán a gyengébbek betagozódtak, az erősebbek közül is jó néhányan - némi próbálkozást követően –, feladták. A többiek, a szótlan szegénység nagy tömegei, pedig ha gondoltak is valamit, némaságra kárhoztatott állapotukban nem tudtak társadalomformáló erővé növekedni. Ezért maradtak nagyon kevesen, akik pontosan látták, hogy mi történik, és végsőkig elszánt ellenállással őrizték cselekvőképességüket. Akkor is, amikor a változtatás hitében gyökerező tenni akarás minduntalan egzisztenciákat szétzúzó falakba ütközött.

Soros György a Project Syndicate-ben írt cikkében pontos képet nyújt jelenlegi helyzetünkről, szűkebb és tágabb régióinkról egyaránt. Találó kijelentése, hogy az emberek úgy érzik, az elit ellopja a demokráciájukat. De nemcsak az az érdekes, amit az elemzésében elmond, hanem az is, amiről hallgat. Soros bármennyire nemzetközileg elismert üzletember, a magyar közélet szempontjából mégis rossz befektetőnek bizonyult. Hiszen azok, akiket segített, sem hozzá - s ami a nagyobbik baj -, sem a demokráciához nem maradtak hűségesek. Mert nemcsak az írástudóknak, hanem a tőkeerős üzletembereknek is van felelőssége abban, ami a világban, és ami Magyarországon történt vagy éppen történik. És nemcsak azért, amit a Soros-cikkben olvashatunk, hogy "az egyenlők önkéntes társulása hitelezők és adósok kapcsolatává alakult", hanem sokkal átfogóbb értelemben is.

Ahogy Bajcsy-Zsilinszky esetében, most is volnának a közélet tisztulásában szerepet vállaló, a demokrácia iránt elkötelezett egyének, akik azonban anyagi eszközök híján nem tudnak szóhoz jutni. Ezt a segítséget azonban nem kapják meg. Most például azért sem, mert Magyarországon a gazdasági hatalom összefonódott a politikai hatalommal. A múlt század eleji hagyományokhoz hasonlóan, amikor a pénzemberek az állami ünnepségeken díszmagyarban feszítettek.

Az írástudóinknak egy része, ha nem is a nagyobbik hányada, próbál tenni valamit a közéletben. De mivel a hazai pénzvilág mindig a „rossz lóra tett”, gyarapodás helyett, ami kevesünk van, az is elenyészik. Újra és újra ugyanazok a hibák és bűnök ismétlődnek. A történelmi - Soros György szavával élve - kisiklások okát keresve ő is benne volt, és általánosságban a tehetős üzletembereink benne is vannak a pakliban. Ezért mondhatjuk a prédikátorral együtt: nincs új a Nap alatt.

Majtényi borsója

"Gyanítottam, hogy a semmibe írom ezeket a sorokat", ezzel a Márai idézettel indítja írását Majtényi László az eheti Élet és Irodalomban. Aztán hozzáteszi: "Mondatát (tudniillik Máraiét, még 1949-ből - a szerk.) mai helyzetünkhöz pontosan illőnek érzem, mormolom is magamban. Évek óta hányom másokkal együtt a falra a borsót, néha úgy tűnt, na már repedezik, de aztán mégsem. Mégis, amint felidézem magamban ezeket a semmibe hulló szavakat, azon pillanatban el is szégyellem magam. /.../ Az meg végül kétséget kizáróan igaz, hogy akárcsak '38-ban és '49-ben az akkoriak, ma is csak belehullanak a mi mostani szavaink a semmibe."

Nem tudom, mikor vetette papírra - gépbe - ezeket a mondatokat Majtényi, hogy értesült-e arról, hogy köztársasági elnöknek jelölik, azt meg végképp nem tudom, hogy a felkérésre adott pozitív döntése előtt gondolkodott-e a szavak súlyán, jelentésén, hatásán, vagy éppenséggel már utána. Mindenesetre, ha ezeket a sorokat olvasom, abból inkább az következne, hogy az egykori ombudsman nemet mond, elutasítja a jelölést. Hiszen olyan világban élünk, újra, ahol - mint zivataros történelmi időkben - nincs a szavaknak ereje, nincs esély a változásra.

És akkor hallgatom Majtényi friss nyilatkozatait, amelyekben világos fejjel világít rá a köztársasági elnöki esélyeire - "nullához közelít", mondja - és mégis: azt mondja vállalja, megméretteti magát. Illetve, dehogy méretteti meg magát, hiszen pont erről szól a világos fej, hogy nullához közelítő esélye van a Fidesz által jelölt Áderrel szemben, hanem beszélni akar. Hatni. Beszélni, az általa megjelölt témákról és hatni, civilekre, pártokra, úgy általában a társadalomra. Hogy minél több emberhez jusson el: olyan alkotmányra van szükség, amelyet népszavazás erősít meg; demokratikus nyilvánosságot kell biztosítani; fel kell lépni az elviselhetetlen szegénység ellen és szigorúan a korrupció ellen.

Hogy is van ez? Falra hányt borsó, ellen-elnökjelöltként beszélni, megnyilatkozni, harcolni? Megőrült ez az ember? Elfelejtette volna, miről is írt pár nappal korábban? Aligha. Majtényi egyszerűen csak egy racionális álmodozó. Egyik pillanatban racionális, a másikban hányja a borsót. Álljunk oda mellé, hátha mégis repedezik az a fal.

Hivatásos pánikkeltő

Mindenki őrizze meg a nyugalmát, nincs semmi baj - kiáltja egy hivatalos személyiség Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című örökbecsű könyvében. Erre nyomban kitör a pánik. Hiszen az emberek már csak ilyenek. Ahol baj van, ott azt még fel is nagyítják.

Édes hazánkban azonban nem foglalkoznak a lélek ilyen mélységeivel. Minálunk a hivatalos személyiség nem szólít fel a nyugalom megőrzésére, sőt. Inkább tesz róla, hogy kitörjön a pánik. Na jó, ha az nem, hát eluralkodjon a félelem, a polgárok aggódjanak, ha lehet, még egy kicsit rettegjenek is.

Rejtő Jenő sokféle figurát kitalált, de olyant, mint Bakondi György, sosem tudott volna. Igaz, azt sem gondolhatta, hogy egyszer majd a magyar miniszterelnöknek szüksége lehet egy belbiztonsági főtanácsadóra. Akinek immár hosszú ideje fő feladata, hogy készültségben tartsa a lakosságot.

Tavaly év végén egy pillanatra már úgy látszott, mintha a terror- és migránsfenyegetésen túllépett volna az idő. Mintha a kormányzati kommunikáció és propaganda másféle meggyőző eszközöket talált volna, hogy a választóknak bebizonyítsa, csak pártunk és kormányunk 2018-as győzelme jelenthet megoldást szép hazánk összes gondjára. Ám az újabb és újabb külföldi terrorcselekmények, az Iszlám Állam akciói, vagyis az aggodalomra valóban okot adó események visszatérítették a jól bevált útra a magyar illetékeseket is. Ha úgy tetszik: a kezükre játszottak.

És így január első hetében ismét elárasztotta a hazai médiát a terrorveszély rémképe. Bakondi főtanácsadó mint hivatásos pánikkeltő tündököl. Jönnek a migránsok, több lett a köztörvényes bűncselekmény, hazánkba is begyűrűzhet a terror, amely nem áll meg határainknál - sorolja a valóságos és lehetséges fejleményeket. Gondoljátok meg, emberek - ez áll a fejtegetések hátterében. A jelenlegi hatalom megvéd benneteket, kerítést épít, ellenáll a kvótának, nem enged be a határon akárkit. Nektek egyetlen dolgotok marad: jövőre is a Fidesz-KDNP mellé tenni az ikszet. A belbiztonsági főpropagandista garantálja, aki így tesz, nem lesz több gondja.

Bár nem könnyű, de Bakondi ellenére mindenki őrizze meg nyugalmát. Pánikolni ráérünk később.