Menyasszony áfával

A kormány hivatalos propagandistái szerint a keményen dolgozó kisembereknek akár 30-40 milliárd forintot is a zsebében hagyhat a januártól életbe lépő áfa csökkentés. Olcsóbb lesz a baromfi, a tojás, a friss tej és a vendéglőben is kisebb számok kerülhetnek a számlára. Ígérik.

Az élelmiszerek esetében 27 százalékról 5 százalékra. A vevő persze nagyot csalódhat, ha okos telefonján gyorsan kiszámolja, hogy 22 százalékot "keres" a bolton. Ki kell ábrándítsam, csak 17 százalék a "nyereség". Ennek meg van a szakmai, számszaki magyarázata, amitől most megkímélem az olvasót. Ráadásul még ez a 17 százalékos csökkenés sem tarthat hosszú ideig, ha a nemzetközi piacon szárnyalni kezdenek például a baromfi árak. Az is elég, ha a madár influenza elleni szabadságharcban csapataink győzelmet aratnak, mert akkor a kieső export miatt itthon rekedt szárnyasok ára újra repülőrajtot vehet.

A szintén 27-ről 5 százalékra csökkentett áfájú közkedvelt húsok, a hosszú és rövid karaj, a tarja, vagy a comb ára sem bírta sokáig az árapályt, és szép lassan elindult fölfelé az árlétrán. Legkevésbé a feldolgozókon és a kereskedőkön múlt - most tiszteletlenség a kivételeknek - az áremelkedés, hanem bizony a fokozódott a nemzetközi helyzeten. Európa kiheverte az orosz embargó okozta sokkot és eltűntek a belső piacokon felhalmozódott óriási készletek. A sertés hús ára pedig egyre feljebb túrta magát. Mára pedig már csak az a sovány vigaszunk maradt, hogy ha nem lett volna az az áfa csökkentés, még drágább lenne a kocsonyába, kolbászba való.

Jó dolog az, hogy a párt és a kormány a tej áfáját is lebirkózta a csúcsról a mélybe, mert mint számos felvilágosító közleményből tudható, a tej éle, erő, egészség. Kivéve persze a laktóz érzékenyeket, de sajnos áldozat nélkül nincs győzelem. Igaz, itt már erőst érződik a diszkrimináció szele, hogy mást ne is említsek. Mert az áfa szakadékba döntése csak a frissnek nevezett termékekre érvényes, az úgynevezett UHT tej, amely az áfa csalók egyik kedvence, kimaradt a szórásból. Az még gondolatkísérletnek sem jutna eszembe, hogy esetleg lennének oly érdekkörök, amelyeknek nem sürgős az áfa csökkentés, hiszen az alaposan megnyirbálná a nyereségüket.

A vendéglátásban talán még előbb szembesülhetnek a dolgozók azzal, hogy a 18 százalékra mérsékelt áfával együtt sem fog majd vékonyabban a főúr ceruzája, vagy mostanság már inkább balettje. A vendéglátásban ugyanis jelentős a minimálbéren és bérminimumon foglalkoztatottak aránya, a kötelező emeléseket pedig a régió legmagasabb áfájának lefaragásából igyekeznek majd előteremteni a vendéglősök.

Egyszóval ez a menyasszony sem olyan szép, mint amilyennek messziről látszik.

Szerző

Férfikar a hangműhelyből

Publikálás dátuma
2017.01.03. 06:46
,,Szomorúan nem lehet zenélni! Aki szomorúan zenél, nem tudja élvezni” FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Sötét nézőtér, sötét színpad. Egy tucatnyi hosszú ruhás árny vonul be, kezükben gyertyával. Mintha egy középkori kolostorban lennénk. Aztán kigyúlnak a fények, és ott áll előttünk egy férfikórus, és megkezdődik az évszázadokon át vezető hangutazás. Tipikus belépő ez a Szent Efrém Férfikar részéről, amely január 7-én a Szent István Bazilikában, az ortodox karácsony napján koncerttel ünnepli 15. születésnapját. Az alapító-karvezető Bubnó Tamással beszélgettünk.

- Mi a lényeges különbség – az időeltolódáson túl – a nyugati keresztény és az ortodox karácsony között?

- A keleti hitben élő embernek, akár pravoszláv, akár görög-katolikus, jobban átszövi a mindennapjait a rítus. Számára ez több mint a szertartások összessége. A nyugati ember számára a rítus elsősorban a templomba járás, a mise, az imádság, és a különböző ünnepek a keresztelőtől a temetésig. Én egy kis Abaúj megyei faluban, Homrogdon nőttem fel, ahol apám görög-katolikus pap és úgy éltünk, mint valahol Szibériában egy ortodox közösség. Ez is mutatja, hogy az egész keleti keresztény világ egyfajta „közös nyelvet” beszél. A nyugati kereszténység soha nem tudott nyugton maradni a hitben, állandóan valami új formát próbált. Keleten is voltak, vannak ilyen törekvések, de rendszerint hamar el is halnak, mert nem elég erősek ahhoz, hogy azt a teljességet, ami egy keleti hívő világképében megjelenik, ki tudják szolgálni.

- Azokat a zenéket tehát, amelyre a Szent Efrém Férfikart alapozta, otthonról hozta.

- Igazából nem gondolkodtam azon, hogy egyházi zenével foglalkozzam, és hogy férfikart alakítok. Akkor kezdődött, amikor a DLA-dolgozatomat írtam és Kárpátaljára, a magyar görög-katolicizmus bölcsőjébe utaztam. Gyűjtöttem a dallamokat, és egy kolléganő révén kezembe került egy kotta, Boksay János görög-katolikus szent liturgiája, amit 1921-ben Huszton írt. Boksay emblematikus személyiség volt, az ungvári székesegyház karnagya, pap és zeneszerző. Amikor hazajöttem, Hollós Máté javasolta, hogy vegyem lemezre ezt a liturgiát. De kivel, kérdeztem, ez egy férfikar. Szervezz egyet! – mondta. Így született meg a Szent Efrém: a felvétel sikerült, kuriózumnak számított és jól is szólt. Barátaim, akikkel már korábban együtt énekeltünk, tanítványaim a Budapesti Énekes Iskolából, akik akkorra már férfivá értek, és saját gyerekeim részvételével jött létre a több generációs, 12 fős csapat.

- A kísérletből másfél évtized lett.

- Miután az első lemez sikeres volt, úgy gondoltuk, hogy az embereknek szükségük van erre. Bár egy kórus a menedzselés területén mindig veszélyes területnek számított, mi mégis elértük, hogy 15 éves korunkra négy földrészen, 20 országban jártunk. Úgy vélem, hogy ezt elsősorban egyedi repertoárunknak köszönhetjük, amelyet igyekszünk a lehető legmagasabb színvonalon előadni. És észrevettük, hogy különösen nyugaton óriási a kereslet a „lelki” zene iránt. Mintha a nyugati rítus elvesztett volna valamit, ami hozzájárulhat az emberek misztikus gondolkodásához, lelki töltéséhez.

- Mit kell tudnunk a névadóról, Szír Szent Efrémről?

- Szír Szent Efrém 307-ben született, 373-ig élt, a IV. század nagy tanítómestere volt, teológus, diakónus, himnuszköltő és zeneszerző. Sajnos abból az időből nem maradtak fenn zenék, de a kortársak feljegyzéseiből tudjuk, hogy dallamai, himnuszai „sok embert vezettek vissza az igaz útra.” Átélte a kereszténység nagy fordulópontját olyan kortársakkal, mint Aranyszájú Szent János és Nagy Szent Bazil. Szír Szent Efrémnek van egy nagyböjti imája, amit az esti istentiszteleteken mindig elmondunk. Egyszerű bűnbánati ima arról, hogy mit ne engedjen meg, és mit adjon nekem az úr. A keresztény ember rövid krédója. A férfikar névválasztásában egy pap barátom segített. Névadónkat egyébként mind a keleti, mind a nyugati egyház szentként, egyetemes egyháztanítóként tiszteli.

- A férfikar repertoárja e 15 év alatt egyre szélesedett. A liturgikus énekek mellett rengeteg világi témájuk van.

- Mivel a Szent Efrém közösségének valamennyi tagja képzett zenész, mindenki folyamatos érdeklődéssel keresi a zenéket, az interneten is – különösen két fiam, Márk és Lőrinc van ebben nagyon otthon – és aztán a hozott anyagokról eldöntjük, hogy érdemes-e elénekelnünk, vagy sem. Fő profilunk továbbra is a bizánci egyházi zene és más szakrális zenék. A másik fontos területünk pedig a magyar zene, Liszt, Kodály, Bartók, Ligeti és a kortárs magyar szerzők. Külföldi meghívásaink nagy része a Bartók-lemezünknek köszönhetően a magyar zenének szól. Ezek mellett mindenre nyitottnak kell lennünk. Szükségünk van olyan szakmai kihívásokra, mint például az 1956-os évforduló kapcsán az Egmont-nyitány áttétele férfikarra. Ezek a kihívások rendkívüli módon erősítik az együttes belső erejét, másrészt olyan feladatokat adnak, amelyekbe muszáj sok munkát fektetni. Ez adja az alapját a Szent Efrémnek, hogy mindenki érezze, milyen felelősség egy hangot kiadni ott, ahol valaki egyedül képvisel egy szólamot. És vannak feladatok, amelyek megtalálnak bennünket. Ilyenek például az évbúcsúztató koncertek, amelyek a Budapest Music Centerben (BMC) zajlanak immár negyedik éve. Első alkalommal Gőz László a BMC alapítója és tulajdonosa azt kérte tőlünk, hogy csináljunk egy műsort a Notre-Dame téma köré. A második évben a Westminster volt, tavaly Róma, az idén pedig New York. Állandóan meg kell újulnunk, nem vehetünk fel nyugdíjas tempót.

- Nagyon sokféle zenésszel léptek már fel. A Bazilikában Sipos Mihály, a Muzsikás prímása lesz a vendégük.

- Külföldön már játszottunk így, itthon még nem. Van egy törzsközönségünk, amelynek próbáljuk az igényeit kielégíteni. Az egyik fele a szláv zenét szereti, a másik pedig a mediterrán-bizáncit. Misi, a maga egy szál hegedűjével továbbgondolja a mediterrán-bizánci, közel-keleti-arab-keresztény, illetve a szláv, Kárpát-medencei ruszin és egyéb zenéket és asszociál hozzájuk. A Bazilikának egészen különleges a légköre. Három évvel ezelőtt Jevgenyij Nyeszterenko lépett fel velünk. Ez az idős művész, amikor elkezdett énekelni, 40 évet fiatalodott, hangja betöltötte a Bazilikát. Az előadás csendes fényben zajlott, és amikor a végén felgyújtották a lámpákat, ott volt előttünk az a tömérdek ember. A meghajlás közben Nyeszterenko megfogta a kezemet és csak annyit mondott: „Prekraszno.” (Gyönyörű). Valakitől azt hallottam, hogy a kórusmuzsikának reneszánsza van. Én ezt úgy pontosítanám, hogy annak a kóruszenének van reneszánsza, amely új utakat keres. Viszont azt látom, hogy az emberek egy része visszatért a zene ősi értelméhez. A zenét nem azért találták ki, hogy hallgassák, hanem hogy csinálják.

-„Közönségként” úgy gondolom, hogy a Szent Efrém egyik titka az életöröm. Nemcsak mélységesen kötődnek ezekhez a zenékhez, hanem élvezik is, és ez átragad a hallgatóságra.

- Szomorúan nem lehet zenélni! Aki szomorúan zenél, nem tudja élvezni. Vegyünk például egy gyászzenét. Mi abban az öröme a zenésznek? Hát hogy eljátszhatja, és ebben benne van a vigasztalás. Ha egy zene, amit éneklek, jó, akkor az nekem öröm, bármilyen legyen is az. Nagyon szeretünk együtt énekelni, de rengeteg a feladat, és aki belép a Szent Efrémbe, annak tudnia kell, hogy nem sétagalopp. Éppen ezért nem is könnyű megmaradni benne. Szerencsére nagyon jóban vagyunk, de azért rengeteg a súrlódás, ez vele jár. Csak egyetlen módon lehet működni: minden darabnak van egy felelőse, aki dirigál. Szerencsére erre gyakorlatilag bárki képes közülünk, igazi műhelymunka folyik.

- Ön mindmáig a tanítást tartja a legfontosabbnak pályáján.

- Lényem legfontosabb része a gyerekek tanítása. Dobszay László alapította meg 1984-ben az óbudai Mókus utcai iskolában a Budapesti Énekes Iskolát, ott voltunk egészen 1997-ig. Kísérleti műhelyeket hoztunk itt létre - a mai napig Műhelynek hívjuk koncertegyüttesünket – és ezt próbáljuk ma is őrizni a Köztársaság téren. Most is első osztályosokkal foglalkozom. Nagyon mások a mai gyerekek, mint a 30 évvel ezelőttiek, de ez nem baj, mert az ember ebből is tanul. Úgy érzem, e téren is van még feladatom. Amikor legutóbb dolgozatot írattam a hetedik osztályosaimmal, akik azt mondták: „Jó, írjuk meg a dolgozatot, de utána három órán keresztül csak énekeljünk.” Ez nagyon nagy dolog manapság. Egyszer próbálkoztunk könnyűzenével – tanítványaim az életrajzomból megtudták, hogy valamikor azzal is foglalkoztam –, de ez nem tananyag, hanem szórakozás. Jelenits István piarista mester mondta: nyugodtan időzzünk el a remekműveknél. A remekművek elemi dolgokat hordoznak a világból, és ezeket megérezzük. Valójában a Szent Efrém is a tanításból nőtt ki.

- És a férfikarnak is van jövője?

- Igen, mert van még bőven tennivalónk. Elindítottuk a Liszt-sorozatot, felvettünk belőle két lemezt, de még hátra van hat vagy hét. Nagyon büszkék vagyunk a Bartók-lemezre és sok művet írnak nekünk. Jövőre már öt nagyobb külföldi meghívásunk van, megyünk Indiába, Angliába, Franciaországba. És soha nem kell felvállalunk olyat, amit nem szeretnénk, például a „30 nap, 30 koncert” típusú turnékat. Mindig azt mondom a fiatal kollégáknak, hogy őrizzék meg ezt a műhely-jelleget. Visszük tovább a Szent Efrémet, remélem, túlél engem, sok veszekedéssel és még több jó muzsikálással.

Férfikar a hangműhelyből

Publikálás dátuma
2017.01.03. 06:46
,,Szomorúan nem lehet zenélni! Aki szomorúan zenél, nem tudja élvezni” FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Sötét nézőtér, sötét színpad. Egy tucatnyi hosszú ruhás árny vonul be, kezükben gyertyával. Mintha egy középkori kolostorban lennénk. Aztán kigyúlnak a fények, és ott áll előttünk egy férfikórus, és megkezdődik az évszázadokon át vezető hangutazás. Tipikus belépő ez a Szent Efrém Férfikar részéről, amely január 7-én a Szent István Bazilikában, az ortodox karácsony napján koncerttel ünnepli 15. születésnapját. Az alapító-karvezető Bubnó Tamással beszélgettünk.

- Mi a lényeges különbség – az időeltolódáson túl – a nyugati keresztény és az ortodox karácsony között?

- A keleti hitben élő embernek, akár pravoszláv, akár görög-katolikus, jobban átszövi a mindennapjait a rítus. Számára ez több mint a szertartások összessége. A nyugati ember számára a rítus elsősorban a templomba járás, a mise, az imádság, és a különböző ünnepek a keresztelőtől a temetésig. Én egy kis Abaúj megyei faluban, Homrogdon nőttem fel, ahol apám görög-katolikus pap és úgy éltünk, mint valahol Szibériában egy ortodox közösség. Ez is mutatja, hogy az egész keleti keresztény világ egyfajta „közös nyelvet” beszél. A nyugati kereszténység soha nem tudott nyugton maradni a hitben, állandóan valami új formát próbált. Keleten is voltak, vannak ilyen törekvések, de rendszerint hamar el is halnak, mert nem elég erősek ahhoz, hogy azt a teljességet, ami egy keleti hívő világképében megjelenik, ki tudják szolgálni.

- Azokat a zenéket tehát, amelyre a Szent Efrém Férfikart alapozta, otthonról hozta.

- Igazából nem gondolkodtam azon, hogy egyházi zenével foglalkozzam, és hogy férfikart alakítok. Akkor kezdődött, amikor a DLA-dolgozatomat írtam és Kárpátaljára, a magyar görög-katolicizmus bölcsőjébe utaztam. Gyűjtöttem a dallamokat, és egy kolléganő révén kezembe került egy kotta, Boksay János görög-katolikus szent liturgiája, amit 1921-ben Huszton írt. Boksay emblematikus személyiség volt, az ungvári székesegyház karnagya, pap és zeneszerző. Amikor hazajöttem, Hollós Máté javasolta, hogy vegyem lemezre ezt a liturgiát. De kivel, kérdeztem, ez egy férfikar. Szervezz egyet! – mondta. Így született meg a Szent Efrém: a felvétel sikerült, kuriózumnak számított és jól is szólt. Barátaim, akikkel már korábban együtt énekeltünk, tanítványaim a Budapesti Énekes Iskolából, akik akkorra már férfivá értek, és saját gyerekeim részvételével jött létre a több generációs, 12 fős csapat.

- A kísérletből másfél évtized lett.

- Miután az első lemez sikeres volt, úgy gondoltuk, hogy az embereknek szükségük van erre. Bár egy kórus a menedzselés területén mindig veszélyes területnek számított, mi mégis elértük, hogy 15 éves korunkra négy földrészen, 20 országban jártunk. Úgy vélem, hogy ezt elsősorban egyedi repertoárunknak köszönhetjük, amelyet igyekszünk a lehető legmagasabb színvonalon előadni. És észrevettük, hogy különösen nyugaton óriási a kereslet a „lelki” zene iránt. Mintha a nyugati rítus elvesztett volna valamit, ami hozzájárulhat az emberek misztikus gondolkodásához, lelki töltéséhez.

- Mit kell tudnunk a névadóról, Szír Szent Efrémről?

- Szír Szent Efrém 307-ben született, 373-ig élt, a IV. század nagy tanítómestere volt, teológus, diakónus, himnuszköltő és zeneszerző. Sajnos abból az időből nem maradtak fenn zenék, de a kortársak feljegyzéseiből tudjuk, hogy dallamai, himnuszai „sok embert vezettek vissza az igaz útra.” Átélte a kereszténység nagy fordulópontját olyan kortársakkal, mint Aranyszájú Szent János és Nagy Szent Bazil. Szír Szent Efrémnek van egy nagyböjti imája, amit az esti istentiszteleteken mindig elmondunk. Egyszerű bűnbánati ima arról, hogy mit ne engedjen meg, és mit adjon nekem az úr. A keresztény ember rövid krédója. A férfikar névválasztásában egy pap barátom segített. Névadónkat egyébként mind a keleti, mind a nyugati egyház szentként, egyetemes egyháztanítóként tiszteli.

- A férfikar repertoárja e 15 év alatt egyre szélesedett. A liturgikus énekek mellett rengeteg világi témájuk van.

- Mivel a Szent Efrém közösségének valamennyi tagja képzett zenész, mindenki folyamatos érdeklődéssel keresi a zenéket, az interneten is – különösen két fiam, Márk és Lőrinc van ebben nagyon otthon – és aztán a hozott anyagokról eldöntjük, hogy érdemes-e elénekelnünk, vagy sem. Fő profilunk továbbra is a bizánci egyházi zene és más szakrális zenék. A másik fontos területünk pedig a magyar zene, Liszt, Kodály, Bartók, Ligeti és a kortárs magyar szerzők. Külföldi meghívásaink nagy része a Bartók-lemezünknek köszönhetően a magyar zenének szól. Ezek mellett mindenre nyitottnak kell lennünk. Szükségünk van olyan szakmai kihívásokra, mint például az 1956-os évforduló kapcsán az Egmont-nyitány áttétele férfikarra. Ezek a kihívások rendkívüli módon erősítik az együttes belső erejét, másrészt olyan feladatokat adnak, amelyekbe muszáj sok munkát fektetni. Ez adja az alapját a Szent Efrémnek, hogy mindenki érezze, milyen felelősség egy hangot kiadni ott, ahol valaki egyedül képvisel egy szólamot. És vannak feladatok, amelyek megtalálnak bennünket. Ilyenek például az évbúcsúztató koncertek, amelyek a Budapest Music Centerben (BMC) zajlanak immár negyedik éve. Első alkalommal Gőz László a BMC alapítója és tulajdonosa azt kérte tőlünk, hogy csináljunk egy műsort a Notre-Dame téma köré. A második évben a Westminster volt, tavaly Róma, az idén pedig New York. Állandóan meg kell újulnunk, nem vehetünk fel nyugdíjas tempót.

- Nagyon sokféle zenésszel léptek már fel. A Bazilikában Sipos Mihály, a Muzsikás prímása lesz a vendégük.

- Külföldön már játszottunk így, itthon még nem. Van egy törzsközönségünk, amelynek próbáljuk az igényeit kielégíteni. Az egyik fele a szláv zenét szereti, a másik pedig a mediterrán-bizáncit. Misi, a maga egy szál hegedűjével továbbgondolja a mediterrán-bizánci, közel-keleti-arab-keresztény, illetve a szláv, Kárpát-medencei ruszin és egyéb zenéket és asszociál hozzájuk. A Bazilikának egészen különleges a légköre. Három évvel ezelőtt Jevgenyij Nyeszterenko lépett fel velünk. Ez az idős művész, amikor elkezdett énekelni, 40 évet fiatalodott, hangja betöltötte a Bazilikát. Az előadás csendes fényben zajlott, és amikor a végén felgyújtották a lámpákat, ott volt előttünk az a tömérdek ember. A meghajlás közben Nyeszterenko megfogta a kezemet és csak annyit mondott: „Prekraszno.” (Gyönyörű). Valakitől azt hallottam, hogy a kórusmuzsikának reneszánsza van. Én ezt úgy pontosítanám, hogy annak a kóruszenének van reneszánsza, amely új utakat keres. Viszont azt látom, hogy az emberek egy része visszatért a zene ősi értelméhez. A zenét nem azért találták ki, hogy hallgassák, hanem hogy csinálják.

-„Közönségként” úgy gondolom, hogy a Szent Efrém egyik titka az életöröm. Nemcsak mélységesen kötődnek ezekhez a zenékhez, hanem élvezik is, és ez átragad a hallgatóságra.

- Szomorúan nem lehet zenélni! Aki szomorúan zenél, nem tudja élvezni. Vegyünk például egy gyászzenét. Mi abban az öröme a zenésznek? Hát hogy eljátszhatja, és ebben benne van a vigasztalás. Ha egy zene, amit éneklek, jó, akkor az nekem öröm, bármilyen legyen is az. Nagyon szeretünk együtt énekelni, de rengeteg a feladat, és aki belép a Szent Efrémbe, annak tudnia kell, hogy nem sétagalopp. Éppen ezért nem is könnyű megmaradni benne. Szerencsére nagyon jóban vagyunk, de azért rengeteg a súrlódás, ez vele jár. Csak egyetlen módon lehet működni: minden darabnak van egy felelőse, aki dirigál. Szerencsére erre gyakorlatilag bárki képes közülünk, igazi műhelymunka folyik.

- Ön mindmáig a tanítást tartja a legfontosabbnak pályáján.

- Lényem legfontosabb része a gyerekek tanítása. Dobszay László alapította meg 1984-ben az óbudai Mókus utcai iskolában a Budapesti Énekes Iskolát, ott voltunk egészen 1997-ig. Kísérleti műhelyeket hoztunk itt létre - a mai napig Műhelynek hívjuk koncertegyüttesünket – és ezt próbáljuk ma is őrizni a Köztársaság téren. Most is első osztályosokkal foglalkozom. Nagyon mások a mai gyerekek, mint a 30 évvel ezelőttiek, de ez nem baj, mert az ember ebből is tanul. Úgy érzem, e téren is van még feladatom. Amikor legutóbb dolgozatot írattam a hetedik osztályosaimmal, akik azt mondták: „Jó, írjuk meg a dolgozatot, de utána három órán keresztül csak énekeljünk.” Ez nagyon nagy dolog manapság. Egyszer próbálkoztunk könnyűzenével – tanítványaim az életrajzomból megtudták, hogy valamikor azzal is foglalkoztam –, de ez nem tananyag, hanem szórakozás. Jelenits István piarista mester mondta: nyugodtan időzzünk el a remekműveknél. A remekművek elemi dolgokat hordoznak a világból, és ezeket megérezzük. Valójában a Szent Efrém is a tanításból nőtt ki.

- És a férfikarnak is van jövője?

- Igen, mert van még bőven tennivalónk. Elindítottuk a Liszt-sorozatot, felvettünk belőle két lemezt, de még hátra van hat vagy hét. Nagyon büszkék vagyunk a Bartók-lemezre és sok művet írnak nekünk. Jövőre már öt nagyobb külföldi meghívásunk van, megyünk Indiába, Angliába, Franciaországba. És soha nem kell felvállalunk olyat, amit nem szeretnénk, például a „30 nap, 30 koncert” típusú turnékat. Mindig azt mondom a fiatal kollégáknak, hogy őrizzék meg ezt a műhely-jelleget. Visszük tovább a Szent Efrémet, remélem, túlél engem, sok veszekedéssel és még több jó muzsikálással.