Egyelőre nem döntöttek Pontes sorsáról

Publikálás dátuma
2016.12.14. 06:52
Fotó: Getty Images/Szirtesi László
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Debreceni VSC minden várakozást alulmúlt azzal a bajnokság szombati, 19. fordulójával befejeződő őszi idényben, hogy csupán jobb gólkülönbségének köszönhetően nem telel kieső helyen a ligában, így felmerült, hogy az együttes irányítását a második forduló után távozó Kondás Elemértől átvevő portugál Leonel Pontes munkáját megköszönik Debrecenben.

Hétfőn a DVSC igazgatótanácsa meghallgatta a hajdúsági csapat élén a harmadosztályú ETO FC Győr otthonában elszenvedett Magyar Kupa-kiesést és a nyolc bajnoki vereség mellett csupán három győzelmet megélő 44 éves portugál beszámolóját, majd az igazgatósági tagok késő estébe nyúlóan értékelték az elhangzottakat.

A haon.hu információi szerint döntésképtelen volt, hiszen két táborra szakadt a grémium. Abban ugyan mindkét fél egyetértett, hogy a keret megerősítésre szorul, a hallgatóság egyik fele szerint azonban a tavaszi sikerek zálogát a luzitán trénerben és stábjában, mások az újbóli edzőváltásban látják. Döntés mindenesetre nem született, s amint azt a lapnak nyilatkozó Róka Géza, a DVSC klubigazgatója tegnap elmondta, egy hét múlva újra összeül az igazgatótanács, amely várhatóan dönt a szakember és a csapat további sorsáról.

Az tehát pillanatnyilag kérdéses, hogy jelenlegi vagy új trénerével kezdi-e a tavaszi szezonra való felkészülést, az azonban a hétszeres magyar bajnokcsapat honlapjának közlése alapján biztos, hogy a klub labdarúgói január 11-én orvosi vizsgálatokkal, felmérésekkel kezdik el az alapozást.

Szerző

Premier League - Könnyed feladat előtt?

Zsinórban tizedik győzelmére készül az angol labdarúgó-bajnokság hétközi, tegnap és ma sorra kerülő 16. fordulójában a hárompontnyi előnye birtokában 37 pontjával pillanatnyilag éllovas Chelsea.

A listavezető londoni alakulat a sereghajtó Sunderland otthonába látogat, s az előzetes várakozásoknak megfelelően kisebbfajta csoda lenne, ha Antonio Conte csapata nem három ponttal térhetne haza.

A kiesés elől menekülő Middlesbrough otthonába látogat a néhány hete még elsőként rangsorolt Liverpoolt. Jürgen Klopp együttese az utóbbi hetekben behúzta a kéziféket, most hat pont hátrányban harmadik: előbb kétgólos vezetése ellenére kapott ki a Bournemouth vendégeként, majd a West Hamet sem tudta legyőzni. A Boro idén már több élcsapat orra alá tört borsot, döntetlent játszott a Manchester Cityvel, az Arsenallal, illetve a bajnoki címvédő Leicesterrel is, így a Pool sem mehet biztosra ellenük.

A legutóbbi két bajnokiját elveszítő Manchester City a Watford ellen javíthat mérlegén, míg a némiképp magára találó, hatodik helyezett Manchester United a bajnoki táblázat alsóházában szerénykedő Crystal Palace legyőzésével zárkózhatna.

Premier League, 16. forduló. Middlesbrough-Liverpool, Sunderland-Chelsea, West Ham-Burnley, Crystal Palace-Manchester United (Tv.: Spíler Tv 21.00), Manchester City-Watford, Stoke-Southampton, Tottenham-Hull City, West Brom-Swansea.

Az élmezőny. 1. Chelsea 37 pont, 2. Arsenal 34, 3. Liverpool 31, 4. Manchester City 30, 5. Tottenham 27.

Szerző

Kapcsolódó

Meglepetésgyőzelem

Mindenre jó vezetők

A parlament őszi ülésszakának utolsó, tegnapi napján a képviselők elfogadták azt a törvénytervezetet, amely szerint a jövőben nem összeférhetetlen az állami vezetők jogállásával a sportszövetségi vagy sportegyesületi szerepvállalás.

Amint arról lapunk hétfői számában a napi.hu értesülésére hivatkozva beszámoltunk, a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által hétfőn benyújtott adócsomag részeként a kormány módosítaná a kormánytagok jogállásáról szóló törvényt, mely szerint állami vezetők lehetnek sportszervezeti vezetők is. A tegnap elfogadott javaslat ugyan nyíltan nem utalt a Gyárfás Tamás november végi lemondása után elnök nélkül maradó Magyar Úszószövetségre (MÚSZ), az általános vélekedés szerint egyértelmű, hogy ez a Gyárfás megüresedett helyére pályázó miniszterek, államtitkárok előtt nyitja meg az utat.

„Felháborítónak tartom a felvetést, hogy akár a miniszterelnök, a miniszterek vagy az államtitkárok vezethessenek sportszövetségeket” – fogalmazott lapunknak Varga László. Az MSZP frakcióvezető-helyettese leszögezte: pártja természetesen nem támogatta Varga Mihály javaslatát.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a törvénymódosításokat bejelentő sajtótájékoztatón azt mondta, „eddig is volt erre példa, de sok volt a jogvita, ezért rendezni kellett a kérdést.”

Hogy jelenleg még a sportba be nem folyt vezető kormányzati személyiségnek készítik elő a terepet, ez több ellenzéki pártnak is feltűnt Varga csomagjának benyújtása kapcsán - írta az MTI. Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón bírálta a kormány tervét. Úgy látja, a Fidesz „rátelepedett” az úszószövetségben lévő szakmai vitára, és személyre szabott jogalkotással „pártkatonát” kíván beültetni Gyárfás megüresedő székébe.

Az LMP-s Ikotity István szintén elfogadhatatlannak tartja „befolyásos politikusok” sportbeli feltűnését, ami eddig sem volt garancia arra, hogy szakmai érvek, ne pedig politikai lobbierő mentén szülessenek a szakmai döntések a szövetségekben.

Gyárfás lehetséges utódjául egyébként már az úszószövetség élén 23 évet eltöltő sportvezető leköszönésének napját megelőzően is fideszes politikusok nevét lehetett hallani, hiszen hírlett, hogy a novemberben kibontakozó „úszóháború” tisztázása, egyúttal a kormánypárt számára kiemelten fontos jövő évi, budapesti vizes-világbajnokságot megelőzően a MÚSZ vezetői helyzetének mielőbbi megnyugtató rendezése már Orbán Viktor miniszterelnök asztalán is „sürgősen megoldandó feladatként” szerepelt.

Akkor esélyes jelöltként Seszták Miklós fejlesztési miniszter neve merült fel, mellette pedig Szabó Tünde sportért felelős államtitkáré, ugyanakkor a lapunk által korábban közölt cikkben leírtak rávilágítottak: kettejük szerepvállalására más kötelezettségeik miatt csekély az esély. Legutóbb az Origo írt arról, hogy akár Bienert Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztos is lehet az úszószövetség következő elnöke.

A kormánypárti politikusok térnyerése nem újdonság a sport világában. A társasági adókedvezményből (ismertebb nevén: TAO) részesülő öt sportág közül pillanatnyilag egyedüliként a vízilabda-szövetség élén nem kormánypárti honatya foglalja el az elnöki széket, míg az államilag kiemelt sportágak vezetőit végignézve is jócskán találni olyan sportvezetőt, aki bár versenyzői múlttal is rendelkezik az adott sportágban, ma már viszont elsősorban a FIDESZ embereként ismert. Ilyen példaként említhető a rezsibiztosként is emlegetett Németh Szilárd, aki egykoron a Cselepi BC versenyzőjeként aktív birkózó volt, januárban viszont az olimpiai bajnok Hegedűs Csabát váltotta a Magyar Birkózó Szövetség élén.

A politika által bekebelezett sportág iskolapéldája napjainkban a labdarúgás, ahol a szövetség elnöke az OTP-s bankvezér, Csányi Sándor, de egyes élvonalbeli klubok elöljárója is fideszes politikus: így Deutsch Tamás az MTK Budapest vagy éppen Kubatov Gábor, aki a Ferencvárosi Torna Club első embere.

Szerző