Előfizetés

Matolcsy bejglije

Azt nem kérdezte meg Matolcsy György, hogy a riporternek van-e felesége, ennél udvariasabb volt, de nagyjából ez az egyetlen pozitívum, amit a jegybank elnökéről el lehet mondani. Nem tudni, felkészítette-e valaki, hogy milyen szöveggel kerülje el a válaszadást az újságírói kérdésekre, vagy magától jutott eszébe folyamatosan a karácsonyról, adventről és bejgliről beszélni. Feltehetően ő maga szellemesnek találta magát - lám, mily ügyesen kikerülöm a kérdéseket -, de innen üzenem neki: nem volt az. Ha elfelejtette volna: ő a Magyar Nemzeti Bank elnöke, akinek van felelőssége és ezzel a felelősséggel a magyar választópolgároknak tartozik, akár a monetáris politikáról, akár a bérelt, vagy nem bérelt lakásáról faggatják.

Lehet, hogy a magyar parlamentben mások a szokások, a Kövér László-féle rend csak az ellenzéki képviselők megregulázásáig terjed, és Matolcsy nyugodtan - válaszadás gyanánt - blöffölgethet, ám a sajtó, higgye el az elnök úr, az más. Ott felvétel készül az ormótlan viselkedésről, az ostoba, vagy éppen fennhéjázó válaszokról, a kép mesél is; mutatja a kivagyiságot, de az ürességet is. Kiváltképp megmutatkozik, ha valaki mindez egyben.

Nem akarok foglalkozni azzal, hogy hol lakott, kinél és kivel Matolcsy. E pillanatban az sem érdekel, hogy kiket tart jól a jegybanki fizetésből, vagy a kapcsolatai révén - közpénzből. Csak azt szeretném jelezni: az arcátlan viselkedésnek is vannak határai. Még egy Matolcsy sem engedheti meg magának, hogy lenézze a a sajtót, illetve annak képviselőjén keresztül a választópolgárokat. Mert ha ő megengedheti magának, hogy konkrét kérdésekre nevetséges válaszokat adjon, akkor az ő - értsd: a hatalom - kérdéseit sem kell komolyan venni a választóknak. Akkor mindenki úgy beszél és azt mond, amit akar, függetlenül attól, hogy mit szeretnének megtudni tőle.

Tudom persze, hogy Matolcsy továbbra is azt tesz, amit akar, úgy beszél, ahogy neki tetszik és vélhetően kizárólag Orbán kérdéseire hajlandó tisztességesen válaszolni. Úgy értem: neki azt mond, amit a miniszterelnök hallani akar. Nekünk meg a bejglit fogja szeletelni. De azért abban biztos lehet, hogy - ha nem vigyáz - egyszer a torkán akad...

Itt a falanszter

Kérkedésnek tűnik föl bizonyára, ha azt állítom, hogy évtizedek után is, éjjel-nappal ha rám fújnak, úgyszólván hiba nélkül idézem Madách Imre Az ember tragédiájának bármelyik részletét. És akármelyik szereplőjét. Az Úr hangját, Ádámot, Évát, Lucifert, még az egyes színek mellékalakjait is. Osztálytársammal, Nagy Fricivel azt vallottuk, hogy ez a drámai költemény egyike klasszikus nemzeti irodalmunk legjelesebb alkotásainak. Erős túlzással még hozzátettük azt is, igaz, kordivat volt, vetekszik Goethe Faustjával is, büszkék lehetünk rá, akár a germánok. Kissé szégyen is, hogy korunk színházait kevésbé érdeklik, holott szép költőiségében, filozófiájával, fölveheti a versenyt bármelyik jelenkori művel. Hát még, ha hozzáteszem, Madách jövőbelátó jós volt, előre látta, hogy zseniális jelenete, a falanszter, a 21. század Magyarországán valósággá válik.

Igen, itt van, személyesen velem történt meg. Mert hiába vagyok esztendők óta ügyfele az egyik távközlési cégnek, a fejem fölött adták el új külföldi tulajdonosnak. Természetesen joguk van hozzá, a kapitalizmusnak teljes a szabadsága, nagyobb, mint bárkinek és bárminek. Az egyik honi bankunkon keresztül lelkiismeretesen fizettem is késedelem nélkül, a minap mégis nagy meglepetésemre közölték, hogy súlyosan adósuk vagyok, hónapok óta nem utalják át az összeget. Helyette telefonon tíz-húszjegyű számsorokat közöltek, intézkedjek, mert különben… Fegyelmezetten tudomásul vettem, megszoktam, engedelmeskednem, kell, mindig én húzom a rövidebbet.

Haladék nélkül telefonálgatni kezdtem, közölték, a terheim immár meghaladták a több tízezer forintot. Igaz, nem az én bűnöm, az új tulaj, bizonyára nem ismeri a mi szokásainkat, nem közölte bankommal, ő az új illetékes, ezen túl az ilyen és ilyen számú számla. Így döbbentem rá Madách zsenialitására, évszázadnál is régebben fedezte föl a falansztert. Korunkban emberi hang nincs többé, gép darálja el a magáét. Megpróbáltam közbeszólni, kedves jó hölgyem megválaszolná-e, mit is kell cselekednem, de nem tudta, mert szalag volt, vagy hasonló. Sorolt számokat, ha ezt keresem, nyomjam meg ezt, ha mást, azt, de hiába füleltem, ő már túlszáguldott túl hegyen, völgyön. Arra figyelmes volt, elvégre külföldi cég, ha netán nem érteném a magyart, ezen és ezen a billentyűn boldogan állnak rendelkezésemre Shakespeare nyelvén, de mit tegyek, én csak Goethéül vagy Stendhalul értek, de azt is hiába mondtam volna el, az ő listája már száguldott tovább. Emberi szó nincs, csak a gép szuszog.

Nem baj, mert a masina tudomásomra hozta azt is, kényelmesebb és korszerűbb az internet, közvetlen és gyors. Nosza, készséggel várnak. Ráfanyalodtam, az írt is szószaporítás nélkül, de fölöttébb kíváncsi volt. Mi is érdekel engem, ha egyáltalán, ebben a szuper automatizált világban is röpültek az órák. Elintézni nem tudtam ugyan semmit, de üzentem, drága Imre bácsi, még nagyobb csodálatom a fönséges jövőbelátásért. Igaz, ezt Rostand mondta, ha volna Önben szellem és tudás, de Önben nincs boldogtalan dudás… De nem folytatom, kivárom, amíg bármit is emberi módon lehet intézni. Merthogy most nem, arra mérget vennék, ebben a kényelmes módban, de amire oda juthatnék, szétpattan az agyam, és akkor már minek?

Itt a falanszter

Kérkedésnek tűnik föl bizonyára, ha azt állítom, hogy évtizedek után is, éjjel-nappal ha rám fújnak, úgyszólván hiba nélkül idézem Madách Imre Az ember tragédiájának bármelyik részletét. És akármelyik szereplőjét. Az Úr hangját, Ádámot, Évát, Lucifert, még az egyes színek mellékalakjait is. Osztálytársammal, Nagy Fricivel azt vallottuk, hogy ez a drámai költemény egyike klasszikus nemzeti irodalmunk legjelesebb alkotásainak. Erős túlzással még hozzátettük azt is, igaz, kordivat volt, vetekszik Goethe Faustjával is, büszkék lehetünk rá, akár a germánok. Kissé szégyen is, hogy korunk színházait kevésbé érdeklik, holott szép költőiségében, filozófiájával, fölveheti a versenyt bármelyik jelenkori művel. Hát még, ha hozzáteszem, Madách jövőbelátó jós volt, előre látta, hogy zseniális jelenete, a falanszter, a 21. század Magyarországán valósággá válik.

Igen, itt van, személyesen velem történt meg. Mert hiába vagyok esztendők óta ügyfele az egyik távközlési cégnek, a fejem fölött adták el új külföldi tulajdonosnak. Természetesen joguk van hozzá, a kapitalizmusnak teljes a szabadsága, nagyobb, mint bárkinek és bárminek. Az egyik honi bankunkon keresztül lelkiismeretesen fizettem is késedelem nélkül, a minap mégis nagy meglepetésemre közölték, hogy súlyosan adósuk vagyok, hónapok óta nem utalják át az összeget. Helyette telefonon tíz-húszjegyű számsorokat közöltek, intézkedjek, mert különben… Fegyelmezetten tudomásul vettem, megszoktam, engedelmeskednem, kell, mindig én húzom a rövidebbet.

Haladék nélkül telefonálgatni kezdtem, közölték, a terheim immár meghaladták a több tízezer forintot. Igaz, nem az én bűnöm, az új tulaj, bizonyára nem ismeri a mi szokásainkat, nem közölte bankommal, ő az új illetékes, ezen túl az ilyen és ilyen számú számla. Így döbbentem rá Madách zsenialitására, évszázadnál is régebben fedezte föl a falansztert. Korunkban emberi hang nincs többé, gép darálja el a magáét. Megpróbáltam közbeszólni, kedves jó hölgyem megválaszolná-e, mit is kell cselekednem, de nem tudta, mert szalag volt, vagy hasonló. Sorolt számokat, ha ezt keresem, nyomjam meg ezt, ha mást, azt, de hiába füleltem, ő már túlszáguldott túl hegyen, völgyön. Arra figyelmes volt, elvégre külföldi cég, ha netán nem érteném a magyart, ezen és ezen a billentyűn boldogan állnak rendelkezésemre Shakespeare nyelvén, de mit tegyek, én csak Goethéül vagy Stendhalul értek, de azt is hiába mondtam volna el, az ő listája már száguldott tovább. Emberi szó nincs, csak a gép szuszog.

Nem baj, mert a masina tudomásomra hozta azt is, kényelmesebb és korszerűbb az internet, közvetlen és gyors. Nosza, készséggel várnak. Ráfanyalodtam, az írt is szószaporítás nélkül, de fölöttébb kíváncsi volt. Mi is érdekel engem, ha egyáltalán, ebben a szuper automatizált világban is röpültek az órák. Elintézni nem tudtam ugyan semmit, de üzentem, drága Imre bácsi, még nagyobb csodálatom a fönséges jövőbelátásért. Igaz, ezt Rostand mondta, ha volna Önben szellem és tudás, de Önben nincs boldogtalan dudás… De nem folytatom, kivárom, amíg bármit is emberi módon lehet intézni. Merthogy most nem, arra mérget vennék, ebben a kényelmes módban, de amire oda juthatnék, szétpattan az agyam, és akkor már minek?