MPB: maradt az elnök és a kérdőjelek

Szabó László maradt a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke a szervezet tegnapi tisztújító közgyűlésén, ahogy Deutsch Tamás is megőrizte alelnöki tisztségét. Új elnökséget is választottak, bekerült a vezető testületbe az MPB egyik támogatójának, a Telekomnak a vezérigazgatója, Christopher Mattheisen is.

Módosították az alapszabályt, az MPB köztestületté alakult, új tagszervezetek - Magyar Hallássérültek Sportszövetsége, Speciális Olimpia Szövetség, Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, Magyar Szervátültetettek Szövetsége és Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége – felvételéről döntöttek a küldöttek.

A közgyűlésen részt vett Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportügyekért felelős államtitkára, aki gratulált a riói nyári paralimpián elért eredményekhez (egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzérem), és elmondta, a sporttörvény január 1-től hatályba lépő módosításai miatt kell az MPB-nek is tisztújító és alapszabály-módosító közgyűlést tartani.

„A módosítás tehermentesíti a szövetségeket, az állam leveszi a vállukról az adminisztrációs terheket, így jobban tudnak koncentrálni a szakmai munkára” – fogalmazott az államtitkár.

Schmitt Pál, az MPB tiszteletbeli tagja 21 évig volt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, beszédének minden mondata így kezdődött: „ha én lennék az MPB elnöke, akkor…”. Mondott olyat is, aminek minden bizonnyal nem örült Szabó László. „Ha én lennék az MPB elnöke, minden állami forint elköltését nyilvánosságra hoznám, mert így tudom megőrizni az engem megválasztók bizalmát.” Az MPB jelenlegi vezetése még az elnökség előtt is titokban tartja például a munkatársak fizetését, amire az állam biztosít forrást.

A tisztújítás során a közgyűlésen jelölték elnökjelöltnek Kaiser János válogatott para-asztaliteniszezőt, több hazai nemzetközi verseny szervezőjét, a parasportolói bizottság vezetőjét, de a közgyűlés nem szavazta meg, hogy jelöltként összemérje erejét Szabóval. Így az MPB elnöke ellenfél nélkül, 25 igen, 3 nem szavazattal – 2 tartózkodás mellett – maradt az MPB elnöke.

Az elnökségi tagok megválasztásánál Szabó minden jelöltnél elmondta, hogy támogatja-e az érintett személy jelölését vagy sem. Csak az került fel a közgyűlés döntése értelmében a jelöltek listájára, akit Szabó támogatott, ők utána elnökségi tagok is lettek. Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke ezt szóvá is tette, amire annyi volt a válasz, hogy Szabó nyugodtan elmondhatja, kivel kíván dolgozni és kivel nem, ettől a közgyűlés még dönthet másként.

A gyűlés végén lapunk megkérdezte Farkas Attilát, az MPB jogászát, hogy törvényesen alakult-e meg az elnökség, nem kellett volna-e előtte visszahívni a régi tagokat, nem hiányoznak-e a lemondó nyilatkozatok a régi testületi tagoktól? Arra is kíváncsiak voltunk, a tagszervezetek felvételéről nem az MPB elnökségének kellett volna dönteni, és a testületi döntést benyújtani a közgyűlésnek?

A jogi szakember készségesen elmondta, szerinte miért történt minden jogszerűen, mennyi egyeztetés előzte meg a közgyűlést, ám ekkor közbelépett Szerencsi Éva, az MPB kommunikációs vezetője, és megtiltotta Farkasnak a nyilatkozatot, lapunknak pedig, hogy leírja, miért volt az MPB szerint minden szabályos. Szerencsi Éva azt mondta, neki kell írásban elküldeni a kérdéseinket, és majd ő mindenre válaszol. 

Szerző

Borzalmas védelmi hibák

Publikálás dátuma
2016.12.13. 06:50
Szokolai László szerint az őszi Ferencváros teljesen más képet mutatott, mint a tavasszal bajnokságot nyerő csapat FOTÓ: A SZERZ
A szombaton lejátszott 19. forduló után februárig szünetel a labdarúgó OTP Bank Liga, amelynek címvédője negyedikként várja a tavaszi folytatást. A zöld-fehérek őszéről a korábbi FTC-futballistával, Szokolai Lászlóval beszélgettünk.

- Negyedikként telel a Ferencváros, ám gyakorta érte kritika a bajnokcsapatot a mutatott produkció miatt. Rászolgált erre a csapat?

- Azért nem értek egyet maradéktalanul ezekkel a hangokkal, mert több olyan mérkőzést játszott a Fradi, amelyeken vesztett helyzetből mentett pontot, pontokat. Ugyanakkor azt nehezen értem meg, miként lehetséges, hogy az utolsó percekben is többször kaptak gólt. Ez talán fizikális probléma vagy a koncentráció hiánya, ami mentális okokra vezethető vissza. Teljesen mindegy, hogy a játékvezető hány percet hosszabbít, a végén is tudni kell tartani az állást.

- Ön szerint mennyiben határozta meg a bajnokcsapat őszét a két meghatározó játékos, Roland Lamah és Nagy Ádám távozása?

- Szemlátomást teljesen más felfogásban és másként futballozik ez a csapat, mint a tavalyi. Nagy Ádám és Lamah bár nagyon hiányzik, azt mondom, Nagyot valamelyest pótolhatná Gyömbér Gábor, akit méltánytalanul mellőznek. Gyömbér az egyik legmegbízhatóbb védekező középpályás, aki korábban már bizonyított – biztosan megvan az oka, én mégsem értem, miért nem játszik.

- Mit gondol, a csapathoz nyáron csatlakozók minőségi erősítést jelentettek?

- Lovrencsics Gergő mindenképpen, bár vele kapcsolatban úgy érzem, rossz helyen játszik. Szerintem neki inkább a jobboldali támadó posztján volna a helye. Most állt fel úgy a csapat, ahogy nekem tetszik (az FTC-MTK mérkőzésen beszélgettünk – a szerk.), hiszen játszik Radó András, Böde Dániel és Marco Djuricin – három támadó szellemű futballistával rohamoz az FTC.

- Az idény alaphangját a Bajnokok Ligája búcsú adta meg. Mi hiányzott ahhoz, hogy a magyar bajnok legalább a következő körig eljusson?

- Amikor egy csapat megszerzi a vezetést, s olyan sansza van, mint a Ferencvárosnak az Üllői úton 1-0 után, akkor le kell zárni a párharcot. A Partizani munkás gárda benyomását keltette, s az albán válogatott franciaországi szereplése miatt véletlenül sem szeretném lebecsülni őket, de a magyar bajnoknak verni kellett volna őket. Lehet, hogy nem vették őket eléggé komolyan?

- A kupakiesésben közrejátszott az is, hogy a válogatottaknál is számításba vett FTC-játékosok eleve fáradtan kezdték az új idényt?

- Gera Zoltán a hátán vitte a magyar válogatottat, melynek majdnem minden mérkőzésén pályára lépett. Nála kevesebbet játszottak a Ferencvárosból beválogatott további játékosok, akik ugyan végigcsinálták a felkészülést, ezzel aligha magyarázható, hogy a csapat képtelen volt megismételni a tavalyi teljesítményt. Gera 37 éves, mégsem mutatta a fáradtság jeleit.

- Miben látja az Ön által is észlelt változás legfőbb okát?

- Tapasztalataim szerint a Ferencváros tavasszal sokkal jobb teljesítményre képes, mint ősszel. A tavalyi bajnokságban erre borzalmasan rácáfoltak, mert óriási fórral kezdték a tavaszi szezont. Szerintem kicsit hamar kezdtek „mulatni”. A meglévő 21 pontnyi előnyt az öregfiúk-csapat is megtartotta volna, tehát a játékosok zsebben érezhették a bajnoki címet; ez a kényelem kicsit átragadhatott az új szezonra is.

- Volt olyan mérkőzés az ősszel, amelyen a csapat a tavalyi teljesítményét idézte?

- A Honvéd komoly riválisa lesz a bajnoknak. Azt gondolom, nagy győzelmet aratott az FTC a kispestiekkel szemben, (3-2, november 22-én – a szerk.), az volt az egyik olyan mérkőzés az őszi idényben, amiről elmondhatom, hogy tetszett. Bár ott is nehezen éltem meg az utolsó perceket, hiszen ugyanaz a szindróma éreztette hatását, ami a Ferencváros egész őszére jellemző volt: a meccsek utolsó harmadában bizonytalanabb volt a csapat.

- Ön szerint melyik volt a legsebezhetőbb csapatrész?

- Borzalmas egyéni hibákat produkált a védelem; példaként említhető Pintér Ádám két megingása a Puskás és a Mezőkövesd ellen. Ilyen hibákat nem engedhet meg magának egyetlen csapat sem, pláne, a bajnok egy válogatott labdarúgója. Csak arra tudok gondolni, bizonyos játékosok talán kicsit túlzottan magabiztosak lettek attól, hogy tavaly olyan fölénnyel nyert bajnokságot a csapat, s ők kevésbé vették komolyan ezt a félévet. A Ferencváros történetében sosem volt jellemző, hogy ennyi gólt kapjon az együttes, ez meghatározott mindent.

- Pintér és Ramírez távozásáról hallani…

- Pintér két nagyon komoly hibát vétett az utolsó hetekben, amiért a Mezőkövesd ellen nagy árat fizetett a csapat, ám attól, hogy neki kétszer nem úgy jött ki a lépés, nem biztos, hogy meg kell válni tőle. Ha igaz, hogy távozik, Ramírez is nagyon fog hiányozni. Kérdés, hogy elérhető-e nála, náluk jobb játékos jelenleg a piacon. Ramírezt kedvelem, viszont volt neki egy-egy súlyos fegyelmezetlensége Diósgyőrben és a Vasas ellen – előbbi incidens mindegy is, hogyan kezdődött, egy profi játékos egyszerűen nem viselkedhet így.

- Melyek azok a posztok, ahol feltétlenül erősíteni kell?

- Maximálisan elfogadom azok döntését, akik arról határoztak, hogy kiket igazol a klub, hiszen véleményem szerint felelős, jól működő vezetőség dolgozik most a Ferencváros fellendítéséért. Úgy gondolom, hogy rengeteget köszönhet a klub Kubatov Gábornak, hiszen ha ő nem lett volna elnök, lehet, hogy már csapatunk sem lenne. Ez a klub most mintaszerűen fel van építve. Gondoljunk az utánpótlás-nevelésre, vagy a csodálatos stadionra – ennél jobb nincs ma Magyarországon.

- FTC-kötődésű volt futballistaként van olyan labdarúgó a mai keretben, akinek örömmel nézte az őszi játékát?

- Én a Ferencvárost szeretem. Azon belül a jól és a kevésbé jól játszó játékosokat, tehát mindenkit: utóbbiakról persze megvan a véleményem, de tisztelem őket. Aki a Ferencváros mezébe bújik, az az én emberem.

 Pályakép
Szokolai László
  • Életkora: 64 éves
  • Posztja labdarúgóként: csatár, balszélső
  • Profi pályafutása: Tipográfia (1970-1971), Schönherz SE (1971-1973), Bakony Vegyész (1973-1974), Rába ETO (1974-1977), Ferencváros (1977-1983), Sturm Graz (osztrák, 1983-1985), Volán SC (1985-1987)
  • Válogatottság: 12 (1978-1985)
  • Sikerei: magyar bajnok (1980/1981), Magyar Kupa-győztes (1978)
  • Fontosabb állomásai edzőként: Ferencváros (pályaedző), magyar labdarúgó-válogatott U16 és U17 (szövetségi kapitány)
Szerző

Kapcsolódó

Hármas holtversenyben

Cristiano Ronaldo kapta meg negyedszer az Aranylabdát

Publikálás dátuma
2016.12.12. 21:30
Fotó: Getty Images/Gonzalo Arroyo Moreno
A Real Madrid labdarúgója, Cristiano Ronaldo kapta meg a 2016-os Aranylabdát a France Football szaklaptól. A portugál klasszis 2008, 2013 és 2014 után negyedik alkalommal zsebelte be a rangos elismerést.

Idén 173 újságíró szavazata alapján alakult ki a végeredmény, ám a győztes személyesen nem tudta átvenni a díjat, ugyanis csapatával már úton van a Japánban zajló klubvilágbajnokságra.

Ronaldo 2016-ban is ontotta a gólokat, klubcsapatával elhódította a Bajnokok Ligája serlegét, majd a portugál válogatottal megnyerte az Európa-bajnokságát. A Mundo Deportivo spanyol lap már napokkal ezelőtt tényként kezelte Ronaldo sikerét, ugyanis arról számolt be, hogy a világsztár túlesett az ilyenkor kötelező fotózáson, s interjút is készített vele a France Football egyik újságírója. Hétfőn a sportlap következő számának címlapja is kiszivárgott, melyen a portugál klasszis látható az Aranylabdával a kezében.

A France Football idén önállóan adta át a díjat, ugyanis a francia magazin megszakította együttműködését a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséggel (FIFA). Ronaldónak minden esélye megvan arra, hogy a FIFA év játékosa díját is bezsebelje, a nemzetközi szövetség január 9-én, Zürichben jelenti majd be választottját.

Szerző