Előfizetés

Céco

Amíg az Erzsébet-utalványba csomagolt, differenciátlanul és nagy hűhó után végül a posta által kézbesített tízezer forintoknak kormánybarát híradókban jól öltözött nénik csinálnak propagandát, addig egy Alex nevű kisfiú iskolai dolgozata, amelyben vajat és meleget kér karácsonyra, körberepült az interneten.

A kormány kommunikátorai túl körmönfontan tervezték meg a nyugdíjasoknak szánt meglepetést, eljuttatásának kálváriája és a lámpalázasan köszönetet rebegők mögül megint csak kihallatszottak a csikorgó piár-fogaskerekek. Alex családját megszólták a falubeliek, holott csak egyik támogatójukat hatotta meg annyira a világhálón a címére eljuttatott dolgozat, hogy kiposztolta. Mindenesetre annyi ajándék, pénzadomány érkezik, hogy abból bőven jut a község többi rászorulójának is. Karácsonyra elégedett csend üli meg a tájat.

A tízezer forintos utalványokat azonban egyszerre kapja a magas nyugdíjat élvező és a havi minimumhoz jutó. Eredetileg mindegyik érintetthez kormányhivatalnok és biztonsági őr vitte volna ki az utalványt személyesen, hogy ők is bepillantást nyerhessenek polgártársaik hétköznapjaiba. A szerencsétlenek elképzelték, ahogy fáradtan, bevásárlástól és bejgli sütéstől ellopott időben ott állnak majd vacogva omló vakolatú házak, néptelen tanyák, vagy díszes, „vigyázat a kutya harap!” táblával ellátott, kovácsoltvas kertkapuk előtt, s tipegnek eléjük a boldogságban úszó nagymamák, nagypapák. Beinvitálják őket a fűtetlen szobába, vagy egy kandallóban lobogó tűz mellé, csak ott tépik föl elfogódottan a nekik címzett borítékot.

A hatalom konstruktőreinek sikerét a szavazatok száma testesíti meg, halljuk a divatos elméletet, amit a szemünk előtt igazol a valóság, most mégis arra gondolunk, hogy aki ezt kifundálta, az már tényleg semmi másra nem koncentrál, csak a tömény, egyre nehezebben belélegezhető hatalomra. Nincs szó itt semmiféle filantrópiáról, humánumról, az alul lévők felemeléséről, a szeretet ünnepe is kőkemény szavazatmaximálás. A konstrukcióba kellett valami „műmeleg” ceremónia – na, ezt agyalták ki a való élet minden rezdülésére érzékeny alkotók. Mindössze azt hagyták figyelmen kívül, hogy a házelnök felesége kormányhivatalnok, s berzenkedni fog. A túlterhelt posta meg most beledöglik a feladatba, lélekszakadva kézbesíti az utalványtömeget, plusz a kormányfő levelét, legfeljebb más küldemények látják majd ennek kárát. A cinikusabbak közben az utalványokra rárakódó költségeket, meg az államhoz visszajutó áfát számolgatja.

Annyi lista, vagyonnyilatkozat árnyékában azonban engem – eme ünnepközei alkalomból – sokkal jobban érdekelne egy speciális jótékonysági táblázat. Mármint, hogy a kormányból személyesen kik, mennyit, milyen célra jótékonykodnak saját pénzükből. Ehhez, szintén saját elhatározásukból csatlakozhatnának a nemzeti tőke privilegizáltjai, a jegybank bőkezűen dotált vezetői, stb. Persze, mondhatják, nem illik ilyennel előhozakodni, de ennyi önreklám, milliárdos kampány után talán az önkéntes adakozás listája példamutatóbb, mint ez az államilag finanszírozott cécó. Ugye, Alex?

Nagypéntek - nélkülünk

2011. május 9.: Nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezte a KDNP-s parlamenti képviselő, Varga László református lelkész. A törvényjavaslat öt év alatt nem került megvitatásra, a parlamentnem se vette tárgysorozatba.

2016. október 14.: Munkaszüneti nap lesz nagypéntek – jelentette be a miniszterelnök Budapesten, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának emlékülésén. Az indok: "a reformáció emlékéve alkalmas pillanat arra, hogy ezzel a lépéssel a nagypéntek méltó megünneplését segítsék”.

2016. november 18.: Három országgyűlési képviselő (Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Balog Zoltán és Varga Mihály miniszterek) törvényjavaslati kezdeményezést nyújtott be, „Egyes törvényeknek a nagypéntek munkaszüneti nappá történő nyilvánításával összefüggő módosításáról.” Praktikusan öt hatályos törvény módosítását érinti az indítvány, amelyekben felveszik a munkaszüneti napok sorába a nagypénteket. Hivatalos általános indoklás: „A nagypéntek a keresztény liturgiában a húsvét előtti péntek, amelyen a keresztények Jézus Krisztus kínszenvedésről, kereszthaláláról és temetéséről emlékeznek meg. A törvényjavaslat – munkaszüneti nappá nyilvánítással – a nagypéntek méltó megünneplését segíti elő.”

2016. december 5.: Az eredeti tervek szerint a nagypénteki munkaszüneti napról szóló törvényjavaslatot 2016. december 8-án (csütörtökön) megtárgyalták volna a képviselők, december 12-én pedig a bizottságokban folytatódott volna a vita. A december 5-i (hétfői) plenáris ülés elején azonban a Fidesz-frakció azt kérte, hogy vegyék le a napirendről a tervezetet, és ezt meg is szavazták.

2016. december 6.: Balog Zoltán miniszter nyilatkozott a nagypénteket munkaszüneti nappá nyilvánító törvényjavaslattal kapcsolatban. „A benyújtók nem kérték a törvényjavaslat sürgős tárgyalást, mert úgy gondolták, hogy azt megfelelő súllyal szükséges tárgyalni. A javaslatot 2017. február folyamán tárgyalja meg az Országgyűlés, így lehetővé válik, hogy a nagypéntek már 2017-ben munkaszüneti nap legyen. A javaslat bírja Magyarország Kormányának támogatását.”

Az események tehát „felpörögtek”, így már nem is tudok másra figyelni, mint a „szigorú” idő és munkaterv szerint dolgozó parlament munkájára. Örök okvetetlenkedőként azért csak felteszek néhány kérdést.

Balog miniszter úrtól tudjuk, hogy a Kormány támogatja a javaslatot. Kérdezem: ha ez így van, akkor miért önálló képviselői indítványként jelenik meg a törvényjavaslat, miért nem a kabinet a kezdeményező, mikor az is köztudott, hogy a kormányfő személyesen is pártolja az új munkaszüneti nap bevezetését?

Hosszú évtizedek gyakorlata szerint, ha munkanap-áthelyezésre vagy új, fizetett munkaszüneti nap kijelölésére kerül sor, akkor azt nem a tárgyévben, hanem az azt megelőző évben határozzák el és teszik közzé. A parlament februárban dönthet úgy is, hogy nem nagypénteket emeli be a fizetett munkaszüneti napok sorába (ennek valószínűsége persze nem nagy, de ne zárjuk ki ezt a lehetőséget sem), hanem valamelyik másik jeles napot. A vállalkozások szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy a jövő évi munkarend, munkaidőkeret és szabadságolási terv meghatározása során 2017. április 14 (nagypéntek) rendes munkanap, vagy fizetett munkaszüneti nap. De egyszerű állampolgárként (munkavállalóként) sem lenne rossz már most tudni, hogy az áprilisi hosszú hétvége háromnapos lesz vagy négynapos?

Balog miniszter úr azt is elmondta, hogy azért vették le most a napirendről a nagypénteki előterjesztést, mert februárban majd „megfelelő súllyal” tárgyalják. A kérdésem: kivel? Egymással vagy velünk? Szerintem itt nem „súllyal” hanem a szociális partnerekkel kellene konzultálni; nevezetesen a vállalkozói (munkaadói) és munkavállalói érdekképviseletekkel.

A félreértések elkerülése érdekében gyorsan tisztázzuk: nem tartom a nemzetgazdaságot alapjaiban megrendítő intézkedésnek egy új, fizetett munkaszüneti nap bevezetését és egyetlen dolgozó embertől sem irigylem a többlet szabadságnapot.

A döntés előkészítők és a későbbi döntéshozók üzenete viszont nem jó, hiszen a november 18-án benyújtott törvényjavaslat indoklása egyáltalán nem tartalmaz szakmai érveket, nem tér ki az új munkaszüneti nap bevezetésének gazdasági következményeire. (például a folyamatos termelést érintő hatások, megszakítás nélküli munkarend, bolti kiskereskedelmi egységek nyitvatartása, logisztikai feladatok ellátása, stb.)

Az sem túlságosan szívderítő, hogy a végrehajtó és a törvényhozó hatalom a most alkalmazott „bejelentem – előterjesztem – elnapolom” furcsa eljárással azt is deklarálja, hogy e kérdéskörben sem érdekli igazán az üzleti szektor meghatározó szereplőinek álláspontja. Megint abba a helyzetbe kerültünk (munkaadók, munkavállalók), hogy már csak „ítélt ügyben” nyilváníthatunk véleményt.

A nemzetgazdasági szintű bérmegállapodáshoz még kellettünk, a nagypéntekhez már nem. Szomorú és tanulságos.

Dilettázik a kormány

Már amennyiben egy dilettáns ezt cselekszi és a kreált ige ikes. Az történt ugyanis, hogy a minap nagy felismerésre ébredt az államvezetés. Az áttörés szerint a baromfinak van mája, zúzája, aprólékja. Amit persze a húsrezsi csökkentésének nagylöttyös indulata idején a NER vezetői még nem tudhattak. A mamahoteles fidelitásosabbak nem, mert ők ma is azt hiszik, hogy a tyúk a fazékban él leves formájában és csak arra vár, hogy onnan kimerjék. A kaviárt keményen dolgozó kisemberek gömbölyítik olyan kis apróra. (A homár pedig a politikai korrektséggel való leszámolás terméke.) A NAV-os Tállai, és a komondorosabb fajta öregebbje meg nem is foglalkozik a nők konyhai princípiumával, amíg van hús a tányéron, kolbász, meg sonka a kamarában. Étkészletük tizenkét kanálból áll, rühellik kultúrát, és minden egyéb agymunkát.

Olvasom tudniillik az egykori Napi Gazdaságban, hogy a baromfihús mellett a különböző belsőségek és vágási melléktermékek is alacsonyabb áfakulcs alá kerülnek januártól.

Ha ugyanis az úgynevezett aprólék maradt volna a magasabb áfakörben, megszűnt volna a bontott csirke mint olyan is, amiről a korabeli reklám szerint „nem megmondtam?”. „A kizsigerelt baromfitestben kis csomagban megtalálható a szív, a máj, a zúza és a nyak is. A háziasszonyok előszeretettel választották korábban ezt a terméket, hiszen itt egyben volt a leveshez használt aprólék és a főételként szolgáló baromfitest is.” És ne feledkezzünk itt meg a legfontosabb népélelmezési cikkről, a csirkefarhátról!

Azt pedig nem lehet elvárni, hogy a mama vegyen egy ötszázalékos pipit, a levesbe való meg huszonhetes - mi lenne a pénztárnál?

A NAV tehát lépett. Ez végtére is a nép szavának diadala. Ám itt azért még nem érdemes elmerülni a győzelem kéjében. Még mindig jaj ugyanis annak, aki fűszerezett húst merészelne venni! Ő továbbra is a 27 százalékos áfával kénytelen számolni. (Hogy Tállai is fejéhez kapjon: a sódar nagyon drága marad, mert kell az adóbevétel.) Ámbár az is igaz, amit Kovács Zoltán kormányzóvivő dilettázott 2014-ben, a vasárnapi boltzár ügyében: „nem a kormány feladata, hogy számításokat végezzen”.

Ha a kis szűcs sós húst akarna sütni, mostantól nagyon ráfizetne.