Előfizetés

Újabb magyar vereség a női kézi Eb-n

Második mérkőzésén is kikapott, 23-19 arányú vereséget szenvedett a magyar női kézilabda-válogatott Dániától a sportág Svédországban zajló Európa-bajnokságán szerdán Malmőben. 

A magyar csapat nem rohanta le ellenfelét, pedig Montenegró kora esti, Csehország felett aratott győzelmének „köszönhetően” Magyarország volt a C jelű négyes egyetlen csapata, amely pont nélkül állt. Ugyan szoros volt az állás, az első időkérésig egyszer sem sikerült magához ragadni a vezetést Kim Rasmussen szövetségi kapitány csapatának (a 17. percben 6-3-as dán vezetésnél kért időt a dán szakember).

A szusszanásnyi szünetben a kapitány talán megnyugtatta a lányokat, a következő percekben ugyanis egyenlített a magyar csapat. Vagyis csak majdnem: Görbicz Anita hetesből szerzett gólját ugyanis nem adta meg a játékvezető. A csapatok inkább a védekezésre helyezték a hangsúlyt az első félórában, viszont ha a játékosok lövésre szánták el magukat, többnyire képtelenek voltak védeni a kapusok; a magyar kaput védő Kiss Éva például csupán kétszer tudott hárítani. Félidőre 12-10-nél vonultak a felek.

A folytatásban Kovács Anna góljával egyre feljött Magyarország, utána azonban Görbicz Anita hetest hibázott, s Klivinyi Kinga is pontatlanul célzott. Hansen góljával 13-11-re újra elhúzott Dánia, majd kisvártatva 15-12 állt az eredményjelzőn: ekkor támadásban rengeteget hibáztak a magyar lányok, időt is kért Rasmussen.

Amikor a véghajrá perceire fordult az óramutató, állandósulni látszott a két-háromgólos dán fór. A helyzeteinek többségét továbbra is kihagyó magyar együttes négygólos hátrányban, kapusa nélkül, hét a hat ellen támadott, közelebb zárkózni mégsem tudott, így a pénteki, Montenegróval szembeni harmadik csoportmeccs előtt rendkívül nehéz helyzetbe került a továbbjutás szempontjából. A dánok ellen négy büntetőt kihagyó magyar női kézilabda-válogatottal 12. Európa-bajnokságán először fordult elő, hogy két vesztes mérkőzéssel kezdett.

Női kézilabda Európa-bajnokság, további szerdai eredmények: Csehország-Montenegró 27-28, Románia-Oroszország 22-17, Horvátország-Norvégia 16-34.

A magyar vonatkozású csoport állása: 1. Dánia 4 pont, 2. Csehország 2, 3. Montenegró 2, 4. Magyarország 0.

Köd, fagy, napsütés

Publikálás dátuma
2016.12.07. 20:58
Fotó: Thinkstock
Csütörtök reggelre többfelé képződhet köd, illetve alacsony szintű rétegfelhőzet, napközben ez fokozatosan zsugorodik, majd változóan, északon, északkeleten erősen felhős időre számíthatunk, de csapadék nem várható. Északkeleten megélénkül a délnyugati szél. A hajnal ismét fagyos lesz, -3 és -9 fok közé csökken a hőmérséklet, napközben pedig -1, +6 fok várható. Nem lesz front térségünkben.

Pénteken helyenként ismét tartósan megmaradhat a hajnalra képződő köd, hazánk nagy részén azonban kisüt a nap. Főként a főváros és a Bakony térségében megélénkülhet a nyugatias szél. Reggel fagyni fog, délután 1-10 fok a legvalószínűbb, északkeleten lehet a hidegebb. 

Hétvégén a reggeli pára- és ködfoltok napközben szinte mindenhol feloszlanak, csak helyenként lehetnek tartósabban ködös tájak, máshol változóan felhős idő valószínű csapadék nélkül. Csak helyenként élénkülhet meg a szél. Délutánonként 2-10 fokot mérhetünk.

Vasárnap este, éjjel egy hidegfront érkezhet, így feltámadhat az északnyugatira forduló szél, és hétfőn szeles napra készülhetünk elszórtan záporokkal. Délután 3-8 fok valószínű. Kedden napos, száraz, de hideg idő várható.