Előfizetés

Rogán Antal javaslata alapján módosították a filmtörvényt

Publikálás dátuma
2016.12.06. 11:19
És....forog! - Népszava fotó
Filmregisztrációs rendszer jön létre, továbbá a jövőben kormányrendelet határozza meg a filmesek támogatását szolgáló kincstári letéti számla keretösszegét a mozgóképről szóló törvény kedden elfogadott módosítása révén.Az Országgyűlés 113 igen, 54 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett fogadta el a Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter által beterjesztett jogszabályt.

A törvényalkotási bizottság javaslatára a jövőben törvény helyett kormányrendelet határozza meg annak a letéti számlának a keretösszegét, amelyre a társasági adóról szóló törvény alapján a cégek, illetve az adóhatóság utalhatnak támogatást. A számláról továbbra is a Magyar Nemzeti Filmalap rendelkezése alapján juthatnak el a források a filmkészítőkhöz.

( az említett források és a Magyar Nemzeti Filmalap szimpátiája kapcsán egy 2013-as poszt az Átlátszótól:

                                                                                                                             ) 

De vissza az MTI hírhez: 

A számla keretösszege idén 14 milliárd forint volt, a benyújtott törvényjavaslat pedig 25 milliárd forintban határozta volna meg a jövő évre ezt az összeget. Rögzítették, hogy a filmterjesztők a filmforgalmazást és moziüzemeltetést a mozgóképszakmai hatóságnál, azaz a Filmirodánál történt bejelentés, valamint nyilvántartásba vétel után végezhetik. Ezen nyilvántartás nyilvános adatai: a forgalmazók és a moziüzemeltetők neve, elérhetősége, valamint a mozik elnevezése, címe és teremszáma.

A filmregisztráció bevezetését jövő év április 1-jétől a kormány a filmalkotások egységes nyilvántartásának szükségességével magyarázza, amely a javaslat indoklása szerint a rendszeres nézettségi adatok felmérésének az alapja.
A törvény szerint a mozikban vetítendő filmeket a forgalmazónak az alkotás magyarországi forgalmazására vonatkozó szerződés megkötését követő harminc napon belül regisztrálnia kell a hatóságnál.

Visszakerül a Nemzeti Filmirodához az "art" minősítést kiadása, ezzel megszűnik az a gyakorlat, hogy az eljárásban a kultúráért felelős miniszter szakhatóságként jár el. A filmalkotások "art" minősítésére a hivatal által felállított és működtetett Art Bizottság tesz javaslatot.

A törvény rendelkezik arról, hogy nem részesülhetnek támogatásban az úgynevezett scripted reality (megírt valóság) műfajába tartozó alkotások, azaz az olyan, részben fikciós filmek vagy filmsorozatok, amelyek a szereplők természetes élethelyzeteit a jelenetek előre meghatározott dramaturgiájával, írásba foglalt és rögtönzött párbeszédekkel mutatják be.

Módosították a mozgóképszakmai képzési hozzájárulás szabályait annak érdekében, hogy az a filmalkotások közvetlen filmgyártási költségeként elszámolható legyen. A hozzájárulást már a filmgyártási célú támogatásra jogosultságot megállapító döntésben kiszabják. Ha valaki nem fizeti be ezt a képzési hozzájárulást, akkor elutasítják a támogatási kérelmét.

Eddig közvetlen magyar filmgyártási költségként volt elszámolható a filmgyártásban közvetlenül közreműködő külföldi előadóművészek és stábtagok javadalmazásának költsége is. A módosítással javadalmazásuk költségének csak 50 százaléka lesz elszámolható. Ezt a törvény indoklásában azzal magyarázták, hogy a külföldi stábtagok január 1-jét követően keletkezett jövedelmét Magyarországon körülbelül 15 százalékos adókötelezettség terheli. Ez jelentősen elmarad a filmekre adott közvetett támogatás 25 százalékos mértékétől, míg az ilyen jövedelmek az esetek túlnyomó többségében a magyar gazdaság vérkeringéséből kikerülnek, így indokolatlan, hogy a kedvezmény mértéke a személyi jövedelemadó szintjét jelentősen meghaladja.

Október 1-jétől a filmforgatási célú közterület-használati kérelmeket a Magyar Nemzeti Filmalap bírálja el, és a törvényben most rögzítették: az elutasító döntés esetén fellebbezésnek nincs helye.

Közelkép - Varázslatos párizsi Kékszakállú

Várkonyi Tibor
Publikálás dátuma
2016.12.06. 06:47
John Relyea FOTÓ: GETTY IMAGES/Brill
Lenyűgözött a francia Mezzo csatornán a Párizsból közvetített Kékszakállú. Bartók muzsikája mesésen szép volt. Eddig is tudtuk, hogy a világ operatermésének egyik legszebb darabja, ott a helye vitathatatlanul a legnagyobb klasszikusok között. 

Tizenegy esztendővel elkésetten láthattuk, hiszen a Garnier-palotában akkor vitték színpadra, de nem baj, mert zseniális, egészen megrázó rendezést kaptunk, Balázs Béla librettójának hűséges követését. Ötletekkel gazdagon, még az sem volt furcsa, hogy a nem magyar művészek, (Ekaterina Gubanova, Judit, és John Relyea, Kékszakállú) számunkra furcsán ejtették az eredeti szöveget.

De a francia fölirat mindent hűségesen adott vissza, és a művészek játéka, éneklése, a két magyar zsenit, az igazi komponistát és a költőt adta vissza. Nem csupán megrázó hűséggel, varázslatos szépséggel is. Mélységes művészi átéléssel, gazdagon. Ami természetesen nekünk hiányzott élő emlékeinkből, Palánkay Klára búgó mezzoszopránja és Székely Mihály utánozhatatlan basszusa. Verdi is eredeti olasz művészekkel hiteles teljesen.

Hálásak lehetünk a nagy zenei csatorna nyújtotta élményért, de őszintén szólva kis csalódással is járt. Francia színház, párizsi környezet, Garnier-palota, a társulat föltehetően azt igyekezett bizonyítani, hogy nekik is van nagy modern komponistájuk, nem kisebb a mi Bartókunknál, Francis Poulenc. Akit érthetően megihletett a klasszikus, tragédia és eléje meg lezárásul, hozzá biggyesztette a magáét. Nem csekélyebb tehetséggel.

De alighanem az elragadtatott francia közönség sem lett volna szegényebb, ha azzal búcsúzik a színháztól, hogy azt hallja, „és most már mindig éjjel lesz már…” És az eredetit nem toldják meg filozofikus töprengéssel „emberi hang” ürügyével. A zsenik mindig jobban tudták, hol kell megállni. Ezáltal semmivel sem csorbul a nemzeti büszkeség. A francia muzsikát és Poulencet tiszteli enélkül is az operák rajongóinak nemzetközi tábora.

Halj már meg!

Bársony Éva
Publikálás dátuma
2016.12.06. 06:46
Koncz Gábor vízzel telt tartályba mártja Ónodi Esztert és Kováts Adélt FORRÁS: BIG BANG MEDIA
Postumusz mutatták be most télen a Halj már meg! című új magyar filmet. Rendezője, Kamondi Zoltán már nem érte meg a premiert. Tavasszal ment el hirtelen, néhány utolsó simítást másokra hagyott az utómunkákból. Ránk pedig egy nagy nevekben szokatlanul gazdag szereplőgárdát, amelynek köszönhetően a vásznon ott látni Kováts Adélt, Ónodi Esztert, Csákányi Esztert, Hegedüs D. Gézát, Törőcsik Marit, Koncz Gábort, Kulka Jánost, Mucsi Zoltánt és akinek a címbeli jókívánság szól: Cserhalmi Györgyöt.

Mit tesz egy váratlanul megözvegyült feleség, akit mozdonyvezető férje 22 éven át folyamatosan megcsalt? Kamondi Zoltán rendező azt találta ki, hogy (a valóságban szépséges) Kováts Adél, akire a megfáradt, nyúzott arcú feleség szerepét osztotta, vonatozzon le valahova vidékre, közölje személyesen a megboldogult üde, ápolt szépségű szeretőjével, akit Ónodi Eszter játszik, hogy a masinisztát hasztalan várja a hétvégén. A masiniszta nem jön, mert megboldogult.

A jelenet fergeteges indítás egy – mihez is? Komédiához? Fekete komédiához? Groteszkhez? Szatirikus vígjátékhoz? Abszurdhoz? Egyikhez sem, illetve mindegyikhez. A film drámának indul, de szinte jelenetenként váltja a színét és visszáját: vígjátékból megy szatírába, onnan groteszkbe, majd fekete komédiába, vagy abszurd bolondozásba. A drámából krimibe lép, olykor bohózatba, majd egy poénnal ér véget. Kamondi mindig is szerette a játékot a realizmusból átlendíteni a misztikusba, az irreálisba. Az ő világa a vásznon már a Halálutak és angyaloktól kezdve Az alkimista és a szűzön, a Kísértéseken át egészen a Dolináig sohasem maradt meg a valóság talaján, vagy a táj, vagy az emberek, vagy maga a történés csapott ki a fizikai törvények szabályai közül valahová a nem annyira magyarázható, mint inkább érezhető más világba.

Most, hogy a komédia műfajába csapott bele a halott mozdonyvezető valódi, - vagy mondjuk második?, harmadik? - életének kinyomozásával, ez az irracionálisba vonzó késztetés a filmes hatások aránytalan adagolásában kap lábra. Miközben a feleség és a szerető vállat vállnak vetve próbálja kideríteni az ő halott masinisztájuk életének titkait, a rendező soha nem elégszik meg egy jó poénnal, hanem mindig rátesz még egy lapáttal. Túlbuktatja az ötletet, s lerontja az eredetileg jól kigondolt hatást. Egyik legkirívóbb példája ennek, ahogy Csákányi Eszter remekül hozott anyósfigurája szatirikusból bohózativá lesz. A szemellenzős, bigott kommunista anyós szerepében nem csak a fényképkeretből szól ki vagy rázza rosszallóan a fejét, jelezve, a menye tettei mennyire nincsenek az ínyére.

Kamondi csattanóként ki is löki őt az emeletről. Durcásan véget vet az életének, ölében a feljelentő levelek írására használt írógéppel, kibukfencezik. Mókás kép, de semmit nem mond. Az idejétmúlt bigott vonalasság Csákányinak köszönhetően humorral teli szatirikus vonala a filmnek, igaz, nem áll a film sztorijával szerves összefüggésben. Az öngyilkosság rátesz még egy lapáttal, úgy túltolja a biciklit, hogy elrontja visszamenőleg, amit szatirikus humorral jól felépített.

Kováts Adél és Ónodi Eszter a rosszfi úk fogságában FORRÁS: BIG BANG MEDIA

Kováts Adél és Ónodi Eszter a rosszfi úk fogságában FORRÁS: BIG BANG MEDIA

A film ontja magából a nevetésre ingerlő poénokat, szóban, jellemben, képben egyaránt. A baj, hogy ezek megmaradnak különálló, hol jópofa, hol idétlen humorkeltésnek. A feleség és a szerető nekiindul, hogy a halott mozdonyvezető életének titkaira bukkanjon. És bukkan is. Határtalan indázásba kezd a sztori, titok titok hátán, olykor teljesen érthetetlenül megy át groteszkbe a nyomozás, vannak rosszfiúk, akik a nőket hajkurásszák, van csempészet, gyilkossági kísérlet, külföldi keresztapa. Kiderül, az egykori a mozdonyvezető bűnös utakon járt a masinájával. Üzlettársai közt a felismerhetetlenségig lerobbantott Hegedüs D. Géza, meg a feje búbjáig vagány izompacsirta Koncz Gábor, akik a két nőből próbálják megszerezni az elmaradt hasznot.

Néző legyen a talpán, aki az egyre jobban túlpörgetett és túlbonyolított macska-egér háborúskodásban bizonyossággal kiismeri magát. Tény, Cserhalmi György képében időnként felidéződik a gúnyosan mosolygó nagymenő mozdonyvezető, meg egy romantikus rejtekhely, de ennek sincs semmi komolyabb szerepe azon túl, hogy a házasságon kívül született kamaszlánynak legyen alkalma meleg szavakkal megemlékezni szeretett édesapjáról.

A Halj már meg! akár jó film is lehetett volna. Kamondi Zoltán, a tehetséges, okos rendező hamarabb halt meg, mint hogy teljesen készen adhatta volna ki kezéből a filmet. Amit a néző lát, egy sor külön-külön fellőtt poénpetárda, egymásra torlódó ötlet, de mindez nem állnak össze szerves egésszé. A hiú, badar beszéd van (hogy klasszikusra idézzünk), de itt nincs benne rendszer. Az gyönyörű, hogy megjelenik pár percre Törőcsik Mari, meg Kulka János is, de lehangoló, hogy nincs tényleges szerepük. Csak karácsonyfadíszek. Lényegében marad a befejező poén, amire főhősnőink végre rávághatják: „Halj már meg!” De ezen már nincs kedvünk nevetni.

(Halj már meg! **)