Előfizetés

Nem mond le az elítélt polgármester

Lassan 70 napja ül börtönben Kisléta polgármestere, aki ennek ellenére nem mond le tisztségéről - írta a Magyar Narancs. 

Madácsi Imrét szeptember 22-én rendőrök állították elő munkahelyéről, mert sorozatosan nem jelent meg saját büntetőügye tárgyalásán. 2014-ben még a Fidesz-KDNP jelöltjeként lett a település polgármestere, de 2016-ban már függetlenként választották újra.

Előállítása után a bíróság első fokon csalás miatt 4,5 év börtönre ítélte, egyben a szökés veszélye miatt elrendelte előzetes letartóztatását. Madácsit 2015-ben egyszer már jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, vagyis a törvény szerint 2016-ban nem is indulhatott volna a polgármester- választáson. Ez alapján a megyei kormányhivatalnak méltatlansági eljárást kell kezdeményeznie Madácsi ellen, ezt a Narancs szerint már meg is indították.

A nap ki-kisüt, a szél marad szerdán

Publikálás dátuma
2016.11.29. 18:16

Szerdán a napsütés mellett napközben észak felől megnövekszik, estére meg is vastagszik a felhőzet, csapadék estig azonban még nem várható. Eleinte az északnyugati, szerdán a nyugati, délnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -8 fok között valószínű, a derült, szélcsendes körzetekben ennél néhány fokkal hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 2-6 fok között alakul.

CSÜTÖRTÖK
Többnyire erősen felhős lesz az ég, eső is lehet. A nyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A 15-25 km/h-s átlagszél mellett 45-65 km/h-s maximális széllökésre lehet számítani. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 0, a legmagasabb nappali +5 fok körül alakul.

PÉNTEK
Változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható, de zápor is kialakulhat. Az északnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. Hajnalban 3, napközben 5 fok körül alakul a hőmérséklet.

SZOMBAT
Többnyire gyengén felhős idő várható sok napsütéssel. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél időnként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -2, a legmagasabb +4 fok körül alakul.

VASÁRNAP
Többnyire gyengén felhős idő várható sok napsütéssel. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél helyenként megélénkül. Hajnalban  -4, napközben +2 fok körül alakul a hőmérséklet.

Holttest a kórház mosdójában - Ilyen siralmas a helyszín

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke rakta ki a közösségi portálra azt a felvételt, ami az utóbbi napok egyik legdermesztőbb törénetének helyszínén készült.  

A párt aktivistáival elmentek a dél-pesti Jahn Ferenc kórházba, hogy saját szemükkel nézzék meg azt a mosdót, ahol a több napja halott asszonyt megtalálták. A  mosdóhelyiség a koraszülött osztálytól pár méterre található, döbbenetes higiéniai állapotokkal.

Ocsmány bűz az egész helyen, nincs WC papír, nincs kéztörlő, csak hideg víz folyik a csapból, az egyik WC-n nincs lehúzó, a másikat nem lehet bezárni, az ablakot madzagok tartják, nem lehet becsukni. Amikor bementünk, tárva nyitva volt az ablak, gondolom, a szag miatt. Ez így télen az újszülött osztály mellett enyhén szólva veszélyes - írja a politikus a Facebook-on.  

lásd még: Holttest a mosdóban - A Dél-pesti Kórház belső vizsgálatot rendelt el