Menesztették Szabó Bencét a MOB főtitkári posztjáról

Publikálás dátuma
2016.11.22. 12:16
Korábbi felvétel. Fotó: Népszava
Bartha Csaba váltja a főtitkári poszton Szabó Bencét a Magyar Olimpiai Bizottságnál (MOB).

A MOB keddi közleménye szerint az elnökségi ülésen született meg a döntés arról, hogy a mai nappal felmentik Szabó Bencét a főtitkári pozícióból, és a munkaviszonya a MOB-bal - közös megegyezéssel - meg is szűnt.

Szabó Bence elmondta: váratlanul érte a döntés, de az élet megy tovább, és tudomásul veszi, hogy nem kívánnak vele tovább együtt dolgozni. "A Nemzetközi Vívó Szövetség egyik bizottságába kandidálók, így ott leszek a moszkvai kongresszuson a hétvégén" - tette hozzá.

Az elnökség egyben határozott arról, hogy a grémium mandátumának lejártáig Bartha Csabát, az eddigi sportigazgató-helyettest, egyben a Győri Audi ETO KC női kézilabdaklub elnökét nevezi ki főtitkárnak. A kétszeres olimpiai bajnok kardozó, Szabó Bence 2012 októbere óta volt a MOB főtitkára.

Gyulay Zsolt kétszeres olimpiai bajnok kajakos volt az egyetlen, aki nem értett egyet Szabó Bence főtitkár leváltásával a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kedd délelőtti elnökségi ülésén. Gyulay lapunknak elmondta, a döntést Borkai Zsolt MOB-elnök bejelentette, de nem indokolta. Az elnökség jóváhagyására azért volt szükség, hogy közös megegyezéssel lehessen megszüntetni a főtitkár munkaviszonyát.

„Több okból sem tudtam elfogadni ezt a döntést, az egyik az emberi tényező, Bencével több évtizede jó barátok vagyunk, másrészt a MOB négy éve óriási lehetőséget kapott, amivel sajnos nem tudott élni – mondta Gyulay. – Lehet ezt szépíteni, magyarázni, de a tényekkel nincs értelme vitatkozni, nem sikerült megoldani azt a feladatot, amellyel a MOB-ot megbízták, ezért szinte minden jogosultságát elveszítette az olimpiai bizottság. A kudarcért azonban nem egyetlen ember a felelős. Az a véleményem, hogy vagy mindenkinek távoznia kell vagy senkinek. Nekem fontos, hogy minden reggel tükörbe tudjak nézni, ezért nem támogathattam egy olyan lépést, amely egy embert tesz felelőssé a kialakult helyzetért.”

Megírtuk: lapunk több forrásból úgy értesült, hogy a kormány a vezetőségben is változásokat vár el, nem elégszik meg a a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) jogköreinek elvonásával. Ennek első áldozata Szabó Bence, a MOB főtitkára.

A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó azonban nem távolodik el a sporttól, az MTI tegnapi híre szerint a sportvezetőt a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) jelöli a nemzetközi szervezet (FIE) végrehajtó bizottságába. A testület összetételéről a FIE hétvégi moszkvai kongresszusán döntenek.

A sporttörvény módosításáról és a MOB feladatainak és állami forrásainak elvonásáról először a Népszava számolt be. Az új sporttörvény – amely komolyabb egyeztetés nélkül, csupán néhány informális megbeszélés után készült el – kivette a tagozatokat a MOB-ból. Ezek a jövőben önálló köztestületként működnek tovább, a sportra elkülönített állami források szétosztása – és a felhasználás ellenőrzése – pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Sportállamtitkárságához kerül 2017. január 1-től.

Az olimpiai bizottság december 20-án tartja közgyűlését, de ott csak az alapszabály módosításáról döntenek a küldöttek, a tisztújításra május 31-ig kell sort keríteni.

A MOB a jövőben kizárólag a téli és nyári olimpiai játékokkal kapcsolatos feladatokat látja el, illetve részt vesz a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat előkészítésében.

Szerző
Témák
MOB Szabó Bence

Gyerekek haltak meg a buszbalesetben

Súlyos balesetet szenvedett egy iskolabusz tegnap a Tennessee állambeli Chattanoogában, öt gyerek a helyszínen életét veszítette, 24-et kórházba kellett szállítani. Az első jelentések hat halálos áldozatról szóltak. 

Az iskolabusz 24 éves vezetőjét őrizetbe vették, emberölés, veszélyeztetés, gondatlan vezetés miatt vádat emeltek ellene, november 29-én lesz az első bírósági meghallgatása.

Legalább két órába telt, mire a gyerekeket kiszabadították a roncsból – mondta el Fred Fletcher, Chattanooga rendőrfőnöke. Óvodáskorúaktól ötödik osztályosokig utaztak a buszon, amely helyi idő szerint délután fél négykor felborult és egy fának csapódott. A baleset oka még nem ismert, vizsgálják a busz kamerájának felvételeit, de a túlélők szerint a busz nagyon gyorsan ment, nagy sebességnél történt a tragédia.