Úszószövetségi vita - Gyárfás Tamás nem mond le

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke nem mond le, még ha ezt keddi nyílt levelében - melyben több pontban bírálta magát a szövetséget is - szorgalmazta is a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka.

A MÚSZ első embere ezt azon a szerdai sajtótájékoztatón jelentette ki, amelyet eredendően a decemberi rövidpályás világbajnoksággal kapcsolatosan hirdettek meg, a médiaeseményen azonban több mint egy órán át a szövetség és Hosszú Katinka feszült viszonyáról volt szó. Gyárfás Tamás kérdésre válaszolva azt mondta, Hosszú Katinka eredményeit a szövetségben nagyon nagyra értékelik, tiszteletben tartják, és minden igényét, kérését teljesíteni igyekeztek. Hozzátette: ezért is érte váratlanul őket az úszónő közleménye.

"Megalázó, kínos, de rákényszerülünk a magyarázkodásra, ugyanakkor nincs jogunk megsértődni" - fogalmazott Gyárfás, aki leszögezte hogy nem mond le, mert kötelezettségei vannak. "Innen is üzenem, Katinkáék nem tudnak úgy megsérteni, hogy emiatt a sportág érdekei háttérbe szoruljanak." A MÚSZ-elnök hangsúlyozta, hogy változatlanul a viszony rendezésére törekednek, de "ha nincs kommunikáció, párbeszéd, úgy nehéz".

Egy további kérdésre úgy reagált, hogy nem akar tippelni, mi a mozgatórugója Hosszú Katinka és edző-férje Shane Tusup megnyilatkozásainak, Hosszúék támogatottságát illetően pedig úgy fogalmazott, előfordulhat, hogy mások is csatlakoznak hozzájuk. "Egy ilyen úszó, mint amilyen Hosszú Katinka, hatni képes, magával ragadhat másokat is. Mágikus erejű a szava, de a felelőssége is" - jelentette ki.

Szerző

Felavatták a paralimpiai bajnokok falát az Olimpiai Parkban

Publikálás dátuma
2016.11.16. 13:23
Balra Tauber Zoltán asztaliteniszező, Magyarország első paralimpiai bajnoka - MTI Fotó: Kovács Tamás
Az Olimpiai Parkban ünnepélyes keretek között felavatták szerdán azt az emlékművet, amellyel Budapest Belváros Önkormányzata és a Magyar Paralimpiai Bizottság a magyar paralimpiai bajnokok előtt tiszteleg. A fal, amely az olimpiai bajnokok fala mellett áll, emléket állít az eddigi 31 magyar paralimpiai aranyéremnek és a 27 bajnoknak.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke köszönetekkel kezdte beszédét, majd kijelentette: "Azt szeretném, hogy ez a tábla közelebb hozza az embereket a parasportolókhoz, és segítsen abban, hogy a jövőben még többen tegyenek a paralimpiai mozgalomért. Magyarország nemcsak sportnemzet, hanem parasportnemzet is!"

A kétszeres paralimpiai bajnok Becsey János, aki maga is V. kerületi lakos, úgy fogalmazott: a régi bajnokok tették le az alapját annak, hogy ma már a paralimpikonok megbecsült tagjai a társadalomnak. Hozzátette: reméli, hogy a 2020-as tokiói és sikeres pályázat esetén a 2024-es budapesti játékok után még több név kerül majd fel a bajnokok falára.

A köszöntőket követően a felszólalók és több volt, illetve jelenlegi sportoló - Járomi Mónika, Vereczkei Zsolt, Szekeres Pál, Tóth Tamás és Tauber Zoltán - közösen leplezték le az emlékművet. A riói paralimpia egyetlen magyar aranyérmese, Tóth Tamás úgy fogalmazott: ez talán egy kis lépésnek tűnik, de számukra nagyon sokat jelent, és boldog, hogy az olimpiai bajnokok fala mellett immár az ő eredményeiknek is emléket állítottak.

Az ünnepség végén a sportolók egy mágneses táblán szimbolikusan kirakták a 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázat logóját.

Szerző

Kovács Zoltán magyarázkodott a Népszabadság miatt, majd dühbe gurult

Publikálás dátuma
2016.11.16. 12:57
Itthon nemigen kerül ilyen helyzetbe a kormányszóvivő
Kovács Zoltán kormányszóvivő azt bizonygatta egy bécsi konferencián, hogy az Orbán-kormánynak nem volt köze a Népszabadság bezárásához. Megismételte azt a kormányzati mantrát, hogy a döntést a piac törvényei kényszerítették ki, merthogy a lap nagyon veszteségesen működött. Ám a konferencián nem Fidesz-fanok ültek, így Kovács Zoltán olyanfajta ellenállással találta magát szemben, amire az itthoni viszonyok miatt  nincs felkészülve, így elvesztette a hidegvérét -derül ki a Der Standarnak, a Klubrádióban szemlézett tudósításából.  

Megpróbálkozott az idehaza bevált panelekkel, a "piac törvényei" meg a "veszteséges működés" mellett azzal is, hogy "csakis az ellenzék mondja, hogy a hatalom szerepet játszott az újság leállításában", ám nem sok sikerrel. Annál is kevésbé, mert a konferencián jelen volt Gergely Márton főszerkesztő-helyettes, aki arról beszélt, hogy a korábbi lapgazda nem akarta eladni a Népszabadságot, hiszen fejlesztéseket jelentett be. Dojcsák Dalma ( TASZ ) elmondta, hogy a lapot egyértelműen azért végezték ki, mert az újság bírálta az Orbán-kabinetet. Kovács Zoltán ekkorra már egyre indulatosabban reagált, majd  végül amikor már arról faggatták, hogy akkor kié is valójában a tulajdonjog, közölte, hogy ez az egész rendezvény olyan, mint egy bírósági tárgyalás, ő pedig  a továbiakban nem mond semmit.

A rendezvényen Busek volt konzervatív alkancellár arról beszélt, hogy a nyugatot is felelősség terheli a történtekért, mert a rendszerváltás után nem gondolta végig, hogy mi legyen keleten a médiával és rettenetes következményekkel járt, amikor főleg németnyelvű cégek bevásároltak az itteni sajtópiacon.

Szerző