Előfizetés

Storck újoncai a lehetőség kapujában

Hatos Szabolcs
Publikálás dátuma
2016.11.11. 06:50
Nagy Dominik mellett további három fiatal játékos először lehet válogatott FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Először tréningezik együtt a napokban a magyar labdarúgó-válogatott Telkiben készülő keretével négy fiatal futballista. Az NB I-ben listavezető Vasas párosa, Berecz Zsombor és Hangya Szilveszter, valamint a Honvéd-játékos Botka Endre és a fradista Nagy Dominik az OTP Bank Ligában rendre kezdőjátékosként szerepelnek, a válogatott dresszében viszont először léphetnek pályára.

Berecz Zsombor ugyan csak húszéves, máris stabil élvonalbeli játékosnak vallhatja magát. A védőként bevethető Berecz a 2013/2014-es és az azt követő másodosztályú idényben „bejátszotta magát” a 2015 tavaszán az élvonalba visszajutó angyalföldi egyletbe, így az előző szezon nagyját (négy mérkőzés híján minden párharcot – a szerk.) a pályán töltötte.

A jelenleg is zajló évadban pedig egyenesen kirobbanthatatlan a kezdőcsapatból: az éllovas mind a 15 bajnokiján az első perctől kezdve a pályán volt. A korosztályos válogatottakat végigjáró Berecz 2016 szeptemberében és októberében még szerepelt a Liechtensteint legyőző és portugálokkal döntetlenre végző U21-es csapatban, most viszont a felnőtt válogatott keretével gyakorolhat.

Bereczhez korban legközelebb a pillanatnyilag még a Ferencvárost, előszerződése értelmében viszont februártól a Nikolics Nemanját is soraiban tudó, Bajnokok Ligája főtáblás Legia Varsót erősítő 21 éves támadó középpályás, Nagy Dominik áll. Az FTC tehetsége 2012 májusában a Pécsi MFC élvonalbeli csapatában, 17 esztendősen mutatkozott be a legmagasabb osztályban. Ezt követően játszott a másodosztályú Kozármislenyben, majd a 2013/2014-es szezon óta a Fradiban – igaz, akkor még gyakrabban a zöld-fehérek NB III-as együttesben. Nagy Dominik tavaly és azelőtt a kupákat és bajnoki címet nyerő FTC-ben többször a pályán bizonyíthatott, a jelenlegi szezonban pedig többnyire kezdőként számít rá Thomas Doll.

„Nem volnék csalódott, ha a következő két mérkőzésen sem esnék át a tűzkeresztségen, hiszen már azt is nagy előrelépés a karrierem szempontjából, hogy bekerülhettem a szűkített keretbe. Mégis remélem, hogy a második mérkőzésen a svédek ellen bemutatkozhatok a válogatottban” – nyilatkozta Telkiben Nagy Dominik, aki Liechtenstein és Portugália ellen szintén pályára lépett az U21-es korosztály Európa-bajnoki selejtezőin, valamint a Svájc és Lettország ellen készülő felnőtt válogatott bő keretének is tagja volt. Számára egyébként nem ismeretlen Bernd Storck szövetségi kapitány sem, akivel korábban együtt dolgozott a korosztályos világbajnokságon.

A Vasast erősítő Hangya Szilveszter 2015 nyarától vallhatja magát rendszeresen az NB I-ben rendszeresen játszó futballistának, hiszen a kiesést sikerrel elkerülő Vasas mérkőzésein néhány kivételtől eltekintve kezdőként kapott lehetőséget. A hátvédre a Fáy utcai csapat szempontjából eddig ragyogó őszi idényben továbbra is számít Michael Oenning, a német tréner ugyanis a Vasas minden mérkőzésén kezdőként szerepeltette Hangyát. A védőjátékos 90 percet játszott a felnőtt Eb-mérkőzéshez hasonlóan 3-3-ra végződő U21-s magyar-portugálon októberben, Nagy Dominikhez hasonlóan a legutóbbi világbajnoki-selejtezőkre készülő nemzeti tizenegy bővebb keretének tagja volt.

A fiatal magyar labdarúgókat előszeretettel szerepeltető Budapest Honvéd csapatából a 22 éves Botka Endre pillanatnyilag az egyetlen játékos, akit meghívott Storck az andorrai és svájci feladat előtt álló gárda szűk keretébe. A védelem jobb szélén, s a középpályán is szerepeltethető Botka a 2014/2015-ös idényben lett kihagyhatatlan szereplője a Honvéd mérkőzéseinek, a tavalyi, s a jelenleg is zajló pontvadászatban pedig csak elvétve hiányzik Marco Rossi vezetőedző kezdőcsapatából. Botka legutóbb márciusban, Izrael ellen lépett pályára az U21-es válogatott meggypiros mezében, majd áprilisban töltötte 22. életévét, azaz számára is elérkezett a szintlépés ideje. Nem érdemtelenül.

Ezt hangsúlyozta az edzőközpontban nyilatkozó kapitány is, aki bár elmondta, hogy inkább Svédország ellen számít az ifjoncokra (ám valószínűleg a csapata számára kedvező állás esetén már Andorra ellen is újoncot avathat - a szerk.).

„A keret kibővítésével meghívót küldtünk fiatal játékosok részére is, akiket próbálunk kicsit közelebb hozni a csapathoz. Így lehetőséget kaphatnak ők is Király Gábor és Juhász Roland búcsúmérkőzésén, ahol megmutathatják, mire képesek. Ezt ők is kiérdemelték az U21-es válogatottnál és a klubjukban nyújtott teljesítményük alapján. Nagyon fontos számunkra, hogy ezek a tehetségek bemutatkozhassanak a felnőtt válogatottban is.”

Veszek egy éjszakát

Publikálás dátuma
2016.11.11. 06:48
FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Veszek egy éjszakát címmel mutatja be holnap a József Attila Színház Kollár Béla darabját.

Az előadást Verebes István rendezte. Képünkön Pikali Gerda, Markó Eszter és Jakus Szilvia.

Élményterápia

Bóta Gábor
Publikálás dátuma
2016.11.11. 06:47
FOTÓ: NÉPSZAVA
Élményterápia címmel exkluzív fotókiállítás nyílik a Kolta Galériában ma 18 órai kezdettel. A fotókiállítás képanyaga a Down Alapítvány Fotó és művészetterápiás projektjének eredményeképpen jött létre. 

A nyolc hónapon át tartó terápiás foglalkozásokon és táborban összesen harminc Down-szindrómás gyermek, és értelmi fogyatékossággal élő fiatal és felnőtt vett részt.

A tárlaton a művészetterápián részt vevő értelmi fogyatékos, és Down-szindrómás gyermekek és fiatalok magas színvonalú 60 fotóját láthatjuk. A kiállítást Döbrentey Ildikó meseíró nyitja meg.